Zuschlag „elfelejtett” 30 millió forintnyi adót befizetni

Forrás: MTI

Zuschlag János vagyonvizsgálatánál 30 millió forintos adóhiányt állapított meg a 2001-től 2005-ig tartó időszakra vonatkozó APEH-ellenőrzés, ezért további 15 millió forintos büntetést szabott ki az adóhatóság – közölte a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó per mai tárgyalási napján Fodor Endre tanácsvezető bíró.

A vagyonosodási vizsgálatot a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség kezdeményezte 2008-ban, az ügy nyomozati szakaszában. A vizsgálat megállapítása szerint Zuschlag 2004-re és 2005-re 30,5 millió forint adót nem fizetett meg.

A vagyonosodási vizsgálat kiterjedt az elsőrendű vádlott teljes vagyoni helyzetére, személygépkocsijaira, ingatlanjaira, felmérték a bevételeit és kiszámították vélelmezett kiadásait is. A bizonyítási eljárást iratismertetéssel folytatta a bíróság. A felolvasott iratokra reagálhattak a vádlottak.

Fodor Endre tanácsvezető bíró tervei szerint január 28-án, csütörtökön lesz Zuschlag Jánosnak lehetősége arra, hogy kérésének megfelelően hosszabb vallomást tehessen. A per harmadrendű vádlottja, Katus Ferenc is szeretne még hosszabb vallomást tenni. A bizonyítási eljárást február közepéig szeretné befejezni a bíróság. A tervek szerint Német Zsolt ügyész február 15-én mondja el perbeszédét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!