A szavazófülkében ugyanúgy védtük a hazát, mint a balassagyarmatiak 1919-ben

Forrás: MTI

Az Országgyűlés elnöke szerint a magyarság 2010-ben ugyanazt a választ adta a szavazófülkékben, mint a balassagyarmati polgárok 1919. január 29-én: megvédik Magyarországot, megvédik a hazájukat. Kövér László erről a Nógrád megyei településen beszélt, ahol 95 éve a balassagyarmatiak fegyvert fogtak az ott állomásozó cseh katonák ellen és a megszállók kiűzésével elérték, hogy a város Magyarország része maradhatott.

A házelnök kifejtette: azért fogadta el az Országgyűlés Magyarország új alaptörvényét, hogy legyen alkotmányos kerete a magyar állam újjáépítésének és a magyar nemzet megerősítésének. Hozzátette: azért kell olyan gazdaságpolitikát, amelynek célja az értékteremtő munka megbecsülése, hogy a magyar emberek által megtermelt érték Magyarországon maradhasson.

Ezért védjük meg a magyar földet, hogy „a magyar gazdák urai lehessenek saját életüknek, s folytatunk olyan családpolitikát, amely a magyarságot az összetartozásban gyarapítja” – mondta a több száz ünneplő előtt Kövér László.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!