„Hazának füstje is kedvesebb, mint idegen országnak tüze.
– Patriae fumus igni alieno luculentior.”

Különös pillanatok kísérik a Tisztelt Házban a „mezítlábas kérdések” műfaját. A tévé általában már nem közvetíti. Az újságírók is elmennek. Üresek a széksorok.  A képviselők zöme a büfében, a folyosón, vagy egyéb szükséges dolgukat végzik. Mégis fontos szereplésnek számít, midőn a teremben maradtak kérdéseket címeznek a kormány jeleseihez. Szólásaik majd mindig költőiek már a címűkben hordozzák az állásfoglalást. A válaszok sem piskóták: félreérthetetlenül visszautasítják a vádaskodást, sötét múltra emlékeztetnek, szebb jelenről, s még szebb jövő reményével bíztatnak. Szolidan stilizálva – udvariasan mellőzve a zajokat, közbekiabálásokat – idézzük legutóbbi szónoklataikat.

Rezsicsökkentés helyett rezsinövelés?

NEMÉNY ANDRÁS, (MSZP): – Államtitkár úr! Annak idején nem verték nagydobra, hogy egy 2012-es NGM-rendelet újabb, komoly terheket ró a lakossági fogyasztókra. Ez a rendelet ugyanis a kazánok, csőrendszerek, gázkészülékek és egyéb fogyasztói berendezések biztonságos üzemeltetésének felelősségét teljes egészében a lakosokra, a kisfogyasztókra hárítja. A tulajdonos vagy a használó köteles gondoskodni azok rendszeres karbantartásáról, javításáról, cseréjéről és ötévenkénti műszaki felülvizsgálatáról.

– Államtitkár úr! Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ingatlantulajdonosoknak gázkészülékeiket ötévente ellenőriztetniük kell, az 1981 előtt üzembe helyezett berendezéseket pedig már idén december 31-éig. Mindez természetesen nem történik ingyen, a felülvizsgálat költségei a fogyasztókat terhelik, akár központi ellátásban vesznek részt, akár PB-palackot használnak. Ha pedig a felülvizsgáló szakember bármilyen problémát talál, akkor a javítást, cserét vagy átalakítást a tulajdonosnak kell fizetnie. Ha ezt nem teszi, mert mondjuk, nincs több százezer forintja, akkor akár a gázszolgáltatást is leállíthatják nála.

– Államtitkár Úr! Rendkívül megdöbbentő, hogy miközben rezsicsökkentésről beszélnek, aközben súlyos tíz-, százezer forintokat szednek be azoktól a kiskeresetű és nyugdíjas fogyasztóktól, akiknek bármilyen újabb teher már elviselhetetlen. Ezért kérdezem:

• Igazságosnak tartja-e, hogy áthárítják a kormány által kiadott kötelező felülvizsgálat és javítás díját a lakosságra?
• Mit tesznek azért, hogy legalább az arra rászorulók mentesüljenek a felülvizsgálati díj megfizetése és a kötelező átalakítás költsége alól?
• Megfogadják-e az MSZP javaslatát, hogy a kikapcsolásokat megelőzve tolják ki a rendelet végrehajtásának időpontját, és központi támogatással szereljenek fel gáz- és szén-monoxid-érzékelő készülékeket, amíg a szükséges, állam által támogatott módon történő átalakításokat el nem végzik?

+

SZATMÁRY KRISTÓF, nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: – Képviselő úr! Az általános higgadtságomat próbálom megőrizni a felszólalása kapcsán, de az, hogy önök rezsicsökkentésről beszélnek - vagy növelésről jelen esetben – azok után, amit a rezsikkel csináltak a korábbi nyolc évben, az már önmagában is elképesztő. Ezt a jogszabályt önök hozták, csak éppen elfelejtettek hozzá végrehajtási rendeletet hozni. Ez az elmulasztott végrehajtási rendelet született meg, annak érdekében,  hogy a nagyon rossz a magyarországi kazánok, illetve konvektorok egyes típusainak az állapotát, mindenképpen, az 1981 előttieket fölül kell vizsgálni.

– Képviselő úr! Természetesen a kormány a nélkül is gondolt a lakosságra, hogy ezt önök fölvetették volna: már közigazgatási egyeztetésen van az a javaslat, amely alapján biztosíthatok mindenkit, hogy a terveink szerint ez nem a lakosság terheit fogja növelni. Keressük azt a megoldást, hogy ezeket a felülvizsgálatokat, amelyeket el kell végezni az életek megmentése érdekében, ne a lakosságot terhelje.

Miért hagyja a kormány, hogy a kis- és középvállalkozói szektor fizesse meg a rezsicsökkentés árát?

KEPLI LAJOS, (Jobbik): – Államtitkár úr! Sajnálattal hallottunk, hogy az energiaszolgáltató cégek már az általuk kiírt és a magyar kisvállalkozások által elnyert beszállítói szerződéseket sem kötik meg arra hivatkozva, hogy nem születtek még meg a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalról szóló törvényhez tartozó végrehajtási rendeletek, amelyek konkrétan szabályoznák a területet és a módosulások végrehajtását. Információink szerint mind a nagyfeszültségen, mind pedig a kis- és középfeszültségen is szünetel a beszerzés.

Az energiaszolgáltatók gyakorlatilag arra hivatkoznak, hogy a végrehajtási rendeletekben lesz szabályozva az érintett tevékenységek köre, hogy melyeket kell integrálni és melyeket lehet továbbra is leányvállalatba szervezetten végezni.

– Államtitkár úr! Véleményünk szerint a kis- és középvállalkozókra ez a megkötés nem vonatkozik, mivel ezek a cégek nem kiszervezett vállalatok. Ahhoz, hogy a beszerzési folyamatok elindulhassanak, és ne menjenek tönkre a magyar alvállalkozók, egy állásfoglalás is elég lenne az illetékes minisztériumtól, hogy a harmadik feles beszerzések érvényesíthetők a költségeikben. Ezzel megvédhetnénk a magyar beszállítók érdekeit, és elindulhatnának a szerződéskötések. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a 2013-as évben gyakorlatilag még nem volt rendelés, ezért az energiaszektorra ráépült vállalkozások sok helyütt az utolsókat rúgják, amelyek száma több százra becsülhető. Tehát elmondható, hogy ha a kormány a nem segíti a kis- és középvállalkozókat, akkor az a minimális hozzáadott érték is eltűnik Magyarországról, amit eddig a külföldi szolgáltatók itt hagytak. Tehát a rezsicsökkentés fedezete nem a cégek extraprofitja lenne, hanem azt a magyar kis- és középvállalkozói szektorral fizettetné meg a kormány, munkahelyek ezreinek megszűnését is okozva ezzel. Kérdezem:

• Hajlandó-e rendezni a kormány ezt a kérdést, vagy hagyja, hogy a rezsicsökkentés oltárán feláldozzanak több száz magyar kis- és középvállalkozást?

+

FÓNAGY JÁNOS, nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: – Képviselő úr! A korábbi években az energiaszolgáltatók éltek az akkor hatályos szabályozás adta lehetőségekkel, s egyes, főleg támogató jellegű informatikai, humánerő-szolgáltató és egyéb szolgáltató tevékenységeiket kiszervezték. Ezeket a tevékenységeket jellemzően egy adott társaságcsoport másik tagvállalata végezte, amelyre vonatkozóan korábban a Magyar Energia Hivatal, most a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal nem folytathatott le részletes vizsgálatot.

Az ellenőrizhetőség hiánya miatt a kiszervezéseket indokolt mielőbb megszüntetni, egyes kiszervezett tevékenységeket – figyelemmel azok indokolatlanul magas költségszintjére - az engedélyesekhez visszatelepíteni. Természetesen szükséges biztosítani annak lehetőségét, hogy indokolt esetben ezeket a kiszervezéseket az érintett cégek fenn tudják tartani.

– Képviselő Úr! A szociális közműszolgáltatás kialakításáról szóló törvénnyel az Országgyűlés döntött arról, hogy az elosztók és az egyetemes szolgáltatók nem szervezhetik ki tevékenységeiket, ez alóli tilalom alól kizárólag az ágazati jogszabályok végrehajtásáról szóló kormányrendelet adhat felmentést. E kormányrendelet kidolgozása jelenleg folyamatban van. Annak érdekében, hogy ez minden félnek megfeleljen, a hivatal, az iparág és az érintett többi szereplő között egyeztetésre van szükség, hiszen ahogy kérdésében képviselő úr is rávilágított, ez a döntés az energiaszolgáltatók- és fogyasztók mellett a feladatot jelenleg végző magyar kisvállalkozók számára is fontos. Figyelemmel az egyeztetések jelenlegi előrehaladására, bízom abban, hogy a döntés megszületik, s a képviselő úr által hiányolt rendeletet a kormány mielőbb ki tudja hirdetni. Úgyhogy a döntés munkában van és mielőbb várható.

Szándékozik-e a kormány anyagilag segíteni a Hortobágyra kitelepítetteket?

SZEKÓ JÓZSEF, (Fidesz): – Államtitkár úr! Most vasárnap lesz 63 éve, hogy 1950. június 23-án éjjel sok száz családnak kellett pakolni államvédelmi és rendőri felügyelet mellett a déli és a nyugati határsáv településein. A kitelepítetteknek alig egy órájuk volt dolgaik összeszedéséhez, az irataikat elkobozták, személyes szabadságuktól megfosztották őket. Ezzel nem ért véget az akció; Miskolcról, Szegedről és több más településről további áldozatokat szedtek.

– 1950 és 1953 között mintegy 10 ezer ártatlan embert családostul hurcoltak a Hortobágyon, a Nagykunságon és a Hajdúságban létesített, szigorú rendőri őrizet alatt tartott 12 alföldi kényszermunkatáborba. A legnagyobb traumát az okozta, hogy ez a borzalom végérvényesnek tűnt, mert a rabtartók ezt így láttatták. Mindjárt az első napon elégették az összegyűjtött személyi papírokat, ezzel éreztetve, hogy innen nincs tovább. Az elhíresült mondás: „magukkal fogjuk a földet megzsírozni”, mélyen ült a halálra rémített emberekben. Az elhurcoltakat önkényesen válogatták ki a településeken csecsemőtől az aggastyánig. Kényszermunkájukat fegyveres őrizet mellett, embertelen körülmények között végezték, csak mintegy fél méter széles ágyon kaptak helyet. Történt ez békeidőben, minden bírói ítélet nélkül!

– Az elhurcolás 1950 és ’53 között több lépcsőben valósult meg. 1953 júniusában a Nagy Imre-kormány amnesztiát hirdetett, és kicsit vontatottan, késő őszre feloszlatták a táborokat. Mellékesen szólva furcsa közkegyelem az, amit a bírói ítélet nélkül senyvedők kaptak. Mintegy 300 ember ezt már nem érhette meg, mert a szabadulás előtt belehalt a megpróbáltatásokba. A felszabaduló táborlakók eredeti lakhelyükre nem mehettek vissza, semmit nem követelhettek vissza, és csak segédmunkára vették fel őket, gyermekeik pedig nem tanulhattak tovább. A rendszerellenesnek nyilvánított elhurcoltak házát, vagyonát végleg elkobozták, amivel a lakosságot akarta a hatalom megfélemlíteni, hogy féljenek, ne legyen önálló akaratuk, véleményük, húzzák meg magukat, és legyenek a hatalom alázatos kiszolgálói.

Államtitkár úr! A túlélők egy életre jelzett emberek maradtak külsőleg, mert a kommunista társadalom őket másodrendű állampolgárként kezelte, az átélt embertelen élmények hatása soha nem múló lelki sebeket ejtett. Kérdezem:

• Miként kívánja anyagilag segíteni a kormány a Hortobágyra kitelepítetteket?

+

RÉTVÁRI BENCE, közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: – Képviselő úr! Köszönöm, hogy megemlékezett a hortobágyi kitelepítések közelgő évfordulójáról, azok kezdetéről, de szerencsére idén egy pozitívabb évfordulót is ünnepelhetünk, hiszen a táborok végleges bezárásának kerek évfordulója is lesz az idei évben. Nagyon fontos, hogy mind a holokauszt áldozatai, mind pedig a kommunizmus áldozatai, akik túlélték bármelyik szörnyű diktatúrát és elszenvedték a kínzásokat, valamiféle kárpótlásban az állam részéről részesüljenek.

– Képviselő úr! A hortobágyiak nyugdíj-kiegészítéséről az első Orbán-kormány hozott kormányrendelet, amely rendelkezik minden tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedett személy és hozzátartozóik javára. A kormány legutóbbi módosítása értelmében megemelkedtek ezek a tételek. Az 1 évtől 3 évig tartó szabadságvesztést elszenvedettek 15 ezer forintos havi kiegészítést kaptak; a 3 és 5 év között ez fölemelkedett 20-ról 30 ezer forintra; az 5 és 10 év közöttieké 30-ról 45 ezer forintra; 10 év fölött pedig 40-ről 60 ezer forintra, mindez 2013. január 1-jétől visszamenőleges hatállyal. Terveink szerint 2014. január 1-jétől tovább emelkednek ezek az összegek, 15 ezerről 22500 forintra, 30 ezerről 40 ezer forintra, 45 ezer forintról 60 ezerre, 60 ezerről pedig 80 ezer forintra mindazoknál az embereknél, akik jelentős időtartamban szabadságelvonást szenvedtek el Hortobágyon vagy más kényszermunkatáborban.

Zűrzavar a szakképzésben?

SÓS TAMÁS, (MSZP): – Államtitkár úr! A kormány egy közelmúltban nyilvánosságra került előterjesztésben elismerte, hogy erejét meghaladja a szakképzés átalakítása. Valójában az előterjesztésben arra is kitértek, hogy a működést ellehetetlenítő problémák keletkeztek, és ha ezen az úton haladtak volna tovább, akkor valójában beláthatatlan károk keletkeztek volna az intézmények összevonásával.

– Államtitkár úr! Mondja a magyar közmondás: jobb későn, mint soha!  Hatalmas a bizonytalanság a rendszerben. Legyen itt egy példa, arra, hogy miként készítették elő a szakmunkásvizsgákat, amire, azt gondolom, nem lehetnek büszkék: a vizsgák előtt egy héttel 700, azaz hétszáz helyen vagy az elnök helyzete volt bizonytalan, vagy a kamara delegáltja, nem volt egyértelmű. Ráadásul amikor elindultak az írásbelik, több helyen nem álltak fel a vizsgabizottságok. Elhalasztották az integrációt, valójában itt a tanuló, a gyermek vész el, és tulajdonképpen önök a pedagógiai munkára nem fordítanak kellő figyelmet, a pedagógusok sokaságát küldik el erről a területről. A kérdésem valójában arra irányul:

Mennyire tanultak a három év vesszőfutásából, amit a szakképzés átalakítása során tettek?

• Végiggondolták-e azt, hogy 2, 5 vagy 10 ezer fős, egy megyét érintő intézetet fognak létrehozni?
• Ezen fognak-e változtatni, végiggondolták-e ezeket a kérdéseket?
• Valójában mikor fognak megállni a szakképzés folyamatos leépítésénél?

+

CZOMBA SÁNDOR, nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: – Képviselő úr! Végiggondoltuk, hiszen ha nem gondoltuk volna végig a szakképzési rendszer átalakítását, akkor mindent úgy hagytunk volna, ahogyan azt 2010-ben megörököltük. Úgy örököltük meg, hogy a 9-10. évfolyamon 25-30 és 35 százalékos bukás volt jellemző a szakképző iskolákban, és olyan végzettségeket kaptak a tanulók, pontosan azért, mert elszakadtak a valós élettől, a gyakorlati élettől, amely ugyan papíron alkalmassá tette őket adott feladat elvégzésére, a valóságban azonban nagyon sokszor a munkahelyen kellett megtanítani a szakmát. Éppen ezért a módosítás iránya is ebbe az irányba hat, amit mi az elmúlt időszakban megtettünk. Egyrészt gyakorlatorientálttá kell tenni a szakképzést annak érdekében, hogy a végén, az a bizonyítvány valós tartalmat is mutasson.

– Képviselő úr! Most már többedik alkalommal hozza elő a vizsgáztatással kapcsolatos ön által vizionált anomáliát. Arra szeretném újra kérni, hogy ha konkrét esetet tud, ami miatt elmaradt vizsga Magyarországon azért, mert nem volt vizsgaelnök vagy nem volt vizsgabizottsági tag határidőre kijelölve, azt jelezze. Ígérem, hogy utánanézünk, de nekem vagy nekünk erről semmiféle információnk nincs. Én is voltam annak idején vizsgaelnök, akkor is most is a vizsgaelnökök adott esetben 24 vagy 48 órával előtte kapják meg a megbízatásukat. Itt egy hatalmas méretű vizsgáról van szó, és a tavaszi vizsgaidőszak egyébként is egy nagyon komoly kihívást és feladatot jelent mindenki számára.Úgyhogy azt erősítem továbbra is, hogy nem a szakképzésben van káosz, hanem azokban a kérdésekben, amelyeket önök ezzel a nagyon fontos témával kapcsolatban felvetnek.

Miért tűrik, hogy a magot vető gazdák helyett  vadak arassanak?

MAGYAR ZOLTÁN, (Jobbik): – Államtitkár úr! Egyes szakértői becslések szerint még soha nem volt annyi vad Magyarországon, mint jelenleg. Ez egy szép idilli képet is festhetne hazánkról, ha nem tudnánk, hogy mennyi emberi életbe és mekkora iszonyatos anyagi károkba kerül a társadalomnak. Jó néhány útszakaszon az év egyes időszakaiban – még a KRESZ szabályait betartva is – orosz rulettel felérő kockázat autóba ülni. A kormány felelőssége megkérdőjelezhetetlen ebben a kérdésben, főleg annak tükrében, hogy a vadállomány szabályozásának elősegítését ígérték, és ezt semmilyen módon nem tették az elmúlt három évben.

– Államtitkár úr! Amíg önök nem tesznek semmit, a napraforgót dézsmálják a szarvasok, és hiába a rengeteg erőfeszítés, napról napra milliós károkat okoznak a vadak a gazdáknak. Országosan évi több milliárd forint a vadkár. Szükséges lenne a jelenleginél egy jóval összetettebb program erre, illetve a kilövési engedélyek számát is felül kellene vizsgálni. Vannak egész térségek, ahol a gazdálkodó családok egy része már nem is termel, hiszen nincs értelme a vesződségnek, az állatok úgyis elpusztítják a termést. Ám a nagyobb termelőszövetkezetek sincsenek biztonságban. A napraforgótáblákban feltűnnek a szarvasok, a tenyészcsúcs lerágásával tönkreteszik a termést. A számítások szerint négyszázezer forint hektáronként a bevételkiesés ezekben a gazdaságokban, és még csak június közepét írjuk. De a szarvas mellett említhetném a vaddisznót, és őzből is jóval több van, mint korábban. A szántóföldi növénytermesztés mellett elmondhatnám a gyümölcsösök, a szőlősök problémáját is, hiszen ugyanezekkel a gondokkal küzdenek. Próbálkoznak különböző praktikákkal távol tartani a vadat, de kevés sikerrel. Kérdezem:

• Mikor és milyen határidővel kívánnak lépni?
• Mikor kerül a Ház elé az új vadászati törvény?
• Milyen módon kívánják a vadkárrendezés körülményeit is rendezni, mert őskáosz, ami jelenleg zajlik?

+

BUDAI GYULA, vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: – Képviselő Úr! Tudom, hogy önnek mindenről az jut eszébe, hogy mindenért a kormány a hibás, most már úgy látom, hogy a vadkárért is. Abszolút nem osztom az ön véleményét, hogy őskáosz uralkodik a vadkár rendezésében, ráadásul a vadkár rendezése alapvetően a vadászatra jogosult és a földhasználó polgári jogi jogviszonya, amelybe a központi államigazgatási szerv nem tud beavatkozni. Ugyanakkor egy adatsort azért hadd ismertessek önnel! Az elmúlt időszakban az adattár adatai alapján, Magyarországon évesen 2,2 milliárd forint mezőgazdasági és 157 millió erdőgazdasági kárértéket fizettek a gazdálkodóknak. Én elhiszem, és tudok is róla, hogy vannak térségek, ahol vadkár sokkal súlyosabban érinti a gazdálkodókat, de azért úgy gondolom, hogy ebből nem szabad általánosítani.

– Képviselő úr! Több kérdést feltett, engedje meg, hogy néhány dolgot elmondjak önnek. A tavalyi évben újból megnyitotta a kormány a vadgazdálkodás támogatásának költségvetési forrásait, amit az előző kormány gyakorlatilag megszüntetett. A forrás helyreállította az országos vadgazdálkodási adattár finanszírozását. Ugyanakkor, tekintettel arra, hogy a kormánynak csak adminisztratív intézkedésekre van lehetősége, a Vidékfejlesztési Minisztérium egyeztetett a több problémás megye tekintetében. Terítékemelésre szólította fel a területileg illetékes vadászati hatóságokat. A 2012-13-as vadászati évben például egy vaddisznóteríték tekintetében az előző évhez képest 125 százalékkal növekedett ennek az aránya. Úgy tudjuk: a különböző vadásztársaságok továbbra is növelni kívánják a kilövésre szánt vadállomány számát. Ugyanakkor szeretném önnek a figyelmébe ajánlani az új polgári törvénykönyvet, amely ugyan csak jövőre lép hatályba, de ott a vadkárrendezésre egy speciális eset van meghatározva, ami sokkal nagyobb lehetőséget fog adni ebben a kérdésben.