Vizsgálóbizottság elé idézik Gyurcsányt

Forrás: MTI

Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök, az illetékes miniszter és államtitkár, mint felelős politikai vezetők meghallgatása elkerülhetetlennek tűnik a 2006.őszi események vizsgálatakor, mondta el Gulyás Gergely az akkori rendőri jogsértéseket vizsgáló albizottság fideszes elnöke.

A politikus közlése szerint első lépésként minden olyan okiratot bekérnek, amelynek jelentősége lehet a 2006-os szeptemberi és októberi rendőri fellépéseknél. Ilyen kéréssel fordulnak majd a rendőrséghez, Nemzetbiztonsági Hivatalhoz, a rendészeti és igazságügyi minisztériumokhoz, illetve e szervezetek jogutódaihoz. Arról a rendőri intézkedésekre vonatkozó iratok birtokában döntenek, hogy pontosan kiket hallgatnak meg.

Az azonban már most biztos, hogy az akkor utasítási joggal rendelkező rendőri és politikai vezetőket meg fogja hallgatni a testület, illetve ha az áldozatok közül vannak olyanok, akik érdemi információval szolgálhatnak, akkor őket is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!