Vonják felelősségre a „zsideszező” Societast!

Forrás: fidesz.hu

A „zsideszező” ifjú szocialisták felelősségre vonására szólítja fel az MSZP elnökét, miniszterelnök-jelöltjét és elnökségi tagjait a Fidesz. Navracsics Tibor, a párt frakcióvezetője arra reagált, hogy Patek Gábor, a szocialisták ifjúsági szervezetének vezető politikusa a kuruc.info című szélsőséges portál reklámozására és szóhasználatának – „Gyurcsótány, Maszop, Zsidesz” – átvételére utasította a Societas úgynevezett netaktivistáit a világhálón.

Sajtótájékoztatóján Navracsics Tibor úgy fogalmazott, hogy, az MSZP és annak ifjúsági szervezete „a kurucinfót akarja propagálni”.

Mint mondta, az MSZP „nemcsak a gyűlöletet és az antiszemitizmust akarja behozni a kampányba, hanem ezt egy szélsőséges internetes lap és szubkultúra felkarolásával teszi”.

„Itt most meg kell állnia a Magyar Szocialista Pártnak. A Magyar Szocialista Párt felelős politikusainak felelősséget kell vállalniuk a Societas minden egyes lépéért. Felelősségre kell vonni a Societas vezetőit, és ezt a kultúrát, szóhasználatot és kampánytechnikát azonnal ki kell iktatni a magyar választási kampányok történetéből” – jelentette ki.

A Fidesz képviselőcsoportjának vezetője ugyanakkor arra szólította fel az MSZP elnökét, miniszterelnökét és elnökségi tagjait, hogy „azonnal vonják felelősségre a Societas vezetőit, személy szerint Patek Gábort”.

Navracsics Tibor ugyanakkor kitért arra is, hogy Magyarországon Gyurcsány Ferenc honosította meg a gyűlölet politikáját, ő volt az, aki a jobboldal leveréséről szónokolt, és ameddig az exkormányfő a politikában marad „a gyűlölet politikája sem fog távozni”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!