Novák Katalin: A Stipendium Peregrinum belépőjegy a legjobbak közé

A Stipendium Peregrinum belépőjegy a legjobbak közé, ugródeszka a nagyvilágba - mondta Novák Katalin köztársasági elnök kedden az ösztöndíj okleveleinek átadásán a Sándor-palotában, Budapesten.

MTI

A köztársasági elnök, a program alapítója és fővédnöke elmondta: a 2019-ben indított Stipendium Peregrinum programra az elmúlt négy évben 579 fiatal pályázott, közülük 99-en nyerték el az ösztöndíjat, amelynek köszönhetően a világ legjobb egyetemein tanulhatnak.

A 2023/2024-es tanévet a programnak köszönhetően 26 új ösztöndíjas kezdheti meg, emellett további 44 folytatja tanulmányait 9 ország 31 egyetemén.

A köztársasági elnök emlékeztetett: négy éve született az elhatározás, hogy indítsanak olyan programot Magyarországon, amely valóban egyedülálló, és amely a legtehetségesebbeknek nyit kaput a nagyvilágba.

Az ösztöndíjprogram azt üzeni, hogy a magyaroknak helyük van a legjobbak között, de a magyar fiataloknak segíteni kell, és meg kell adni az esélyt arra, hogy megmutathassák tudásukat, megmérettethessék magukat a legjobbak között

 

– mutatott rá Novák Katalin.

Az államfő kiemelte: ösztöndíjas bárki lehet, aki tehetséges és szorgalmas, jöhet jobb vagy szerényebb anyagi körülmények közül, kicsi településről, nagy vagy kicsi családból, lehet sportoló, művész, tudós.

A Stipendium Peregrinum ugródeszka a nagyvilágba, belépőjegy a legjobbak közé – hangsúlyozta a köztársasági elnök, hozzátéve: ez annyit jelent, hogy megnyílt egy ajtó, de a belépőkön múlik, hogy mit kezdenek a lehetőséggel.

Az ajtót átlépve ti magatok is ácsolhatjátok az ugródeszkát a saját hazátoknak

 

– fogalmazott Novák Katalin, kiemelve: az ösztöndíjasok is segítséget nyújthatnak az újonnan belépők számára.

A köztársasági elnök azt mondta: szerénynek kell lenni, amikor valóban komoly dolgokról van szó, de önbizalommal telten kell megmutatni, hogy a magyaroknak helyük van a legjobbak között.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!