Nagyon elfáradtunk, béke kell, béke!

Orbán Viktor miniszterelnök meghívására érkezett hazánkba Jusszef Abszi (I. József) melkita görögkatolikus pátriárka és kísérete: Jean Abdo Arbach, Homsz melkita érseke és Nicolas Antiba érsek, Damaszkusz pátriárkai helytartója. Budapesten február 26-án előadást tartottak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (=NKE) Széchenyi dísztermében. Az eseményen bemutatták a „Budapest-jelentés a keresztényüldözésről 2018” című magyar és angol nyelvű kiadványt is.

A vendégeket Kovács Gábor, az NKE oktatási rektorhelyettese köszöntötte. Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár mondott megnyitóbeszédet, melyben ismertette a program céljait. Hangsúlyozta, hogy a közel-keleti háborús helyzet miatt veszélybe kerültek a nyugati civilizáció gyökerei, ezért kell a segítségnyújtás során az identitás és a misszió szerepére irányítani figyelmünket.

Budapest-jelentés a keresztényüldözésről 2018 című kiadványt Padányi József vezérőrnagy, az NKE tudományos rektorhelyettese mutatta be. A jelentés hiteles forrást kíván nyújtani, melyből megismerhető az üldözött keresztyének helyzete. A kötetben biztonságpolitikai tanulmányok, teológiai értékelések, jogi elemzések kaptak helyet, de beszámolnak az Apostoli Szentszék keresztyének érdekében tett intézkedéseiről, a háború sújtotta régiókban tevékenykedő segélyszervezetek, szerzetes- és lovagrendek munkájáról, valamint a Hungary Helps Programról; a projektekről, melyek a közösségek erősítését és a szülőföldön való boldogulás elősegítését tűzték ki célul.

 

Jusszef Abszi, I. József melkita görögkatolikus pátriárka Identitás és misszió – A Melkita Görögkatolikus Egyház címmel tartott előadást. Elsőként a közösség történetét, identitásának kialakulását ismertette. A Melkita Görögkatolikus Egyház bizánci szertartású, keleti katolikus, önálló jogú részegyház, melynek mintegy másfél millió híve van. Többségük Szíriában és Libanonban él. A közösség Konstantinápoly közelsége miatt bizánci rítusú és szír nyelvű egyházként alakult ki a 4–6. század során. 1724-ben megszületett a ma is ismert melkita egyház. „Mindig is küzdöttünk a szülőföldünkért, de mindig megtaláltuk a megfelelő eszközöket arra, hogy békében együtt tudjunk élni muszlim és zsidó testvéreinkkel” – összegezte a szíriai közösség múltját I. József, majd a Melkita Görögkatolikus Egyház missziós küldetését mutatta be. Jelenleg a kivándorlás a legsürgetőbb probléma, amit meg kell oldaniuk. „Szeretnénk a szülőföldünkön maradni és ebben segíteni a fiataljainknak” – hangsúlyozta a főpásztor, majd megköszönte a magyar kormány üldözött keresztyéneknek nyújtott támogatását. Kifejtette, a Hungary Helps Program a békét támogatja, és erre kell törekedni, hiszen csak a béke segítségével tudnak keresztények maradni Szíriában. Megrendítőek voltak beszéde zárószavai: „Nagyon elfáradtunk. Béke kell, béke”.

 

Nicolas Antiba érsek, Damaszkusz pátriárkai helytartója előadásában a jelenlegi helyzetről beszélt. A szíriai háborút követő kivándorlási hullám nem kíméli a keresztyéneket sem, ezért elsődleges feladatuk annak elősegítése, hogy az országban maradjanak. Szegény családokat, özvegyeket, otthonukat elvesztett embereket karolnak fel, lerombolt iskolákat építenek újjá, megszervezik az egészségügyi ellátást, élelmiszert osztanak. Az embargó miatt gondot okoz a lakosság élelmezése, alapvető élelmiszerek hiányoznak, köztük gyermektápszer, sőt, vannak, akik 30 kilométert kénytelenek utazni, hogy kenyérhez jussanak. A háború következményeitől leginkább a fiatalok szenvednek, akik nehezen szabadulnak a gyűlölettől és a mindent átható félelemtől. Az egyházmegye rajtuk kíván segíteni ifjúsági központjaiban, valamint további intézményeket szeretnének létrehozni, ahol pszichológiai segítséget is kaphatnak. „Segítsenek bennünket, hogy a hazánkban maradhassunk; a földünkön, közösségben muszlim testvéreinkkel, nevelhessük a gyermekeket, hogy feldolgozzák a háborút, és ne gyűlöljék társaikat!” – zárta beszédét Nicolas Antiba érsek.

 

Jean Abdo Arbach, Homsz melkita érseke 2013 óta szolgál a szíriai városban, ahol a háború előtt népes keresztyén közösség élt. Bár a város már 2014-ben felszabadult az iszlamisták uralma alól, sok munka áll még előttük. Eddig 120 lakást sikerült felújítani, ahová vissza is térhetett 120 keresztény család. Az egyházmegye 4200 gyermekről gondoskodik ifjúsági központjaiban, 520 szegény család kap élelmiszert, gyógyszert és anyagi támogatást. Munkájukat 360 önkéntes segíti. Az érsekség célja, hogy a Homszból elmenekült keresztény családok hazatérhessenek, ehhez azonban további lakásokat kell újjáépíteni. „Békét kérünk Istentől. Kérjük, hogy adjon nekünk reményt, hogy minden keresztény család hazatérhessen!” – fogalmazott beszéde végén a homszi melkita érsek.

*

Az Erdő Péter bíboros ajánlásával és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes köszöntőjével megjelent 283 oldalas magyar és angol nyelvű kötetet Kaló József és Ujházi Lóránd szerkesztette. 25 tanulmányírója között van dr. Békefy Lajos református lelkipásztor, teológus, akinek tanulmánya az első témakörben jelent meg, amely az „Általános biztonságpolitikai reflexiók a keresztények biztonságának tükrében” összefoglaló címet viseli. Békefy Lajos tanulmányának címe: Napjaink keresztyénüldözése – elméleti és gyakorlati keresztyén-protestáns válaszok (összefoglaló ismertetésére, néhány részletére később még visszatérünk).

 

Összeállítás: Dr. Békefy Lajos

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!