A KDNP Protestáns Műhely őszi konferenciája – közösségszervezés és politika, közösségszervezés és településfejlesztés (2022. 11. 11.-2022. 11. 13.)

Dr. Latorcai Csaba köszöntőjéből:

„Európa csak akkor maradhat fenn, ha visszatalál a gyökereihez, éppen ezért a protestánsok bátorságára, újjá szervező erejére, tettvágyára ma hatványozottan szükség van.”

 

A hétvégi rendezvényünk – amelynek témája a közösségszervezés volt – szakmai napja (szombat) hosszú nap volt, izgalmas előadókkal. A nap első felében vendégünk volt Dr. Latorcai Csaba miniszterhelyettes, pártunk főtitkára. További előadóink, vendégeink voltak Ditzendy Károly Arisztid és kedves felesége, délután Bikádi László Károly református lelkipásztor valamint Gaal Gergely volt országos főszervező, megyei KDNP-elnök (Pest megye) voltak az előadóink. A napot Káplán György művész (a Magyar Kultúra Lovagja) hangversenye tette felejthetetlenné.

 

Dr. Gyorgyevics Miklós házigazda köszöntött bennünket a KDNP XI. kerületi székházában, majd pedig Dr. Birkás Antal műhely-elnök a közösségszervezés fontosságáról, ill. a zsoltárok alapján annak szükségességéről beszélt, hogy egymással és a teremtő Istennel is kapcsolatban kell lennünk. Az Úrtól jön a munkánkra az áldás. Megemlékeztünk Lukáts Miklósról, aki a közösségünk első elnöke volt, és két hete hunyt el.

 

Dr. Latorcai Csaba beszélt a bennünket fenyegető veszélyekről, kiemelte a protestánsok szerepét a KDNP-n belül, és arra bátorított bennünket, hogy további szerveztek létrehozásával és rendezvények szervezésével erősítsük a politikai közösségünk egészét. Ennek eleget is fogunk tenni, elsőként – a miniszterhelyettes úr útmutatásait követve – létrehozzuk a Győr-környéki Protestáns Műhelyt, továbbá a „fehér foltot” jelentő területeken (a Dunántúl bizonyos része, ill. néhány alföldi város) folytatjuk az építkezést. Erős Szolnok-Szeged-Békéscsaba háromszöget hozunk létre.

 

Ditzendy Károly Arisztid kiváló helyzetjelentést adott korunk kihívásairól és a bennünket körbe vevő világ gyors változásairól, melyek mind kihatással vannak a közösségszervezésre, ill. annak technikáira. Az elméleti előadást gyakorlati feladat követte, egy kommunikációs helyzetgyakorlat, amely elég jól megmozgatta a jelenlévőket.  A kártyajáték segítségével kellett önmagunkat együttműködésre, egymás meghallgatására ösztönöznünk a feladat megoldása érdekében.

 

Délután – a szendvicsebédet követően – Bikádi László Károly hajmáskéri református lelkipásztor beszélt a közösségszervezés nehézségeiről, lehetőségeiről. A valós élet tapasztalatait mutatta be településen, gyülekezeti közösségben és a szeretetszolgálat felépítésében szerzett tapasztalatai alapján. Jó volt hallgatni az idősek felé végzett szolgálatát, a többekben felmerült keresztényszociális gondolatot.

 

Köszönjük Dr. Békefy Lajos szavait – a délelőtthöz hasonlóan ő is megemlékezett Lukást elnök úrról. Köztünk volt Dr. Horkay György, aki szintén szólt a hőskorszakról, a közösség – amely jövőre lesz 30 éves! – korábbi időszakáról.

 

Gaal Gergely a KDNP kivételes helyzetéről, történelmi múltjáról és a jelen kihívásairól beszélt. Hangsúlyosan érintette előadásában és az azt követő beszélgetésben a fiatalok megszólításának lehetőségeit, ill. annak fontosságát. Erős, őszinte, elgondolkodtató szavakat kaptunk, amelyeket köszönünk! Érdemes tovább gondolnunk őket!

 

Miként a cikk elején említettem, a hétvégi rendezvényünk témája a közösségszervezés volt. Ennek jegyében a napot egy kimondottan közösségszervező alkalommal, hangversennyel zártuk – benne közös énekléssel. Nagy hála és köszönet érte Káplán György énekművész úrnak, a Magyar Kultúra Lovagjának, aki valóban felejthetetlenné tette a hosszú szakmai műhelynapot. Emlékezetesek a karácsonyi dalai, a Sorrentói szerelem, a nápolyi tengerpartot és a Balatont megidéző dallamok, de különösen is nagy köszönet a nemzeti érzést erősítő, megszólaltató dalokért, köztük Murgács Kálmán „Magyar zászló” daláért. „Szeressük a hófehér színt, szeressük a zöldet, szeressük a piros vértől áztatott magyar földet.” Köszönjük a szép estét!

Vasárnap közösen vettünk részt a Csillaghegyi Református Egyházközség istentiszteletén. Sok áldást kaptunk!

Írta: Dr. Birkás Antal elnök, KDNP Protestáns Műhely

A fényképek a Facebook-oldalunkon találhatóak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!