„Hazának füstje is kedvesebb mint idegen országnak tüze. – Patriae fumus igni alieno luculentior.”

Különös pillanatok kísérik a Tisztelt Házban az azonnali kérdések műfaját. Az elnök csenget, hosszasan csenget, rövid szünetet rendel el, mert vége az interpellációknak, vége a „kötelező szavazás" okozta frakciófegyelemnek, a képviselők zöme elindul a büfébe, a folyosóra vagy egyéb szükséges dolgait végezni.  Pillanatok alatt harmadnyian maradnak. Így kezdődik. Mindig így kezdődik. Kivéve, amikor a miniszterelnököt szólítják. Időről időre, személyesen kell választ adnia a hozzá címzett kérdésekre. Garantált a telt ház.  A siker egyik oldalon sem kétséges: minden párt hálásan megtapsolja a szószóját! Legutóbbi szónoklataikból szolidan stilizálva, - a hangzavarokat, bekiabálásokat udvariasan sem jelezve - tallózunk.

Ki biztosít védőhálót a magyarság számára?

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): – Miniszterelnök úr! A korábbiakban kifejtettük, kifejeztük, hogy a legfontosabb nemzetstratégiai célunk csak az lehet, hogy a magyarság megőrizze dominanciáját a Kárpát-medencében. Akkor a miniszterelnök egyetértett ezzel a kijelentéssel. Ennek azonban két nagyon fontos alapfeltétele van, a népesedési katasztrófa elhárítása az első, valamint az, hogy a több, mint aggasztó kivándorlási folyamatokat megállítsuk, azt követően pedig megfordítsuk. S bár a kormányzat részéről történtek cselekvési kísérletek arra nézve, hogy ne sodródjunk legalább ilyen tempóban a szakadék felé, ilyen például a családi adókedvezmény dicséretes kiterjesztése, ami a Jobbik kezdettől hangoztatott javaslata mentén megtörtént… Megvárom, amíg elcsitulnak. Még ha röhögcsélnek is a saját indítványukon, számoljanak el a főnökük felé, hogy miután kiterjedt ez a rendszer és kivetült, az egy évvel ezelőtti állapothoz képest mégis 5,5 százalékkal csökkent sajnálatos módon az élve születések száma.

– Miniszterelnök úr! Mi nem vagyunk ellendrukkerek, de itt van a kezemben a Statisztikai Tükör kimutatása, ami egyértelműen láthatóvá teszi, hogy az EU27-ek között Magyarország a 25. helyen kullog, szinte leghátul, katasztrofális, kataklizma közeli állapotban van. Azt is látnunk kell, hogy eközben Magyarország vezetői, egyes kormányzati tisztségviselői, miniszterei olyan könnyelmű kijelentéseket tettek, sajnálatos módon önnel együtt, miszerint nem baj az, ha a fiatalok világot látnak, nyelvet tanulnak. Valóban nem baj, de az élet tapasztalatai nem azt igazolják, hogy a kivándorlók többsége pár év vándordiák élet után visszatérne, és itt kamatoztatná a tudását, hanem azt, hogy kényszerből mennek el, jellemzően fizikai munkát végeznek, bérelt szobákban laknak, ottani keresetből fizetik az itteni hiteleiket és a többség nem cégtulajdonos lesz, hanem veszélyes körülmények között dolgozó munkás, munkáltatójának kiszolgáltatott pincér vagy takarító,  tehát ily módon nagyon nehéz elképzelni, hogy hogyan őrzi meg a dominanciáját a magyarság a Kárpát-medencében.

• Látják-e egyáltalán, hogy kataklizma közeleg?

+

ORBÁN VIKTOR (miniszterelnök): – Tisztelt Képviselőtársam! Egy olyan kérdést hozott elő, amely a következő évtizedek legfontosabb kérdése lesz a számunkra. Mindannyian tudjuk, hogy a magyar egy veszélyeztetett fajta, és ha nem tesszük meg a szükséges lépéseket, akkor ez a veszély valóságos tragédiává is válhat. Azt is tudjuk ugyanakkor, hogy a magyar közvéleményt ez a kérdés nem foglalkoztatja olyan mértékben és súllyal, mint ahogy egyébként ezt mi itt a Házban látjuk vagy gondoljuk. Ez talán érthető is, hiszen az emberek a mában élnek, és inkább a mi felelősségünk az, hogy évtizedes távlatokba kivetítve megpróbáljuk előre látni a jövőt, és olyan döntéseket hozni, amely a majd később bekövetkező bajtól már most igyekszik megóvni bennünket. A helyzet rendkívül valóban nehéz, úgy, ahogyan azt ön is leírta. A vendégmunkások kérdését látom a kevésbé veszélyes kérdésnek. Annak is vannak veszedelmei, hiszen sokan mennek el vendégmunkásnak, és biztosan vannak olyanok, ahogyan ön is mondja, akik inkább kinn maradnak, és nem jönnek haza. Itt az a teendőnk van, hogy Magyarországból egy olyan országot faragjunk, ahova érdemes hazajönni. Mi a magunk eszközeivel ezen dolgozunk. Nekünk egy szenvedélyünk van, ezt Magyarországnak hívják; próbáljuk vonzó, szép, a családi életre alkalmas országgá tenni!

– A másik kérdéskör már sokkal nehezebb, ez az, hogy miért nem születik annyi gyermek, mint amennyit egyébként a fiatalok, amikor megkérdezik őket, úgy tűnik, hogy készek lennének vállalni. Rendszeresen szerepel a kormányüléseinken demográfiai intézkedési terv, vannak olyan részei, amely mellett könnyű döntéseket hozni, mert nem igényel pénzt, ésszerűbb, normálisabb szabályozást igényelnek, de az igazán nagy dolgokhoz komoly pénzeszközökre lesz szükségünk. Most leginkább a gyed extra bevezetésén dolgozunk: a  kiskeresetűekre terjesztjük ki az adókedvezmény egészét, ezek az első lépések. A gazdasági teljesítmény növekedésével párhuzamosan azonban jelentős költségvetési kihatású demográfiai intézkedéseket is hozunk majd, reményeink szerint a következő választások után.

+

Z. KÁRPÁT DÁNIEL: – Miniszterelnök úr! Három év után ez nagyon-nagyon kevés. Nincsen „következő választások után”, és nem lesz gazdasági növekedés, soha nem lesz, ha a demográfiai katasztrófát nem sikerül elhárítani és a korfát kiegyenesíteni. De vannak olyan alapvető programpontok, amelyeket három éve hangoztatunk. Egy tollvonással megvalósíthatták volna őket, a multiknak adott kedvezmények töredékéből vagy a kidobott pénz töredékéből.  Például a gyermekneveléshez szükséges cikkek áfájának drasztikus csökkentése által vagy egy olyan családellátó szolgálat felállítása által, amelynek keretein belül közvetítő, árdrágító nélkül juthatnának a magyar családok alapvető élelmiszerekhez, igenis meg lehetne tartani magyar embereket itthon, és el lehetne érni, hogy több gyerek szülessen. Ahogy a szociális kártya önök által elvetett bevezetése is arra lenne jó, hogy a gyereknek szánt pénz a gyerekhez kerüljön, de önök ettől fáznak, önök ettől ódzkodnak.

– De ami a legfontosabb: egy államilag támogatott otthonteremtési és bérlakás-építési program minden beletett forintot éveken belül visszahozna, és lehetőséget engedne Magyarországnak arra, hogy a legfontosabb veszélyforrást elhárítsuk, mert ha az otthon megszerezhető időn belül és belátható módon, akkor itthon maradnak a fiatalok a nehézségek ellenére is és vállalják a harcot a megmaradásért…, – de önök három év alatt ezen a téren szinte semmit nem tudtak letenni az asztalra.

+

ORBÁN VIKTOR: - Képviselő úr! Sajnálom, hogy minden azonnali kérdés második felvonása ilyen paprikás hangulatban ér véget. Biztos tudja, hogy miről beszél? Azt állítja, hogy nem történt semmi? Hát itt ült ön az elmúlt három évben? A kommunisták elvették, a gyedet levitték két évre. Visszaadtuk? Visszaadtuk! Elvették a családi adókedvezményt. Visszaadtuk? Visszaadtuk! Kitágítottuk és megnöveltük? Megnöveltük! Szeretem, és örömmel hallgatom a Jobbiknak azokat a felszólalásait, amelyek arra sarkallják a kormányt, hogy tegyen minél többet, de az a feltételezés, ami az ön szavaiból most kitűnik, hogy a szándékunk hiányzik, és nem az ország erőforrásai végesek, bántó és igazságtalan, nem áll módomban elfogadni.

Hogyan kívánják elkerülni Pápa térségében a húsgyár felszámolásából eredő szociális katasztrófát?

GŐGÖS ZOLTÁN  (MSZP): – Miniszterelnök úr! Nyilván ön előtt is ismert, hogy súlyos gondokkal küzd Pápa térségének legnagyobb foglalkoztatója. Nagyjából kétezer családot érint ez a csődeljárás, amibe ez a vállalkozás került. Tavasszal volt kormányzati intézkedés, aminek a segítségével ez a vállalkozás önkormányzati tulajdonban van. Innentől kezdve viszont úgy érezzük mi, ott a térségben lakók, mintha a kormány elengedte volna az önkormányzatnak és ennek a vállalkozásnak a kezét. Bár látunk erőfeszítéseket, hogy a beszállítók valamilyen módon kártalanításra kerüljenek, de itt is csak részleges kártalanítás van, hiszen a követelt összeg nagyjából feléről van szó. Tehát lesz egy olyan kör, ahol semmilyen kártalanítás nem lesz, ez már világosan látszik, Ugyanis ez a vállalat körülbelül 8 milliárd forint közterhet fizetett be a három és fél év alatt, ebből körülbelül 3,5 milliárdot azoknak az intézkedéseknek a következtében, amiket már ez a kormány hozott a különböző különadók, kötelező béremelések és egyéb járulékok miatt, úgy, hogy az ottani dolgozók ettől persze semmivel jobban nem jártak.

– Feltétlenül szükség lenne valami érdemi állami beavatkozásra. Ennek a beavatkozásnak szerintem egy lehetséges módja van: ha az MNV Zrt. átveszi ennek a cégnek az irányítását - amire lehetősége is van egy opciós szerződés alapján - a tulajdonát, lerendezi a tartozásokat, és egy reorganizáció keretében újraindítja a gyárat, amivel talán azt is be tudja bizonyítani, hogy ebben a gazdasági környezetben is tud működni egy húsipari vállalat. Szeretném kérdezni:

• Mit lát ön, hogyan gondolják, hogy ezt a százéves vállalatot hogyan lehetne kihúzni a jelenlegi gödörből?

+

ORBÁN VIKTOR (miniszterelnök): – Képviselő úr! A helyzet úgy áll, hogy a kormány többször is foglalkozott ezzel a kérdéskörrel. Ahogyan ön is mondta, két irányban van itt teendőnk. Az első a beszállítók kérdésköre. Megvizsgáltuk, hogy az európai uniós szabályok szerint mi az, amit a lehető leggyorsabban ki tudunk fizetni. Erről döntöttünk is, tudomásom szerint talán kifizetések is történtek, de ha nem, akkor ez hamarosan meg fog történni, mert a szükséges kormánydöntések megszülettek. Ott valóban maradhat fönn az eddig meghozott döntések után valamennyi kifizetetlen beszállítás; vizsgáljuk, hogy azzal mit tudunk tenni. Egyelőre döntés még nincs róla.

– A másik irányú teendőnk az, amit ön itt fő kérdésként idézett most föl, hogy mi lesz magával a gyárral. Én nem szaladnék előre annyira, mint ahogyan ön tette. Mi megpróbáljuk életben tartani a gyárat. Ön is ismeri a foglalkoztatási adatokat: azon a környéken ez egy komoly, fontos, talán pótolhatatlannak is mondható vállalat, úgyhogy a kormánynak az a szándéka, hogy életben tartsa. Ön is tudja, hogy a helyzet nem könnyű, mert itt mindenfajta letartóztatások, házkutatás, mindenfajta rossz, gyanús ügyek vannak. Korábban a Magyar Fejlesztési Banktól vett fel hitelt ez a gyár. Nem világos számunkra, hogy valaha az életben vissza tudja-e fizetni, el tud-e számolni azzal, hogy hova került a pénz. Szóval a helyzet meglehetősen nehezen áttekinthető, kis túlzással zűrösnek is mondható. Egy dolog azonban biztos: mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy a munkahelyek megmaradjanak. Ha önnek egyébként erre vonatkozóan bármilyen javaslata van, azt örömmel fogadjuk.

+

GŐGÖS ZOLTÁN: – Miniszterelnök úr! A lényeg az, hogy van egy vállalkozás, ami a kormány által okozott gazdasági környezetének köszönheti a bukását, ahogy a teljes magyar élelmiszeripar is. Megismétlem: ragyogó lehetősége a kormánynak, az MNV Zrt.-nek, hogy ha felszámolásba kerülne a gyár, - ami nem kellene, mert utána biztos, hogy nem jön ki belőle - száz forintért opciós vételi joga van. Ezt meg kellene előzni!

– Miniszterelnök úr! Az önkormányzat száz forintért biztosan eladja ezt a gyárat az MNV Zrt.-nek. Az MNV Zrt.-nek van forrása, vállalkozói vagyon nyereséggel dolgozik. Tőkét kell emelnie, ebből el lehet rendezni az adósságot, azt is, amit most nem tudnak egyéb uniós forrásokból. Kérem, bizonyítsa be a kormány az ön vezetésével és az MNV Zrt., hogy ebben a gazdasági környezetben a 27 százalékos élelmiszeráfa mellett életképesen működtethető a vállalat. Ez az egy megoldás van, október 15-ig ennek el kell dőlnie. Én erre kérnék szépen határozott választ, hogy járhatónak tartja-e ezt az utat, mert meggyőződésem szerint. nincs más alternatíva!

+

ORBÁN VIKTOR: – Nézze, természetesen szívesen vizsgázunk mi akár az ön vizsgáztatási bizottsága előtt is, de nem érzi egy kicsit arcátlannak azt, amit mondott? Nem érzi arcátlannak azt, hogy odaadnak a Magyar Fejlesztési Bankból mindenfajta ellenőrzés nélkül egy csomó milliárdot, és egyszer sem nézik meg, hogy mi történik. Miután pedig a dolog bajba kerül, és megpróbálunk segíteni, öntől annyi telik, hogy jól megtámad bennünket azért, amit egyébként önök követtek el? Ön szerint ez egy helyes eljárás? Úgyhogy azt tudom mondani: a pápaiak számíthatnak ránk, de ön sajnos nem!

Mégis minél teljesít jobban Magyarország?

VÁGÓ GÁBOR (LMP): – Miniszterelnök úr! Az elmúlt héten napvilágot látott statisztika szerint Magyarország a világ országai között a versenyképességi rangsorban a 63. helyre süllyedt; holott két évvel ezelőtt még a 48. helyen álltunk. Három évvel ezelőtt, amikor az ön gazdasági miniszterét hallgattuk meg a költségvetési és számvevőszéki bizottságban, azt mondta, hogy négy év alatt a cél az, hogy tíz helyet ugorjunk előre; - ehhez képest tizenötöt sikerült hátraugorni.

– Miniszterelnök úr! Csúszik lefelé az ország. Ha megnézzük a számokat: van Magyarországon 1 millió 820 ezer adófizető, aki a versenyszférában dolgozik. Minden tiszteletem az övöké, hiszen  ez az 1 millió 820 ezer ember tartja el az egész országot, pedig tízezerrel kevesebben lettek az elmúlt két évben. A beruházási ráta is 16 százalékra süllyedt, ez az amortizációt sem tudja fedezni. A vállalatok felszámolása is soha nem látott mértékben nő: annyi cég még soha nem indított maga ellen önfelszámolást, mint az elmúlt esztendőben. Kérdezem: 

• Mi mindennek az oka?

+

ORBÁN VIKTOR (miniszterelnök): – Képviselő úr! Szerintem is magasak az adók, csökkenteni kellene őket. Szerintem is magas az alapkamat, holott talán egy évvel ezelőtt 7 százalék magasságában járt, most meg már 4 alatt van. de ez is magas.

– Képviselő úr! 2010-ben Magyarországon 1 millió 800 ezer ember fizetett adót, és tartotta fönn a tízmilliós országot. Ez a szám jól mutatja, hogy 2010-ben csődben voltunk, lényegében a gödör alján. Most azonban ott tartunk, hogy majdnem négymilliónyi ember fizet adót. Három év alatt ide jutottunk, szerintünk ez nem semmi!

+

VÁGÓ GÁBOR (LMP): – Miniszterelnök úr! Nem akarok számháborúba belemenni, de azért lássuk azt, hogy a négymillió munkavállaló és adófizető között, akiről ön beszél, nagyon sok a közalkalmazott, a közmunkás. Én arról az 1 millió 800 ezer emberről beszélek, aki a versenyszférában dolgozik, különböző magyar vállalatoknál vállal munkát, és úgy fizet adót. De hogy még egy dolgot behozzak, végül is nem tért ki igazából: ez pedig a korrupció elhatalmasodása, a bürokrácia túlterjeszkedése és ezzel összefüggésben a kiszámíthatóság hiánya a versenyképesség legnagyobb akadályaként.

– Miniszterelnök úr! Amikor Magyarország költségvetését havonta kell újraszabni, és bármikor történhet olyan, hogy egy egész piaci szegmenst a kormányzat egy tollvonással semmibe vesz, megváltoztatja a piaci működésének alapvető feltételeit, akkor joggal gondolhatja úgy egy magyar kis- és középvállalkozó, hogy minek ide beruházni; joggal gondolhatja úgy egy nagy magyar vállalat, hogy inkább átviszi Luxemburgba a székhelyét, hiszen jobban megéri ott adózni. Nem tudom, miniszterelnök úr, hallott-e róla, hogy a Mercedes-Daimler cég sem Magyarországon tervezi a  beruházását, valószínűleg ugyanilyen versenyképességi akadályok miatt.

+

ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: – Képviselő úr! A legutolsó negyedévről szóló adatok a gazdasági növekedésről és a beruházások növekedéséről szólnak. A korrupciós mutatók tekintetében sem lehetünk elégedettek, de jobban állunk. Lemaradtam valamiről, vagy ön maradt le? Ez most nem teljesen világos. Lehet, hogy meghozta az eredményét az elmúlt három év munkája? Ne beszéljen le bennünket a sikerről, inkább segítsen bennünket!

– Ami pedig a munkát illeti: nem tudom, miért nézik le állandóan önök a közmunkásokat. Ne csináljon úgy, mintha nem ezt mondta volna! Mindannyian értjük, látjuk, felállít egy hierarchiát: az ön számára az a munka, amit a versenyszférában végez egy magyar ember, jobb értékű munka, mint az, amit egyébként közmunkásként végez. Ön téved. Lehet, hogy a makrogazdaság szempontjából van egy elmélet, ahol ez így néz ki, de emberi szempontból nem így néz ki, úgyhogy arra kérem önt, hogy becsülje meg azokat az embereket is - vannak 200-300 ezren -, akik most már nem segélyért állnak sorba, hanem elmennek, dolgoznak, és munkából akarják nevelni a gyereküket. Ne mínuszba írja be őket, hanem pluszba, legyen kedves!

Ha nyugdíjpótlékra méltatlanok a III/III-asok, nem kellene a kormányból is eltávolítani azt, aki ügynök volt?

NOVÁK ELŐD (Jobbik): – Miniszterelnök úr! Amit nem tud megakadályozni, annak álljon az élére. Ezt az elvet követték önök a kommunista luxusnyugdíjak ügyében is, így végül a kormány egy látszatintézkedéssel próbálta kifogni a szelet a Jobbik vitorlájából. Azonban félmegoldásnak is kevés az, hogy a kommunista kitüntetések után járó nyugdíjpótlékok tizedéről megállapították, hogy méltatlanul járt, mert az illetőknek ügynökmúltjuk van.

– De ha már az állambiztonsági múltnál tartunk: nem tisztességes, hogy a kormány csemegézik ezekből a titkos ügynöklistákból, a nyilvánosságra hozataltól pedig továbbra is tartózkodnak. Ha ezt a kérdést feszegetjük, ön mindig azt mondja, támogatja, hogy mindenki megismerhesse és nyilvánosságra hozhassa legalábbis az önmagára vonatkozó állampárti titkosszolgálati adatokat. Ezzel szemben a valóság az, hogy a 2060-ig titkosított mágnesszalagokhoz még a kutatók sem férhetnek hozzá. Sőt, még az úgynevezett átvilágító bírák sem vizsgálódhattak bennük. Pedig ezeket egy kormánydöntéssel átadhatnák a levéltárnak. De nem tette meg ezt sem a jelenlegi, sem a korábbi Orbán-, Bajnai-, Gyurcsány-kormány sem. Csak maszatolnak.

– Ami pedig a felelősség áttolását és az időhúzást célzó Nemzeti Emlékezet Bizottsága 2011-es beharangozását illeti, volt egy kormánypárti ígéret, idézem: „Június végéig létre kell jönnie a Nemzeti Emlékezet Bizottságának.” De még ebből, az időhúzást célzó bizottsági ígéretükből sem lett semmi. 2011. december 23-án a kormánypártok soraiban 55-en szavaztak a frakciófegyelemmel szemben, amikor a Jobbik az ügynöklisták feltárását indítványozta. Az ügynek az volt az eddigi legnagyobb támogatottsága ebben a ciklusban. De a fideszes képviselők többsége akkor még sajnos önre hallgatott. Az egykori ügynök Martonyi János „Marosvásárhelyi” fedőnéven,  is bizonyíthatja a bíróságon is természetesen az ártatlanságát. Itt van a kezemben Martonyi János hitelesített állambiztonsági nyilvántartása.

+

ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: - Képviselőtársam! Amire most válaszolni tudok, az a Nemzeti Emlékezet Bizottságának dolga, ahol ön helyesen állapította meg, hogy időveszteséget szenvedünk el. Ennek oka az, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottságra vonatkozó passzusok szerepeltek az alkotmányban, az átmeneti rendelkezések című részben. Azonban az Alkotmánybíróság azt hatályon kívül helyezte, tehát alkotmánymódosítást kellett végrehajtanunk. Ezt végrehajtottuk, így most az egész passzus bekerült az alkotmány törzsszövegébe. A Nemzeti Emlékezet Bizottságra vonatkozó előterjesztéseket a kormány hamarosan tárgyalja, illetve első olvasatban, illetve koncepciók szintjén már tárgyalta is. Ide fog kerülni a Ház elé, az alkotmánymódosítás okozta időveszteségre való tekintet nélkül.

Ami a konkrét ügyet illeti, ha meg tudja úgy fogalmazni a mondandóját, hogy ne sértsen se egyetemes normákat, se jogszabályokat, akkor szívesen állok rendelkezésére.

+

NOVÁK ELŐD: – Miniszterelnök úr! A Nemzeti Emlékezet Bizottságának már hamarabb létre kellett volna jönnie, mint amilyen alkotmánybírósági határozatra önök hivatkoznak vagy ön hivatkozik, tehát azt gondolom, felcserélte az időrendi sorrendet. A kétharmad sem lenne hozzá szükséges. Ahogy mondtam, egy kormánydöntéssel át lehetne adni, legalább a levéltárak számára kutathatóvá téve a 2060-ig titkosított mágnesszalagokat, amelybe úgy tűnik, hogy adott esetben, mondjuk, a nyugdíjpótlékok vizsgálata esetén mégiscsak betekinthetnek.. És nemcsak az igazságtétel miatt fontos az ügynöklisták nyilvánosságra hozatala, bár természetesen szeretnénk az elszámoltatást is, de sajnos a jelen politikai életre is van befolyásuk. Hiszen az adatok birtoklói sakkban tarthatják, zsarolhatják az érintetteket a döntéseik meghozatalakor, a nemzeti érdeket is háttérbe szorítva.

– Miniszterelnök Úr! Arra kérem, hogy az ügynökkérdés rendezésével ne várja meg a Jobbik kormányra kerülését, inkább arra adjon választ, hogy kik zsarolják, meddig tarthatják sakkban önöket, az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalát akadályozva? Várom végre az őszinte válaszát, és nagyon szívesen átadom önöknek azokat az állambiztonsági iratokat, amelynek, úgy tűnik, még a kimondása miatt is bíróság elé állhat valaki, hiszen ez büntethető. Ön szerint ez jól van így?

+

ORBÁN VIKTOR: – Képviselő úr! Vagyunk valóban néhányan itt a Házban, akik nem szeretnénk megvárni, amíg maguk kormányra kerülnek, ez egyszer igaz! Úgyhogy igyekszünk is, amit lehet, elvégezni, még ezt megelőzően. Mindannyiunk jól felfogott érdekében. Megértem, hogy azt gondolják önök közül sokan, hogy nem szükséges biztonságos és szilárd alkotmányos alapokat teremteni a titkos ügyiratok kezeléséhez, de ebben tévednek. Az a helyes sorrend, amit mi választottunk. Meg kell lenni az alkotmányos szegnek. Ez megvan. Kell hozzá egy kétharmados törvény, és a kétharmados törvény után jöhetnek rendelkezések. Fordítva nem fog menni.

– Ami a konkrét ügyet illeti: ugye, ön csatlakozott azokhoz, akik korábban is, több alkalommal hírbe hozták már Martonyi János külügyminiszter urunkat. Ő most nincs itt, úgyhogy, ha megengedi, én mértéktartó leszek, és csak arra hívom fel a figyelmét, hogy miután már ugyanezt az ön által itt félig-meddig elmondott vádat egy hetilapban vele szemben megfogalmazták, ezért bírósági eljárásra került sor, amit ő indított. Az ítélet tanulságos olvasmány, itt van a kezemben, mindenkinek ajánlom. Nyílt a dokumentum, tehát könnyen elolvashatják. A zárása úgy hangzik, hogy a bíróság kötelezte az alpereseket, hogy az ítélet rendelkező részének közzététele mellett, amely számára kedvező, a megállapított jogsértésért fejezzék ki sajnálkozásukat is. Szeretném tehát azt mondani önnek: a külügyminiszterem mellett, miután kétszer is kineveztem már életemben külügyminiszternek, kiállok mind politikailag, mind emberileg.