Vizsgálóbizottság a fővárosi beruházások ellenőrzésére

Forrás: MTI

Vizsgálóbizottságot hoznak létre a fővárosi beruházások előkészítésének és megvalósításának áttekintésére; megismételt szavazással ugyanis napirendre vette a Fővárosi Közgyűlés a nyári szünetet megelőző csütörtöki ülésén az erre vonatkozó KDNP-javaslatot. Az először elutasított javaslat Gy. Németh Erzsébet (MSZP) támogatásával kerülhetett napirendre. Kétszer is leszavazta a közgyűlés annak a városvezetői javaslatnak a napirendre vételét, hogy a nyári szünet idejére a főpolgármesterhez telepítsék a pénzügyi bizottság hatásköreit. Steiner Pál MSZP-frakcióvezető bejelentette, hogy a szocialisták most nem tartják időszerűnek azt a városvezetői javaslatot, hogy a közterület-használati engedélyekről a jövőben a főpolgármester döntsön a szakbizottságok helyett. Wintermantel Zsolt (Fidesz) javaslatára napirendre vette a közgyűlés azt az előterjesztést, amelyben a parkolási rendelet legutóbbi módosítását korrigálnák. Ezzel megszüntetnék az autósok kettős büntetését, azt, hogyha egy rendőr már megbüntette a nem a kijelölt helyen várakozó autóst, a parkoló őr újból megtehesse ezt.
   

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!