„Hazának füstje is kedvesebb mint idegen országnak tüze. – Patriae fumus igni alieno luculentior.”

Különös pillanatok kísérik a Tisztelt Házban az azonnali kérdések műfaját. Az elnök csenget, hosszasan csenget, rövid szünetet rendel el, mert vége az interpellációknak, vége a „kötelező szavazás" okozta frakciófegyelemnek, a képviselők zöme elindul a büfébe, a folyosóra vagy egyéb szükséges dolgait végezni.  Pillanatok alatt harmadnyian maradnak. Így kezdődik. Mindig így kezdődik. Mégis, a siker egyik oldalon sem kétséges: minden párt hálásan megtapsolja a szószóját! Legutóbbi szónoklataikból szolidan stilizálva, tallózunk.

Alkotmányos röghöz kötés?

HILLER ISTVÁN (MSZP): – Államtitkár asszony! Hát azért rendesen átverték a hallgatókat. Három éven keresztül a felsőoktatási kerekasztalt nem üzemeltették. Én magam több alkalommal kértem és javasoltam, hogy azt, amit 2010-ben szétvertek, élesszék újjá, mert nemcsak akkor kell tárgyalni az érdekeltekkel, amikor baj van, hanem a dolognak éppen az a lényege, hogy minden körülmények között érdemes a felsőoktatásban is az érdekeltekkel a tárgyalást fenntartani. Ön közel három éven keresztül mereven elzárkózott az elől, hogy a felsőoktatási kerekasztalt újra életre hívja, mígnem aztán az új minisztere, Balog Zoltán belátta, hogy az ön álláspontja tarthatatlan. Így a felsőoktatási kerekasztal felállításra került néhány héttel ezelőtt, ahol többek között azt is megígérték, hogy a hallgatói szerződésekről, ahogy ebben az országban mindenki hívja, a röghöz kötés dolgáról is folynak tárgyalások.

Ezzel mentek el a hallgatók képviselői, tárgyalásra, aztán mire visszajöttek volna a kiderült, hogy benyújtásra került egy olyan törvényjavaslat, amely tényleg bebetonozná az alkotmányba a röghöz kötés intézményét. Túl azon, hogy ez a tárgyalópartner semmibe vétele, egyébként nemcsak a hallgatók számára, hanem a rektorok számára is megalázó, olyan konfliktus, amely évekre, hosszú időre megbéníthatja a magyar hallgatóság tényleges teljesítményét.

– Államtitkár asszony! Semmit nem értenek a mai felsőoktatási hallgatók gondolkodásából. El fognak menni, államtitkár asszony! Minisztertársa néhány héttel ezelőtt elmondta, hogy már 500 ezren hagyták el ezt az országot, többen, mint 1956-ban. Maguk meg ilyen ostoba trükkökkel próbálkoznak azzal, hogy a hallgatóságot itt tartsák. Nem fog sikerülni, rossz az irány!

• Miért teszik ezt?

+

HOFFMANN RÓZSA, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: –  Képviselő úr! Egyáltalán nem felel meg a valóságnak az, hogy ön sokszor javasolta volna, hogy álljak szóba a hallgatókkal meg a felsőoktatási kerekasztallal, egyáltalán ilyen javaslatokat nem tett, bár valóban beszélgettünk talán kétszer az elmúlt három évben. Jelzem, hogy majdnem hússzor beszéltem a Rektori Konferenciával, a Hallgatói Önkormányzatok Szövetségével, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetével, dékánokkal, a felsőoktatás minden szereplőjével és használójával. Ezért állítása nem felel meg a valóságnak, kénytelen vagyok visszautasítani, különösen azt, hogy én ennek mereven ellenálltam volna: a felsorolt szereplőket mind személyesen ismerem, különben nem is tudtam volna velük beszélni.

– Képviselő úr! Azzal kapcsolatban, hogy mennyien mentek el ebből az országból, kicsit ízléstelennek tartom, hogy ’56-ot említi, amikor pont az önök pártelődjének a „jóvoltából” több százezer fiatal, köztük frissdiplomás és egyetemista volt kénytelen elhagyni az országot azért, hogy életüket és egzisztenciájukat mentsék. Önök az elmúlt években rendre olyan intézkedéseket hoztak, amelyek az elvándorlást segítették, mi több, az ön - nem sok dicsőséget magáénak mondható - volt miniszterelnöke ki is jelentette, hogy akinek nem tetszik, az menjen el innen. Mi viszont azt szeretnénk, hogy itt maradjanak a fiatalok Magyarországon, itt boldoguljanak. A boldogulásnak az egyik útja az, hogy felsőoktatási tanulmányokat végezzenek, ehhez a jogukat az alkotmány rögzíti, de nem feltétel nélkül, hanem törvényben szabott keretek között, képességeik alapján. Azt is lehetővé teszi az alkotmány, mi több, elvárja, hogy a felsőoktatás javaiban való részesedés ne csak az egyén, hanem a közösség érdekeit is szolgálja.

Helyben járás?

HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): - Miniszter úr! A járási rendszer kialakításakor a kormányzat által megjelölt cél a jó állam megteremtése volt, lett volna. Ezen földi paradicsom pedig úgy jönne létre a kormányzati elképzelés szerint, hogy a nagy közigazgatási reform az államigazgatás működésének megújításával olcsóvá, hatékonnyá és ügyfélbaráttá tenné a közigazgatás egészét.

– A hivatalos kommunikáció szerint a járási rendszerre történő átállás zökkenőmentesen meg is történt - sajnálatos, hogy a valós élet tapasztalata nem egészen tükrözi mindezt. Hallani ugyanis egyre növekvő aktahalmokról, elvégzetlen feladatokról, tanácstalan ügyfelekről, a feladatellátásba nehezen beletanuló tisztségviselőkről, éppenhogy csak kinevezett, majd rögtön le is mondó hivatalvezetőkről. Volt olyan település, ahol hetekig hiába várták a járási hivatal kirendeltségének munkatársát fűtött, berendezett, felszerelt hivatali helyiséggel - nem érkezett meg. Hallani továbbá az egyablakos ügyintézés csodáját kevéssé dicsőítő, többszöri nekifutásra is dolgavégezetlenül távozó, elégedetlen állampolgárokról, akik - nyilván csak ideológiai fejletlenségük miatt - nem érzik a jó állam áldásait. Végezetül, hallani elbocsátott nyugdíjas tisztségviselők tömegéről, akiknek az évtizedes tapasztalata most is nagyon hiányzik a járási, kerületi vagy akár az önkormányzati hivatalokból.

– Miniszter Úr! Kérem, itt, a Ház és az ország nyilvánossága előtt adjon számot arról:

• Mennyibe került mind ez idáig a járási rendszer felépítése?
• Mennyivel lett olcsóbb ennek az üzemeltetése az eddigiekhez képest,?
• Mennyivel lett hatékonyabb, gyorsabb az ügyintézés az egyes ügyfajták szerint?
• S végül: hány ember lett elbocsátva, nyugdíjazva?

+

NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter: - Képviselő úr! Ahogy így hallgattam, próbáltam eldönteni, hogy most viccel vagy ennyire nem érti, hogy miről van szó. Lehet, hogy viccelni akart, de akkor a poénok nem voltak túlságosan sikeresek. Soha nem ígértünk földi paradicsomot, ezt nem tudom, hol hallotta, egy szóval nem mondtuk soha.

– Mindig is azt mondtuk, hogy a jó államnak az a célja, hogy az az állam és az a polgár, amely között egészen a legutóbbi időkig alapvetően bizalmatlan, fogalmazzunk úgy, nem egészen partneri viszony volt az ügyintézés terén is, lehetőség szerint kerüljenek partneri viszonyba. Ehhez az államnak kell többet változnia. Azt is mindig elmondtuk, hogy egy csapásra nem változik meg semmi, de mi legalább elindulunk, el szándékozunk indulni ebbe az irányba. Természetesen, mivel egy nagy átalakulásról van szó, ezért nagyon sok apró részletkérdés van, amelyeket - bár az ön konkrétumok nélküli sejtetései voltak azok, amikről nem tudtam, hogy komolyan mondja, vagy csak a felháborodástól hadar ennyire - megpróbálunk kezelni. Mind a kormánymegbízottaink, mind pedig a járásihivatal-vezetőink hétről hétre beszámolnak arról, hogy jól halad a munka.

– Hogy az egyablakos ügyintézésben hol csalódtak, azt nem tudom, mert jelen pillanatban nincs egyablakos ügyintézés. Nem is mondtuk, hogy lenne most egyablakos ügyintézés. Annyit mondtunk, hogy 2013 végéig egy 300 pontból álló kormányablak-rendszert fejlesztünk ki, amelynek majd a végcélja - rengeteg informatikai fejlesztés után, évek múlva - az egyablakos ügyintézés lesz. Az sem minden esetben, mert vannak olyan alacsony ügyszámú, specializált tudást igénylő ügyek, amelyeknél egyszerűen nem éri meg egyablakos ügyintézést kifejleszteni, de a gyakori ügyek túlnyomó többségében ez lesz majd. Ehhez milliárdokra van szükség, ezeket a milliárdokat pedig uniós forrásokból teremtjük elő. Részben az államreform operatív programba megy a pénz, amely a járási hivatalban és a kormányablakokban dolgozók képzését szolgálja, részben pedig az elektronikus közigazgatás programba, amely pedig elsősorban az informatikai fejlesztéseket támogatja.

Hogyan történik a rektorjelöltek kiválasztása a felsőoktatásban?

PÁNCZÉL KÁROLY (Fidesz): – A nemzeti felsőoktatásról szóló törvény új szabályozást vezetett be a rektorok kiválasztásának módjában. Ennek értelmében a szenátus véleményezi a pályázatokat, majd a rektorjelölt személyéről a fenntartó hozza meg a döntést. Mivel a rektor nemcsak az egyetem vagy a főiskola tudományos, oktatási, kutatási tevékenységéért, hanem a gazdasági, pénzügyi irányításáért is felelős, ez a szenátus szakmai szempontjain túl továbbiak mérlegelését is igényli. A törvény szabályozása ezért azt is előírja, hogy rektori megbízatást csak az kaphat, aki vezetési, szervezési, gazdálkodási ismeretekkel és gyakorlattal rendelkezik. Értelemszerűen feltétel az is, hogy a jelölt a felsőoktatási intézményben teljes munkaidőre szóló munkaviszonyban legyen. A rektori megbízáshoz egyetem esetén egyetemi tanári, főiskola esetén egyetemi tanári vagy főiskolai tanári végzettség és alkalmazás szükséges.

– Államtitkár Úr! Jelenleg is több felsőoktatási intézményben zajlik rektori pályáztatás, így többször, több helyen felmerül a kérdés, hogy mit hogyan kell értelmezni. A törvény ugyan meghatározza, hogy milyen feltételek teljesülése esetén lehet valakiből rektor, azonban a rektorkiválasztásnak a mechanizmusa sokak számára nem egyértelmű. Ezért kérdezem: 

• Hogyan történik ma napjainkban a rektorjelöltek kiválasztása a felsőoktatásban?

+

HALÁSZ JÁNOS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: - Képviselő úr! A rektori pályáztatás folyamata a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény szerint egyértelmű: a törvény a 37. § (4)-(5) bekezdésében a magasabb vezetői megbízások odaítélésénél foglalkozik ezzel a kérdéssel. A folyamat a következő: a pályázatot a fenntartó, jelen esetben az emberi erőforrások minisztere írja ki. A beérkezett pályázatokat és pályázókat a minisztérium alkalmasság szempontjából megvizsgálja. A fenntartó által alkalmasnak tartott pályázók érvényes pályázatait a minisztérium megküldi az intézménynek véleményezés céljából. Az intézmény szenátusa az intézményi autonómia keretében véleményezi a pályázatokat. Mivel a véleményezésre megküldött valamennyi érvényes pályázat benyújtóját a fenntartó alkalmasnak ítélte a feladat ellátására, a szenátusnak a véleményezésből senkit sincs joga kizárni, azaz valamennyi pályázatot véleményezni szükséges. Tehát az eljárás során minden szavazásnál minden pályázatnak szerepelnie kell, külön-külön értékelve azokat.

– A véleményezés eredményét a szavazás levezetője megküldi a miniszternek, aki dönt a rektorjelölt személyéről. A fenntartó a döntése előtt egyéb eszközöket is igénybe vehet, akár személyes meghallgatással is élhet, amennyiben szükségét látja, és tudománypolitikai szempontokon túl egyéb fenntartói szempontokat is szem előtt tarthat. A fenntartó döntését főiskolai rektor esetében a miniszterelnöknek, egyetemi rektor esetében a köztársasági elnöknek terjeszti fel. A felsőoktatási kerekasztal egyeztetései, amelyek most zajlanak, értelemszerűen egy jövőbeli állapot kialakulását segíthetik elő. A jelenleg folyamatban lévő hivatalos eljárások a hatályos törvény szerint zajlanak.

A kormány propagandája és a valóság!

VARGA LÁSZLÓ (MSZP): - Államtitkár úr! Az önök propagandája 2010-ben úgy szólt, hogy csak önökre kell húzni az ikszet, és mindenki jobban fog élni. Ezzel szemben a kormányzásuk óta mintegy 8 ezer forinttal csökkent a reálértéke például a minimálbérnek, ennyivel kevesebbet ér a boltban. Igen, önök azt mondták, hogy mindenki többet fog keresni, mégis ma már látjuk, hogy míg 2010-ben 60 200 forint volt a nettó értéke a nyolcórás közmunkának, addig most 49 ezer forint. Tavaly az elhíresült 47 ezer forint volt az érte kapható fizetés, és most már még ennyit sem kaphat meg egy közmunkás, hiszen néhány kivételtől eltekintve önök csak hat órában biztosítanak nekik majd lehetőséget, így a 37 ezer forintot sem fogja elérni a bérük.

– Államtitkár Úr! Önök azt mondták, hogy megvédik a nyugdíjakat, mégis több százezer ember nyugdíjjogosultságát vették el, vagy csökkentették az ellátásukat, átnevezték éppen, mikor hogy, rokkantnyugdíjasok esetében ez drasztikus életszínvonal-romláshoz vezetett. Önök rezsicsökkentésről beszélnek, erről szól a propagandájuk, mégis például az én szülővárosomban, Miskolcon az elmúlt két évben mintegy 34 százalékkal nőtt a szemétszállítás díja. Olyan a helyzet ma ezekben a városokban, ahol ilyen drasztikus emelések történtek, hogy csökkenthetnek akármennyivel, az életszínvonal mégiscsak drasztikusan csökkent és a rezsi drasztikusan nőtt az elmúlt két évben. Nem beszélve arról persze, hogy az inflációs adatok is a legszegényebbeket sújtották az elmúlt időszakban, és minden, amit önök tettek, csak a gazdagabbaknak kedvezett érdemben, a társadalom 80-85 százaléka az adórendszerrel is rosszabbul járt. A kérdéseim tehát végtelenül egyszerűek:

• Mikor fejezik be ezt a népnyúzó politikát?
• Mikor veszik végre észre, hogy ’14-ben a választók szemébe kell nézni?
• Mikor változtatnak a politikájukon?

+

SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: - Képviselő úr! Négy évvel elkésett a kérdésével. Elkésett azért, mert azok a számok, amiket most felsorolt, akkor valóban igazak lettek volna, és valóban óriási gondot okoztak az embereknek. 2002 és 2010 között amikor közel 200 százalékkal emelkedett a gáz lakossági ára, vagy amikor 2002 és 2010 között a villamos áram ára közel 97 százalékkal emelkedett, akkor miért nem tiltakozott ellene?

– Képviselő úr! Most, amikor 10 százalékkal csökkentettük a rezsi díját és meg is valósítottuk, amire január elején még azt mondták, hogy ez lehetetlen, hogy ezzel tönkre fogjuk tenni a költségvetést, tönkretesszük azokat a cégeket, amelyek akármilyen rezsiszolgáltatásban részt vesznek, és ezzel meg fog szűnni a szolgáltatás. Most pedig az ön mellett ülő Józsa képviselő úr egy vitában azt mondta: most már olyan a helyzet, hogy az a baj, hogy nem 10 százalékkal kellene csökkenteni az árakat, hanem 20 vagy akár 25 százalékkal. Önök komolyan gondolják ezt a politikát? Komolyan gondolják azt, hogy ezzel a legszegényebb emberek, de bárki más is, akit át akarnak verni és be akarnak csapni, újra az önök politikája mellett fogják letenni a voksukat?

– Képviselő úr! Kérem önöket, hogy ha már kijöttek a szaunából, és ha lezuhanyoznak,  akkor legalább ne hülyítsék az embereket, hanem gondolják át, hogy nyolc évig mit tettek ezzel a szerencsétlen országgal és a szegény emberekkel!

Egyetért-e azzal a kormány, hogy azért bocsátanak el egy pedagógust, mert elmondja a tapasztalatait a cigány tanulókkal kapcsolatban?

KULCSÁR GERGELY (Jobbik): – A közelmúltban nagy vihart kavart az a világhálón terjedő videofelvétel, amelyen egy konyári általános iskolai tanár, Vígh Szilárd kendőzetlen őszinteséggel beszél az iskolájában lévő áldatlan állapotokról. Az iskolába túlnyomórészt cigány gyerekek járnak, és a problémás tanulók is a cigányság soraiból kerülnek ki. Többek között arról beszélt a tanár, hogy néhány cigány gyerek tisztességes, becsületes, szorgalmas, jól nevelt, de a többségük tiszteletlen, neveletlen, a sokszori tanári felszólítások ellenére sem viselkednek fegyelmezetten, ellehetetlenítik az érdemi munkát, sértve ezzel a jól viselkedő, tanulni akaró gyerekek jogait.

– A videó nyilvánosságra kerülése után a hivatásos liberális rettegők hisztériakeltésbe kezdtek, rasszizmust kiáltottak, és követelték a tanár elbocsátását. Az iskola vezetősége és fenntartója, engedve a nyomásnak, múlt hét csütörtökön azonnali hatállyal felbontotta Vígh tanár úr szerződését az ominózus videofelvételre hivatkozva. Amellett, hogy mindezt jogszerűtlenül tették, azzal háborították fel igazán a közvélemény tisztességes többségét, hogy a mai Magyarországon csupán az igazság kimondásáért ki lehet rúgni egy becsületes tanárembert, míg az általa vázolt problémával az illetékesek nem törődnek, szőnyeg alá söprik azt.

– Államtitkár asszony! A nyíltan nemzetellenes erők és a nemzeti ellenzék már kifejtette véleményét az ügyről, viszont a kormány vagy a kormánypártok eddig sem helyi szinten, sem országosan nem szólaltak meg. Ezért kérném tisztelettel: fejtse ki a tárcája álláspontját az ügyben.

• Egyetért-e azzal a kormány, hogy azért bocsátanak el egy pedagógust, mert elmondja a tapasztalatait a cigány tanulókkal kapcsolatban?
• Ön szerint létező problémáról beszélt Vígh tanár úr a videón?
• Miként kívánják megoldani azt a jelenséget, amikor egyes kezelhetetlen gyerekek lehetetlenné teszik az oktatást?

+

HOFFMANN RÓZSA, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: – Képviselő úr! Az eset valóban nagy vihart kavart, mégis azt kell, mondjam, hogy az ön problémafelvetése nem igazán helyes. A probléma ugyanis nem az, hogy az említett tanár úr rávilágított egy helyzetre vagy egy problémára, hanem az, hogy az ország nagy nyilvánosságára hozta azt a minősíthetetlen véleményét, ahogy ő az iskolájának a helyzetét ítélte. Ezen a gyűlésen becsmérlően nyilatkozott a tanítványairól, akikről azt állította, hogy teljesen hülyék, primitívek, büdösek és mocskosak, és cigány származású művészeket is nevesített. Ez egy olyan kijelentéssorozat, amely - különösen azáltal, hogy ezt ráragasztotta vagy hozzákapcsolta egy népcsoporthoz - tarthatatlan.

– Az ominózus gyűlés „Tarthatatlan állapotok a konyári iskolában” címen került fel a YouTube videomegosztóra, és ezáltal vált valóban ismertté az egész országban. Az ilyen kijelentések, függetlenül attól, hogy milyen gyerekre vagy gyerekcsoportokra vonatkoznak, méltatlanok egy pedagógushoz. A pedagógusnak úgy kell viselkednie, hogy mind az iskolában, mind azon kívül, nyilvánosság előtt bárhol, ha megjelenik, méltó legyen a saját hivatásához, és példát szolgáltasson. Súlyosbítja az adott helyzetet, hogy az említett tanár cigány népismeretet és történelmet tanított abban az iskolában, és szintén a videó tanúsága szerint úgy nyilatkozott, hogy ő bizony azt sem tudja, hogy mit tanítson. Ezekkel kimerítette azokat a feltételeket, amelyek alapján az elbocsátása jogos volt, mert nem felelt meg annak az elvárásnak, amit a társadalom egy pedagógussal szemben állít.

Az ígéret szép szó...

SIMON GÁBOR (MSZP): – Miniszter úr! Az elmúlt két és fél év egyenlege annak a sajátos, unortodox kormányzati politikának köszönhetően sajnálatosan a magyar társadalom esetében azt jelenti, hogy nemhogy csökkent volna a társadalom kettészakítottsága, hanem éppenséggel növekedett. A szegénységről már eléggé egyértelmű adatokat hallottunk: 4 millióan élnek a létminimum szintjén, másfélmillióan a mélyszegénységben és közel 500 ezer gyermek napjaiban az éhezés mindennapos probléma.

– Elmondhatjuk azt is, hogy az elszegényedésnek, a család megbillenésének az egyik komoly kiváltó oka a devizahitelezés csapdájába való bekerülés. Látjuk, hogy a jövedelmi helyzet és a fizetési nehézség szorosan összefügg egymással. Azt is látjuk, hogy a legnagyobb kockázatot a családok esetében a munkahely elvesztése okozza. Éppen ezért furcsa az, hogy az elmúlt két és fél évben a kormányzat magatartása ezen a téren, a devizahitelezés érdekében tett lépéseknél erősen kétlelkű. Jobbára a tehetősebb és a nagyobb erőforrással rendelkező családok irányában nyújtott támogatást, míg az igazán rászorulók továbbra is várnak arra, hogy akár jogszabályi eszközökkel, új intézmény bevezetésével - ilyen például a magáncsőd, a családi csőd intézménye - érdemben javítsanak a helyzetükön. Így van ez egyébként a végtörlesztés esetében is, ahol néhány ezer jobb módú hiteles támogatására volt mód - ez 10-20 százaléka egyébként a devizahiteleseknek -, így van ez az árfolyamgát esetében, így van ez a Nemzeti Eszközkezelő Társaság esetében is, ami lassan indult, késve indult, és még korántsem tekinthető egy sikertörténetnek.

– Miniszter Úr! Többször fölvetettük, többször rákérdeztünk, többször ígéretet kaptunk. Az a kérésem és kérdésem, hogy megnyugtatóan adjon már tájékoztatást, arról, hogy:

• Mikor fognak érdemben intézkedni?

+

NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter: – A történet a 2002-2006 közötti ciklusban kezdődik, amikor ugrásszerűen megnőtt a devizahitelek száma és a devizahitelek mennyisége. Én magam emlékszem, hogy a Fidesz több sajtótájékoztatót tartott akkor, amelyben aggodalmát fejezte ki, hogy a pénzügyi kormányzat nem figyelmezteti a hitelt felvevő embereket arra, hogy mennyire kockázatos játékba kezdenek, és én magam emlékszem arra is, hogy a pénzügyminiszter akkor hogyan oktatta ki az ellenzéket, arra való hivatkozással, hogy nem vagyunk eléggé européerek és eléggé felvilágosultak, hiszen valutában eladósodni jó. Aztán a történet ott folytatódik, hogy 2006-2010 között, amikor már eléggé nyilvánvalónak tűnt, hogy valóban a devizahitelesek sorsa egy csapdahelyzethez vezet, akkor éppen a Kereszténydemokrata Néppárt volt az, amelyik a magáncsőd intézményének bevezetését felvetette, támogatta, sőt többször javasolta napirendre venni, és önök voltak azok, akik soha nem engedték. Így aztán a Kereszténydemokrata Néppárt most is a gazdája ennek, ők dolgoznak a koncepción.

– Képviselő úr! Azért engedje meg, hogy elmondjam: egyszerűen nem igaz az a kijelentése, hogy a kormány lépései a tehetősebbeket segítették volna. A kormány lépései mindenkinek segítséget nyújtottak. Volt, aki igénybe vette, volt, aki nem. A kilakoltatási moratórium nem csak a tehetőseknek jelentett segítséget. Az előtörlesztés lehetősége nem csak a tehetőseknek jelentett segítséget. A végtörlesztés lehetősége nem csak a tehetőseknek jelentett segítséget. Az árfolyamgát nem csak a tehetőseknek jelentett segítséget. A Nemzeti Eszközkezelő úgyszintén, és az ócsai lakópark, amelyik most épül, úgyszintén. Ha jól számolom, ez éppen hat lépéssel több, mint amit önök tettek, amikor kormányon voltak.

Az ellátórendszer átalakítása?

GYENES GÉZA (Jobbik): – Államtitkár úr! Egy korábbi parlamenti felszólalásában ön utalt arra, hogy az egészségügyi ellátórendszer átalakítása alatt minden esetben olyan fejlesztés értendő, amelynek nem az a lényege, hogy hol mi nem lesz, hanem hogy mindenki tudja, mit hol kap meg. Mint mondta volt, a betegutak optimalizálásával kívánják elérni, hogy mindenkiről minden ellátási tekintetben megfelelő módon lehessen gondoskodni. Ehhez képest egy 2012 októberében kelt, 7195/1/2012. számon iktatott levelében az önellátásra képtelen Heine-Medin-betegek képviselőjének többek között a következőket írta: „E betegek kórházi ellátása speciálisan felkészült szakembereket igényel, akikből jelenleg sajnálatosan kevés van Magyarországon, ebből következően az ilyen profilú intézmények azonnali kialakítása a javaslatban foglaltak szerinti megyei vagy regionális szinten nem forráshiány, hanem megfelelő szakemberek hiánya, azok képzéséhez szükséges idő miatt kivitelezhetetlen.” Kérdezem tehát:

• Az ellátórendszer átalakítása jegyében mikorra tervezi a kormány a teljes kiszolgálásra szoruló, önmaguk ellátására képtelen, a járványos gyermekbénulást túlélő felnőttek egyéb megbetegedéseinek gyógyítására, utókezelésére alkalmas kórházi ellátóhelyek kialakítását?

+

SZÓCSKA MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: - Képviselő úr! Azért annyit hadd tegyek hozzá, hogy Ha valaki kívülről hallgatná ezt a kérdését, és nem lenne valamelyest járatos az egészségügyben, akkor úgy tűnne, hogy ezeknek a betegeknek semmilyen ellátást nem nyújtunk jelenleg, de ez nem így van!

Kiemelendőnek tartom, hogy a teljes kiszolgálásra szoruló, önmaguk ellátására képtelen, a járványos gyermekbénulást túlélő felnőttek általános ellátása a Szent János Kórházban és az Észak-budai Egyesített Kórházak Baba utcai épületében, a 10 ágyas légzésrehabilitációs osztályon történik. Ennek az ellátásnak a finanszírozása megoldott.

– A járványos gyermekbénulást túlélő betegek számát illetően 3600 személy ellátásáról gondoskodunk. Hazánkban két rehabilitációs utógondozó központ áll rendelkezésre a post-polio szindrómás betegek fogadására: a Magyar Honvédség Honvédkórház Hévízi Mozgásrehabilitációs Intézete és az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Budakeszin.

Szeretném jelezni: az utókezelésre alkalmas kórházi ellátóhelyek tekintetében 2011. február 10-én megjelent a rehabilitációs pályázat, és ennek köszönhetően mintegy 18,9 milliárd forint támogatáshoz jut hat régióban az egészségügyi rehabilitációs szolgáltatások infrastruktúrájának és műszerezettségének fejlesztésére. Tehát jó közelítéssel azt tudom önnek mondani, hogy amikor ezek a programok térségi szinten zárulnak, akkor lesznek a térségek készek arra, hogy fogadják a különböző betegségcsoportokat, így a post-polio szindrómás betegeket is. A pályázati források közel egyharmada irányul kifejezetten a mozgásszervi rehabilitációs ellátások fejlesztésére, ettől az uniós programtól várjuk azt, hogy javul az elérhető rehabilitációs szolgáltatások színvonala, csökkennek a hozzáférés regionális szakmai és tartalmi egyenlőtlenségei.