Nagyobb mértékben emelkednek a nyugdíjak

kormány továbbra is arra törekszik, hogy a nyugdíjasok is tehessenek egy lépést előre. Az, hogy a magyar gazdaság már erősödik, jó alapot szolgáltat ehhez. A nyugdíjak januártól a tervezett 0,9 százalék helyett 1,6 százalékkal emelkednek.

A „Nők 40”-hez hasonló „Férfiak 40” program bevezetését szorgalmazó a vitanapot a Jobbik kezdeményezte. A negyven év munkaviszonnyal rendelkező nőknek a Fidesz–KDNP-kormány jóvoltából 2011 óta van lehetőségük nyugdíjba vonulniuk. Annak idején ezt a javaslatot sem a Jobbik, sem az MSZP nem támogatta. Ha rajtuk múlott volna, akkor a nők nem mehetnének 40 év munkaviszony után nyugdíjba. A témában Soltész Miklós ismertette a kereszténydemokraták álláspontját a parlamentben.

kdnp.hu – Bartha Szabó József

SOLTÉSZ MIKLÓS országgyűlési képviselő (KDNP): - Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik kezdeményezése felelőtlen és komolytalan. Komolytalan, mert nem támogatták a nők 40 éves nyugdíjazásának lehetőségét. Egyébként beálltak a szocialisták mellé, 88 képviselő mondott nemet, illetve tartózkodott.

Név szerint fölolvasnék néhányat, és ha megengedik drága Jobbikos képviselők, nem az elején kezdeném Apáti Istvánnal, mert mindig ő kapja az elsőt a sorban, hanem fordítva. Azokat olvasom csak, akik most is itt vannak: Z. Kárpát Dániel, Volner János, Vágó Sebestyén, Szilágyi György, Sneider Tamás, Magyar Zoltán, Kulcsár Gergely, Kepli Lajos, Hegedűs Lorántné, dr. Gyüre Csaba, Gyöngyösi Márton, Farkas Gergely, Egyed Zsolt, Dúró Dóra, Bana Tibor, dr. Apáti Istvánnem szavazták meg annak idején a „Nők 40” nyugdíját. Mindezt tették Vona Gábor vezérletével. Azzal, hogy nem támogatták, tulajdonképpen családpolitikai döntésekhez nem járultak hozzá. Nem támogatták, hogy segítsük az édesanyákat, a családokat. Nem támogatták hogy 40 év munkaviszony után nyugdíjba menjenek. Nem tudom, hogy érthető-e: dolgoztak ezek az édesanyák, közben az anyaságot is vállalták. Óriási nagy a különbség ez önök előterjesztésével szemben! Nem ismerik el  az édesanyák munka melletti helytállását családban, közösségben és mindenhol a társadalomban. Nem támogatták azt a 181 ezer édesanyát és családját, akik eddig igénybe vették ezt a lehetőséget. És nem támogatták azokat a nőket sem, akik jelen pillanatban 140 ezren vannak, és most is részesei ennek az ellátásnak, a „Nők 40” programnak.

- Tisztelt Országgyűlés! Újra mondom: felelőtlen a Jobbik kezdeményezése, felelőtlen és komolytalan! Veszélyezteti a jelenlegi nyugdíjrendszert. Ha ismerik a gazdasági következményeit, akkor nagy baj a felelőtlenség, ha meg nem ismerik, az is jellemző általában a Jobbik viselkedésére: összevissza pufogtatnak mindenféle dolgot, igazából kormányzásra képtelenek. A várható nyugdíjkifizetések mellett -  több mint 100 milliárd forint - számoltak-e a munkát felhagyók közteher-elmaradásával? Számoltak-e a munkaerő, és ezen belül is a szakemberhiánnyal, annak gazdasági kárával és hátrányával? Érdekes, hogy fel sem merül önökben ez a gondolat. Megnézték-e más országok, az EU-tagállamok vagy európai államok többségénél, hogy hol van a nyugdíjkorhatár? Tudják-e a születéskor várható élettartamot a férfiaknál? Nem úgy, ahogy Sneider Tamás mondja, hogy 62,5 év, mert 72,1 év. Nézzen utána egy kicsit  képviselő úr! Tudják-e, hogy jelenleg a férfiak, akik nyugdíjat kapnak, átlagosan 20 évig kapják a nyugdíjat a jelenlegi időszakban?

- Tisztelt Országgyűlés! Nem csodálkozom azon sem, hogy szocialista körökben  négy évig, Korózs Lajost az élcsapatból kihagyták, és ”csak” a szakértői páholyban foglalhatott helyet. Részese volt annak a nyugdíjpolitikának, amit a szocialista-SZDSZ-es tábor annak idején, nyolc évig rombolva fönntartott az országban, és amelyhez egyébként most felelőtlenül a Jobbik akar csatlakozni. 2010-ben - mindenki nagyon jól tudja  - a nyugdíjrendszer az összeomlás szélén állt. A nyugdíjkassza hiánya -  bármennyire is kiabál Korózs Lajos  úr  - 320 milliárd forint volt abban az évben. 320 milliárd forintot kellett máshonnan áttenni 2010-ben a nyugdíjkasszába. Ön, ha elismeri, ha nem, ez tény. De az is tény, hogy ha folytatódott volna a kötelező magánnyugdíjpénztár rendszere, amit önök találtak ki azért, hogy kijátsszák haverjaiknak, ismerőseiknek mindenféle módon a megtakarítások lehetőségét, akkor 2014-ben 460 milliárd forint hiányzott volna a kasszából, 2015-ben pedig 520 milliárd forint. Ez összesen, ha az egész kötelező nyugdíjkasszát nézzük. 5600 milliárd forint lett volna. Megközelíti majdnem két év nyugdíjának kifizetését. Ennyi hiányozna mára, 2016-ra a nyugdíjkasszából. Ezért mondom: felelőtlen nyugdíjpolitikát folytattak abban a nyolc évben, amikor kormányoztak, vagy úgy csináltak, mintha kormányoztak volna. Ennek következményeként 2010-ben az összeomlás szélén volt a nyugdíjkassza,  veszélyeztette az akkor nyugdíjban lévők nyugdíjkifizetését is. Hozzáteszem, a kötelező magánnyugdíjpénztárral önök gazdagították azokat a szervezeteket, pénztárakat, amelyek egyébként sokkal drágábban kezelték azt a pénzt, amiről az állam garanciavállalással azt mondta: ha ezek bedőlnek, semmi baj, majd odaadjuk mi nekik. A közösség pénzéből támogattak cégeket, a közösség pénzéből vállalták volna a garanciát is. Óriási nagy hiányt okozott ez a nyugdíjkasszának.

- Tisztelt Országgyűlés! A nyugdíjrendszer átalakítását muszáj volt megtenni. Közel 900 ezer ember volt rokkantsági vagy rokkantsági jellegű ellátáson. Életveszélyes volt! Mindenki tudja, hogy több mint 300 ezer ember  úgy vonult rokkantsági nyugdíjban, hogy annak jó része nem volt jogos. Százezrek voltak olyanok, akik 35-40-45 évesen mentek nyugdíjba, majd utána feketemunkát vállalva ugyanúgy dolgoztak tovább.

- Mindemellett az értékállóságról is kell beszélni. A szocialista képviselő urak ugyanis az értékállóságot nem tudták megőrizni a nyugdíjaknál. Mi 2010 és ’16 között több mint 10 százalékkal magasabb nyugdíjat adtunk a nyugdíjasoknak, mint amilyen az infláció. És nem az ország eladósításával! Ez is fontos szempont, bár erről sosem beszélnek a szocialista képviselő urak. Nem elég, hogy rossz irányba szórták szét a pénzt, nem elég, hogy fölöslegesen szórtak ki pénzeket, ráadásul az országot is eladósították. 2002-ben a GDP-arányos eladósodottsága az országnak 55,1 százalék volt, és mire átadták a kormányt 2010-ben, 81 százalékra tudták mindezt fölvinni. Most, azért hozzáteszem: a 2015-ös adat 75,3 százalék.

- Tisztelt Országgyűlés! Úgy tudtunk nyugdíjat emelni hat év alatt összességében 10 százalékot, hogy  közben nem az eladósodását növeltük az országnak, hanem csökkentettük, nem szidalmazandó dolog. Ehhez a nyugdíjpolitikához akar a Jobbik most csatlakozni. Veszélyezteti azt a helyzetet, ami végre stabilitást jelent a nyugdíjrendszerben és kiszámítható az elkövetkező 15-20 évben a nyugdíjak kifizetése. Ezt akarja teljes mértékben még egyszer fölborítani az a Jobbik, amelyik nem akarta megszavazni a „Nők 40” nyugdíjazásának lehetőségét. Éppen ezért a KDNP nem tudja támogatni a Jobbik semmiféle olyan javaslatát, ami az ország stabilitását, gazdasági helyzetét és bizonyos szempontból a nyugdíjak veszélyeztetését is jelenti, mert komolytalan és felelőtlen az, amit csinálnak!

***

SOLTÉSZ MIKLÓS:  - Tukacs István képviselő úr azt kérte tőlünk számon, hogy miért arról beszélünk, hogy milyen a nyugdíjrendszer helyzete, de, azt már nem tette hozzá, hogy miért volt fontos megváltoztatni hat évvel ezelőtt a nyugdíjszabályokat. Éppen ezért megismétlem: az önök felelőtlen politikájának, gazdaság- és nyugdíjpolitikájának következtében 2010-re veszélybe kerültek a nyugdíjkifizetések lehetőségei,  az önök felelőtlen és egyébként a haverok irányában elkötelezett ajánlásai miatt a kötelező magánnyugdíjkassza olyan mértékben vonta ki az állami nyugdíjból a pénzeket, amelyek fenntarthatatlanná tették már akkor, és mára végképp összezuhant volna a nyugdíjrendszer. Látom kiabál a képviselő úr,  ezért még egyszer elismételem: ha mi akkor nem változtatjuk meg az önök által létrehozott kötelező magánnyugdíjpénztárat, akkor 5600 milliárd forint hiányozna most a nyugdíjkasszából.

- Képviselő Úr! Hiába csóválja a fejét, önök olyan nyugdíjpolitikát folytattak, aminek következtében nemcsak hogy bajba kerültek a nyugdíjak, hanem mindamellett az ország is eladósodott. 50 százalékról fölnyomták 80 százalékra az eladósodást, tehát amit adtak, azt is csak hitelből tudták megcsinálni. És  most újra kezdenék, ráadásul a Jobbik támogatásával. 

- Látom, buzgón bólogat a Jobbik padsoraiban Sneider Tamás is, mintha nem tudná: a Jobbik felelőssége, hogy egy ilyen felelőtlen, szakmaiatlan politika mellé beállnak, és egy újabb baloldali,  teljesen demagóg dolgot próbálnak támogatni.

- Tisztelt Sneider Tamás Képviselő Úr! - Csak azt szeretném megkérdezni: mit értett ön az alatt, hogy a cigány származású képviselők szívesen költögetik a szociális hozzájárulási adót?

***

SOLTÉSZ MIKLÓS: - Schmuck Erzsébetnek szeretném jelezni, emlékeztetni, hogy önök, az LMP sem, a szocialisták sem és az SZDSZ helyébe lépő Jobbik sem szavazta meg a „Nők 40” nyugdíjlehetőséget. Jót mulatnak ezen, és helyette most behoztak egy olyan javaslatot, amiről mindenki tudja, hogy komolytalan az egész. Komolytalan, mert amit 8 évig a szocialisták csináltak az SZDSZ-szel, az azt jelentette, hogy tönkretették a nyugdíjrendszert.

- Kifizethetetlen lett volna 2014 végére a nyugdíjrendszer, ha minden úgy folyik tovább, mint előtte. Innentől kezdve, amit önök idehoznak, bármilyen témát is, azt egyben kell nézni. Kivesznek egy szeletet az életből, utána a vízözön, nem érdekli önöket, hogy mekkora lesz az ország eladósodása, nem érdekli, hogy utána hogy nyögik az emberek, nem érdekli, hogy 80 százalékra felment az eladósodás 8 év alatt. Semmi nem érdekli önöket, csak a pillanatnyi haszon!

- És ebbe a sorba állt most be a Jobbik. Mindezt persze tudják, ha meg nem tudják, akkor még nagyobb a baj,  a fejükben még nagyobb a gond. Amikor 2010-11-ben volt ilyen vita, akkor még tapsoltak a kormánynak. De most már annyira kormányra akarnak kerülni, hogy minden elvet föladnak, és ennek következtében tulajdonképpen olyan javaslatokkal jönnek elő, amelyek egyszerűen nevetségesek. Egyik héten például arról vitatkoznak, hogyan lehet a munkaerőt pótolni, másik héten meg arról, hogyan kell elküldeni minél korábban az embereket nyugdíjba. Ennyit a szakértelmükről!

***

SOLTÉSZ MIKLÓS: - A szocialista Józsa Istvántól olyan hallani, hogy kínvallatás, az bizony  freudi elszólás. Szeretném jelezni: nézze meg a statisztikákat:  2010-16 között megmentettük a nyugdíjkasszát, ennek köszönhető, hogy 10 százalékkal nőttek reálértékben a nyugdíjak.

- Az pedig talány, hogy a Jobbik folyamatos,  már nem is tudom, hány perces előadásaiból még mindig nem derült ki, miért akarják rosszabb helyzetbe hozni a nőket a férfiakkal szemben? 

***

SOLTÉSZ MIKLÓS: - Vágó Sebestyén  képviselő úrnak a szocialista padsorokban csak annyit szeretnék jelezni: ön, amikor különböző családmodellekről beszél, akkor legyen szíves, majd legközelebb pártjával közösen megszavazni egy olyan alkotmánymódosítást, amivel mondjuk, megállítunk egy olyan muszlim világot, amelynek a családmodelljéről egyébként érdekes módon most nagyokat hallgat. De visszatérve a kérdésre: magyarázzák meg, hogy miért nem támogatták a „Nők 40” által 180 ezer asszonynak és édesanyának kedvező javaslatunkat? 

- És szeretném újra megkérdezni Sneider Tamás úrtól is: mit értett az alatt, hogy cigány származású képviselők szívesen költögetik a szociális hozzájárulási adót?

***

SOLTÉSZ MIKLÓS: - Teleki László képviselő úrnak köszönöm a hozzászólását. Csak annyit szeretnék mondani, hogy sok igazság volt abban, amit mondott, de az a baj, és tényleg ezt őszintén mondom, hogy a cigány emberek életében nem a nyugdíjjárulék befizetése az első probléma sajnos évtizedek óta, éppen ezért hiába 55-60-65 évesek, sokszor még akkor se jutottak nyugdíjhoz. Tehát pont ezen a társadalomfilozófián kellett változtatni, hogy ne segély, ne rokkantnyugdíj legyen, hanem olyan lehetőséget adjunk, ami munka, és azután fizetnek szociális járulékot, fizetnek egészségügyi járulékot. Szerintem ez nagyon fontos dolog és közösen kell erősíteni.

- Sneider Tamás mellett most már, úgy látom, Z. Kárpát Dániel is teljesen összezavarta a felszólalásával a Jobbik sorait. Az egyik pillanatban azt mondta, van bőven pénz, ezt Sneider Tamás is bizonyította. Nem tudom honnan vették a van bőven számait, mert három perc múlva már azt állította: nincs elég járulék-, adó- és nem tudom, milyen bevétel.

- Képviselő Urak!  Döntsék már el, hogy ahhoz a gazdaság- és társadalompolitikához akarnak-e kapcsolódni, ami 2010 előtt volt, vagy valami józan gondolkodást elindítani. Ha józant szeretnének és  nem ezt a teljesen hiteltelen és beolvadó politikát, amit most csinálnak, akkor gondolják már át: ahhoz a nyugdíjpolitikához csatlakoznak-e, ami volt 2010 előtt, és amit önök egyébként most egyre jobban védenek, vagy ahhoz, ami megmentette az ország nyugdíjrendszerét, aminek eredményeképpen egyébként, még egyszer hangsúlyozom, hat év alatt 10 százalékot növekedett a nyugdíjak reálértéke.

***

SOLTÉSZ MIKLÓS: - Köszönöm elnök úr, hogy figyelmeztette Rig Lajos képviselő urat felszólalásának a legmélyebb pontján, midőn azt állította rólunk: ”keresztény létükre a tízparancsolatból talán csak egyet tudtak eddig megtartani, azt, hogy ne ölj, és az oltáriszentséggel minden egyes vasárnap így is szemközt tudnak nézni, az azért vérlázító.”

- Rig  Úr! Ilyen gyalázatot itt az Országgyűlésben, amit elmondott néhány perccel ezelőtt, még az SZDSZ-esek sem engedték meg maguknak. Amúgy a hozzászólása megerősített abban, hogy fogalmuk sincs, hogyan kell egy országot vezetni. Bedobnak egy témát, egyik oldalról azt mondják, hogy van pénz rá, a másik oldalról, hogy nincs pénz rá, de akár a nyugdíjrendszer, akár a gazdaság rendszerének az összefüggéseit nem értik. Ezért az önök javaslata nemcsak most itt, hanem máskor is teljesen kiszámíthatatlan, értékelhetetlen. Egyszer idetáncolnak, máskor odatáncolnak, éppen ezért a társadalom is elveti az önök politizálását.

***

SOLTÉSZ MIKLÓS: -  Mirkóczki  Ádám képviselő úr három és fél percig beszélt arról, hogy mi mit nem mondtunk el, és semmit nem mondott arról, hogy miért nem szavazták meg hat évvel ezelőtt a „Nők 40” nyugdíj bevezetését, miért akarnak kiállni egy olyan nyugdíjpolitika és gazdaságpolitika mellett, amely teljes mértékben tönkrevágná a jelenlegi nyugdíjrendszert, ami most kiszámítható, mindenki teljesen nyugodt lehet a kifizetésről. Tízszázalékos emelés volt az elmúlt évek során, és ezekhez a döntésekhez egyszer sem csatlakoztak.

- Most fölsorolt mindenfélét, hogy mit kellett volna elmondania Selmeczi Gabriellának, illetve más a kormánypárti képviselőknek. Viszont nem mondott semmi konkrétat, nem válaszolt azokra a kérdésekre, amiket mi fölvetettünk, nem mondta el, hogyan lehet fönntartani a nyugdíjrendszert akkor, ha ismételten szétzilálják. Ettől fogva, még egyszer hangsúlyozom: az önök politikája ebben a kérdésben is, mint minden másban, kiszámíthatatlan és komolytalan.

***

SOLTÉSZ MIKLÓS: - Tisztelt Országgyűlés! Sajnálom, hogy Sneider Tamás olyan szavakkal illette a vitapartnereket, amivel illette. Úgy látszik, nemcsak a közép- és hosszú távú memóriája rossz, hanem a rövid is. Az önök képviselői voltak, akik folyamatosan gyalázkodtak, képviselő asszonyainkkal szemben bekiabálásukkal is, hozzászólásukban is.

Sajnálom, hogy elfelejtették: a választási ígéreteikben 2010 elején még azt mondták, hogy a korai nyugdíjazásokra igenis javaslatot tennének, ha kormányra kerülnének. Támogatnák a nők, az édesanyák korai nyugdíjazását. Ehhez képest 2010-ben decemberben 180 ezer embert  becsaptak, a „Nők 40”  szavazásakor, amikor nem támogatták.

- Láttuk ezt az elmúlt hetekben, hónapokban azt is, hogy milyen hisztit csaptak az alkotmány módosítása kapcsán, Mondták, hogy aki nem szavazza meg, hazaáruló, majd önök lettek a legnagyobb hazaárulók mindemellett.

- Tehát az önök javaslata komolytalan és felelőtlen két dolog miatt is. Komolytalan, mert tudják azt, hogy nem tudnák megvalósítani, és felelőtlen, mert semmiféle gazdasági számítást és semmiféle dolgot nem tettek mögé, alapokat nem tettek mögé, hogy igenis, valamilyen szinten komolyan lehessen tárgyalni a felvetéseket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!