Zágrábnak fizikai akadályt kell felállítania határain

Forrás: MTI

Horvátországnak kerítést vagy valamilyen fizikai akadályt kell felállítania a határán, hogy kezelni tudja a menekültválságot – mondta Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő a Jutarnji List horvát napilapnak adott interjújában.

„Mi nem tudunk ennyi emberről gondoskodni” – jelentette ki, majd hozzátette: nem szeretné, hogy miközben Horvátországba özönlenek a migránsok, a szomszédos országok lezárják határaikat.  Az államfő szerint Zágráb még mindig úgy viselkedik, mintha nem volna az Európai Unió (EU) tagja, mintha valaki politikáját kellene követnie, nem pedig aktívan részt vennie benne és alakítania.

Kiemelte: Horvátországnak az adriai-balti-fekete-tengeri összefogás a természetes környezet. Ezzel arra utalt arra, hogy Zoran Milanovic horvát miniszterelnök korábban közölte, hogy az ő partnerei Ausztria és Németország, az államfő pedig szerinte rossz társaságba keveredett, amikor Magyarországgal és a visegrádi négyekkel tárgyalt.

Kolinda Grabar-Kitarovic a magyar-horvát határ magyar oldalán elhelyezett a szögesdrótra reagálva, amelyre az újságíró többször is kitért, elmondta: korrektnek kell lenni Magyarországgal. „Nem vádolhatjuk Magyarországot azért, mert meg akarja védeni határait, nekünk a sajátunkat kell megvédeni” – hangsúlyozta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!