Fotó: Gondola.hu

A migráció után – mintegy annak farvizén – egy új szembenállás osztja meg élesen az internet népét. Az egyik oldalon állnak a „dinnyezöldek”, azaz a most épp természetvédőnek maszkírozott szocialisták és (bal)liberálisok tábora a különben jó szándékú Greta Thunberggel, az olvadó jégtáblákon éhező jegesmedvékkel és persze a küszöbön álló klímaapokalipszissel, amire lehetőleg minden nap, de legalább hetente figyelmeztetni kell a már-már vallásos érzülettel rettegő híveket. A „dinnyezöldek” a természetvédő jelszavak révén a parlamentbe jutva levetik zöld héjukat, és megszavazzák a huszadik században már többször megbukott egész balos agendát a migráció legalizálásától az adóemelésen át az abortusz és az eutanázia könnyítéséig – hogy az óvodákban kezdett szexuális „felszabadításról” ne is beszéljünk.

A másik oldalon a konzervatív kritikusokat találjuk, akik ugyan joggal gúnyolják ki vagy leplezik le az előbbiek álságos törekvéseit, de az ökoszisztéma-pusztulás látható jeleinek dacos tagadásával végső soron mégis az ő malmukra hajtják a vizet (más szóval: a fürdővízzel együtt kiöntik a gyereket is). Gondoljunk csak bele: alig egy emberöltő alatt eltűntek vagy legalábbis nagyon lerövidültek a kemény, zimankós telek (karácsonykor hiába várjuk a tartós havazást!), a fél ország fuldoklik a szmogtól, szeméthegyek úsznak a folyókon és a tengereken, védett erdőrészeket tüntetnek el tarvágással – és a sort sajnos még hosszan folytathatnánk.

 Nem érdemes állandóan azon vitatkozni, hogy mennyi része lehet ebben az embernek (valószínűleg nem kevés), inkább azon kellene törni a fejüket, hogyan alkalmazkodjunk a megváltozott körülményekhez a társadalmak felbomlása (pl. tömeges migráció) nélkül. Megvannak a technikai lehetőségeink erre: nagy erőfeszítéssel még talán termővé tudjuk tenni a félsivatagokat, csökkenteni tudjuk a műanyagfogyasztást (és általában a túlfogyasztást), össze tudjuk szedni a szeméthegyeket, telepíthetünk új erdőket, át tudunk állni „tisztább” energiaforrásokra a szénhidrogének egyoldalú használata helyett (ideértve az atomenergiát is!) – de ehhez az erőforrásaink átcsoportosítására, arányosabb nemzetek közötti elosztására lenne szükség, ami ellenkezik a globalizáció ökölszabályával.

Ebből is látszik, hogy a „baloldali” környezetvédelem mért nem tud igazán hatásos lenni: a mesterségesen felsrófolt pánik- és bűntudatkeltés, bár felhívja a figyelmet a problémákra, elveszi azokat a kreatív energiákat, amelyek a megoldásukhoz szükségesek. Az erősen kommunisztikus zöld büntetőkampányok mögött globális techcégek részvényesei sejlenek föl, akik éppen az állandó gazdasági bővülésben, a gazdasági erőforrások (nyersanyag, energia, munkaerő stb.) kiszipolyozásában érdekeltek. És ha már a „baloldali” természetvédelemnél tartunk: kinek a programja a folytonos társadalmi „progresszió”, az erőltetett iparosítás, a világ proletárjainak/migránsainak egy zászló alatt történő egyesítése?

A természetvédelem (vagy teremtésvédelem) valójában klasszikus jobboldali politika, hiszen az örökül kapott világ gondozásba vételét jelenti – amelynek szerves része a család, a közösség, a kulturális hagyományok is. A környezet megóvása csak erős közösségeken keresztül, az erre vonatkozó (gazdálkodási, hulladékkezelési, föld- és vízhasználati stb.) hagyományok továbbadásával lehetséges. Ne engedjük, hogy a „dinnyezöldek” átvegyék a kezdeményezést az egyik legsajátabb témánkban, mely régi konzervatív, kereszténydemokrata érték!

hog
gondola.hu