Családjuk, nemzetük iránt elkötelezett fiatalokra van szükség

Forrás: MTI

Alapítványt hozott létre a Fidesz ifjúsági társszervezete, a Fidelitas elnöke, Ágh Péter a fiatalok állampolgári, közéleti ismereteinek bővítésére. A Szövetség az Új Nemzedékért Alapítványnak – amelynek kuratóriumi elnöke Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere lett – az a célja, hogy „a fiatalabb generációk társadalmi szocializációjával olyan nemzedék nőjön fel, amely felelősséget érez kisebb és nagyobb közösségeinkért, amelynek fontos az őseinktől kapott kultúra megőrzése és továbbadása, környezetünk védelme, a keresztényi alapokon nyugvó szolidaritás eszméje, a tisztes versenyre épülő piacgazdaság gondolata és az ezer éve európai, lélekben egységes magyar nemzet felvállalása” – olvasható az MTI-hez eljuttatott tájékoztatásban.

Az alapítvány részt vesz a budapesti, Jövő Hídja nevű rendezvényen is, ahol terjeszteni fogja Motiváló című kiadványát, amelyben mások mellett Kövér László házelnök azt írta: –„meggyőződésem, hogy tehetséges, önmaguk és hivatásuk, családjuk és nemzetük iránt elkötelezett fiatalok nélkül nem csak jó politika, nem csak jó közélet, de olyan ország sem jöhet létre, amelyben jó élni”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!