Forrás: MNO
Megkezdte a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány a korábbi, szocialistákhoz köthető vezetés évei alatt „értékesített” üdülővagyon visszaperlését: a szervezet tegnap nyújtotta be első keresetlevelét a Kaposvári Törvényszéknek, amelyben a fonyódi gyermektábor adásvételének semmissé nyilvánítását kéri.
Fonyódon a gyermektábor csak az egyike annak a több mint háromszázhatvan ingatlannak, amelyek a rendszerváltást követően a szakszervezetektől előbb a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) gondozásába, majd onnan magánkézbe kerültek, noha az alapítványnak eredetileg nem az értékesítés, hanem az ingatlanok gondozása és az állami üdültetési programok lebonyolítása lett volna a feladata. Az egykor huszonötezer négyzetméteres, azóta viszont felparcellázott és részben eladott Balaton-parti telek a szocialista idők elmúltával az első, amely, ha csonkán is, de ismét közösségi vagyon lehet, az MNÜA ugyanis polgári peres eljárásban szeretné kimondatni a bírósággal a tizenöt esztendővel ezelőtt megkötött értékesítési ügylet semmisségét.
A teljes cikket a Magyar Nemzet szombati számában olvashatják.