Völner Pál lett az Igazságügyi Minisztérium államtitkára

Forrás: MTI

A miniszterelnök javaslatára Völner Pált nevezte ki a köztársasági elnök az Igazságügyi Minisztérium államtitkárává – olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb csütörtökön megjelent számában. Völner Pál október 9-ei hatállyal tölti be az államtitkári posztot.

Trócsányi László igazságügyi miniszter a hónap elején Miskolcon, egy konferencia után tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy meg volt elégedve Répássy Róbert szakmai munkájával és tisztességével, a miniszterelnök azonban új politikai feladatokat bízott a minisztériumra, és ehhez új szereplőre van szükség. Répássy Róbert egy héttel később az M1 aktuális csatornának azt nyilatkozta, hogy a következő időszakban képviselői munkáját tekinti fő közéleti tevékenységének, de reméli, hogy dolgozhat majd igazságügyi, törvényalkotási területen, mert azt szereti csinálni.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!