Vonja vissza Szlovákia a nyelvtörvényt

Forrás: MTI

A szlovákiai kisebbségek jogait sértő nyelvtörvény visszavonására szólított fel Németh Zsolt, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) jogi, valamint külügyi- és Európa-ügyi albizottságainak együttes ülése utáni sajtótájékoztatón. Az albizottság fideszes társelnöke szerint a törvény végrehajtási rendeletéről nyilvánosságra hozott elvek egy harmadik nyelvtörvényt jelentenek. Példaként említette, hogy a rendelet elfogadása esetén szlovák természetes személyek hozzájárulásától függ majd a kisebbségi nyelvhasználat engedélyezése vagy tiltása. Mint mondta: addig ne alkalmazza a szlovák kormány a vitatott nyelvtörvényt, amíg nem sikerül a felvidéki magyarság támogatását megnyernie és a Velencei Bizottság állásfoglalása meg nem születik.

Azokról az ukrajnai intézkedésekről, amelyek a kisebbségek nyelvét főként az oktatásban próbálják korlátozni, Németh Zsolt elmondta, hogy a KMKF albizottságai arra kérték a kormányt, hogy a hétfőn az Országgyűlés által elfogadott, a kárpátaljai magyarság és az ukrajnai kisebbségek jogai mellett kiálló politikai nyilatkozatot diplomáciai csatornákon keresztül ismertessék.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!