Forrás: MTI
Jóváhagyta a kormány a magyarországi zsidó vallási közösségek közötti, az örökjáradékok 2012-es kifizetéséről született megállapodást, amelynek mindkét fél általi jóváhagyásával több hónapos tárgyalássorozat zárult le - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szombaton az MTI-vel.
Mint írták, a megállapodás értelmében „a 2012-ben esedékes örökjáradék összegét a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) engedményezi az új egyházi törvény által egyenrangú felekezetként felsorolt többi zsidó felekezet részére". Ennek alapján a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközségnek (MAOIH) 190 millió forint, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközségnek (EMIH) pedig 150 millió forint járadékot fizetnek ki a zsidó vallási közösségeknek járó támogatási forrásokból.
A résztvevők megegyeztek abban is, hogy ha az egyházi törvény további zsidó vallási közösségekkel egészül ki, akkor a most megállapodott vallási közösségek meghatározott arányban folyósítják az új szervezetek számára a forrásokat. Ennek értelmében, a Mazsihisz 80 százalékos, a MAOIH 12 százalékos, az EMIH 8 százalékos mértékben járulhat hozzá az újonnan elismert szervezetek támogatásához.
A KIM sajtóközleményében rámutatott arra: az egyházi örökjáradékról szóló megállapodások 1998-as megkötése óta jelentős változások történtek a hazai zsidó felekezetek szervezeti viszonyaiban; ezt a január 1-jén hatályba lépő új egyházi törvény is tükrözi azzal, hogy a Mazsihiszen kívül másik két egyenrangú felekezetet is felsorol.
Miután a kormány egyenrangúnak tekinti ezeket a közösségeket, azok jogosulttá váltak az eddig kizárólagosan a Mazsihisz részére juttatott örökjáradékból származó részesedésre - tették hozzá.