Vizsgálatot kezdeményez a Fidesz

Forrás: mno.hu

A Fidesz vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi amiatt, hogy a rendőrség feloszlatás helyett tudomásul vette és biztosította a neonáci szervezetek demonstrációját. A párt szerint a vizsgálatnak ki kell terjednie a rendészeti miniszter felelősségének tisztázására is.

A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi annak tisztázására, hogyan fordulhatott elő, hogy a rendőrség feloszlatás helyett tudomásul vette és biztosította neonáci szervezetek demonstrációját az elmúlt hétvégén Budapesten – olvasható Répássy Róbert, a Fidesz országgyűlési képviselőjének közleményében.

Az MSZP és az SZDSZ a hétfői parlamenti ülésen kétségbeesetten próbálta leplezni: a kormány rendészeti minisztere és az általa felügyelt rendőrség nem tett eleget a gyülekezési törvényben rögzített kötelezettségének, és nem oszlatta fel a neonáci szervezetek demonstrációját – teszi hozzá. A vizsgálatnak ki kell terjednie a rendészeti miniszter felelősségének tisztázására is – zárul a Fidesz közleménye.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!