Visszakapta a jászárokszállási Szentháromság templom negyedik harangját

<p>kdnp.hu </p><p>Forrás: MTI</p>

Visszakapta a jászárokszállási Szentháromság templom negyedik harangját, amelyet a II. világháborúban elvittek, és 65 éve hiányzott tornyából; a harangot megszentelése után hívők és érdeklődők sokasága előtt vasárnap emelték a helyére. A hét mázsa súlyú harangot a lengyelországi Przsemislben öntötték Marek Kawinszky mester műhelyében.
   
A régi harangot 1944-ben katonák ledobták a toronyból, majd elvitték, azóta három harang hívta imára a jászárokszállásiakat. A negyedik újraöntésének gondolata tavaly fogalmazott meg, advent idején fogták hozzá a rávaló gyűjtéséhez Farkas Miklós, a helyi gazdakör elnökének szervezésében– mondta el Gyenes Gyula főesperes a Magyar Távirati irodának.

Gyenes Gyula tájékoztatása szerint önkéntes adományokból 3,7 millió forint gyűlt össze, és a nemes cél érdekében sok kispénzű ember is a pénztárcájába nyúlt. Az onnan elszármazott Csányi Sándor bankár 1,5 millió forinttal, míg mások, így a Szolnok megyei közgyűlés kisebb összegekkel járultak hozzá a terv megvalósításához. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!