Tavaly 70 ezren igényelték a gyed extrát

Dinamikusan nő a gyed extrát igénybe vevők száma – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorának vendégeként 2016. január 14-én.

Novák Katalin hozzátette: a 2014-es 47 ezer után tavaly az előzetes adatok szerint már mintegy 70 ezren kérték ezt a családtámogatási formát.

Az államtitkár elmondása szerint nem az a lényeg, hogy egyre többen mennek vissza dolgozni a gyereknevelés mellett, hanem az, hogy megadták a választás szabadságát a szülőknek.

Emlékeztetett, hogy 2014-ben, a bevezetés előtt, ha az anya gyedről, gyesről visszatérve teljes állásban dolgozott, akkor nem kapott sem gyedet, sem gyest.

Elmondta, felszámoltak egy igazságtalan helyzetet is. Korábban ugyanis – mint mondta –, ha három éven belül több gyerek is született, akkor csak a legkisebb után kapott a család támogatást, ezzel gyakorlatilag büntették azt, ha valaki három éven belül több gyereket is vállal.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!