Washington segíthet új útvonalakat találni a gázszállításhoz

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Amos Hochsteint, az amerikai külügyminisztérium energiaügyekért felelős különmegbízottja kezet fog találkozójukon Washingtonban 2016. március 31-én. (MTI Fotó: KKM)

Politikai kérdésekről és energiaipari együttműködésről is tárgyalt Washingtonban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki a nukleáris biztonsági csúcsértekezletre érkezett, Orbán Viktor kormányfő vezette magyar delegáció tagjaként tartózkodik az amerikai fővárosban.

A delegáció tagja még Seszták Miklós, a nemzeti fejlesztési minisztérium irányítója, és Czukor József miniszterelnöki főtanácsadó – közölte Szijjártó Péter az MTI-nek helyi idő szerint szerda éjjel adott nyilatkozatában.

A magyar diplomácia vezetője elmondta, hogy a szerda kora esti órákban két találkozót is tartott Washingtonban: a világ egyik legnagyobb ügyvédi irodája, a Dentons globális igazgatójával, Joseph Andrewval elsősorban politikai kérdésekről tárgyalt, majd az amerikai külügyminisztérium energiaügyekért felelős különmegbízottjával, Amos Hochsteinnal egyeztetett a magyar-amerikai energetikai együttműködésről.

Szijjártó Péter az MTI-nek hangsúlyozta, hogy az energiaipari együttműködés egyaránt kiemelt fontosságú a magyar és az amerikai diplomácia és gazdaság számára. Az energiabiztonság kérdése Közép-Európában nem megoldott, s ennek hiánya a térségben komoly biztonsági kockázatokat rejt magában – fűzte hozzá, hangsúlyozva, hogy a magyar-amerikai energetikai együttműködésnek éppen ez az egyik kulcsa.

A külgazdasági és külügyminiszter értékelése szerint manapság Magyarország egyik fő gondja az, talál-e új útvonalakat a gázszállításhoz. Az amerikaiak ebben nyújtanak segédkezet. Szijjártó Péter elmondta: jelenleg a legjobb megoldás a horvát cseppfolyósítottgáz-terminál (LNG- terminál) megépítése lenne, s immár a horvátok is belátják, hogy ez takarékos megoldás. Ráadásul, amerikai befektetők is érdeklődnek a részvétel iránt. A horvátországi terminál – elhúzódó – megépítése a magyar álláspont szerint Horvátország, Magyarország, az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti négyoldalú együttműködés keretében jól megvalósítható. Budapest egy magyarországi összekapcsoló létesítmény (interkonnektor) megépítéséhez kér európai uniós részvételt – mondta el Szijjártó Péter, és leszögezte: az interkonnektor munkálatait a magyar fél már el is végezte.

A gázszállítások másik lehetséges útvonalaként Szijjártó Péter a bolgár-román-magyar-görög gázfolyosót említette, ám ehhez még – mint elmondta – interkonnektoros építkezés kell, mind a görög-bolgár, mind a bolgár-román határon.

A miniszter kitért az Északi és a Déli Áramlat földgázvezetékek ügyére is. Bántónak, Magyarország számára sértőnek minősítette, hogy szerinte kettős mércét alkalmaznak: a Déli Áramlat (amelynek révén Magyarország más országokkal együtt orosz földgázt importált volna) az Európai Unió nyomására szűnt meg, pedig az (orosz földgázt Németországba szállító) Északi Áramlatnak is ugyanazok a paraméterei, mint a Délinek. Magyarország és az Egyesült Államok érdekei az energiabiztonságot illetően kifejezetten egybeesnek – hangsúlyozta az MTI-nek Szijjártó Péter.

„Magyarország és az Egyesült Államok gazdasági-védelmi együttműködése nagyon jó, ám ugyanez nem mondható el a politikai együttműködésről, amely nemegyszer akadozik, de mi mindig elmondjuk amerikai partnereinknek a valós helyzetet" – fejtette ki Szijjártó Péter, aki csütörtökön mások mellett nagy iparvállalatok képviselőivel is találkozik az amerikai fővárosban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!