A szakképző intézmények készen állnak a tanévkezdésre

Forrás: MTI

A szakképző intézményekben minden készen áll a tanévkezdésre – közölte a Fidesz-frakció kedden arra reagálva, hogy a jobbikos Dúró Dóra szerint – jogszabályi hiányosságok miatt – a szakképzés területén problémák jelentkezhetnek az iskolakezdés után.

„A Jobbik ezúttal is egy követ fúj a szocialistákkal" – írta a Fidesz-frakció az MTI-nek küldött közleményében.

Hangsúlyozták, a Fidesz célja, hogy Magyarország legyen a legerősebb versenytárs a jól képzett szakemberekben, akik a munkaerőpiacon értékes végzettséggel, gyakorlattal rendelkeznek, és itthon is tisztességesen meg tudnak élni a munkájukból.

Szerintük a korábbi liberális oktatáspolitika nem becsülte meg a szakmunkásokat, leépítette a szakképzést, és hiányszakmákat termelt ki, ezért szakítottak vele, és megkezdődött a szakképzési rendszer teljes átalakítása, ami a munkaerőpiac és a gazdaság igényeinek megfelelően termeli ki a szakembereket.

Átalakulnak az eddigi szakmunkás- és szakképző iskolák, létrejött 44 szakképzési centrum, és az állam ezentúl már két szakképesítés ingyenes megszerzését teszi lehetővé az iskolai rendszerű szakképzésben akár korhatár nélkül, esti tagozatos felnőttoktatásban – sorolták.

A Fidesz-frakció közleményében megjegyezte azt is, hogy szeptembertől még több fiatal vehet részt duális képzésben, és a szakképzést összehangolják a felsőoktatással is.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!