A többes állampolgárságú magyarok egy része hagyományos módon szavazhat majd

Forrás: MTI

Azoknak az egyszerűsített honosítással magyar állampolgárságot szerző választópolgároknak, akiknek magyarországi lakcímük van, nem kell regisztrálniuk, automatikusan felkerülnek a központi névjegyzékbe – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI megkeresésére.

Az iroda információja szerint az eddig mintegy 530 ezer érintett közül 70 ezer embernek van magyarországi lakcíme, így őket nem érinti a levélben szavazás lehetősége.

Jelezték azt is, hogy az említett 530 ezer magyar állampolgár mintegy ötöde még nem nagykorú, így nem is vehetnek majd részt a választásokon.

Ez azt jelenti, hogy a tavaszi országgyűlési választáson – a jelenlegi adatok figyelembevételével – kevesebb mint 360 ezren élhetnek a levélszavazás új intézményével az egyszerűsített honosítással magyar állampolgárságot szerző választópolgárok közül.

Az NVI a levélben szavazók névjegyzékbe felvételüket kérő, ám magyarországi lakcímmel rendelkező állampolgároknak elutasítja a kérelmét. Az iroda ugyanakkor arról is tájékoztatja őket, hogy ők a hagyományos módon élhetnek a választójogukkal, így a lakcímük alapján értesítést kapnak majd arról hol szavazhatnak, vagy ha nem tartózkodnak a választás idején Magyarországon, akkor a külképviseleteken adhatják le szavazataikat.

Az NVI szerdai, az interneten közzétett adatai szerint eddig több mint 59 ezren kérték regisztrációjukat a levélben szavazók névjegyzékbe.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!