A bizottság nem tud határozni Gyurcsány plágiumgyanús szakdolgozatáról

Forrás: MTI

A Gyurcsány Ferenc diplomamunkájával kapcsolatos plágiumgyanút vizsgáló pécsi egyetemi bizottság oldalszám szerinti egyezést talált a volt miniszterelnök szakdolgozati bírálatának és volt sógora diplomamunkájának szövegében, de addig nem tud érdemi határozatot hozni, amíg nem áll rendelkezésre a politikus dolgozata.

Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora kedden Pécsen, az intézményben tartott sajtótájékoztatón azt mondta: Gyurcsány Ferencnek A Balaton-felvidék szőlészete és borászata címmel írt szakdolgozatának 1984. május 9-én készített egyoldalas bírálatában szereplő szöveg- és szövegrészlet-kritikák oldalszámra vonatkozó utalásai mutatnak oldalszám szerinti egyezést Rozs Szabolcs négy évvel korábbi, azonos című dolgozatát.

„A bírálati szöveg és a Rozs Szabolcs-szakdolgozat szövegének egybevetése azonban nem alkalmas eljárás arra, hogy a bizottság jogi természetű megállapításokat tegyen Gyurcsány Ferenc szakdolgozatával kapcsolatban" – hangsúlyozta a rektor.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!