Forrás: mno.hu
A Központi Nyomozó Főügyészség még februárban elrendelte az MSZP volt elnökhelyettese, Simon Gábor bécsi bankszámlájának ideiglenes zárolását. November 17-én emelkedett jogerőre a bírósági döntés. Azt továbbra sem tudni, miből rendezte 128 milliós adóhátralékát a volt MSZP-s politikus, bár a nyomozó főügyészség elmondása szerint most csak azért nem árulja el a forrást, mert még tart a nyomozás.
Nagy Andrea az ülés után újságíróknak elmondta: a zár alá vétel lényege, hogy felfüggesztik a tulajdonosnak a vagyona feletti rendelkezési jogosultságát, bankszámla esetében annak befagyasztását jelenti. A zár alá vételre az ügyészség tesz indítványt, és a bíróság rendelkezik róla. Az úgynevezett ideiglenes zár alá vételt akkor alkalmazzák, ha a zár alá vétel bíróság általi elrendelése olyan késedelemmel járna, amely a cél elérését is veszélyeztetné. Akkor nemcsak a bíróság, hanem az ügyészség is jogosult a zár alá vétel elrendelésére.