Vizsgálódik a „sötét ügyek hivatala”

Forrás: MTI

A „panír” szót használják a XVIII. kerület vezető tisztségviselői a kenőpénz kifejezésére – számolt be a kerületi Fidesz frakcióvezetője az általuk létrehozott „sötét ügyek hivatalához” érkező információkról szerdán Budapesten. A kultikus tárgy, a Nokia-doboz után tehát itt a kultikus szó, a „panír” – fogalmazott sajtótájékoztatóján Lévai István Zoltán.

Lévai kifejtette: jelenleg négy olyan ügyet vizsgál a „hivataluk” a szocialista vezetésű XVIII. kerületben, amelyben a „panír” szó központi helyen szerepel. Ezek elsősorban az önkormányzati intézmények felújításaival kapcsolatos ügyek, amelyek abban egyeznek, hogy a piaci árnál lényegesen nagyobb áron kaptak meg MSZP-hez közeli vállalkozók munkákat, a „panír” pedig visszajutott a megrendelők zsebébe – közölte Lévai.

Tájékoztatása szerint a négy ügynek – amelyet már jogászaik is vizsgálnak – a kárértéke több tízmillió forint. Az ügyek közül példaként említette, hogy a XVIII. kerületi önkormányzat százszázalékos tulajdonában álló cég, a Vagyon18 Zrt. 2008-ban mintegy százmillió forintot költött közbeszerzés nélkül intézményi felújításokra, a szintén önkormányzati tulajdonú Műszak18 Kft. pedig hasonló nagyságrendben végzett karbantartási munkálatokat az elmúlt egy évben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!