Különös pillanatok kísérik a Tisztelt Házban az azonnali kérdések műfaját. Az elnök csenget, hosszasan csenget, rövid szünetet rendel el, mert vége az interpellációknak, vége a „kötelező szavazás” okozta frakciófegyelemnek, a képviselők zöme elindul a büfébe, a folyosóra vagy egyéb szükséges dolgait végezni. Harmadnyian maradnak. Így kezdődik. Mindig így kezdődik. – Kivéve, amikor a miniszterelnök áll a vártán! Olyankor visszatérnek. A média bóbiskoló hírvivői is felélénkülnek. Tette volt, újra a hét első napján. Kőkeményen ostromolták, hegyezték a szavakat, mellének szegezve, dárda élesen, mintha rég múltat idézően ádáz török vagy tatár lenne, elvégre népszerűséget, s majdan tán voksot is hozhat e hősi tett. A siker egyik oldalon sem volt kétséges: minden párt hálásan megtapsolta a szószóját! Szónoklataikból – szolidan stilizálva – tallózunk.

Meddig még?

GÚR NÁNDOR (MSZP): – Miniszterelnök úr! Meddig még? – kérdezik sokan. Meddig még? Arról érdeklődnek, hogy az a folyamat, ami a forint körül zajlik, forint/euró, forint/svájci frank, meddig még, meddig fogja azt a pályát futni, amit fut. Az üzemanyagárak, amelyek kapcsán az előző ciklusban oly sok – ma kormánypárti – képviselő a parlament falai között hangosan szólt ma 400-450 forint között libegnek. Meddig még?

– Miniszterelnök úr! Az a radikális adócsökkentés, amit meghirdettek, a munkavállalók 90 százalékának a kárára és nem a hasznára volt – meddig még? Meddig még, s meddig az a folyamat, amely arról szól, hogy nem a mindennapjait megélő és megizzadó embert, hanem leginkább a jómódúakat segíti ez a kormány? Meddig még az a gazdaságpolitika, amelyről itt a pulpituson Matolcsy úgy beszél – bár a költségvetési törvény tervezetében 1,5 százalék szerepel V, hogy 2 százalék feletti eredmények is elérhetők?

– Miniszterelnök úr!  Meddig még ez a hitegetés, és meddig még a félrebeszélés a munka világát érintve, a foglalkoztatáspolitikában a növekvő számokról való számadás, miközben a válság előtti időszakhoz képest mintegy százezerrel kevesebb a foglalkoztatottak száma? És az IMF-fel kapcsolatban hosszú-hosszú nyilatkozatok sokasága arról szólt, hogy soha, soha, nem lehet, visszautasítjuk őket, más utat járunk, piaci finanszírozást keresünk, és most valami egészen mást találunk. Miniszterelnök úr!

• Meddig még az a folyamat, amely arról szól, hogy valamit mondunk, és egészen mást csinálunk?
• Meddig még?

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Tisztelt Képviselőtársam! Sajnos azt kell mondanom minden udvariasság mellett is, hogy furcsa helyzet az, amikor a bukott diák froclizza azt, aki éppen versenyt nyert. Mi, magyarok éppen most léptünk egy osztállyal följebb, mert hét év után először sikerült 3 százalék alá szorítanunk a költségvetési hiányt, amit vállaltunk, amikor beléptünk az Európai Unióba. Ez az elmúlt másfél év közös erőfeszítéseinek eredménye. És valóban, ön jól mondja, Magyarország az utóbbi másfél évben a pénzügyi függetlenség útjára lépett. A dolog úgy áll, hogy bár önök óriási adósságot hagytak hátra maguk után, Magyarország ma mégis megáll a saját lábán, a piacokról finanszírozza az adósságát, márpedig köztudomású, hogy ez a pénzügyi és a gazdasági függetlenség első számú feltétele. Magyarország ezen az úton halad, és mi nem is kívánunk erről letérni, egészen addig, amíg az önök által nyolc év alatt 53 százalékról 81 százalékra növesztett államadósságot le nem szorítjuk ismét az 50 százalék közelébe, illetve az alá.

– Képviselő úr! Ön is tudja, hogy az adósságcsapda súlyos következményekkel jár egy nemzet életére. Egy amerikai elnök egyszer azt mondta, hogy egy nemzetet kétfajta módon lehet leigázni: karddal és adóssággal. A mostani kormány egy év alatt kimentette Magyarországot ebből a csapdából, és a szabad kéz politikájára tért át. Ennek eredményeképpen most abban a helyzetben vagyunk, hogy számunkra most már új és előnyös megállapodásokat köthetünk a világ bármely bankjával, bármely pénzintézetével és bármely pénzügyi alapjával, ami azért is jó és fontos lehetőség a számunkra, mert az európai bankrendszer bajban van, az euróválság elhúzódik, az európai gazdasági kilátások pedig egyre bizonytalanabbá válnak. Bizonytalanság ellen pedig jó eszköz a széles együttműködési rendszer kiépítése. Arra kérem önt, hogy fontolja meg az érveimet!

+

GÚR NÁNDOR: – Miniszterelnök úr! Úgy látom, a gazdasági szabadságharcot kezdik feladni. Úgy érzem, hogy ez a gazdaságpolitika azzal a cselekménysorral, amit járnak most a napokban, megbukottnak minősíthető. Úgy gondolom, hogy ez a fajta károkozás, ami az elmúlt másfél esztendőben történt, sorba vehető és az elmúlt nyolc évvel szembeállítható, és talán azt is mondhatom nyugodt lelkülettel, hogy az összehasonlításban nem az elmúlt nyolc év fog többletet mutatni. Azt gondolom, hogy az, ha megbízható, kiszámítható, jogbiztonsággal megáldott kormány működik, rendben való. Ha hitelképessége van, és ha azt csinálja, amit mond, az is rendben van. De azt gondolom, hogy például az IMF kapcsán tett korábbi kinyilatkoztatásaik és a jelen cselekedeteik nincsenek szinkronban egymással. Az IMF jön – és ön mit csinál, miniszterelnök úr?

+

ORBÁN VIKTOR: – Tisztelt Képviselőtársam! Az úgy van, hogy mindenki a saját tapasztalatára hagyatkozik, ez a politikában sincs másképpen, és az önök friss tapasztalata nyilván a bukás. Az ilyesmi, ha az ember úgy veszít el egy választást, mint önök tették, nem múlik el nyom nélkül. Én hiszem, hogy ön őszintén aggódik Magyarországért, ezért fél, mert azt látja, hogy a mostani nemzeti kormánynak olyan feladatokkal kell megbirkóznia, amely önöket bizony maga alá temette. Magyarországnak azonban nincs oka a félelemre! Az ország céljai politikai, erkölcsi és gazdasági értelemben is helyesek, a választási kétharmad pedig politikai stabilitást teremtett Magyarország számára. Ráadásul a magyarok, mint mindannyian tudjuk, ideértve a kormányt is, szeretnek és tudnak is dolgozni. Ezért hiszem, hogy ki fogunk lábalni az önök által itt hagyott nehéz örökségből is!

Lázár János leleplezte a kirakatkormányt, vagy a szava annyit is ér?

DÚRÓ DÓRA (Jobbik): – Miniszterelnök úr! A nyári uborkaszezonban különösebb visszhang nélkül maradt Lázár Jánosnak egy megdöbbentő vagy épp megdöbbentően őszinte kijelentése, amely engem politológusként különösen mellbe vágott. A Fidesz frakcióvezetője ugyanis így szólta el magát, talán hirtelen felindultságában, idézem: „Jó lenne, ha a KDNP szembenézne azzal, hogy ez nem koalíciós kormány.” Sajnos, a tettek alapján úgy látom, hogy Lázár János ez esetben igazat mondott. Vegyünk néhány konkrétumot! A Hit Gyülekezetét a Fidesz egyenjogúvá tette a történelmi egyházakkal. Kezdetben a KDNP is nemtetszését fejezte ki, de semmit nem ért. Minden botrány ellenére Alföldi Róbert még mindig a Nemzeti Színház igazgatója. A KDNP is nemtetszését fejezte ki, semmit nem ért. A Hoffmann Rózsa államtitkársága által készített köznevelési törvényt a Fidesz vezető politikusai, Pokorni Zoltán és Lázár János alapjaiban igyekeznek megváltoztatni. A KDNP is nemtetszését fejezi ki, egyelőre nem tudjuk, ez mennyit ér, de várhatóan annyit, mint a korábbiak. Ami számít: csak a Fidesz. Miniszterelnök úr!

• Mi a személyes véleménye ezekben az ügyekben?
• A Fidesz valóban nem tekinti koalíciós partnernek a KDNP-t, annak ellenére, hogy ha miniszterük nincs is a kereszténydemokratáknak, de például Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesi pozíciót tölt be?
• Miért van az, hogy az igazán fontos kérdésekben a KDNP konzervatívabb álláspontjával szemben minden területen a Fidesz liberálisabb irányvonala győzedelmeskedik?
• Meg tudja erősíteni Lázár János azon kijelentését, hogy ez nem egy koalíciós kormány, vagy nem egyezik a véleménye a frakcióvezetőjükével?

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Tisztelt Képviselő asszony! Kényelmetlen helyzetbe hoz engem, mert az a benyomás alakul ki, mintha én állnék ön és Lázár János között, holott nincs ilyen szándékom. Tehát ha kérdezni szeretne a frakcióvezető úrtól, akkor legyen kedves, és bátran kérdezze meg őt. Egyébként, ha hozzám intéz kérdést, bármikor szívesen állok a rendelkezésére, de más, különösen frakcióvezetők szavainak a magyarázatára nem vállalkozom.

+

DÚRÓ DÓRA: – Miniszterelnök úr! Én konkrét kérdéseket tettem fel önnek a kormányra vonatkozóan, illetve olyan ügyekre vonatkozóan, amelyekben az Országgyűlés törvényeket hozott, és a pártszövetség pártjai között véleménykülönbség alakult ki. Én az ön személyes véleményére lennék külön kíváncsi Alföldi Róbert ügyében, a Hit Gyülekezete ügyében vagy a köznevelési törvény kapcsán kialakult vitában, illetve Lázár János kijelentésével kapcsolatban is. Azt szeretném kérdezni, hogy ön koalíciósnak tekinti-e ezt a kormányt. Ezek világos kérdések, kérem, hogy ezekre legyen szíves válaszolni.

+

ORBÁN VIKTOR: – Amennyiben Lázár képviselőtársam véleményétől függetlenül is kíváncsi az én álláspontomra, akkor szeretném önnel megosztani: a mostani magyar kormány nem koalíciós kormány. Ez egy egységes kormány! Együtt indultunk a választáson, közös programmal, közös listával, közös jelöltekkel. Nem tudtunk egymással koalíciót kötni a választás után, mert egységben voltunk már a választás előtt. Tehát ez egy egységkormány, amely kormányon belül és a nagy politikai családunkon belül természetesen rendszeresen vannak véleménykülönbségek és viták, amelyeket igyekszünk jó javaslatokkal feloldani. Ezt egyébként a modern pártdemokrácia természetes velejárójának tekintjük.

Tessék mondani, ez már a függetlenség, vagy lesz még rosszabb?

HILLER ISTVÁN (MSZP): – Miniszterelnök úr! Azért fordultam önhöz, mert az ügy, amiről beszélek, a megítélésem szerint túlnőtt a szakpolitika keretein, és úgy gondolom, hogy miniszterelnöki szintre ért el. Az oktatás kérdéséről beszélek, ezen belül az úgynevezett köznevelési törvényről.

– Miniszterelnök úr! Mi ezt a törvényjavaslatot, elutasítjuk. Nem a mi világlátásunk! Ez a törvény rossz munka, gyenge és alacsony színvonalú, egy sereg helyen teljesen kidolgozatlan és követhetetlen. Lehet toldozgatni-foldozgatni, módosítgatni itt meg ott, de valójában menthetetlen. Nem ideológiai, világlátási alapon mondom, hanem szakmai munkaként: úgy rossz, ahogy van! Azt javaslom, javasoljuk, kérem: vonják vissza, és készíttessen az oktatási államtitkársággal egy olyat, amely képes a magyar közoktatást irányítani!

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Miniszter úr! Ez egy világos törvény. Hazafias nevelést szeretnénk. Szeretnénk, hogyha az egyéni boldogulás és a közösségi felelősség egyszerre jelenne meg a felnövekvő fiatal nemzedék szívében, lelkében és agyában.

Számos konzultáció előzte meg, mindenkinek módot adtunk arra, hogy elmondhassa a véleményét. Fokozatosan dolgoztuk be a javaslatokat. Meggyőződésünk, hogy szakmailag olyan törvény, amely kiállja a XXI. század történelmének próbáját.

+

HILLER ISTVÁN: – Miniszterelnök úr! Tiszteletben tartom, amit szeretnének. Megítélésem szerint nem sikerült. Az ön kormányának egy háttérintézménye ezt a törvényjavaslatot megvizsgálva azt mutatta ki, hogy ennek a törvényjavaslatnak a plusz költségigénye 700 milliárd forint. Szeretném kérdezni, hogy plusz 700 milliárd forintot felelősséggel tud-e vállalni?

+

ORBÁN VIKTOR: – Boldog lennék, ha miniszter úr kérdésére igennel válaszolhatnék. Azt gondolom, hogy Magyarországnak igenis, szüksége volna arra, hogy ennél is magasabb összeget fordítsunk az oktatásra. Mi azt tanultuk meg az elmúlt húsz évben, hogy azok az országok, amelyek felemelkedtek, azok nagyságrendekkel többet fordítottak az oktatásra, mint korábban. Ezért szeretnénk többet fordítani az oktatásra. Azt mondani azonban önnek, hogy vállalom a garanciát arra, hogy négy év alatt 700 milliárd forinttal több kerül az oktatásba, a magyar gazdaság mostani állapota mellett felelőtlenség lenne. De minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy minél több pénzt fordíthassunk a gyermekeink jövőjére.