Forrás: MTI
Az Oktatásért Felelős Államtitkárság szerint alaptalan félelmeket kelt a tanítókban és a tanárokban a Pedagógusok Szakszervezete. Az államtitkárság az érdekvédelmi tömörülés nyilatkozatára reagálóközleményében kifejtette: a szakszervezetekkel folytatott egyeztetésen, valamint az e tárgyban tett nyilatkozataikban egyértelművé tették, a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy 2013. szeptember elsején hatályba léphessen a nemzeti köznevelésről szóló törvényben szereplő pedagógus-életpályamodell.
Az államtitkárság állásfoglalása abban a kérdésben is félreérthetetlen, hogy a pedagógusok új munkarendje csak a béremeléssel egyszerre vezethető be.
Mint írták, a hivatkozott kormányhatározatban az áll, hogy a köznevelésről szóló törvényben szereplő pedagógusbér-emelés 2013. szeptember 1-jei bevezetésére csak abban az esetben kerülhet sor, ha a jövő évi makrogazdasági és költségvetési feltételek lehetővé teszik. Egyúttal felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy ha a fenti feltétel nem teljesül, gondoskodjon a köznevelési törvényben a pedagógus-életpályamodell 2014. január 1-jével történő hatálybalépésének megfelelő módosításáról.
„A Pedagógusok Szakszervezetének tisztában kell lennie azzal, hogy állításai valótlanok. A törvény magasabb rendű jogszabály, amelyet felülírni csak törvénymódosítással lehet” – zárul a kommüniké.
A Pedagógusok Szakszervezete csütörtökön azt követelte, hogy a kormány ne vezesse be azokat az intézkedéseket, amelyek több tízezer álláshely megszüntetésével járhatnak. A szakszervezet szerint egyre kisebb az esély érdemi megállapodásra az oktatási államtitkárral. Az érdekvédelmi szervezet az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejtette: a Magyar Közlöny 39. számában megjelent kormányhatározatból értesültek arról, hogy a kormány régen eldöntötte, a pedagógusok munkaterheit radikálisan megnövelő törvényi rendelkezéseket 2013. szeptember 1-jével hatályba lépteti akkor is, ha az új illetmény-előmeneteli rendszert nem vezetik be.