Több mint 157 ezer erdélyi gyermeknek igényeltek oktatási-nevelési támogatást

Forrás: MTI

A Szülőföldön magyarul program keretében 2012-ben több mint 157 ezer romániai magyarul tanuló gyermek számára pályáztak a szülők a magyar állam által biztosított oktatási-nevelési valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásra – jelentette be Burus Siklódi Botond, a pályázatot lebonyolító Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke.

A Székelyhon portál tájékoztatása szerint az RMPSZ befejezte a határidő előtt benyújtott 2012-es pályázatok feldolgozását, és megtette a javaslatot a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. számára a támogatandó személyekre vonatkozóan.

Burus Siklódi Botond a portálnak elmondta, az április 30-i határidő előtt 108 488 pályázatot iktattak, ezekben 157 646 óvodás és iskolás számára igényelték a program keretében nyújtott nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást a szülők. Jelenleg a hiányos pályázatok kiegészítése zajlik, és azt várják, hogy az alapkezelő bizottsága döntsön a támogatások megítéléséről.

A pályázatok több mint felében egy gyermek számára igényeltek támogatást a szülők, de három olyan család is pályázott, amelyben kilenc gyermek számára kérték a támogatást. A Szülőföldön magyarul program keretében a magyar oktatási intézményekben tanuló gyermekek után pályázhatnak a családok 20 ezer forintnak megfelelő oktatási nevelési, valamint 2400 forintnak megfelelő tankönyv- és taneszköz-támogatást.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!