Trócsányi László személyesen tájékozódott a jogi segítségnyújtás folyamatáról

Magyarország mindenben eleget tesz nemzetközi kötelezettségeinek – jelentette ki az igazságügyi miniszter pénteken Röszkén. Trócsányi László szerint Magyarországnak vissza kell utasítani a menekültügyi eljárást érő támadásokat.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

Trócsányi László igazságügyi miniszter újságíróknak nyilatkozik azt követően, hogy Röszkén a tranzitzónában személyesen tájékozódott a jogi segítségnyújtás folyamatáról 2017. március 3-án. (Fotó: Kelemen Zoltán Gergely – MTI)

Trócsányi László a röszkei tranzitzónában tájékozódott a jogi segítségnyújtás folyamatáról. Ezután újságíróknak azt mondta: a Magyarországot Brüsszelben a migráció kezelése, a menekültügyi eljárások miatt ért támadások teljes mértékben alaptalanok, azokat vissza kell utasítani.

A miniszter közölte, hétfőn részt vett az Európai Parlament az állampolgári-jogi, bel- és igazságügyi bizottság Magyarországgal és a migrációval foglalkozó ülésén. A résztvevő képviselők döntő többsége és jogvédő szervezetek komoly kritikával illették az országot, azt állítva, nem tesz eleget nemzetközi kötelezettségeinek, a migránsokkal való bánásmód nem megfelelő, támadás érte a jogi segítségnyújtás módszerét, az ügyintézés módját.

Trócsányi László kifejtette, ezért személyesen, a helyszínen tájékozódott a rendszer működéséről. A miniszter leszögezte, a magyar állam biztosítja a jogi segítségnyújtást, annak igénybevételéről – többek között – arabul is tájékoztatást kapnak az érintettek, a bíróságokkal való kapcsolattartás professzionálisan működik.

A helyszínen dolgozó szakemberek odafigyelnek munkájukra, szakmai felelősséggel végzik nem könnyű feladatukat – mondta.

A miniszter kiemelte, hogy migráns és menekült között különbséget kell tenni. Rengeteg olyan ember érkezik a magyar határhoz, aki nem tekinthető menekültnek – tette hozzá.

Az illegális migrációval szemben fel kell lépni, mert különben a schengeni határaink, a belső mozgás szabadsága kerül veszélybe. Olyan belső határok jöhetnek újra létre, amelyek ellen küzdöttünk a rendszerváltás idején – hangsúlyozta Trócsányi László.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!