Jobbikosok kopogtatnak a KDNP vidéki szervezeteinél

kdnp.hu – magyaridok.hu

Az utóbbi időben nagy számban olyan emberek keresték meg belépési szándékkal, illetve néhány esetben új alapszervezet alapításával kapcsolatban a KDNP kistelepülési alapszervezeteit Zalában, Borsodban és Szabolcsban, akikről köztudomású, hogy korábban a Jobbik szekerét tolták – értesült a Magyar Idők.

A Jobbik szétesése, az elvek feladása miatt az egykori nemzeti radikális pártot tavaly óta tömegesen hagyja ott a tagság és a tágabb szimpatizánsi kör, amelynek csak egy része csatlakozik a Mi Hazánk Mozgalomhoz. Lapunk információi szerint a közeledésnek két oka lehet. Az egyik, hogy a Jobbikban csalódottak egy értékelvű pártban akarnak tovább politizálni, a másik, hogy az önkormányzati választások előtt több településen is a KDNP helyi szervezetei döntenek a jelölésekről, és az „exjobbikosok” a belépésekkel próbálnak politikai pozíciókhoz jutni.

Kereszténydemokrata forrásunk szerint kérdés, hányan vannak köztük olyanok, akik nem saját elhatározásból, önös érdekből, hanem a Jobbik utasítására próbálkoznak a KDNP alapszervezeteibe való belépéssel, hogy többséget szerezve egy tisztújítás kikényszerítésével átvegyék helyben az irányítást. Ez azzal a veszéllyel is fenyegethetne, hogy a kormánypártok egymás ellen indulnak – muníciót biztosítva a baloldali, liberális sajtónak – az őszi önkormányzati választáson, amit természetesen a KDNP elnöksége nem fog engedni. A beléptetések esetében óvatosságra int a pártvezetés, türelmet és munkát – ajánlások, aláírások gyűjtése, standolás – kér, és ha valaki jól dolgozik, akkor – az önkormányzati választás után – lehet szó csak a párttagságról.

Az utóbbi időben tapasztalt belépési kísérleteket zalai forrásaink is megerősítették. Elmondásuk szerint sok zalai jobbikos csalódottsága miatt felhagyott a politizálással, más részük a Mi Hazánk Mozgalomban folytatja, azonban van egy kisebb csoport, amely a KDNP irányába tájékozódik, de őket általában elvtelen önérdek, a helyi politikai pozíciók megszerzése hajtja.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!