A kereszténységre való utalást nem lehet kihagyni az új Alkotmányból

Hazánk lakosságának túlnyomó többsége, ma is valamilyen módon azonosul a kereszténységgel, akár gyakorló hívőként, akár csak kulturális hovatartozása megjelöléseként. Mindenképpen indokolt tehát, azzal a kérdéssel foglalkozni, hogy a keresztény értékek miként kerüljenek bele a magyar Alkotmányba, ha azt akarjuk, hogy az betöltse hivatását, erősítve a magyarságot és az európai tudatot - fejtette ki Vejkey Imre, az új alkotmányról szóló részletes vitában. Hozzátette: amikor egy felmérés szerint a magyar lakosság 81%-a kereszténynek vallotta magát, a keresztény örökség kihagyása az Alkotmányból olyan, mintha Magyarországot a magyarok figyelembe vétele nélkül építenénk…

Alkotmány-részletes vita

Tisztelt Elnök Úr!
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim!

Az új magyar Alkotmány koncepciójának illetve szabályozási elveinek kialakításakor széles körű vita folyt arról, hogy megjelenjen-e benne, és amennyiben igen akkor miképpen, a keresztény örökség, mint a magyar és az európai értékek forrása. Nekem, mint Kereszténydemokrata számára e kérdés elsődleges jelentőségű volt, de joggal mondhatom azt fontosnak minden hívő ember szempontjából is. Egy Alkotmány ugyanis arra hivatott, hogy kifejezze annak a közösségnek egységét, amely azt létrehozta, ezért helyénvaló, hogy az adott rendszer működési szabályainak lefektetése mellett, megjelenítse a közösség által vallott értékeket, alapelveket.

Hazánk lakosságának túlnyomó többsége, ma is valamilyen módon azonosul a kereszténységgel, akár gyakorló hívőként, akár csak kulturális hovatartozása megjelöléseként. Mindenképpen indokolt tehát, azzal  a kérdéssel foglalkozni, hogy a keresztény értékek miként kerüljenek bele a magyar Alkotmányba, ha azt akarjuk, hogy az betöltse hivatását, erősítve a magyarságot és az európai tudatot.

Mivel lényegében két fő, egymással ellentétes élet-koncepció létezik – úgy Magyarországon, mint Európában  – ezért Kereszténydemokrataként nem tehetem meg, hogy ne hallassam hangomat, és ne álljak ki az általam képviselt értékek védelmében.

Az egyik koncepció a vallásos világnézet, amely az élet értelmét Istenben találja meg. A másik koncepció pedig a vallástalan, amely úgy érzi, nincs szüksége Istenre, és a társadalom életét is, ennek megfelelően gondolja alakítani. Álláspontom szerint a magyar jogalkotás nem mondhatná magát majd pártatlannak, ha folytatná azt a több évtizedes gyakorlatot, mely csak a második, az ateista konceptiót veszi figyelembe.

Ezért én, mint Kereszténydemokrata, mindenekelőtt az alábbi értékeket tartom fontosnak az új magyar Alkotmányban viszontlátni:

    * az emberi élet szentsége,
    * a személy méltósága,
    * a házasságon alapuló család központi szerepe,
    * az oktatás jelentősége,
    * a gondolat- és a szólásszabadság,
    * a saját meggyőződés és a vallás gyakorlásának szabadsága,
    * az egyének és a csoportok törvényi védelme,
    * mindenki együttműködése a közjó érdekében,
    * a munka mint személyes és társadalmi jó, és
    * a politikai hatalom mint szolgálat.

A történelmi tények alapján úgy gondolom, elvárható az új magyar Alkotmánytól az is, hogy ezeknek az értékeknek a „transzcendens gyökereit”  elismerje. Ennek az elismerésnek jogi erővel kell bírnia.

Amikor egy felmérés szerint a magyar lakosság 81%-a kereszténynek vallotta magát, a keresztény örökség kihagyása az Alkotmányból olyan, mintha Magyarországot a magyarok figyelembe vétele nélkül építenénk… A keresztény örökség kihagyása egyben ellent is mondana a valódi pluralizmusnak és ennélfogva az egészséges demokrácia eszményének is.

Megjegyzem nem kifogásolom azt, hogy az Európai Unió Alapvető Jogok Chartájának szövegét foglaljuk bele a magyar Alkotmányba, mert bár jelentős hiányosságai vannak a Chartának – különösen a család védelme, a szociális jogok és a kollektív vallásszabadság megfogalmazása terén – mégis az emberi méltóságot veszi alapul, az emberi személyt állítja az Unió tevékenységének középpontjába, és ezáltal a zsidó-keresztény kultúrkör emberképből indul ki.

A magyar Alkotmányról szóló szavazás során bármilyen legyen is a végső döntés eredménye, Hazánk építéséből a kereszténység „de facto” sosem zárható ki, ugyanis a hitet az egyes emberek mindig fogják képviselni, úgy a közügyekben, mint a privát életükben.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Dr. Vejkey Imre
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!