Forrás: MTI
A Nemzetpolitikai Kutatóintézet szerint visszalépés az ukrán parlament honlapján olvasható nyelvtörvénytervezet nemcsak a 2012-es, de az 1989-es szabályozáshoz képest is, és az elfogadása esetén jelentősen szűkítené a kárpátaljai magyar közösség már meglévő nyelvi jogait.
A kutatóintézet az MTI-hez szerdán eljuttatott összegzésében kifejtette: a tervezet jelentős mértékben szűkíti a kárpátaljai magyar közösség már meglévő, hagyományosan gyakorolt nyelvi jogait, köztük olyanokat - például az anyanyelven folyó általános és középiskolai oktatás jogát -, melyek már a szovjet korszakban is léteztek. A fentiek mellett a tervezet bizonyos vonatkozásaiban a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartájának ukrajnai ratifikálásáról szóló törvény rendelkezéseihez mérten is visszalépés.
Ellentétben az ukrán politikusok ígéreteivel és az EBESZ javaslataival, a törvénytervezet nem éppen kisebbségbarát terminológiát használ: nemzetállamként határozza meg Ukrajnát és idegen nyelveknek minősíti az országban beszélt összes kisebbségi nyelvet. Az ukrán parlament honlapján olvasható, 60 oldalas tervezet szerint a kisebbségi nyelv használatának engedélyezése megyei szinten nem, csupán városok, falvak szintjén lehetséges, és itt sem automatikusan, hanem a lakosság 30 százalékának aláírásával kell alátámasztani a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó igényt – emelte ki az intézet.
Az ukrán parlament vasárnap törölte el az államnyelvvel kapcsolatos, a kisebbségi nyelvek használatára vonatkozó, 2012-ben elfogadott törvényt. A jogszabály hivatalosan engedélyezte a kétnyelvűséget azokban a régiókban, ahol az adott nemzeti kisebbség lélekszáma meghaladja a lakosság tíz százalékát.