Zuschlag 8,5 évet kapott

Forrás: index.hu

Zuschlag Jánost nyolc év hat hónap börtönbüntetésre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság szerdán Kecskeméten első fokon.

A hatóság bűnszervezet tagjaként, folytatólagosan elkövetett csalással és más bűncselekmények elkövetésével vádolta Zuschlag János egykori szocialista politikus és társait.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint a vádlottak 75 millió forint állami támogatást szereztek jogosulatlanul civil szervezetek révén. Az eljárás során a bíróság csaknem kétszáz tanút hallgatott meg. Az ügyész 12 évre küldte volna börtönbe a volt szocialista politikust.

Az ügyész vádbeszédében 12 és 20 év közti fegyházbüntetést kért Zuschlagnak, Lados István másodrendű vádlottal szemben – aki feltáró vallomásával segítette az ügy felderítését - a legenyhébb törvényes büntetést kérte. További hat vádlottra letöltendő fegyházbüntetést, három vádlottra felfüggesztett börtönbüntetést javasolt, míg öt vádlottal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!