Visszautasítja az MSZP kijelentéseit a Honvédelmi Minisztérium

Forrás: MTI

Hende Csaba honvédelmi miniszter visszautasítja Iváncsik Imre volt honvédelmi államtitkár vádjait – írja közleményében a tárca sajtóirodája. Iváncsik Imre és Harangozó Tamás szocialista képviselők közös sajtótájékoztatójukon a volt honvédelmi államtitkár a honvédelmi tárcánál történt felmentések kapcsán azt mondta: megrendültség és szégyen van benne, hogy így lehet bánni tisztességes emberekkel és az új honvédelmi tárcavezető így kezdi a ténykedését.
    
Az MSZP tisztogatásnak és mészárlásnak értékeli a honvédelmi tárcánál történt felmentéseket, a párt szerint végiggondolatlanul, szakmailag indokolatlanul, igazságtalanul, elhamarkodottan és jóvátehetetlenül „rúgták ki” a katonai vezetőket.
    
A tárca közleménye viszont úgy fogalmaz, hogy az MSZP-nek nincs erkölcsi alapja arra, hogy indokolatlannak és igazságtalannak nevezze a felmentéseket. Az írás szerint a szocialista országgyűlési képviselőknek arról a felelősségről kellene beszélniük, amely őket és a volt minisztert, Szekeres Imrét terheli amiatt, hogy a honvédség több vezetőjével és főtisztjével szemben, jelenleg is bűncselekmény gyanújával folyik vizsgálat.
    
A közleményben leszögezik, hogy Hende Csaba egyértelművé tette, hogy a személyi változásokról Tömböl László vezérezredes, vezérkari főnök által a Magyar Honvédség jelenlegi állapotáról és helyzetéről készített jelentése után döntött.
    
Leszögezik, hogy Hende Csaba az elmúlt húsz esztendőben a minisztériumon belül, vagy éppen országgyűlési képviselőként folyamatosan figyelemmel kísérte a honvédségnél zajló folyamatokat. Hozzáteszik, hogy a miniszter éppen az Ivancsik Imre és Harangozó Tamás, vagyis a Magyar Szocialista Párt által most számon kért „korábbi gyakorlattal” való szakítás jegyében kezdte meg munkáját, vagyis a honvédelmi és szövetségi kötelezettségeit a legmagasabb szinten végrehajtani képes katonaság – közvélemény előtti – becsületének visszaállítását, felszereltségben és a feladatainak ellátásában pedig a lehetőségek szerinti legjobb körülmények közötti működési feltételeinek megteremtését.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!