„Hazának füstje is kedvesebb, mint idegen országnak tüze. – Patriae fumus igni alieno luculentior.”

Különös pillanatok kísérik a Tisztelt Házban az azonnali kérdések műfaját. Az elnök csenget, hosszasan csenget, rövid szünetet rendel el, mert vége az interpellációknak, vége a „kötelező szavazás" okozta frakciófegyelemnek, a képviselők zöme elindul a büfébe, a folyosóra vagy egyéb szükséges dolgait végezni.  Pillanatok alatt harmadnyian maradnak. Így kezdődik. Mindig így kezdődik. Kivéve, amikor a miniszterelnököt szólítják. Időről időre, személyesen kell választ adnia a hozzá címzett kérdésekre. Garantált a telt ház.  A siker egyik oldalon sem kétséges: minden párt hálásan megtapsolja a szószóját! Legutóbbi szónoklataikból szolidan stilizálva, egy alkalommal a hangzavarokat, bekiabálásokat is óvatosan jelezve tallózunk.

A szabadságról!

HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): – Miniszterelnök úr! Ön a nyolcvanas évek második felében kollégiumi szobatársaival még vállvetve harcolt a diktatúra ellen a szabadságért, az általános és egyenlő választójogért, a választás szabadságáért. Azóta eltelt több mint két évtized, és sokat változott a világ, de leginkább önök változtak. A haverokból közjogi méltóságok vagy épp teljhatalmú milliárdosok lettek, a Fiatal Demokraták Szövetségéből pedig tekintélyelvű üzleti társaság, mondhatni Zrt. lett.

– Miniszterelnök úr! Ön ma már háborút vív az úgynevezett hanyatló nyugati szabad világ ellen, akik nem is olyan régen még nemhogy szövetségesei, de konkrétan segítői voltak az ön és barátai személyes politikai karrierjének. Eközben lassan nincs olyan diktatúra a világban, ahol ön személyesen ne járt volna kapcsolatokat építeni, valami különös beteges vonzalmat érezve a kommunista és posztkommunista diktatúrák iránt. (Felzúdulás és közbeszólások a kormánypárti padsorokban..) Ön az elmúlt két évben saját kis egypárti rendszerét kezdte el építgetni, ezen fáradozott. (Moraj a kormánypárti padsorokban. Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ne olvasd, a szemébe nézve mondd!). Visszahozta a rendszerváltás előtti diktatúra bűzét, a médiaszabadság korlátozását, az egypárti alkotmányt, az igazságszolgáltatás megszállását, az indoklás nélküli kirúgásokkal és teljhatalmú megyei párttitkárokkal a félelem légkörét, most pedig a regisztrációval a választás szabadságát kívánják korlátozni. (Zaj, felzúdulás és közbeszólások a kormánypárti padsorokban.),

– Miniszterelnök úr! Egyet szögezzünk le! Szónokolhatnak itt bármiről, sem a határon túliak szavazati joga, sem más mondvacsinált hazugságuk nem indokolja a regisztráció bevezetését. Ennek egyetlen oka a Fidesz egyre fogyatkozó szavazóinak relatíve való felértékelése. 2012-ben szemlélve a helyzetet tehát úgy tűnik, hogy önnek a szabadság már nem érték. Úgy tűnik, hogy egyetlen dolgot tart csak szem előtt: a hatalom és ennek mindenáron való beteges megtartása! (Zaj, felzúdulás és közbeszólások a kormánypárti padsorokban.),

– Miniszterelnök úr! Feltette-e már önmagának a kérdést:

• Mi lesz ennek a vége?
• Önnek ma már tényleg semmit nem jelent a szabadság?

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Képviselőtársam! Az igazság az, hogy nem vagyok könnyű helyzetben, tekintettel arra, hogy elég szokatlan a parlament elmúlt húszegynéhány éves történetében az, hogy akár interpellációt, akár azonnali kérdéseket lényegében személyes sértegetésre használnak fel. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Ó!) Az egy komoly kérdés, hogy mit kell ilyenkor tenni, visszavágjon-e az ember, mentegetőzzön az ember, magyarázkodjon, vagy fordítsa el a fejét, vagy valami más módot találjon arra, hogy megvédje a parlament becsületét, tekintettel arra, hogy nem erre találták ki ezt a Házat, és nem ezért küldtek ide bennünket képviselőként.

– Képviselőtársam! Mindenesetre annyit tudok önnek mondani, hogy a pontos fogalmazásnak előnyei vannak. Tudja, én a nyolcvanas években nem a diktatúra ellen harcoltam, hanem azok ellen harcoltam, akik csinálták a diktatúrát! Ezek az önök párttársai voltak. (Nagy taps a kormánypárti padsorokban.) Kérem, hogy ezt ne felejtse el! A diktatúra nem az égből ereszkedett alá, hanem emberek csinálták. Azok az emberek, akikkel ön ma is egy pártban ül. Kikérem mindannyiunk nevében, hogy egy egykori volt kommunista párt utódszervezetének képviselői oktatgassanak bennünket demokráciáról és szabadságról! (Hosszan tartó, nagy taps a kormánypárti padsorokban. – Közbekiáltások az MSZP padsoraiból. Dr. Józsa István: Tegyél a demokráciáért!)

+

HARANGOZÓ TAMÁS: – Miniszterelnök úr!. Csak megerősítette bennünk, hogy a ’90 előtti rendszerrel egyetlenegy baja az volt, hogy nem ön ült Kádár János székében. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Így van! - Taps az MSZP soraiban.) Önnek a párttitkár családi hátterével, a Soros Alapítványon végzett tanulmányútjaival semmilyen erkölcsi oka és lehetősége nincs, hogy engem kioktasson. (Felzúdulás a kormánypárti padsorokban. - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Zsivány!) Foglalkozzon a saját kormányában ülő és a frakciójában ülő kommunistákkal és ügynökökkel! (Felzúdulás a kormánypárti padsorokban.) Azokkal foglalkozzon leginkább, mert amíg elmúlt két évben ön a kis rendszerét építgette, ma megint arról kell beszélni, hogy milliók élnek nélkülözésben és százezreket veszélyeztet fagyhalál Magyarországon.

– Miniszterelnök úr! Arra a kérdésre sem válaszolt, hogy mi lesz ennek a vége. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nálad agyhalál, nem fagyhalál.) Szeretném kérni, hogy vigyázó tekintetét Olaszország és Silvio Berlusconi volt miniszterelnöktársára vesse! (Taps az MSZP soraiban. - Felzúdulás, közbekiáltások a kormánypártok soraiból.)

+

ORBÁN VIKTOR: – Képviselő úr!  Maradjunk a tényeknél. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Józsa István: Igaza van, KISZ-titkár elvtárs!) Ön azt mondja: nem fogadja el tőlem, hogy kioktassam. Én úgy emlékszem, mintha úgy kezdődött volna az előbb a dolog, hogy ön személyes sértegetésre használta föl az azonnali kérdésre rendelkezésre álló időt. Régi bolsi trükk ez! Én pedig kikértem magamnak. Ezt nem nevezném kioktatásnak. (Derültség és taps a kormánypártok soraiban. - Felzúdulás az MSZP soraiban.)

– Képviselő úr!  Szeretném jelezni: amikor ön a kormányzó pártot sértegeti, amikor a miniszterelnököt sértegeti, akkor nem bennünket sért meg személyesen. Valójában arról van szó, hogy ön azokat a választókat sérti meg, akik a bizalmukat belénk helyezték, ránk szavaztak, ideküldtek bennünket, hogy az ország érdekében végezzük a munkánkat. (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiból. Bárándy Gergely: Az állam én vagyok.) Ezért a választópolgárainkat ért sértést ismételten vissza kell utasítanom! (Nagy taps a kormánypártok soraiban.)

Szándékában áll-e a kormányzatnak társadalmi vitára bocsátani a halálbüntetést?

MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): – Miniszterelnök úr! Beszéltünk már több esetben egy-egy brutális bűncselekmény kapcsán a lehetséges megoldási javaslatokról, a vélt vagy valós kormányzati szándékokról. Sajnos azt tapasztaljuk, hogy kérdésünk továbbra is adott és nyitott: meddig tűrhet még a magyar társadalom? Meddig tűrhet még a politika? És meddig tűr még a kormány? Hány ártatlan áldozatnak kell még meghalnia ahhoz, hogy érdemi és radikális intézkedéseket foganatosítsunk a bűncselekményekkel és a bűnözőkkel szemben? Mert hiába a Btk. egyes pontjainak szigorítása, hiába a három csapás törvény megalkotása, a TEK létrehozása súlyos milliárdokból, sajnos, lássuk be, két év elteltével nem lett rend, sőt a helyzet tovább romlott. 

– Miniszterelnök úr! Tisztában vagyunk mi is a halálbüntetést támogató és ellenző érvekkel egyaránt. Tudjuk, hogy a Fidesz is erősen megosztott ebben a kérdésben, miként azt is, hogy az egyházak is. Ennek ellenére számos kiváló teológus is pálcát tört már a halálbüntetés alkalmazása mellett, mondván, hogy nem szentírásellenes. Éppen ezért  kérdezem:

• Belátja-e a kormány végre, hogy szükséges, igenis szükséges a halálbüntetés kérdését társadalmi vitára bocsátani, hogy végre egyszer korrekt módon, tabumentesen, a lehetséges alkalmazás érdekében egy tisztességes és újragondolt eljárást megteremtsünk?

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Képviselő úr! Először egy közös kiindulópontot szeretnék találni önnel: ugyanis az ügy, amiről beszélünk, vagyis hogy időnként brutális emberölések tanúi, vagy az erről szóló hírek olvasói vagyunk, mindannyiunkat fölkavar. Ilyenkor higgadtságra van szükség, hogy találjunk valami, a higgadt gondolkodáshoz szükséges közös kiindulópontot. Szeretném leszögezni: nagyon nehezen tudok vagy talán nem is tudok elképzelni olyan szigorú törvényi szabályozást, amely garantálná, hogy nem követnek el súlyos bűncselekményt egy társadalomban.

– Képviselő úr! Az tény, hogy egy bűncselekmény megtörténik, nem feltétlenül azt igazolja, hogy egyébként a büntető törvénykönyv nem elég szigorú, és nem tesz meg mindent a bűnüldöző hatóság, hogy fellépjen ez ellen. És ha innen nézzük a dolgot, akkor azt kell mondanom: az életellenes bűncselekmények száma az elmúlt időszakban csökkent. Ezt óvatosan mondom, mert sikernek is hangozhatnék, holott én azt gondolom, hogy egy elvesztett élet is több annál, mint amennyi elveszhet, tehát itt nincs siker. De az illúzió, hogy létezik egy olyan mágikus törvényi szabályozás, amely nullára szorítja vissza az emberben rejtőző rosszat, és soha nem teszi lehetővé, hogy az onnan kitörjön. Ilyen szabályozás szerintem nincsen.

– Képviselő úr! Persze vitatkozhatunk arról, hogy kell-e, lehet-e, jó-e, helyes-e a halálbüntetés intézménye. Nem kibújni akarok a válasz alól, csak egész egyszerűen azt a tényt akarom rögzíteni, hogy ez a vita szerintem nem időszerű ma Magyarországon. Az elmeélt ugyan pallérozza, de gyakorlati konzekvenciái nem lehetnek. Ugyanis amikor Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, amiről egyébként népszavazással döntöttünk, akkor elfogadtuk a közösségi jognak azt a szabályát is, ami az európai uniós tagállamokban nem teszi lehetővé a halálbüntetés bevezetését.

+

MIRKÓCZKI ÁDÁM: – Miniszterelnök úr!  Nem mennék bele számháborúba, hogy csökkent-e vagy nőtt az életellenes bűncselekmények száma, a mi statisztikáink ugyanis mást mutatnak, csupán az utolsó mondatára szeretnék reagálni. Lech Kaczyński még igazságügyi miniszterként, tavaly pedig Jarosław Kaczyński és így a Jog és Igazságosság pártja követelte Lengyelországban a halálbüntetés visszaállítását a különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok elkövetőivel szemben, szerintük ugyanis az Európai Unió nem zárja ki ezt a büntetési tételt.

– Miniszterelnök úr! Legyünk őszinték! A békés társadalom, az önmagát megvédeni nem tudó, kiszolgáltatott és védtelen társadalmi csoportok, így az idősek, a nők, a gyermekek érdekében mit teszünk? Semmilyen nemzetközi szerződés nem írhatja felül egyetlen emberi élet védelmét sem. A mi megítélésünk szerint, amikor halálbüntetésről beszélünk, nemcsak az elítélt életét kell tekintetbe venni, hanem az ezáltal vagy az elrettentése által megvédett lehetséges áldozatok életét is. És én azt gondolom, hogy ebben talán egyetértünk.

ORBÁN VIKTOR: -  Miközben számos filozófiai megközelítéssel, amiket itt most hallhattunk, egyetértek, és szívesen gondolnám egy közös beszélgetésben tovább ezeket a filozófiai tételeket, most azonban csak a tényt szeretném rögzíteni, hogy ne legyen közöttünk félreértés. A dolog úgy áll, hogy az Európai Unió alapvető jogok chartája, amelyet Magyarország is ratifikált, egyértelműen tiltja a halálbüntetést.

Szokott-e keverni történelmi fogalmakat?

SCHIFFER ANDRÁS (LMP): – Miniszterelnök úr! Ön szeptemberben napirend előtt azt találta mondani ránk, hogy ki akarjuk szorítani a magyarokat, hogy a külföldiek vihessék el a közbeszerzéseket.

– Nézzük a tényeket! A Közgép az elmúlt két évben 330 milliárd forint értékű tendert nyert meg konzorciumban. Ebből 70 milliárdot a Strabag nevű céggel – ugye, ismerős ez a név? –, másik 170 milliárdot pedig a Swietelsky nevű céggel közösen. Ez azt jelenti, hogy a Közgép a megrendelések 70 százalékában osztrák cégekkel ment neki a pályázatnak, tehát labancokkal nyerte meg a 330 milliárd 70 százalékát. A maradékban pedig jó néhány francia céggel közösködött.

– A Közgép-Strabag-együttműködést olyan beruházások fémjelzik, mint a Margit híd 30 milliárdos felújítása, ahol ahogy a „klasszikus” mondja: minden törvényesen és tisztességesen zajlott. A Közgép-Swietelsky-együttműködést a Szajol-Püspökladány vasútvonal 100 milliárdos projektje is fémjelzi, ahol a mérnökárnál 19 milliárddal többért nyerte el ez a konzorcium a megbízást. Az összes Közgép-megrendelés 41 százaléka ilyen. 136 milliárd forintnyi, ahol magyarok voltak a vesztesek. És további 26 milliárd volt olyan, ahol egyedül indult a Közgép valakivel konzorciumban, jellemzően külföldiekkel – ilyen a Mecsek-Dráva-projekt –, miközben 2010 elején még az a szabály volt érvényben, hogy ha valaki egyedül indul, érvénytelen a közbeszerzés.

– Miniszterelnök úr! Önök valóban tettek róla 2010 nyarán egy törvénymódosítással, hogy ez ne legyen így tovább. Igen ám, de úgy megemelték a jogorvoslati díjakat a közbeszerzési eljárások során, hogy gyakorlatilag  éppen a magyar vállalkozók, a magyar emberek, a hazai kis- és középvállalkozások nem számíthatnak sikerre, mert még a de jogorvoslati jogukkal sem tudnak élni.

• Ki itt a labanc, miniszterelnök úr?

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Leginkább az, aki magára veszi! Úgy látom, hogy ön magára vette. Ez a kérdésre adandó válaszom. Ami pedig a konkrétumot illeti: én is keveslem, ha jól látom, ön is, hogy nagyobb arányban kellene nyerni magyaroknak közbeszerzést. Sőt, ha jól értem, azt mondja, hogy egyedül is kellene, hogy nyerjenek. Egyetértek önnel. Szívesen fogadunk olyan javaslatokat, amelyek arról szólnak, hogy hogyan kell elérnünk, hogy még több magyar cég nyerjen, és minél ritkábban kényszerüljön arra, hogy másokkal konzorciumban induljon.

+

SCHIFFER ANDRÁS: - Miniszterelnök úr! Önök kurucul beszélnek és labancul cselekednek! Önök akár külföldi közreműködéssel is kiszorítják a hazai kkv-kat, hogy az udvari beszállítóik elvihessék a közbeszerzéseket. Ez a helyzet. Nincs új a nap alatt, ott folytatják, ahol az elődeik abbahagyták, azzal a különbséggel, hogy önök nem a nomenklatúra-burzsoáziát meg a zöldbárókat tőkésítik föl, hanem a saját oligarcháikat, a multik segítségével, a hazaiak kárára. A külföldi tőke vonzóképességét erősítik a hazai, belföldi tőkeképző képesség erősítése helyett.

– Miniszterelnök úr! Mi 2014-ben fordulatra készülünk. Mi a belföldi tőkeképző képességet akarjuk erősíteni a külfölditőke-vonzó képesség helyett és a nagytőke helyett. Szemben önökkel és az önök elődeivel, a helyi gazdaságot akarjuk végre előnyben részesíteni, és megvédeni a magyar munkavállalókat a kiszolgáltatottságtól.

+

ORBÁN VIKTOR: – Képviselő úr!  Hálás vagyok az utolsó mondatáért, mert már majdnem komolyan vettem, amit mondott. Már azt kerestem, miként tudok olyan lehetőséget fölkínálni, hogy nézzük át a közbeszerzési törvényt, nyújtsunk be módosításokat, úgy, ahogyan szükségesnek látják ezt önök, de kiderült, hogy nem erről van szó: fölolvasott egy 2014-es választási beszédet.

Vásárolhat-e külföldi Magyarországon termőföldet?

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): – Miniszterelnök úr! Az új földtörvény teljes egészében véget vet a külföldiek földvásárlásának – mondta ön Cegléden a Magosz ifjúgazda-tagozatának kongresszusán. Továbbá nyomatékosította: „aki a nyugati határszélről jött, egy négyzetmétert nem tud majd venni”.

– A benyújtott földtörvény tervezetében pedig kategorikusan leírják annak módszertanát  is, hogy miként juthat külföldi állampolgár földhöz, nevezzék azt tagállami polgárnak vagy bármi másnak. Kategorikusan leírják azokat a módszereket, melyek értelmében kijátszható a helyben lakás, homályos, vásárolható gazdatanfolyamokról szóló papírokkal lehet elérni magyar föld vásárlását vagy pedig olyan feltételek teljesülését, melyek a vásárlási sorrendben előrébb juttatják a külföldit. A kérdésem tehát:

• Fenntartja-e azt az álláspontját, hogy külföldi állampolgár Magyarországon egy hektár földet sem vehet?

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Képviselőtársam! Igen, a benyújtott földtörvénynek az a célja – és alkalmas is rá –, hogy meghonosítsa azokat a szabályokat, amelyek Ausztriában vagy Franciaországban a valóságban lehetetlenné teszik, hogy külföldiek termőföldet vásároljanak. Ugyanazokat a védelmi mechanizmusokat építi be a magyar mezőgazdaság és földtörvény rendszerébe, mint amit tőlünk nyugatra mások sikeresen alkalmaznak. Tehát a válaszom: igen! Ha azonban ön úgy látja, hogy ez kevés, fölhívom a figyelmét arra, hogy ez egy folyamatban lévő parlamenti vita. A törvényjavaslat a tisztelt Ház előtt van, döntések még nem születtek. Legyen kedves észrevételeit tudatni a parlamenti vita normális rendjében, és igyekszünk a mi céljainkkal egyező javaslatait befogadni a törvényjavaslat végleges formájába!

+

Z. KÁRPÁT DÁNIEL: – Miniszterelnök úr! Elképesztőnek tartom. Még egyszer mondom: kijátszható helyben lakással és a homályos módon megszerezhető gazdatanfolyami papírokkal igenis lehet külföldi állampolgárnak földet szerezni. Ön ezzel szemben azt mondja, hogy nem lehet.

– Akkor beszéljenek a tények! Nyugat-Dunántúlon mindenki látja, mindenki érzékeli a külföldiek, az idegenek térnyerését Magyarországon. Nem lehet azt állítani, hogy zsebszerződések révén sem történt meg idegen behatolás Magyarországra, és azt sem lehet állítani, hogy a földtörvény ezt rendezi. A földtörvény tervezete nem rendezi a zsebszerződések helyzetét, konzerválja azt az állapotot, ami eddig kialakult. Látható, hogy lehetne eredményeket elérni, újra lehetne tárgyalni az EU-csatlakozási szerződés érintett és idevágó fejezeteit. Én megértem, hogy nagyon nehéz a belátás e tekintetben, hiszen itt a parlamentben a Jobbikon kívül majdhogynem mindenki érintett ezen fejezetek lezárásában. De azt is látni kell, hogy a történelem ítélőszéke előtt tisztán egy kormányzat csak akkor állhat, ha egyetlen rög magyar föld kijátszását sem teszi lehetővé.

+

ORBÁN VIKTOR: – Képviselőtársam! Ha jól értettem a második hozzászólását, akkor itt a zsebszerződésekről beszélt. Azt javaslom, hogy tanulmányozza át még egyszer a törvényjavaslatot, szívesen állunk rendelkezésére. Meg tudjuk mutatni azokat a paragrafusokat, amelyek, miközben a törvény semmifajta visszaható hatállyal nem rendelkezik, szerintem helyesen, aközben a korábban megkötött zsebszerződések jövőben történő érvényesítését lehetetlenné teszik. Ez a jó megoldás! Ez egy pontos, jogilag kidolgozott, garantált megoldás!

– Képviselőtársam! Induljunk el, alkossuk meg ezt a törvényt. Ki fog derülni, hogy önnek van igaza vagy nekem. Meggyőződésem szerint mi sikeres munkát végzünk, a zsebszerződések meg fognak szűnni. Amennyiben pedig mégsem, akkor állunk ismét az önök rendelkezésére, hogy módosítsuk a törvényjavaslatot ott, ahol szükséges.

– Képviselőtársam! Nekem elég sok vitám van olyanokkal, akikkel nem értek egyet a célokban. Úgy látom, önnel mintha a célokban egyetértenék, csak a részletkérdésekben nem. Legalább mi ne raboljuk egymás idejét!

A jelekről

TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP): – Miniszterelnök úr! A jelekről szeretnék beszélni, miután ez év szeptemberében a jelekből való olvasás tudományát osztotta meg hallgatóságával Ópusztaszeren. Az őskép, a vér, és a magyarok világra jöttének összefüggéséről tartott beszédének eszenciája volt, hogy a turulmadár a most élő és már meghalt és az ezután megszülető magyaroknak nemzeti azonosságának a jelképe. Idéznék egy másik 1992-es évi  pécsi kongresszuson  elhangzott beszédből is: „A jelenlegi hatalom egy olyan elkorhadt, régi világot képvisel, ami soha nem fog Magyarországon visszatérni. A 20. század közepén, az európai integráció, a parabolaantenna, a motorizáció és a számítógépek korában már nem lehet elsüllyedt világokat restaurálni. A mi generációnk ennek fizikai, biológiai akadályát képezi.” 

– Miniszterelnök úr!  Meggyőződésem, hogy az 1992-es szónok az ópusztaszerihez hasonló beszéd hallatán élesen határolódott volna el attól a történeti és fogalmi szempontból egyaránt zűrzavaros tartalomtól, amelyet képvisel ma. Jómagam, és azt hiszem, hogy a mai magyar társadalom döntő többsége is –  politikai hovatartozástól függetlenül – hisz a békében és hisz a biztonságban. Hisz egy olyan Magyarországban, ahol nem a turul, nem a vér fűzi össze a családot, a nemzetet, hanem az egymás élete iránti tisztelet és az a sorsközösség, amely a közös siker érdekében, nem pedig a másként gondolkodó ember ellenében jön létre.

– Miniszterelnök úr! A kérdés ma már csak annyi:

• Mi motiválja, hogy az elsüllyedt világok restaurációját a XXI. század elején újra élessze?

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Képviselő úr! Izgalmas a kérdés, és nagyon sajnálom, hogy alig két perc áll a rendelkezésemre, hogy megvilágítsam a modernség és a tradíció összefüggését. Talán a legjobb, hogyha a filozófiai magyarázatok helyett Bajorországra irányítom az ön figyelmét. Tehát mi úgy képzeljük el a modernséget, ahogy nagyjából az Bajorország környékén hétköznapilag felfogott: az embernek van bőrnadrágja, de van otthon laptopja és miközben természetesen osztrák, alpesi és bajor dalokat énekel, aközben a világ legmodernebb gépkocsijait gyártja. Nem látom az ellentmondást. Nem látom a hagyomány és a modernség ilyen módon felfogott kettősének az ellentétjét.

– Ellenben, ha már fölkínálta a lehetőséget, röviden fölolvasom azt az inkriminált mondatot, amely nem nyerte el az ön tetszését, hátha másét most elnyeri. Így hangzott ez év szeptemberében: „A turul őskép, a magyarok ősképe, beleszületünk, akárcsak a nyelvünkbe és a történelmünkbe. Az őskép a vérhez és a szülőföldhöz tartozik. Onnantól, hogy magyarként világra jövünk, a mi hét törzsünk köt vérszövetséget, a mi Szent István királyunk alapít államot, a mi seregeink vesztenek csatát Mohácsnál, a turulmadár pedig a mi, a most élő, a már meghalt s az ezután megszülető magyarok nemzeti azonosságának jelképe. Tisztelet a múlt előtt, éljen a jövő!”

+

TÓBIÁS JÓZSEF: – Miniszterelnök úr!  Hosszú órákat lehet zengeni arról, hogy a modernség és a hagyomány hogyan illeszthető, de ön csak politikai értelemben használja föl, egy spirituális térben, a valóságtól elrugaszkodva. Ennek pedig nem rendelhető alá a teljes magyar társadalom. Nem, mert nem teremt nemzeti sorsközösséget, az ugyanis vállalás, és nem egy a miniszterelnöki „megmondás.”

– Miniszterelnök úr! Ön jelen pillanatban is elrugaszkodik a valóságtól. Ön már csak a hatalmára gondol, amikor ilyeneket fogalmaz, pedig lesznek, sokan lesznek, akik fizikai és biológiai korlátai lesznek a múlt restaurálásának.

+

ORBÁN VIKTOR: – Képviselő Úr! Olyan jól indult, kár, hogy megint gyalázkodásba torkollott. Valóban izgalmas és fontos kérdéskör – és most tegyük könnyebbé a beszélgetés személyes vonatkozását –, hogy a mindenkori miniszterelnök megnevezhet-e olyan jelképeket, elmehet-e olyan jelképek avatására, amelyeket ugyan nagyon sokan magukénak éreznek, de nem biztos, hogy mindenki. El tudom képzelni, hogy önt valamilyen rejtélyes okból – ami nem tartozik rám – a turul idegesíti, mások viszont úgy gondolják, hogy nemzeti jelkép és a lelküket fölemeli. Be nem látom, azonban, hogy amikor miniszterelnökként egy turulszobor avatásán beszédet mondok, és nincs a tartalmában semmi olyan, ami önre nézve sértő volna, miért sérelmezi ezt? Miért akarja ezt a szabadságot megvonni tőlem vagy azoktól, akik számára ez az esemény fontos?

Magyar olajtársaság, magyar üzletlánc, magyar bank?

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): – Miniszterelnök úr! Mint ahogy a címből is sejthető, a CBA, a MOL és az OTP kapcsán szeretném miniszterelnök urat kérdezni. Három olyan cégről beszélünk, amelyek a magyar állami tulajdonban vannak, és jelen vannak a környező országok magyarlakta területein is. Ezek a cégek érthetően apellálnak azokra az érzelmekre, amelyek Magyarországgal azonosítják őket, ugyanakkor több, nemzeti szempontból fontos ügyet mégsem tartanak lényegesnek. Külhoni nemzettestvéreink joggal vannak felháborodva akkor, amikor úgy érzik, hogy ezek a cégek ácsingóznak a pénzükre, de nemzeti sorsközösséget adott esetben nem vállalnak velük, az ő nemzeti ügyeik nem fontosak számukra. Ezek a cégek nem követelik meg a magyar munkaerő vagy legalábbis a magyar nyelvtudással is rendelkező munkaerő alkalmazását. Számos magyar lakta helyen találkoztunk azzal, hogy CBA-üzletekben, MOL-kutakon, OTP-bankban nem tudnak magyarul.

– Miniszterelnök úr! Sérül a kétnyelvűség is. Bár ön is és az ön mellett ülő miniszterelnök-helyettes úr is fontosnak tartja a nyelvi jogok biztosítását, a küzdelmet azért, hogy a külhoni magyar közösségek használhassák az anyanyelvüket, ezek a cégek azonban alig vagy egyáltalán nem tartják fontosnak azt, hogy magyar felirataik legyenek, magyar ügyfélszolgálatuk legyen, vagy magyar honlapot üzemeltessenek.

• Egyetértünk-e abban, miniszterelnök úr, hogy ez nem jó így?
• Amennyiben egyetértünk, akkor mit kíván tenni a kormány annak érdekében hogy ezek ellen a jelenségek ellen fellépjenek?

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Képviselő úr! Először is keressük meg azt a keveset, ami az ön hozzászólásából örömre ad okot. Szerintem örömre ad okot az, hogy vannak olyan magyar tulajdonban álló cégek, amelyek képesek arra, hogy nemcsak a magyar államhatárokon belül, hanem azokon kívül is üzleti sikereket érjenek el. Az lenne jó, ha minél több ilyen cég, vállalat, cégcsoport működne az egész Kárpát-medencében, és azon túl is. Azt hiszem, ebben egyetértünk.

– A következő kérdés, ha jól értettem a felvetését, az, hogy a magyar cégek esetében elő kell-e írni valamilyen etnikai, származási vagy nyelvtudási kvótát vagy sem. Szeretném rögzíteni, még mielőtt olyan ügybe keveredne a magyar kormány, amire nincs szüksége: az ön által említett cégek nem állami tulajdonban állnak. Tehát ebben a pillanatban tulajdonosi oldalról a magyar állam semmilyen utasítást nem adhat ezeknek a cégeknek, hogy mit tegyenek és mit nem. Ráadásul közhatalmi pozícióból sem tehet ilyet a különböző belső ügyeikre nézve. Ez a tiszteletben tartandó általános jogelv. Azonban az élet nem olyan, mint ahogy azt az ember a jogszabályokból gondolná, ezért természetesen van értelme az ön most elhangzott felszólalásának is. Javaslom – kormánypárti képviselők nem egyszer és nem kétszer tették már meg –, hogy a nép által megválasztott képviselőként ezeket az igényeiket, véleményeiket, benyomásaikat rendszeresen közvetítsék a cégek felé, és ilyen értelemben a politikában megengedett eszközzel próbálják őket befolyásolni.

+

SZÁVAY ISTVÁN: – Miniszterelnök úr! Vegyes érzelmekkel hallgattam a válaszát, mert ezek szerint az elviekben egyetértünk, de azért szeretném hangsúlyozni: mind a MOL-ban, mind az OTP-ben van magyar állami tulajdon. Én nem azt kértem, hogy a kormány adjon utasításokat, pusztán azt szeretném ismét megkérdezni öntől: lát-e lehetőséget arra, hogy magyar tulajdonban lévő cégeket akár állami cégeken keresztül, akár közvetlenül ezekre a szempontokra rászorítsa.

– Hadd mondjak egy-két konkrét példát! A CBA-nak egyetlenegy felvidéki üzletében sincsenek magyar nyelvű feliratok, vagy amikor megkérdeztem a fogarasi MOL-kúton, hogy beszél-e valaki magyarul, akkor még fel is háborodtak, hogy kérem, ez itt Románia. Azt pedig tudjuk, hogy az OTP Felvidéken is és Erdélyben is szlovákul, illetve románul írta ki, hogy Bethlen Gábor kifizetőhely, miközben 250 ezer embert arra köteleztek, hogy OTP-számlát nyisson. Ezekben a kérdésekben mit lehet tenni, hogyan lehet őket ösztönözni, van erre eszköz?

+

ORBÁN VIKTOR: – Szeretném megismételni és világossá tenni: a magyar kormánynak az itt megjelölt cégek közül egyikben sincs olyan tulajdonrésze, amely tulajdonosi oldalról lehetővé tenné, hogy utasításokat adjon ezen cégek vezetőinek. A „rászorítás” szót sem tudom használni, a magyar kormánynak ugyanis nincs olyan eszköze, hogy „rászorítsa” ezeket a cégeket. Önöknek, képviselőknek viszont rendelkezésükre áll az az eszköz, amellyel befolyásolhatják őket. Javaslom, hogy használják is ezt az eszközt.

Mikor csatlakozik Magyarország a pénzügyi tranzakciós adó bevezetéséhez?

VÁGÓ GÁBOR (LMP):  – Miniszterelnök úr! Megszokhatta tőlem, hogy mindig a vállalásaival, illetve az elhangzott szavaival szembesítem önt. Október 23-án például azt mondta, hogy Brüsszelben szép számmal találunk olyanokat, akik a munkaalapú gazdaság helyett a spekulánsok rendszerét akarják feltámasztani.

– Miniszterelnök úr! A tranzakciós adó ügye egészen más képet mutat ezzel kapcsolatban. A tranzakciós adó, amit Brüsszelben a Bizottság is támogat, és tíz európai uniós tagtársunk is támogat, a tőkepiaci mozgásokat, az ön által felvázolt kategóriákban a spekulációt adóztatja meg. Matolcsy miniszter úr is folyamatosan emlegeti, hiszen megállapította, hogy e nélkül nem áll meg a költségvetés.

– Miniszterelnök úr! Az LMP már két éve azt követeli, hogy a tranzakciós adó Magyarországon is a spekulánsokra és a tőkemozgásokra legyen bevezetve. Ehelyett azt tapasztaljuk, hogy továbbra is csupán a költségvetési hiánycél megtartása szempontjából fontos az átlagemberekre áthárított tranzakciós adó. Ez az, ami Magyarországon gyökeret fog verni. Kérdezem:

• Ki áll a spekulánsok oldalán?
• Az, aki a spekulációt adóztatja, vagy aki nagy dérrel-dúrral elmondja, hogy a spekulánsok és a bankok a rosszak, de valójában eltűri, hogy az adót az ügyfelekre hárítsák?
• Milyen tranzakciós adó lesz Magyarországon?

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Képviselő úr! Beszélgetés helyett ügyészségi kihallgatásszerű hangulat alakul ki, amikor válaszolnom kell önnek. Igyekszem a lehető legbarátibb módon megtenni, mégis régi időkre emlékeztető, merthogy már voltam ilyen helyzetben. No, de akárhogy is: az ön állítása, kívánsága az, hogy a pénzügyi spekulációs ügyleteket meg kell adóztatni – ebben egyetértés van közöttünk. Az általunk javasolt tranzakciós illeték a pénzügyi spekulációs műveletekre egy magasabb kulccsal, igenis helyez, nem mondom, hogy büntetést, hanem illetéket. Tehát az, amit ön kér, az meg fog valósulni Magyarországon.

– Ettől elkülönülő vita az, hogy a tranzakciós illetéket más típusú tranzakciókra is ki kell-e vetni vagy nem. Ezt a kérdést nem a spekulációval, hanem azzal a gondolattal összefüggésben érdemes szemlélnünk, hogy megpróbáljuk a forgalomból származó költségvetési bevételeket növelni, a munkát terhelő adókat, járulékokat pedig csökkenteni. Tehát itt nem a spekuláció a döntő szempont, hanem a járulék- és adórendszer súlypontjának áthelyezése. Ha ezt a két szempontot ön is egyszerre tartja szem előtt, akkor látni fogja, hogy az általunk benyújtott, tranzakciós illetékről szóló törvényjavaslat mind a két igényt megpróbálja kielégíteni. Remélem, hogy a válaszommal sikerült e két kérdést egymástól különválasztania.

+

VÁGÓ GÁBOR: – Miniszterelnök úr! E műfaj ilyen: az ellenzéki képviselő számon kéri a kormányzati képviselőn, jelen esetben a miniszterelnökön, hogy mit is vállalt és mit tett le az asztalra. A tényekre alapozva a kérdésem első fele arra vonatkozott, hogy mikor csatlakozik Magyarország azon tíz uniós tagállamtársunkhoz, akik szeretnék az európai formátumú tranzakciós adót bevezetni. De a másik fele is nagyon fontos és súlyos: úgy tűnik, hogy Magyarországon az a tranzakciós illeték, amiről ön is beszél, leválasztva a spekulációs részt, egyszerűen a költségvetés feneketlen lyukának a befoltozását szolgálja. Matolcsy miniszter úr kezdő Mikulásként már hetente hoz csomagokat a parlament elé, és ezen csomagok szinte mindegyikének része az, hogy emelünk a tranzakciós illetéken. Érdemi költségvetés-tervezés nem folyik, ezáltal minden egyes pénzmozgást önök adóztatni akarnak, amit mindenkinek fizetnie kell, nemcsak a spekulánsoknak.

+

ORBÁN VIKTOR: – Képviselő úr! Szeretném emlékeztetni a gazdasági miniszter úr expozéjára: világossá tette, hogy a tranzakciós illeték igazi értelme az, hogy a munkahelyvédelmi akciótervet végre tudjuk hajtani. Tehát ez a bevétel nem feneketlen zsákba megy, hanem jól láthatóan a szociális célú adócsökkentést, a munkahelyvédelmi akcióterv megvalósulását teszi lehetővé, ezért szerintünk vállalható és helyes megoldás. Az áthárítás kérdésében pedig azt javaslom: várjunk még egy kicsit. Ezt a vitát én már két évvel ezelőtt átéltem, amikor azt mondták, hogy a bankadót a bankok át fogják hárítani, ám ha megnézik a számokat, akkor jól látható, hogy nem ez történt.

– Visszatérve a kérdésének lényegére: valóban a franciák és a németek európai szintű tranzakciós illeték bevezetését kezdeményezték. Mi ehhez nem csatlakozunk. Azért nem csatlakozunk, mert az abból származó bevétel a brüsszeli bürokratákhoz,  nem pedig a magyar költségvetéshez érkezik. Ezért nekünk az a nemzeti érdekünk, hogy saját tranzakciós illetékünk legyen.