Tovább erősítik az idősgondozási, gyermekjóléti és a gyermekvédelmi rendszert

Jövőre tovább erősítik az idősgondozási, a gyermekvédelmi és a gyermekjóléti rendszert – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

kdnp.hu – MTI 

Czibere Károly elmondta: új szolgáltatástípusként szakápolási központokat hoznak létre az eddig otthonokban élő, intenzív ápolásra szoruló időseknek. Az első ilyen intézmény felépítésére 1,7 milliárd forintot különített el a kormány.

Szólt arról is, hogy megerősítik a gyermekvédelmi gondoskodásba vett gyerekek körül a „jogérvényesítési gyűrűt”. Ennek részeként emelik a gyermekvédelmi ügyintézők, a gyermekjogi képviselők, a szakértői bizottságban dolgozók, valamint a speciális szükségletű gyerekekkel foglalkozók létszámát.

A kormány azt szeretné, hogy a gyerekek a vér szerint családjukban kapjanak meg mindent, ami testi, lelki, szellemi fejlődésükhöz szükséges. Ehhez járul hozzá például az ingyenes gyermekétkeztetés, amire 2018-ban 79 milliárdot fordítanak.

Elmondta azt is, hogy júniustól év végéig a háromévesnél fiatalabb, bölcsődébe nem járó, hátrányos helyzetű gyerekek három megyében havonta ételcsomagot kapnak egy európai uniós finanszírozású mintaprogram keretében. Ezt jövő ősszel országossá bővítenék 17 milliárd forintos költségvetési ősszegből – fűzte hozzá.

Az államtitkár kitért a szociális ágazatban dolgozók megbecsülésének fontosságára is. Ezt egyebek mellett a szociális munka napjának munkaszüneti nappá nyilvánítása, a továbbképzési rendszer ingyenessé tétele és a 2014 óta tartó folyamatos béremelés is jelez – mondta. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, hogy 2013-ban átlagosan bruttó 143 ezer forintot kerestek az ágazatban dolgozók, ez 2017 első negyedévére 206 416 forintra nőtt. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!