Különös pillanatok kísérik a Tisztelt Házban az azonnali kérdések műfaját. Az elnök csenget, hosszasan csenget, rövid szünetet rendel el, mert vége az interpellációknak, vége a „kötelező szavazás” okozta frakciófegyelemnek, a képviselők zöme elindul a büfébe, a folyosóra vagy egyéb szükséges dolgait végezni. Pillanatok alatt harmadnyian maradnak. Így kezdődik. Mindig így kezdődik. Kivéve, amikor a miniszterelnököt szólítják. Időről időre, személyesen kell választ adnia a hozzá címzett kérdésekre. Garantált a telt ház. A siker egyik oldalon sem kétséges: minden párt hálásan megtapsolja a szószóját! Legutóbbi szónoklataikból szolidan stilizálva – hangzavarokat, bekiabálásokat is óvatosan jelezve – tallózunk.

Jó tanács!

LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): – Miniszterelnök úr! Tájékoztatni szeretném arról, hogy az ön környezetében olyan visszaélésgyanús ügyek vannak, amelyekről nyilván nem tud, mert ha tudna, akkor ezek nyilván nem történhetnének meg. Történt ugyanis, hogy egy magát Századvég Csoportnak nevező gazdasági érdekcsoport olyan keretszerződéseket kötött a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, amely szerint ennek a bizonyos Századvégnek összesen 3,1 milliárd forintot fizethetnek ki olyan jogcímeken például, mint szakpolitikai tanulmányok, sajtófigyelés és elemzés, szerkezeti és fejlesztési stratégiák kidolgozása, vagy projektmenedzsment – jelentsen ez bármit.

– Miniszterelnök úr! Képzelje el: ezek a projekteket teljesen átláthatatlanul készülnek, a tanulmányokat titokban tartják, és nem engednek betekintést abba sem országgyűlési képviselőnek, sem pedig különböző szervezeteknek. Ön egyébként, mint az átláthatóság élharcosa, nyilván ezt nem tudja, mert ha tudná, akkor megtiltotta volna, és maga hozta volna nyilvánosságra ezeket az anyagokat. Mégis szeretném hallani személyesen hallani:

• Tudott-e ezekről az ügyekről?
• Hajlandó-e ezeket az ügyeket felülvizsgálni?
• Hajlandó-e arra, hogy esetleg felmondja ezeket a szerződéseket?
• Legalább arra hajlandó-e, hogy utasítsa a megfelelő személyeket arra, hogy ezeket a tanulmányokat, amik elkészültek - vagy nem készültek el, még ezt sem tudhatjuk -, hozzák nyilvánosságra, hogy legalább a nyilvánosság betekinthessen azokba, és tudja, hogy ezt a pénzt mire fizették ki?

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Tisztelt Képviselőtársam! Fontos kérdésről van szó, legalábbis a kormányzati munka szempontjából fontos kérdésről. Úgy tehető föl: ahhoz, hogy egy kormány megfelelő színvonalon tudja szolgálni a polgárait, honnan gyűjtse be azt a tudást, amivel maga az államigazgatás nem rendelkezik? Ilyenkor szoktak tanácsadói szerződéseket, szakértői megbízásokat és egyebeket kiadni. Amikor a kormányzásunk megkezdődött, akkor azt gondoltam – és azt is ígértem –, hogy körülbelül a fele összegéből meg fogjuk oldani ezt a tudásbevonást a kormányzati munkába, ahhoz képest, mint amennyit önök erre elköltöttek!

– Képviselő úr! Az elmúlt időszakban sikerült földeríteni: körülbelül 18 milliárd forintnyi összeget költöttek el önök erre a célra. 18 milliárd forintot! (Közbeszólások az MSZP soraiból –  Józsa István: mese!) Ehhez képest most a kormány körülbelül 3 milliárd forint magasságánál tart. Remélem, nem lesz szükség arra, hogy az önök által elköltöttek feléig emeljük ezt az összeget. Remélem, hogy a kormány működését az általunk tervezett a költségszinttel is meg tudjuk oldani.

– Ami pedig a nyilvánosság kérdését illeti, azt tudom mondani önnek: minden olyan tanulmányt szívesen nyilvánosságra hozunk, amelynek a javaslatait megfogadtuk. De nem áll módomban nyilvánosságra hozni olyan tanulmányokat és olyan javaslatokat, amelyekkel – belső viták után – végül is szemben foglaltunk állást. Úgyhogy örömmel állok rendelkezésére, meg tudjuk mutatni, hogy melyik döntéshez milyen megtámogató szakértői anyagot használtunk föl, de a belső vitákról, úgy, ahogyan eddig, a jövőben sem kívánom önöket tájékoztatni.

+

LUKÁCS ZOLTÁN: – Miniszterelnök úr! Hát, hogy majd a végére mennyiből oldják meg, akkor nyugtával dicsérjük a napot. Az meg egészen elborzaszt, hogy ha megcsináltatnak egy tanulmányt, és ha nem értenek vele egyet, akkor nem hozzák nyilvánosságra. Adott esetben, ha semmivel nem értenek egyet, akkor a semmiért fizettünk ki 3,1 milliárd forintot? Ez nem jó irány! (Felzúdulás, közbeszólások a Fidesz soraiban.) Ráadásul most olvasom: másfél milliárd forintot a Nézőpont Intézetnek is kifizettek a napokban, úgyhogy a 3,1-hez máris hozzáadunk 1,5-öt.

– Miniszterelnök úr! Tudja, a 3,1 milliárd forint 1900 pedagógus éves bére, 168 új mentőautó ára, 2800 munkanélküli éves ellátása, 1700 vonulós tűzoltó éves bére pótlékokkal együtt. (Felzúdulás, közbeszólások a Fidesz padsoraiban.) Nem tudom elfogadni, hogy ez a nyilvánosság próbáját nem állja ki. Azt gondolom, semmi problémája nem lenne azzal, ha ezek is nyilvánosságra kerülnének.

+

ORBÁN VIKTOR: – Képviselő úr! Először is szeretném megköszönni, hogy a szóban forgó összeget különböző foglalkozási csoportokra koponyánként lebontotta. Fontos kérdésről van szó, ezért arra kérem, hogy legyen korrekt, amikor a számokat idézi. Az a kérésem, hogy a 18 milliárddal is tegye ezt meg, és akkor korrekt összevetést tudunk elvégezni. (Moraj az MSZP, derű a kormánypártok soraiban.)

– Egyébként arra, hogy mit kell, s mit nem, és milyen körülmények között kell nyilvánosságra hozni, a magyar jogrendszer világosan szabályozza. A döntés-előkészítő anyagokra vonatkozó szabályok is vannak, ezeket a magyar kormány betartja, ezek tiszteletben tartása mellett végzi a munkáját. Amiről úgy gondoljuk, hogy hasznos nyilvánosságra hozni, bár döntés-előkészítő anyag volt, azt nyilvánosságra hozzuk. Mindent, ami azonban a későbbi döntésünk végrehajtását gyengítené, nem áll módunkban nyilvánosságra hozni.  Köszönöm a figyelmét!

Nem gondolja, miniszterelnök úr, hogy megszorítások helyett növekednie kellene a magyar gazdaságnak?

VOLNER JÁNOS (Jobbik): – Miniszterelnök úr! Egyre nagyobb ijedelemmel nézzük az önök tevékenységét! (Zaj, közbeszólások a Fidesz padsoraiban.) Aggaszt ugyanis minket az a lejtmenet, amire taszították a magyar gazdaságot. (Zaj.) Úgy látjuk, hogy töretlenül folytatódnak tovább a megszorítások, mint ahogy a szocialisták idején is a megszorításokról szólt elsősorban a politika.  Idézem a hivatalos adatokat: az Államadósság Kezelő Központ kimutatása szerint 2012. október végéig az önök választási győzelme óta 1506 milliárd forinttal nőtt Magyarország államadóssága, miközben a kormány egyébként fölélte a magán-nyugdíjpénztári vagyon 90 százalékát. Gyakorlatilag elmondható: alig több mint kétéves működése után fölhalmozott az Orbán-kormány 4000 milliárd forintnyi mínuszt a megtakarítások felélésével és az államadósság elleni küzdelem során.

– Mélyponton van a beruházási ráta, Magyarországé a régió egyik legalacsonyabb értéke, menekül a magyar és a külföldi tőke egyaránt. Csökken a GDP-nk, válságban van a gazdaság, csökken az ipar jó néhány ágazatban. Az építőiparban például az idei év első kilenc hónapjában feleannyi lakás épült, mint 2010-ben, amikor önök megnyerték a kormányzás jogát maguknak. A 2004-2005-ös teljesítménynek körülbelül a negyede valósul meg most.

– Az infláció a középtávú 3 százalékos cél elérése helyett fölpörgött, kétszer ennyinél járunk jelenleg. A költségvetési hiány az egyetlen olyan mutató, amit a kormány az eredeti vállalásaiból tartani tud, ezt azonban csak úgy képes elérni, hogy megsarcolja, újabb és újabb intézkedésekkel megszorongatja, kivérezteti a lakosságot. Az Országgyűlésben folyamatosan csak elosztás-politikai vita zajlik, és nem arról, hogyan fog növekedni a gazdaság. Kérdezem tehát:

• Tud egyetlen olyan ipari törvényt említeni, a magyar ipar fellendítéséről, amiről tanácskoztunk az elmúlt két évben a Magyar Országgyűlésben?

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Képviselő úr! A Magyar Országgyűlés számos alkalommal foglalkozott a magyar gazdaság helyzetének kérdésével. A költségvetési törvények rendszeresen erről szólnak. Ne rója föl nekünk az önök által el nem mondott beszédek hiányát!

– Régi vita ez közöttünk. Világosan megmondtuk a kormány megalakulásakor: nem vagyunk hajlandók további megszorításokat végrehajtani a lakosságon, világosan elmondtuk, hogy a nyugdíjak reálértékét meg fogjuk őrizni. Tudom, hogy általában nem szokás ellenzéki képviselőnek elismerni a kormány tevékenységét, mégis arra kérem: nézzen körül, hogy mégis mi zajlik Európában, és arra kérem, egy rövid pillanat erejéig azért méltányolja annak a törekvésünknek a sikerességét, hogy válság ide, válság oda, összeomló eurózónás országok ide vagy oda, a nyugdíjak reálértékét minden évben pontosan sikerült megőriznünk. Talán még az is megérdemelne egy fejbiccentést, hogy a családtámogatásokra fordított összeget pedig jelentős mértékben sikerült növelni, dacára annak egyébként, hogy egész Európában válság van.

– Ami az államadósság kérdését illeti, anélkül, hogy mély szakmai vitába bonyolódnék önnel: az államadósságot a nemzeti össztermék százalékában fejezik ki. Szeretném elmondani önnek, hogy a 2013-as esztendőben az Európai Unióban – tehát 28 tagállamról beszélek – öt olyan ország lesz, amely képes csökkenteni az államadósságát, és a legnagyobb arányban, a nemzeti össztermékéhez mérten legnagyobb arányban Magyarország fogja csökkenteni az államadósságát. Ez is megér legalább egy biccentést!

– Arra az állítására pedig, hogy menekülnének a befektetők, most csak a német adatokat tudom fejből elmondani önnek, mert ezzel foglalkoztam legutóbb: a kormány megalakulása óta Németországból 5 milliárd eurónyi beruházás érkezett, 18 új gyárat nyitottunk meg, és 22-nek növeltük a kapacitását.

+

VOLNER JÁNOS: – Miniszterelnök úr! Bocsásson meg, ön félrebeszél! (Felzúdulás a kormánypártok soraiban.) Arról kérdeztem ugyanis, hogy mondjon egy olyan törvényt, ami arról szólt, hogy hogyan lehetne magasabb a magyar ipari teljesítmény, milyen iparpolitikával foglalkozó törvény került be ide az Országgyűléshez? Ön egyetlenegy ilyen törvényt nem tudott említeni: amiről ön beszél most is, és amiről az elmúlt két évben is hallottunk, azok elosztás-politikai viták. Van egy zsugorodó méretű torta, idén is csökken a gazdasági teljesítménye Magyarországnak az önök kormányzása alatt. Arról folyik az Országgyűlésben folyamatosan a vita, hogy ezt a zsugorodó méretű tortát hogyan osszuk el. Arról soha nem vitatkozunk – és ezért nem tud ön egyetlen olyan törvényt sem mondani, amely kifejezetten az iparpolitikáról szólt volna –, hogyan lendítsük ezt a gazdasági teljesítményt föl, hogyan jöjjenek ide új beruházások, hogyan lendüljenek föl magyar iparágak.

– Miniszterelnök úr! Az, amiről ön beszél csökkenő beruházási rátával méri Magyarországon a gazdasági teljesítményt. (Zaj, közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) Azt mutatja meg, hogy a beruházási ráta jelenleg hogyan alakul, ha csökken, tovább csökkenünk.

+

ORBÁN VIKTOR: – Képviselő úr! Először talán arról, amiben úgy érzem, hogy egyetértek önnel. A dolog nem úgy fest, hogy menekülne a külföldi tőke – az előbb elmondtam, hogy a német tőke hogyan viselkedett –, hanem arról van szó, hogy a magyar kis- és középvállalkozások beruházásai csökkennek továbbra is. Önnek ebben igaza van, és erről lehet és kell is értelmes vitát tartani, hogy mi ennek az oka, hogyan lehet rajta változtatni. Az én fölfogásom az, hogy a magyar kis- és középvállalkozások az előző években különösen devizában adósodtak el, ezért szemben a multikkal, nincsenek abban a helyzetben, hogy hitelekből újabb beruházásokat tudjanak végrehajtani. Ez az igazi probléma.

– Képviselő úr! A kormány négy lépésben akarja kiszabadítani az országot az adósságcsapdából. Államadósságot csökkent, devizahitelek kiváltásával a családokat akarja kisegíteni az adósságcsapdából, most az önkormányzatokon a sor, majd következnek az egyetemek, sportszervezetek, és így tovább, végezetül pedig a devizában eladósodott vállalkozásoknak is szeretnénk a következő félévben programot kínálni, amelyből ismét beruházhatnának Magyarországon. Kérem, ha idekerül majd az előterjesztés, legyen kedves, és támogassa!

Meddig szabdaljuk még az alaptörvényt?

SZABÓ TIMEA (LMP): – Miniszterelnök úr! Az Alkotmánybíróság nemrégiben Szabó Máté ombudsman kezdeményezésére megsemmisítette a szabálysértési törvény hajléktalanokat kriminalizáló rendelkezéseit. A testület indoklásában kimondta azt, amit az LMP már nagyon régóta hangoztatott, idézem: „a hajléktalanság szociális probléma, amit az államnak a szociális igazgatás, a szociális ellátás eszközeivel és nem büntetéssel kell kezelnie”.

– Miniszterelnök úr! Ön ezek után pénteken azt nyilatkozta, hogy ez az Ab-határozat életszerűtlen, és ki kell mondani olyan alkotmányos elveket, amelyek lehetővé teszik az önkormányzatoknak azt, hogy megtilthassák a hajléktalanoknak a közterületen való életvitelszerű tartózkodást.

– Miniszterelnök úr! Nyugtasson meg, hogy ezt nem úgy értette felelős miniszterelnökként, hogy lábbal kívánja tiporni az Ab döntéseit, és az önnek nem tetsző döntések esetében inkább az Alaptörvényt fogja hegesztgetni kénye-kedve szerint. Nyugtasson meg azzal kapcsolatban is, hogy ezt nem úgy értette, hogy felelős miniszterelnökként semmibe veszi Szabó Máté ombudsman javaslatait, aki egyébként ugyanazt mondta, amit az Alkotmánybíróság: a hajléktalanság kezelésében kizárólag olyan intézkedéseket tart elfogadhatónak, amelyek mentesek a rendészeti elemektől, szociális jellegűek, és valóban alkalmasak arra, hogy elősegítsék a hajléktalan emberek visszailleszkedését a társadalomba.

– Miniszterelnök úr! „Magyarország olyan ország, ahol az Alkotmánybíróság döntései mindenkire kötelezőek. Nincs kibúvó, kiskapu, ez a magyar demokrácia egyik vastörvénye.” Ezek az ön szavai. Ezért kérem, válaszoljon nekem:

• Hihetünk az ön szavának, vagy nem?

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Képviselő asszony! Mielőtt érdemben válaszolnék a kérdésére, először is azt a jó hírt hadd osszam meg önökkel és az ország nyilvánosságával is, hogy a magyar kormány meghozta a szükséges döntéseket ahhoz, hogy az ország föl tudjon készülni a télre: ma több fűtött szálláshely áll rendelkezésre, mint ahány hajléktalan él Magyarországon. Tehát senki, egyetlenegy honfitársunk sem kényszerül arra, hogy a szabad ég alatt vészelje át a telet. A kormány gondoskodott arról, hogy mindenki megfelelő körülmények között, fedél alatt tölthesse el ezeket a nehéz heteket, esetleg hónapokat.

Ami pedig ön kérdését illeti, kettéválasztom, ha megengedi: van a hajléktalanügy és van az alkotmányosságról való gondolkodás. Az első: életszerűtlennek tartom az Alkotmánybíróság döntését, de köteles vagyok tiszteletben tartani. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ez egy rossz szabály. Következésképpen, szeretném megváltoztatni. Előtte azonban szeretném megtudni, hogy csak én gondolom-e ezt így, vagy még sokan mások ebben az országban. Ugyanis nemcsak kisebbség, hanem többség is létezik, az ő véleményük is nyom a latban! Ezért nemzeti konzultációt fogok indítani a megyei jogú városokban, hogy kikérjem az ott lakó emberek véleményét, mit szeretnének ezzel a kérdéssel tenni. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Már megint?) És ha az, amit tenni szeretnének, eltér attól, mint amit az Alkotmánybíróság helyesnek tart, akkor olyan alkotmányos szabályokat fogunk ide beterjeszteni, amelyek jogszerűen lehetővé teszik, hogy a többség akarata ebben a kérdésben érvényesüljön.

– Ami a második kérdéskört illeti: mindannyian tudjuk, hogy az Alkotmány egy emberi alkotás. Megfelelő szabályok mellett létrejött emberi alkotás, tisztelet jár neki, de miután emberi alkotás, meg is lehet változtatni. A változtatásra szabályok vonatkoznak, azokat a szabályokat tiszteletben kell tartani, és így kell létrehozni olyan alkotmányos szabályokat, amelyek életszerű jogi szabályozást tesznek majd lehetővé, például ebben a kérdésben. Erről a szándékunkról nem áll módunkban lemondani!

+

SZABÓ TIMEA: – Miniszterelnök úr! Úgy tűnik, hogy a lila-fehér színösszeállítástól függetlenül kevés dologban értünk egyet, bár az ön esetében inkább a kék-pirosat tartanám helyénvalónak. (Zaj, közbeszólások a kormánypárti padsorokból.)

– Miniszterelnök úr! Az a helyzet, hogy ha ön megváltoztatja az alaptörvényt, akkor nem tartja tiszteletben az Ab döntését. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Egyedül nem tudja, csak a parlament.) Nem egészen értem, hogy egy alkotmányos demokráciában az Ab tiszteletben tartása helyett ön miért nemzeti konzultációkkal zsibbasztja folyamatosan az országot, amelyek ráadásul sok milliárd forintba kerülnek. (Zaj, moraj a kormánypárti padsorokban.)

– Miniszterelnök úr! Nagyon szépen megkérném önöket, hogy a szegények helyett a szegénység ellen küzdjenek, a hajléktalan emberek helyett a hajléktalanság felszámolásáért küzdjenek! Nem olyan szerencsés mindenki, mint ön vagy én: ebben az országban 3 millió szegény ember él. Segítsen rajtuk, kérem szépen!

+

ORBÁN VIKTOR: – Először is, itt is azt keresem először, hogy miben értünk egyet. Egyetértünk abban, hogy a hajléktalanság olyan társadalmi jelenség, amelynek a felszámolása, visszaszorítása erkölcsi kérdés, és ezért egy kormánynak nemcsak a többség szempontjából, hanem a szükséget elszenvedők szempontjából is szemlélni kell a helyzetet.

Itt ragadom meg az alkalmat arra, hogy megköszönjem az összes civil és karitatív szervezetnek, amelyek az elmúlt években a kormánnyal együttműködve mindent megtettek annak érdekében, hogy a hajléktalanok helyzete elviselhetővé váljon Magyarországon.

Várom az indítványokat. Minden olyan javaslatot, amely a hajléktalanok helyzetén kíván javítani, szívesen megfontolunk. Ugyanakkor: nem mondunk le arról a jogunkról sem, mely szerint a hajléktalanság, mint élethelyzet nem ok arra, hogy elviselhetetlenné tegyük a többi, nem hajléktalan ember életét. Az ő jogaikat is védeni kell, és a kormánytöbbség ezt meg is fogja tenni. Köszönöm a figyelmét!

Ön szerint a felmérés, a kutatás és a listázás azonos fogalmak?

STEINER PÁL (MSZP): – Miniszterelnök úr! Tegnap a Kossuth téren több tízezres tömeg adott határozott és elutasító választ az itt, a parlament elmúlt hétfői plenáris ülésén elhangzott, kérdésnek álcázott náci provokációra. De milyen válasz hangzott el a kérdés címzettjétől, Németh Zsolt államtitkár úrtól? A sunyi, a magyar kormány tagjainak, továbbá az Országgyűlés képviselőinek zsidó származását firtató kérdésre, amely tartalmát illetve nem kevesebbet javasolt, mint magyar állampolgárok listázását zsidó származásuk szerint, az államtitkár úr lagymatagon, elhaló hangon mindösszesen annyit válaszolt, hogy ilyen kutatást ő nem támogat, ugyanis az nem befolyásolja a térségben kialakult konfliktust. (Moraj a kormánypártok soraiban.)

– Miniszterelnök úr! Ön vélhetően azért javasolta Németh Zsolt képviselő urat a Külügyminisztérium államtitkárának, mert úgy gondolta, hogy szakmailag felkészült, a helyzetfelmérő, -értékelő képessége gyors és kiváló; határozott és elkötelezett vezető. Lássa be, tévedett! Az államtitkár úr felkészületlen, hanyag válaszában nem utasította el az egész magyar társadalmat felháborító náci provokációt, és nem tiltakozott.

– Miniszterelnök úr! Gyáva és negligens magatartásával részese lett a provokációnak! (Felzúdulás a kormánypártok soraiban.)

• Államtitkár úr nem tud különbséget tenni a felmérés, a listázás és a kutatás között, és ön, miniszterelnök úr tud?
• Ha igen, egyet tehet: azonnali hatállyal kezdeményezi a köztársasági elnök úrnál Németh Zsolt menesztését, mivel alkalmatlan e poszt betöltésére! Megteszi?

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Tisztelt Steiner Képviselőtársam! Németh Zsolt államtitkár úrral kapcsolatos kritikáját visszautasítom, a kérését nem fogadom el! Az államtitkár urat régről ismerem, nemcsak az itt elmondott válasza, hanem egész politikai pályafutása mindig is a kisebbségek, az elnyomottak és a megkülönböztetést elszenvedők melletti kiállás jegyében telt el. Becsületesebb embert erre a munkára aligha találhatunk!  Egyúttal, képviselő úr, kérem, engedje meg, hogy megköszönjem Rogán Antal képviselőtársamnak, hogy megfelelő súllyal, barátsággal és emberséggel képviselte a kormányzó pártokat a tegnapi tömegrendezvényen.

– Tisztelt Képviselő úr! Ami a konkrét ügyet illeti: önnek igaza van, a múlt héten, olyan mondatok hangzottak el az Országház épületében, amelyek nem méltóak Magyarországhoz. Egy képviselő arra szólította fel a kormányt, hogy készítsen listákat. Ezt a felszólítást a kormány nevében visszautasítottam. Szeretném, ha tudná, hogy ameddig én ezen a helyen állok, addig Magyarországon senkit sem érhet semmilyen bántódás vagy megkülönböztetés hite, meggyőződése vagy származása miatt! Szeretném világossá tenni az ön számára is és önnel együtt minden honfitársam számára: mi, magyarok megvédjük zsidó honfitársainkat! A magyar nemzet olyan nemzet, amely megszenvedte a diktatúrákat. Nem fogom hagyni, nem fogjuk hagyni, hogy bárki, bármely politikai irányzat, gazdasági erő vagy éppen külföldi hatalom ismét eltérítse Magyarországot demokratikus meggyőződésétől, a szabadság szeretetétől vagy az emberi méltóság feltétlen tiszteletétől! Ezért erről a helyről is az emberi méltóság melletti egységre szólítom fel Magyarország polgárait!

+

STEINER PÁL: – Miniszterelnök úr! Köszönöm a válaszát, de azt gondolom, itt az ideje annak, hogy a kettős beszédet tessék abbahagyni! (Felzúdulás a kormánypártok soraiban.) Csak jelezném: az ön által említett Rogán képviselő úr elfogadta a Jobbik támogatását 2010-ben, a Jobbik polgármester-jelöltje volt 2010-ben. (Moraj a kormánypártok soraiban.)

– Miniszterelnök úr! Vártuk volna, hogy most, amit elmondott kettő percben, azt sokkal pontosabban, sokkal keményebben, határozottan, kiérlelten mondta volna el, hogy milyen tettek fognak következni, hisz önöké a kormányzás felelőssége, és önöké a kétharmados többség. Ezért nem szavakra várunk, hanem tettekre, és elsősorban öntől!

+

ORBÁN VIKTOR: – Képviselő úr! Ha megengedi, nem politikai, hanem személyes módon szeretnék önnek válaszolni. Egyszer önt megtámadták a származása miatt, itt a parlamentben. Én akkor megígértem önnek, bármi is történik, rám számíthat. És most hiába beszél kettős beszédről, hiába nem fogadja el a gesztusunkat, akkor is, ha önt bármilyen bántódás éri, ránk számíthat, mi meg fogjuk önt védeni!

Továbbra sem számít az emberek véleménye?

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): – Miniszterelnök úr! Egyre durvább hírek látnak napvilágot az Európai Unió jövőjét illetően, és ez bizony Magyarország fölött is sötétebbre festi az eget. Nem pusztán az okoz gondot, hogy 2014-től a kezdődő új költségvetési ciklusban drámai módon csökkenni látszik a hazánk számára elérhető, amúgy a saját pénzünk megforgatásával előteremtett uniós források mennyisége. Nemcsak az okoz gondot, hogy hazánk az EU27-ek között a szánalmas huszadik hely környékén tanyázik a lehívott EU-s források arányának és nem abszolút értékének tekintetében. Óriási aggodalomra ad okot az, hogy a nemrég közismertté vált, úgynevezett Barroso-ütemterv részletei szerint a tagországok szuverenitását közös kalapba kell dobni. Ez az az Európai Bizottság álláspontja: tehát létrejön a központosított szuperállam, a fiskális és bankunió, ahol a magyar képviselőknek a mostaninál is kevesebb szavuk lesz: a szuverenitásunk teljes felszámolására kerülhet sor. Ezt követően ugyanis Brüsszel még mélyebben beleszólhat hazánk költségvetésébe, gazdaságpolitikájának mélyszöveteibe is, a legapróbb szintig, hiszen Brüsszel közös európai költségvetésben, az európai államadósságok szétterítésében gondolkodik.

– Miniszterelnök úr! Kijelenthető: a magyar emberek nem erre az együttműködésre szavaztak, amikor egy alkalommal teljes mélységében megkérdezték őket, és egy részük azt mondta, hogy szükségük van erre az együttműködésre. Hangsúlyozom, egy részük! Nem arra szavaztak, hogy a gazdákat érintő támogatások összege várhatóan tovább csökkenjen. Nem a kohéziós források további csökkentésére szavaztak. És nem is lehettek ismeretében annak, hogy egy emberierőforrás-szivattyú jöjjön létre az Unió sajátos szerkezete miatt, amelynek értelmében a fiatalokat, a szakképzetteket szó szerint kiszivattyúzzák Magyarországról. Csak ebben a ciklusban másfél-kétszeresére nőtt a kivándorlási hajlandóság. Nem ez az EU volt az, amire az emberek szavaztak. Már akkor sem volt jó! (Zaj a kormánypárti padsorokban.)

• Önök is látják-e ezt?

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Képviselő úr! Komoly és fontos, fajsúlyos kérdések keveredtek itt össze egymással a hozzászólásában. Annyiban persze önnek igaza van, hogy mindegyik önmagában is komoly parlamenti vitát érdemel. De két percben nem tudjuk megbeszélni egyszerre az európai uniós csatlakozásunk alapkérdéseit, az eurózóna jövőjét, az agrártámogatások jövőjét, a kivándorlás, bevándorlás, külföldi munkavállalás kérdését.

– Én leginkább azzal a kérdéssel foglalkoznék szívesen, hogy arra az Európai Unióra mondtunk-e igent a népszavazáson, mint ami most kirajzolódik a szemünk előtt. Ez ugyanis fontos kérdés. És a válasz úgy hangzik, hogy nem. Tehát amikor az Európai Unióról Magyarországon népszavazás volt, és a belépés mellett döntöttünk, akkor jó néhány olyan belső döntés, intézkedés, újabb integrációs forma - ön is említett néhányat -, például az eurózóna kiterjedése, de még inkább a bankadó, a fiskális paktum még a horizonton sem volt, nemhogy meg lehetett volna fontolni. Ebben önnek teljesen igaza van. A kérdés az, hogy mit lehet ilyenkor tenni, különös tekintettel arra, hogy egyébként jól láthatóan az Európai Unió átalakulása nemcsak hogy nem fejeződött be, hanem egyre gyorsuló ütemben történik meg.

– A magyar kormány a következőket tudta, tudja ja tenni ebben az ügyben. A legteljesebb nyíltsággal kommunikálunk, beszélünk és tárgyalunk az összes frakcióval, ideértve az önökét is. Minden európai uniós csúcs előtt - a legszélesebb és legmélyebb dimenziókat is érintve - tájékoztatom önöket arról, hogy mégis mi történik, mi várható, sőt támogatást is, időnként segítséget is szoktam kérni a Magyar Országgyűléstől. Ezt a gyakorlatot fönntartjuk. Az új Alkotmányba beleírtuk, hogy Magyarország fizetőeszköze a forint, tehát ha valaki csatlakozni akarna az eurózónához, akkor mostantól kezdve ehhez kétharmados parlamenti többségű alkotmánymódosítás volna szükséges. Ezzel megadtuk az eurózónához való csatlakozásnak a demokratikus alapjait. Eddig ennyit tudtunk tenni. Szerintem, tisztelt képviselőtársam, ez nem is kevés!

+

Z. KÁRPÁT DÁNIEL: – Miniszterelnök úr! Megpróbálok arra koncentrálni, ami közös volt a mi világlátásunk tekintetében. Önök is elismerték, hogy az EU már régen nem az, amire a magyar polgárok szavaztak, tehát a kérdésem egyértelmű, és kérem, feleljen erre igennel vagy nemmel: szükségesnek érzi-e a körülmények ismeretében megkérdezni a magyar állampolgárokat, az egész társadalom véleményét arról, hogy a jelen helyzetben, a veszélyek ismeretében mi a véleményük EU-tagságunkról?  Szükségesnek tartja-e a csatlakozási szerződés bizonyos fejezeteinek újratárgyalását, pontosabban: egy erről történő népszavazás kiírását?

– Miniszterelnök úr! A magyar társadalomnak joga van véleményt nyilvánítani arról, hogy abban a csapdában, amibe önök együttesen vezették bele Magyarországot - hiszen a csatlakozási szerződés fejezeteinek aláírása megoszlik önök között -, ott maradni kíván, vagy pedig ki kíván törni onnan. Adott esetben pedig egy olyan megoldást támogat-e, amit a Jobbik már felvetett, miszerint maradjunk az európai gazdasági térségben, de politikai unió bilincseit önként ne vegyük magunkra. Ne vegyük magunkra, hiszen őseink több mint ezer évig nem azért harcoltak a szabadságunkért, hogy ezt most bárki feladja. Önöket sem hatalmazta fel senki arra, hogy ezzel a szabadsággal játsszanak! (Zaj a kormánypárti padsorokban.)

+

ORBÁN VIKTOR: – Egyenes kérdésre egyenes válasz dukál. Az én álláspontom, tisztelt képviselő úr, hogy belül kell maradni. Helyes döntés volt, hogy beléptünk. A változások kétségkívül gyorsak. Magyarországnak a gyors változások mellett kell belül megvédenie az érdekeit. Erre a lehetőségek adottak. Ebben a pillanatban semmilyen alapszerződés-módosítást nem támogatok sem Magyarországon, sem az Európai Unióban, tekintettel arra, hogy a válság, különösen az eurózóna válsága olyan mély, hogy ha ezt most megtetézzük még egy alapszerződésről szóló vitával, csak a jóisten tudja, hogy hogyan mászunk ki ebből az európai válságból. A magyar kormány álláspontja tehát az, hogy segítsünk az eurózónának, hogy megoldhassa a problémáit, és eközben úgy viselkedjünk és úgy politizáljunk, hogy az Európai Unión belül Magyarország leginkább érvényesíteni tudja az érdekeit. Maradunk és harcolunk!

Élni vagy visszaélni?

HARANGOZÓ GÁBOR (MSZP): – Miniszterelnök úr! Az Európai Unió legutóbbi csúcstalálkozója, amelyen ön képviselte Magyarországot, csúfos, de nem váratlan kudarcba fulladt. Természetesen a találkozó előtt ön megtette kötelezőnek érzett harcias és nemzetvédő kijelentéseit a permanens fülkeforradalom jegyében. Ön - mint szinte mindennap itthon és külföldön - harcolni ment Brüsszelbe, harcolni az ellenséggel, legyőzni Magyarország szövetségeseit.

– Miniszterelnök úr, ön két és fél év alatt nem jutott el odáig, hogy a szövetségesekkel nem harcolni, hanem tárgyalni kell, hogy a Budapestről kiosztott kokik és sallerok bumerángként térnek vissza, és a mi fejünkön koppannak. Engedje meg, hogy emlékeztessem: a szocialista kormány minden magyar állampolgár részére a második legnagyobb támogatást, 8000 milliárd forintot szerzett hét évvel ezelőtt. Az itthoni, igaz, nem a Közgépre kialakított támogatási rendszer jó eredményekkel működött mindaddig, míg önök le nem állították másfél évre. (Moraj a kormánypártok soraiban.)

– Miniszterelnök úr! Most azzal nézünk szembe, hogy a rendelkezésre álló EU-forrásokat nem tudjuk felhasználni, és ezermilliárdokat fogunk elveszíteni. Idézem: "A legnagyobb vesztes Magyarország lehet, amely a tervezet szerint 30 százalékkal kaphat kevesebb támogatást." (Felzúdulás a kormánypártok soraiban.)

– Miniszterelnök úr!

• Ön szerint vállalható veszteség a jópofa kuruckodás és a recesszióba ragadt gazdaság mellett?
• Mi a kokik és sallerok, a hozzá nem értés és a közgépesítés ára?
• Mikor ismeri fel végre, hogy politikája zsákutca, és Magyarországon nem félázsiai, hanem európai polgárok akarnak európai módon élni?

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Tudom, hogy nem helyes, de, tisztelt elnök úr, belefáradtam abba (Közbeszólás: Mondjon le!), hogy olyan fiatal és kétségkívül lelkes parlamenti képviselők ócsárlását hallgassam, akik a hozzászólásukból is jól láthatóan azt sem tudják, mi fán terem az Európai Unió. (Közbeszólás az MSZP soraiból, dr. Józsa István: Ezért kérdeznek!) Ezért engedje meg, hogy csak annyit válaszoljak önön keresztül is a képviselő úrnak: én mindent megteszek annak érdekében, hogy a magyar politikát megpróbáljuk ebből a posztkommunista korszakból valahogy kirángatni, és keresem azokat a pontokat, ahol értelmesen tudnánk egymással beszélni.

– Képviselőtársam! Ott ül ön mögött Kovács László képviselő úr, ha valakivel, hát vele igazán sok vitám volt, de mind a mai napig azt gondoltam, hogy a múltban is úgy volt, most is úgy van, meg a jövőben is úgy lesz, hogy amikor Magyarország nemzeti érdekeiről van szó, a nagy különbségek ellenére csak megpróbálunk egymással szót érteni. Ami most itt történik, az nem a szóértés kísérlete, nagyon sajnálom! (Közbeszólás az MSZP soraiból: Ez nem volt válasz!)

+

HARANGOZÓ GÁBOR: – Miniszterelnök úr! Hiába próbál engem kioktatni, ezt a kudarcot ön hozta össze és meg is fogja fizetni ennek az árát! (Felzúdulás, és közbeszólások a kormánypárti padsorokban.) De addig is - valóban úgy, ahogy ön is mondja - vannak ügyek, amelyekben nincs helye a politikai megosztottságnak. Ahhoz, hogy a tárgyalásokon legalább azt ne mondhassák, hogy Magyarországnak nem kell több pénz, mert az eddigieket sem tudták felhasználni. (Moraj a kormánypárti padsorokban.) Ezért azt indítványozzuk, hogy haladéktalanul indítsanak el egy lakásfelújítási programot a benn ragadt uniós forrásokból. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Kérdezd meg a Verest!) Az egyre jobban elszegényedő családok nem tudják fizetni a rezsiköltségeket, és évek óta az építőipar is sínylődik, kivéve a pár baráti oligarchát. (Felzúdulás a kormánypárti padsorokban.)

– Miniszterelnök úr! Láthatóan a kudarcok egyre nagyobb indulatokat szülnek. Tegyen ön is az indulatok megfékezéséért, és ne a haveroknak tegyen jót, hanem végre az emberek életét tegye jobbá, és a végén talán Brüsszelben is nagyobb sikerrel fog járni! (Közbeszólás az MSZP soraiból: Így van! Felzúdulás a kormánypárti padsorokban. Ez gyengécske volt!  Soltész Miklós: Miért nem tapsoltok? Elnök: Viszonválasz illeti meg Orbán Viktor miniszterelnök urat: látom jelzi, nem kíván reagálni. Németh Szilárd István: A sas nem kapkod a legyek után!)

Ezzel megoldottuk?

MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): – Miniszterelnök úr! November 20-án, történelmi vitanap volt itt az Országgyűlésben a cigányság integrációjának esélyeiről, lehetőségeiről címmel. Hasznos és érdekes volt ez a vitanap: hasznos, mert minden frakció kifejthette álláspontját, és érdekes, mert valóban gyökeres javaslatokat csak a Jobbik frakciójától hallhattunk. Olyan javaslatokat, teszem hozzá gyorsan, amelyeket a kormánypárti képviselők jelentős része is pozitívan értékelt, továbbgondolásra alkalmasnak talált, akár a bentlakásos iskolák, akár a bűnözés felszámolásának témájában.

– Sajnos a vitanap óta eltelt időszak,  elsősorban bűncselekményi eseményei azt mutatják, hogy ez a probléma egyre inkább eszkalálódik. Szeretném hangsúlyozni: ennek a problémának nemcsak azok az áldozatai, akik a közbiztonság szempontjából a kritikus helyzetű településeken vagy vidékeken élnek, hanem közvetve, minden adófizető magyar állampolgár érintett, hiszen a hasztalanul vagy a nem kellően felhasznált integrációs pénzek, mindenki pénztárcáját egyaránt terheli. Innen adódik a kérdés, - és bízom a nemleges válaszban:

• Ezzel a vitanappal megoldottuk ezt a problémát?

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Képviselő úr! Talán egy levelet is írtam önnek, amelyben tájékoztattam arról, hogy a javaslata alapján – igaz, némileg átalakítva, de mégiscsak – létre fog jönni ez a vitanap, amiről most itt a hozzászólásában beszélt. A tanulsága ennek a vitanapnak - amelyen egyébként a kormány négy minisztériumának képviselője részt vett, és az a miniszter is, aki személyesen felelős ezért a kérdéskörért. Tehát úgy érzem, hogy a kormány megfelelő súllyal képviseltette magát. Szóval, a helyzet úgy áll, hogy ezeknek a vitanapoknak a kultúrája ebben a pillanatban még töredékesnek látszik: ugyanis egy dolog az, hogy létrejönnek, de nem tudjuk, hogy mi végre. Tehát azt gondolom: a vitanapról a parlamentnek magának vagy az éppen illetékes bizottságnak egy összegzést kellene készítenie, aztán vagy parlamenti határozatot alkotni belőle, vagy valamilyen munkadokumentumot létrehozni. Ezt én nem tudom elvégezni a parlamenti képviselők helyett; önöknek javaslom, hogy ezt gondolják át és fontolják meg.

– Amit mi teszünk minden vitanap esetében, és ez a mostani cigány integrációról szóló vitanapra is igaz, miként a nemrégen véget ért, közműcégekkel kapcsolatos vitanapra is: a kormány ezekről készíttet saját magának egy összefoglalót; megnézzük, hogy voltak-e javaslatok,  megnézzük, hogy melyekkel értünk egyet és melyekkel nem. Amelyekkel nem, azokról kicsit még vitatkozunk, hátha van közte olyan, amit be tudunk fogadni, amelyek pedig hasznosnak ígérkeznek, azokból kormányzati akciótervek lesznek. Tehát úgy látom, hogy a vitanap és a kormányzati politika közötti kapcsolatrendszer ki van építve, működik, de szerintem még itt a parlamenten belül egy lépés hiányzik ahhoz, hogy a vitanapok elnyerhessék az igazi értelmüket. Biztatom a parlament minden képviselőjét, hogy ezt a problémát oldják meg.

+

MIRKÓCZKI ÁDÁM: – Miniszterelnök úr! Valóban, egy lépés még hiányzik! Mi úgy gondoljuk, hogy ez a lépés, különösen ebben a nagyon súlyos társadalmi kérdésben, az általunk javasolt eseti bizottságnak a felállítása lenne. Számos olyan pont volt – és most szándékosan azt mondom, ami összeköti a különböző frakciókat –, amiben tartalmi értelemben, célokban egyetértettünk. Na most, ha ezeket a célokat érdemi lépések nem követik, akkor ez a vitanap lényegében egy pótcselekvés volt.

– Miniszterelnök úr! Említette, hogy írt nekem személyesen levelet. Valóban, de én abban az ominózus október 1-jei azonnali kérdésemben pontosan ennek az eseti bizottságnak a felállítására tettem javaslatot, amelyre érkezett a válasz, hogy a kormány kész egy vitanapra, ami le is zajlott. Úgy gondolom: ha ennek a jegyzőkönyvét a kormány vagy az illetékes minisztérium átnézi, akkor bőven indokoltnak látja – továbbra is javaslom és támogatásukat kérem –, hogy legyen egy cigány-magyar együttélés  problémáit megoldandó eseti vizsgálóbizottság.

+

ORBÁN VIKTOR: – Képviselő úr! Ugyanazt az egyetlen szót kell megismételnem most válaszként, mint amit októberben is mondtam: megfontoljuk!