„Hazának füstje is kedvesebb, mint idegen országnak tüze. – Patriae fumus igni alieno luculentior.”

Különös pillanatok kísérik a Tisztelt Házban az azonnali kérdések műfaját. Az elnök csenget, hosszasan csenget, rövid szünetet rendel el, mert vége az interpellációknak, vége a „kötelező szavazás" okozta frakciófegyelemnek, a képviselők zöme elindul a büfébe, a folyosóra vagy egyéb szükséges dolgait végezni.  Pillanatok alatt harmadnyian maradnak. Így kezdődik. Mindig így kezdődik. Kivéve, amikor a miniszterelnököt szólítják. Időről időre, személyesen kell választ adnia a hozzá címzett kérdésekre. Garantált a telt ház.  A siker egyik oldalon sem kétséges: minden párt hálásan megtapsolja a szószóját! Legutóbbi szónoklataikból szolidan stilizálva, - udvariasan hangzavarokat, bekiabálásokat udvariasan sem jelezve - tallózunk.

Hogyan tudja a kormány az „Egy közülünk” civil jogalkotási kezdeményezést segíteni?

PÁLFFY ISTVÁN (KDNP): – Tisztelt Képviselőtársaim! Örömmel mondom, hogy összegyűlt az az egymillió aláírás, amely az Európai Unió országaiból támogatja a magzati élet védelmében kezdeményezett uniós jogalkotást. Ahogy azt már az aláírásgyűjtés megkezdésekor a kezdeményező civilek elmondták, az „Egy közülünk” akciónak az a célja, hogy uniós forrásokat ne lehessen embriókísérletekre fordítani. Az a célja, hogy az Unió a fogantatástól kezdve biztosítsa az élethez való jog védelmét, és ne finanszírozzon embriók elpusztításával járó kísérleteket. Ez az ügy megfelel a mi hitünknek: emberi jogi és filozófiai alapon is biztos lábakon áll ez a kezdeményezés, ezért támogatta kezdettől fogva a Kereszténydemokrata Néppárt és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség. Szeretném megköszönni Frivaldszky Editnek, a kezdeményezés magyarországi koordinátorának a munkáját, és mindazon magyar állampolgárok csatlakozását, akik aláírták az ívet, mert valóban égető szükség van a magzati élet védelmére. Ők a legkiszolgáltatottabb és a leginkább jogfosztott kisebbség, az ő szempontjaikat is kell hogy képviseljük és hogy az érdekükben megszólaljunk.

– Államtitkár úr! Most az aláírásokkal ki kell használni az Unióban rejlő lehetőségeket, a rendelkezésre álló eszközöket - mert vannak ilyenek -és kikényszeríthető, hogy foglalkozzon a Bizottság ezzel a kérdéssel is. Kérdezem ezért:

• A kereszténydemokrata nemzeti kormány milyen módon tudja ezt a bizonyos tárgyi jogalkotást segíteni, miként tudja a civileket támogatni és a Bizottságnál az ügy súlyát érzékeltetni?

+

RÉTVÁRI BENCE, közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: – Tisztelt Képviselő úr! Valóban örülhetünk, hiszen az Unió végre egy olyan kérdéssel fog foglalkozni, amit maguk a polgárok kezdeményeztek. Az elmúlt években egy-egy napirendi pont csak úgy kerülhetett az uniós döntéshozók asztalára, hogy valamiféle bürokraták azt előkészítették vagy a képviselők az asztalra vitték. Az első olyan ügy lesz az emberi élet védelme, a magzati kortól az emberi méltóság tisztelete, amelyet az európai polgárok közvetlenül vittek az Unió döntéshozó fórumai elé. Élve az Európai Unió új eszközével, az európai polgári kezdeményezéssel, gyűjtötték össze ezt az egymillió aláírást, sőt, ahogy néztem, a legfrissebb, szeptember 23-ai adat szerint 1 097 417 aláírást.

– De, vannak különböző eljárási szabályok: nem elég, hogy egymillió aláírás kell, ezek közül legalább 7 tagállamban a nemzeti minimumot el kell érni, tehát nem lehet, hogy csak egy-két országból gyűjtik össze a kellő mennyiséget. Magyarország számára a nemzeti kvóta 16 500 lett volna, 50 ezer fölött van mind papíron, mind pedig interneten. 13 ország haladta meg a nemzeti minimumot, föl is olvasnám, nekik is gratulálunk: Ausztria, Franciaország, Németország, Olaszország, Litvánia, Hollandia, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Spanyolország, Portugália és Málta. Ezek közül páran nagyon nagy mértékben: több mint háromszoros arányban gyűjtöttek össze Olaszországban is, és Lengyelországban is két és félszeres arányban ahhoz képest, mint ami a nemzeti minimum lett volna. Így tehát elmondhatjuk, hogy valószínűleg a lisszaboni szerződés által nyitott ilyesfajta európai polgári kezdeményezések közül először életvédelmi kérdésben fog az Unió azzal foglalkozni, amiben már egyébként a Brüstle-ügyben is kimondta egy szabadalmi ügy kapcsán, hogy a magzati élet nem lehet szabadalmaztatás tárgya. Elmondhatjuk, hogy az Unió nem adhat pénzt olyan kísérletekre, amelyekkel magzati életeket pusztítanak el.

+

PÁLFFY ISTVÁN: – Államtitkár úr!  Köszönöm ezt a kiállást, és számítunk erre a Bizottságnál is. Már csak azért is, mert az „Egy közülünk” az egyik első regisztrált polgári kezdeményezés az Európai Unióban. Tavaly április 1-je óta van erre lehetőség, és mint ilyen, valóban egy lakmuszpapír. Az, ami ezután következik, hogy összegyűlt az 1 millió aláírás, hogy a Bizottság azokat megvizsgálja, dönt arról, hogy előterjeszt-e jogalkotási javaslatot, és aztán nyilván a jogalkotó parlament ezt elfogadja, illetve majd szavaznak ott arról.

– Államtitkár Úr!  Folyamatosan figyelemmel kell kísérnie a kormánynak és a magyar európai parlamenti képviselőknek is ezt a munkát. Lakmuszpapír annyiban, hogy minden hasonló, bennünket érintő, a mi politikai közösségünket érintő hasonló kezdeményezés sorsa is bele van írva ennek az eljárásnak a folyamatába, akár a székelyföldi autonómiáról legyen szó, a nemzeti közösségekkel kapcsolatos hasonló polgári kezdeményezésről.

+

RÉTVÁRI BENCE: – Köszönöm! Úgy gondolom, ha november 1-jéig eljut ennek a kezdeményezésnek a híre, akkor nyilván sokkal többen támogatnák, akár csak egyetértve, akár az aláírásukkal is, hiszen szerintem az emberek elsöprő többsége úgy gondolja, hogy ha van egyfajta orvosi kísérlet, van egyfajta kutatási folyamat, amely megoldható úgy, hogy nem magzati életek kioltásával jár, nem ilyen emberi életkezdeményeknek a veszélyeztetésével jár, akkor oldjuk meg ezt mindenképpen másképpen. Az Unió maga pedig inkább azokat az orvosi kutatásokat, inkább azokat a fejlesztéseket támogassa, amelyek mellőzik annak a kockázatát, hogy bármilyen módon is egy apró, pici, még védtelen emberi lény is az áldozatává váljon és elpusztuljon ebben a kísérletben. Úgyhogy én bízom benne, hogy november 1-jéig, ameddig még tart az aláírásgyűjtés az interneten is, minél többen fognak hozzá csatlakozni, és örülök annak, hogy Magyarország ezen a téren az Európai Unió sok államánál jobban teljesít, hiszen lakosságarányosan a harmadik legtöbb aláírást tudtuk Brüsszel felé továbbítani. Talán ha több ilyen kezdeményezés lenne, az emberek hite a brüsszeli döntéshozatalban is megnőne, ha látnák, hogy a saját hangjukra hallanak ott választ.

Valós eredmények helyett megszorítás!

SZABÓ IMRE (MSZP): – Államtitkár úr! Az elmúlt másfél évben lezárult a termékdíjas rendszer szabályozásának átalakítása. A kormány eredeti szándéka egy hatékonyabb, átláthatóbb rendszer kialakítása volt, melynek során a termékdíjas termékek hulladékainak összegyűjtése és hasznosítása is hatékonyabb módon történhetett volna. Cél volt az adminisztrációs terhek csökkentése és a környezetvédelmi és a költségvetési bevételek növelése is. De hiába jeleztük előre a különböző szakmai szervezetekkel együtt, hogy a változtatások sok esetben elhibázottak, a kormány nem hallgatott senkire.

– Államtitkár úr! Az elmúlt időszak világossá tette, hogy az adatgyűjtési rendszer nem alkalmas arra, hogy a hulladékhasznosítási eredmények megbízható módon kiértékelhetőek legyenek. Nincsenek pontos információink az országos gyűjtési-hasznosítási terv végrehajtásáról, valamint a valós környezetvédelmi teljesítményről sem. A környezetvédelmi eredményekről, illetve a többmilliárdos bevétel felhasználásáról maximum néhány konferencia vagy tájékoztató előadás nyújt csak előzetes és becsült adatokat. A szükséges közbeszerzések is a törvényes határidőkhöz képest fél-háromnegyed éves csúszással kerültek kiírásra, a kifizetések a legnagyobb mennyiséget kitevő termékcsoportoknál így javarészt 2013-ra húzódtak át, finanszírozás nélkül hagyva a környezetvédelmi ipart. Az új szabályozás után nem jött létre a termékdíj-tanács, nem csökkent lényegesen a kötelezettek száma, nőtt viszont a gazdasági szereplőket sújtó adminisztráció, ami nem ösztönöz az egyéni teljesítés vállalására. Ráadásul a megemelt 60 milliárd forintos bevételről kiderült, hogy az nem környezetvédelmi, hanem központi költségvetési célokat szolgál. Így az új termékdíjas-szabályozás nem tekinthető másnak, mint pénzbehajtásnak, megszorításnak, valós eredmények és teljesítmények nélkül. Kérdezem ezért:

• Mennyiben feleltek meg az eredeti céloknak?

+

ILLÉS ZOLTÁN, vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: – Kedves volt Miniszter úr! Az egyenes kérdésére az egyenes válasz az, hogy a mi megítélésünk szerint a kitűzött célokat az átalakítás teljes mértékben elérte, és ezt a következőkkel kívánom alátámasztani. 60 milliárd forintról beszél ön bevétel tekintetében. Ez négyszer annyi, mint az előző kormányzati időszakban a ami termékdíjból befolyt. Tehát elértük a célunkat: négyszer annyi pénz jön be a költségvetésbe. A 60 milliárd forintból 15 milliárd forint az, ami hulladékos célokra jött, s az összes többi pénz pedig a költségvetésbe. Igen, ezt a dolgot teljes mértékben vállaltuk, annál is inkább, mert meg lehetett tenni 15 milliárd forintból is azt, amit az előző időszakban önök képtelenek voltak a hulladékgazdálkodás területén megoldani.

– Kedves volt Miniszter úr! Ha már a gondokról beszél, akkor egyet én is szeretnék jelezni. Több költségvetési forrás kellene, akár a 60 milliárdból több mint 15 azért, hogy az ellenőrzéseket még hatékonyabban tudjuk megoldani. Ezt azért hangsúlyozom, mert létszámproblémák vannak a mai napig, és ha több alkalmazott tudná az ellenőrzéseket hatékonyan végrehajtani, akkor még szigorúbb és még következetesebb ellenőrzés történhetne.

– Kedves volt Miniszter úr! Próbálkozások történtek úgy is, hogy kijátsszák az országos hulladékgazdálkodás rendszerét. Nem tudták megtenni –, fiktív számlákat adtak be, úgy próbálták lehúzni az államot, hogy mögötte nem volt teljesítés. De ez 2010 óta, az új rendszer óta nem működik. Igenis, az eredmények magukért beszélnek!

+

SZABÓ IMRE: – Államtitkár úr! Nem az ellenőrzéseket kellene erősíteni és erre fordítani a pénzt, hanem arra kell ösztönözni az embereket, hogy minél inkább vegyék igénybe és használják azt a lehetőséget, amit a szelektív hulladékgyűjtés a számukra nyújt. 

– Államtitkár úr! A bevétel-növekedést valakinek meg kellett fizetnie. Nem lehetünk elégedettek, a 15 milliárdos visszafordítással. Hiába mondja el háromszor is, hogy ön elsősorban magyar politikus, ön a környezetpolitikáért felelős államtitkár a kormányon belül, – ez a 30 milliárd forint lenne az a minimum, amit ebben az esetben az ágazatba vissza kellene fordítani. Újra kérdezem: tervezik-e nagyobb ösztönzők beépítését a rendszerbe, az újrahasznosítás elterjedése és a megelőzés érdekében? Ez az alapvető kérdés. Kérném, erre térjen ki a válaszában.

+

ILLÉS ZOLTÁN: – Kedves volt Miniszter úr! A termékdíj-rendszernek nincs köze a szelektivitás fokozásához. Személyesen is képviselem, hogy a termékdíjat 60 milliárdról 120 milliárd forintra kellene emelni. Szeretném jelezni: maximálisan egyetértek azzal, hogy ha a hulladékgazdálkodást 15 milliárdról 30 milliárdra emelnénk. Az elkövetkezendő időszakban a termékdíj-növekményből több pénzt a hulladékgazdálkodással kapcsolatos iparfejlesztésre, a műanyagok újrahasznosítására és egyéb más tevékenység folytatására kívánnánk fordítani, a célunk ez.

Kaotikus az iskolakezdés!

DÚRÓ DÓRA (Jobbik): - Tisztelt Államtitkár asszony! Most már, a szeptemberi hónap végéhez érkezve állnak rendelkezésünkre tapasztalatok a tanévkezdést illetően. És bár azt szokták mondani, hogy a puding próbája az evés, de ha már a recepten látszott a hiba, akkor talán nem így kellett volna megfőzni. Özönlenek a panaszok hozzánk mind a szülőktől, mind a pedagógusoktól  A mindennapos testneveléssel kapcsolatban nemcsak az a probléma, hogy a megfelelő eszközök, tornatermek nem állnak rendelkezésre, de az órarendi beosztást is nagyon nehezen tudták megoldani sok iskolában. Előfordul ugyanis az is, hogy az óvodából frissen beérkezett első osztályosoknak hetedik órában van testnevelésük. Hetedik órában úgy, hogy előtte két lyukasórájuk van. Könnyen belátható, hogy egy hatéves gyereknek nagyon nehéz ilyen körülmények között átállni erre a rendszerre.

– Tisztelt Államtitkár asszony! Számos iskolában előfordul, hogy a szülőknek kell mindenféle eszközt beszerezni a villanykörtétől a vécépapíron át a szappanig és a fénymásoló papírig. Vannak olyan települések, ahol eddig kistérségi társulásban tartották fenn az iskolát, most átadták a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak, ennek következtében megszűnt az iskolabusz, és sok szülőnek - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében -  nehéz eljuttatni a gyermekét az iskolába. Az egész napos iskolával kapcsolatban is vegyes a kép: vannak olyan szülők és családok, ahol valóban segítséget jelent a gyermekek napközbeni elhelyezése, azonban meglehetősen rugalmatlanul alkalmazzák sok helyen ezt a rendszert, hiszen minden egyes alkalommal külön-külön kell kikérni írásbeli nyilatkozattal a gyereket, ha el szeretnék vinni a délutáni foglalkozásokra, más szakkörökre. A tartós tankönyvekkel kapcsolatban is meglepetés érte a szülőket, ugyanis ha ténylegesen szeretné használni a gyermek ezeket a könyveket tanév közben is, akkor meg kell vásárolni. Joggal kérdezem tehát:

• Tényleg nem kaotikus az iskolakezdés?

+

HOFFMANN RÓZSA, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: – Tisztelt Képviselő asszony! A padsorokból hangzó taps, gondolom, nem annak szólt, hogy problémák mindig voltak, vannak a tanévkezdés körül. Én magam is két évtizedet töltöttem iskolában, és pontosan tudom, tapasztalatból is, hogy a tanévkezdés sosem volt gond nélküli, probléma nélküli. Napirenden volt az, hogy bizony az órarendet többször kellett változtatni, mire minden a helyére került. A helyzet az viszont, hogy azáltal, hogy most a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tartja fönn a magyarországi iskolarendszer több mint 60 százalékát, ezek az esetenként, helyenként jelentkező gondok, kisebb problémák országos szintre emelkednek, felnagyítódnak. Ezek a jelenségek, amelyeket képviselő asszony felsorolt, előttünk is ismertek, de nem következnek a rendszerből. Azt mutatják, hogy a felkészülést nem mindenütt egyformán tudták végrehajtani. Én pedig sok olyan helyen jártam, így az elmúlt héten is, ahol pontosan arról számoltak be igazgatók, szülők, tankerületi igazgatók, hogy az égvilágon semmi gond nincsen.

– Tisztelt Képviselő asszony! Sajnos az ember lassan tanul. 2011 ősze óta ismertek voltak ezek a változások, amelyek most zavarják a tanévkezdést itt-ott. Készek vagyunk minden olyan problémát orvosolni, mint például a hetedik órában, két lyukasóra után beiktatott testnevelésóra. De higgye el, hogy ez egyáltalán nem jellemző az egész rendszerre.

Káoszról beszélni ugyanakkor, amikor ilyen működési gondok adódnak helyi problémaként, azért túlzás. Úgy képzelem, úgy gondolom, hogy azok, akik a gyerekek fejlődéséért, az iskolák nyugalmáért felelősséget viselnek, és a képviselők ilyenek, nem kellene, hogy a közvéleményt káosz víziójával zavarják, hanem segítsenek a megoldásban ott, ahol kell.

+

DÚRÓ DÓRA: – Tisztelt Államtitkár asszony! A káosz szót nem magam találtam ki, hanem azokból a levelekből vettem, amelyeket a pedagógusoktól és a szülőktől kaptam. Ők írták ezt a szót nekem. Én úgy látom, rendszerszintű problémáról beszélhetünk, amikor a mindennapos testnevelésnek nincsenek meg a feltételei, az egész napos iskola rugalmatlanul működik. Vagy, ha a pedagógusok 32 óra, intézményben töltendő munkaidejéről szólunk, egyébként, annak ellenére, hogy állami fenntartásban vannak az iskolák, elképesztően nagy eltéréseket tapasztalunk a különböző iskolákban, és a pedagógusoknak egyáltalán nincsenek meg az azonos munkafeltételeik. Hiszen van olyan intézmény, ahol valóban megkövetelik ezt a bent tartózkodást, míg máshol haza tudják engedni a pedagógusokat, és otthoni körülmények között tudnak dolgozni. A juttatásokkal kapcsolatban is még mindig számos kérdésre nem tudnak válaszolni a KLIK-ben sem, és amennyiben egy sávban lehet meghatározni a jövedelmet vagy a kiegészítéseket, akkor gyakran a legalsó jövedelemmértéket határozzák meg, és szakemberhiány is előfordul nem egy intézményben.

+

HOFFMANN RÓZSA: – Kedves Képviselő asszony! Szeretném megnyugtatni, hogy mindez a változás az összes magyar gyerek érdekében történt és történik. Ha ön vagy az önöknek levelet író panaszkodók rugalmatlannak nevezik a rendszert, akkor nézzük az érem másik oldalát. Egy intézmény, ahová a szülő bekíséri vagy beengedi a gyermekét, felelősséggel tartozik érte. Ezért igen, célszerű, ha a szülő írásban kéri el amikor az éves rendet úgy állították be, hogy a gyerek minden délután bent marad az iskolában, de adódik egy-egy olyan nap, amikor el kell kérni. Egyáltalán nem új, ez így van évtizedek óta, a gyerekek sorsa iránt felelősséget érző pedagógus nem engedi szélnek a gyereket anélkül, hogy meggyőződne róla, valóban elkérték. Megismétlem: mindezeket a változásokat időben törvénybe foglaltuk, számtalan konferencián, kiadványban közöltük. S talán ismeri a szubszidiaritás elvét: a problémát ott kell megoldani, ahol jelentkezik. Ezek nem országos szintű gondok.

Hogyan mérsékelte a kormány Európa legdrágább rezsiárait?

PUSKÁS IMRE (Fidesz): – Tisztelt Államtitkár úr! Méltán sok szó esik a rezsicsökkentésről, ami ennél is sokkal fontosabb, hogy az emberek valóságosan érzékelik ennek a hatását hónapról hónapra a családi költségvetésben. Tudjuk jól, hogy ha sikerül - márpedig ez természetesen sikerülni fog - ebben az évben, november 1-jétől tovább csökkenteni a földgáz, a villamos energia és a távhőszolgáltatás árát, akkor elérkezünk abba a helyzetbe, hogy átlagos kétgyermekes magyar családban évente 70-80 ezer forinttal tudunk megtakarítást elérni a családi költségvetésben, és egy nyugdíjas házaspárnál ez az összeg elérheti a 60-70 ezer forintot. Nyilvánvalóan mindannyiunk számára egyértelmű, hogy ez egy óriási eredmény.

– Államtitkár úr! Sokszor beszélünk róla, de érdemes azért azokat az összefüggéseket újra szóba hozni, amelyek arról szólnak, hogy honnan is indultunk el. Onnan indultunk el, hogy Magyarországon 2002 és 2010 között, a szocialisták országlása idején  a villamos energia ára kétszeresére, a földgáz ára pedig háromszorosára növekedett. Érdemes ezt az összefüggést egy európai vonatkozásban is megnéznünk, nézzük meg, hogy a vásárlóerő vonatkozásában, a családok jövedelme összevetésében mit is jelentett a magyar energiapiacon ezeknek a szolgáltatásoknak az ára. Ha ezt nézzük, akkor azt látjuk, hogy Európában, az Európai Unión belül Magyarországon tudtuk a legdrágábban szolgáltatni ezeket az energiákat a földgáz vonatkozásában, a villamos energia vonatkozásában pedig a 27 európai ország között a második legdrágább volt a fogyasztók számára. Tehát innen indultunk el, és innen jutottunk el oda, hogy ma már nem a szolgáltatók azok, akik évente több tíz milliós profitra tudnak szert tenni ebben az ágazatban, hanem a fogyasztók, az emberek, a családok azok, akik sok tízezer forintos megtakarítással bírnak. A kérdés az:

• Hogyan sikerült ezt a kormánynak elérnie a rezsicsökkentés kapcsán?

+

FÓNAGY JÁNOS, nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: – Tisztelt Képviselő úr! Valóban, 2010-ben egy közel két évtizedes folyamat után odajutottunk, hogy Európa egyik legdrágább rezsiköltségét tudtuk produkálni állampolgárainknak. Ezzel 2010 előtt is tisztában voltunk, azon képviselőtársaim, akik akkor is itt ültek a parlamentben, bizonyára emlékeznek azokra a vitákra, amelyeket akkor ellenzéki oldalról, az akkori kormánypárttal szemben ez ügyben számtalanszor folytattunk. 2010 őszén, a választások után az ország akkori helyzetében arra volt erőnk, hogy először befagyasszuk az árakat, ami praktikusan azt jelenti, hogy azt mondtuk, hogy nem növekedhet jobban az energiaárak és a háztartási rezsiköltségek ára, mint ami az éves infláció.

– Képviselő úr! Ma már talán kevesebben emlékeznek rá, de 2011 januárjában bevezettük a földgáznál az úgynevezett sávos végfogyasztói árat, amely két intézkedés eredményeképpen, tehát a befagyasztás és a sávos végfogyasztói ár alapján oda jutottunk, hogy 2011-ben és '12-ben mintegy 200-200 milliárd forinttal több maradt a magyar családok zsebében. Így jutottunk el ezen nagyon tudatos tevékenységgel 2012 végéig, amikor is a kormány döntött, majd ezt a parlament megerősítette, január 1-jével 10 százalékkal csökkentettük az energia- és egyéb háztartási rezsidíjakat, melyeket most november 1-jével újabb 11,1, azaz ebben az évben összesen 20 százalékkal csökkentünk. Ez újabb 200 milliárdos megtakarítást jelent a magyar családoknak.

+

PUSKÁS IMRE: – Államtitkár úr! Azt gondolom, azt még érdemes ebben a gondolatmenetben folytatni, hogy ahhoz képest, hogy honnan indultunk, tehát a vásárlóerő vonatkozásában a legterheltebbek voltak, a leginkább igénybe vettek voltak a magyar családok a rezsiárat illetően. A mostani intézkedéseknek, a 20 százalékos rezsicsökkentésnek köszönhetően érdemes megnézni, hogy hova jut el a rezsi ára Magyarországon. A villamos energia ára 2007. februári szintre fog elérkezni – azt gondolom, ez is egy nagyon beszédes mutató, és egy mindenki által érzékelhető változást jelent -, míg a földgáz ára a mostani rezsicsökkentéssel a 2008. júliusi árszintet fogja elérni. Azt hiszem, hogy a százalékoknál és különböző, talán bonyolultabbnak tűnő összefüggéseknél ez a legjobban mutatja, hogy milyen változások is történtek a rezsiárakat illetően.

+

FÓNAGY JÁNOS: – A képviselő úr által említett számsorhoz hozzáteszem, hogy az ez évi 20 százalékos rezsidíj-csökkentéssel Magyarország a háztartási áramárakban a legalsó kategóriából gyakorlatilag az európai középmezőnybe került a 16. helyre, a gázárakkal pedig a 9-10. helyre. Tehát nagyon jelentős mértékben javítottunk pozíciónkon. Ugyanakkor azt mindnyájunknak látni kell, hogy ez a rezsidíj-csökkentés nem pusztán a százalékos csökkentésből áll. Ezeket az eredményeket tartóssá kell tenni, ezt a folyamatot szemléletében folytatni kell. Hosszú távon kell biztosítani a magyar családoknak, hogy a mindennapi költségeik a vásárlóerejükhöz és teherbíró-képességükhöz igazodva alakuljanak. Ennek érdekében a kormány a szükséges kezdeményezéseket megtette és meg fogja tenni.

Miért kótyavetyéli el a fejlesztési tárca az ország kvótavagyonát?

SZÉL BERNADETT (LMP): – Államtitkár úr! Az Állami Számvevőszék zárszámadási jelentése szerint milliárdokat pazarolt el a kormány azzal, hogy az elmúlt két évben a magyar kvótavagyonból minden alkalommal rossz időzítéssel és a lehetségesnél sokkal rosszabb áron értékesített szén-dioxid-kvótákat. Az ÁSZ azt állapította meg, hogy a 2008-2012-es időszakban alig akadt valaki, aki gyengébb eredményt ért el az eladások terén, mint a magyar kormányzat. Nyilvánvaló, hogy önök e téren osztoznak a felelősségben az előző kormánnyal, de ahogy mi látjuk, önök semmit nem tettek a javítás érdekében, amióta kormányon vannak.

– Államtitkár úr! Ez egy gyalázatosan rossz teljesítmény! Egyik oka ennek mindenképpen az időhúzás. Önök megörököltek egy kvótakereskedelmi rendszert, amit szétvertek, aztán hosszú ideig – úgy is mondhatnám – marakodtak a koncon, vagyis a potenciális kvótabevételeken.De hogy a tényeket még jobban kidomborítsam: konkrétan azt látom, hogy 2010-11-ben még 15 euróért is el lehetett volna adni a kibocsátási egységeket, de még 2011 végén is sokáig tartotta magát a 10 euró körüli ár. Azzal, hogy önök 2012-ig vártak az eladással, több mint 5 milliárd forintnyi közpénzt dobtak ki az ablakon.

– Államtitkár úr! Osztoznak a felelősségben az előző kormányzattal is, hiszen a Gyurcsány–Bajnai-kormányok gyakorlata ezen a téren egységesen rossz volt. Volt, aki semmit nem tett az ügy érdekében, mások pedig az értékesítést rosszul szervezték meg. De az semmiképpen nem mentség az önök számára, hogy az előző kormány rosszul teljesített ezen a területen. Ezért is kérdezem:

• Mit kívánnak tenni azért, hogy a kvótavagyonnal történő felelőtlen és ésszerűtlen gazdálkodásnak elejét vegyék, és lesz-e személyi felelőse a kormányzatban a sokmilliárdos pazarlásnak?

+

FÓNAGY JÁNOS, nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: – Tisztelt Képviselő asszony! Az alliterációt is feladva, nem vetyéltük el a kvótákat. Szeretném önt biztosítani arról, hogy a kvótagazdálkodásunk rendben van. Az úgynevezett kiotói kvótákat olyannyira nem kótyavetyéltük el, hogy abból jelenleg is mintegy 170 millió egységgel rendelkezünk. Ez a következetes klímapolitikának köszönhető, mely a részes felekkel együtt sikeresen akadályozta meg az első kiotói időszak végén a kvóták törlését. Sajnos azonban ezek értéke, elsősorban a gazdasági válság hatására, valóban a töredékére esett vissza. A minisztérium munkatársai folyamatosan tárgyalnak, viszont ez a tárgyalás önmagában keresletet viszont nem tud indukálni.

– Tisztelt Képviselő asszony! Az Európai Unió emissziókereskedelmi rendszerében keletkező kvóták esetében bizonyos szabályok szerint három részterület kvótái értékesíthetők. Ezek bezáró létesítmények, új belépő tartalék és az együttes végrehajtás projekttartaléka. Az emissziókereskedelmi rendszer úgynevezett kereskedési időszakokból áll, melyek közül a második időszak, az elszámolási időszak 2013. április végén lezárult. Az időszakból fennmaradó kvótákat és azok elszámolását követően csak az időszak végén lehet értékesíteni. Az ön állítása ezért leegyszerűsíti a helyzetet. A kormány sikernek tekinti, hogy minden olyan kvótát sikerült értékesíteni, amelyet a hazai ipari és energetikai szektorok összessége nem használt fel. A kiotói kvótákhoz hasonlóan az uniós kvóták ára is a töredékére esett vissza az elmúlt öt évben. Míg a kormányváltást megelőzően ezek egységenkénti ára a történelmi csúcsponton 12-15 euró körül alakult – feltehetően az ön számítása is ezeken a számokon alapszik –, addig a kormányváltást követően ez folyamatosan csökkent. Ez azt jelenti, hogy nem lett volna kedvezőbb időpontja az értékesítésnek, miután a kvóták értékesítésére csak azok rendelkezésre állását követően kerülhetett volna sor.

+

SZÉL BERNADETT: – Államtitkár úr! Ön velem vitatkozhat, de az Állami Számvevőszék zárszámadási jelentésével nem tud vitatkozni, és abban a tények magukért beszélnek. Az, hogy a kormányzat nem ismeri el, hogy elkótyavetyélték ezt a nemzeti vagyont, én tudomásul veszem, és sajnálattal hallom, hogy a felelősségre vonásra ezek szerint nem fog sor kerülni; mint ahogy arra sem hallottam választ, milyen garanciák vannak arra nézve, hogy a jövőben ez nem fog megismétlődni. Az előjelek annál is rosszabbak, mint előzetesen gondoltam, ugyanis egy olyan klímapolitikai államtitkárunk van, aki off-shore kapcsolatokkal rendelkezik. Nagyon fontos lenne, hogy a klímapénzek elosztását kikezdhetetlen szakemberekre bízzák. A kvótavagyon eltőzsdézése helyett a megújuló energiaforrásokba való befektetésre van szükség, épületszigetelésre van szükség, tisztelt államtitkár úr, és kormányzati klímapolitika kell, aminek a részleteiről a mai napig sem tudunk megfelelő információkat. Azt gondolom, ez a XXI. században egy felelős magyar kormánytól minimális elvárás kellene, hogy legyen.

+

FÓNAGY JÁNOS: – Tisztelt Képviselő asszony! Azon sem az Állami Számvevőszék megállapításai, sem az ön államtitkárral kapcsolatos kritikái nem változtatnak, hogy 2013 tavaszán 2-3 euró körüli kvótaár volt reális. Minden tagállam akkor számolta el a második kereskedési időszakban megmaradt kvótáit, ami értelemszerűen lenyomta az árakat. Ezen sem az indulatok, sem egyébként biztosan jó szándékú megállapítások nem változtatnak. Hazánk 2012 tavaszán az új belépő tartalék, míg 2012 őszén a bezáró létesítmények terhére értékesített. Ismétlem, ezt csak akkor lehetett megtenni, amikor ezek a tények bekövetkeztek.