XXV. katolikus ifjúsági világnap

Forrás: MTI

Vasárnap tartják a XXV. katolikus ifjúsági világnapot, ebből az alkalomból XVI. Benedek pápa üzenetet küldött a világ katolikus ifjúságának – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkársága. A dokumentum szerint a mai fiataloknak rengeteg olyan problémával kell szembenézniük, amely a munkanélküliségből (...) és a konkrét jövőkép hiányából adódik, és időnként az a benyomásuk támadhat, hogy tehetetlenek a jelenlegi válsággal és annak következményeivel szemben.

XVI. Benedek arról is írt, hogy a jövőt azok formálják, akik határozott életcélt és reményt keresnek, és meg is találják. A mai kor kihívásai között említette a pápa a Föld erőforrásainak kihasználását és a környezetvédelmet, a javak igazságos elosztását, a szegény országokkal való szolidaritást, az éhínség elleni küzdelmet, a népek közötti béke építését és a vallások közötti párbeszédet. XVI. Benedek véleménye szerint ezekre a kihívásokra válaszolniuk kell a fiataloknak, hogy igazságosabb és testvériesebb világot építhessenek.
   
Gábor Miklós, az MKPK ifjúsági bizottságának irodavezetője az idei ifjúsági világnap magyarországi rendezvényeiről elmondta: egyebek mellett az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében, Egerben és Szombathelyen tartanak majd vasárnap összejöveteleket, szeretetvendégségeket, másutt pedig már szombaton ifjúsági keresztutakat tartanak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!