„Hazának füstje is kedvesebb mint idegen országnak tüze. – Patriae fumus igni alieno luculentior ”

Kedvelt műfaj a Tisztelt Házban az interpelláció. Az ellenzék bőszen ostorozza a kormányt, a kabinet, s pártjaik jelesei pedig egyfolytában a múlt sötét árnyaira emlékeztetnek, a jelen reménykeltő lépéseivel, és az egyre fényesebb távoli jövővel kecsegtetnek. Madárnyelven szólva szabad megítélés kérdése, hogy ki a varjú és ki a fülemüle. Az viszont biztos: énekes madár mindkettő. Legutóbbi szónoklataikból szolidan stilizálva,  - mellőzve a zajokat, közbekiabálásokat - tallózunk.

Az Orbán-kormány példátlan gazdasági kudarcairól…

JÓZSA ISTVÁN (MSZP): – Államtitkár úr! Ha a Házszabály lehetővé tenné, azt is kérdezhetném, hogy miért kellett távoznia Matolcsy Györgynek, de mivel nem írhattam még le egy héttel ezelőtt ezt a kérdést az interpellációmban, ezért csak így költőien teszem fel, hátha tud rá államtitkár úr válaszolni. Elmondom: Önök olyan képet festenek a gazdaságról, ami egyszerűen nem létezik, mintha Magyarország valami gazdaságpolitikai csodának, sikereknek lenne a részese. Szeretnék felsorolni önnek néhány tényt, és kérem, segítsen kiválasztani, hogy ezek közül melyik az, amelyik sikernek tekinthető.

– Államtitkár úr! 2011 közepe óta tartó folyamatos recesszió van, a növekedési kilátás reménye nélkül. Önök végrehajtottak 2700 milliárd forintnyi megszorítást, ezzel visszafogva a gazdaság teljesítményét is, nem csak a 3 százalékos hiánycél elérését. Visszacsúsztunk a nemzetközi versenyképességi rangsorban, leszakadás történt a régiós országok teljesítményétől, csökkenő a fogyasztás, az amortizációt sem pótló 16 százalék alatti a beruházási mutató, elhalasztott a beruházások sora, az egykulcsos adó pedig, csak a kis- és közepes keresetűek adóterhelését növelte és csak nagyon kevesek adóját csökkentette.

– Államtitkár úr!  Önök megnövelték az áfát 27 százalékra, az evát 37 százalékra, a jövedéki adót, a cégautó-adót, az illetékeket, a bírságokat, a környezetvédelmi termékdíjat, az egészségbiztosítási szolgáltatási járulékot és a munkavállalói nyugdíjjárulékot is megemelték, a szociális hozzájárulási adóval pedig következmények nélkülivé tették a társadalombiztosítási járulékot. A lakosságra hárítják új adónemként a csipszadót, a sárgacsekk-adót, a telefonadót, a biztosítási adót, a baleseti adót, a közműadót, a bankadót, az ágazati adót. 3000 milliárd forintnyi nyugdíjadót tapsoltak el működő kiadásokra, miközben csökkennek a reálbérek közel 4 százalékkal, brutálisan emelkednek az árak, és a Fidesz szerint 47 ezer forintból is meg lehet élni. Önök, elérték, hogy 23 ezret meghaladó a cégfelszámolás. Kérdezem:

• Mit szólnak ahhoz, hogy a versenyszférában 36 ezerrel kevesebben dolgoznak, mint egy évvel korábban?
• Mit szólnak ahhoz, hogy 500 ezer magyar dolgozik külföldön?
• Hogyan fognak elszámolni az ígéreteikkel?
• Ezért kellett Matolcsy Györgynek távoznia?

+

CSÉFALVAY ZOLTÁN, nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: – Képviselő úr! Arra kér, hogy beszéljünk a tényekről. Hát beszéljünk a tényekről! Ha figyelmesen nézi a tényeket, akkor láthatja: önök csak az IMF- és az EU-segélyből tudták megmenteni az országot egy összeesés előtt álló gazdaságból, és ezzel egyébként, hozzátenném, fejenként 420 ezer forinttal növelték a magyar emberek adósságát. Ezzel szemben mi 2010 óta piaci alapon tudjuk finanszírozni az ország adósságát. Ön itt GDP-növekedésről beszél,  miközben a Bajnai–Gyorcsány-kormány, amelyet hűségesen szolgált és dicsér, nem tudom, miért, ma szakértői és válságkezelő kormánynak nevezi magát, holott 6,8 százalékos volt a GDP-visszaesés. Nem tudom, hogy hol van itt a siker.

– Képviselő úr! Nézzük a számokat! Önök 9,4 százalékos államháztartási hiányt hoztak össze már 2006-ban. Mi tartjuk az államháztartási hiányt 3 százalék alatt. 2002 és 2010 között a foglalkoztatottak száma 95 ezerrel csökkent. 2010 májusa és 2012 vége között 160 ezerrel növekedett a foglalkoztatottak száma. 2006 és 2009 között 3 százalékkal csökkentek a nettó reálbérek, míg a reálbérek alakulása 2010 és 2012 között 3,8 százalékos növekedést mutat.

– Ha a háztartások devizahiteleit nézzük: 2002 és 2009 között több mint 7000 milliárd forinttal növekedett a háztartások devizahitel-állománya, majd a különböző lépések következtében, amelyeket megtettünk, 2400 milliárd forinttal csökkent, ennyivel kisebb teher van az embereken. Reálértéken a háztartási energia 2002 és 2009 között egyfolytában növekedett. „Lassan mondom, hogy önök is megértsék”, ezzel szemben a mostani 10 százalékos rezsicsökkentés ezt is kompenzálja.

– Képviselő úr! Önök szja-t emeltek, hiszen a félszuperbruttó gyakorlatilag ezt jelenti, ezzel szemben mi egy nagyon jelentős szja-csökkentést vezettünk be. Önök a családokon akartak spórolni, mi visszaállítottuk a gyest, és csak a családi adókedvezménnyel évente 170 milliárd forint maradt és marad a magyar családoknál. Önök elvették a 13. havi nyugdíjat, mi megőriztük és továbbra is őrizzük a nyugdíjaknak a reálértékét.. Amely kormány nem képes biztosítani a szociális juttatásnak a fedezetét, az egy felelőtlen kormány, és ez volt az önök kormánya. Ami pedig a kis- és középvállalkozásokat illeti: utalnék arra, hogy csökkentettük a társasági adót. Az örökösödési illetéket is eltöröltük. Amennyiben a két időszakot tények alapján összevetjük, akkor nagyon jól látható, hogy az ország sokkal jobban teljesít, amióta ez a kormány van hivatalban.

+

JÓZSA ISTVÁN: – Államtitkár úr! Úgy látszik, másik országban élünk! Önök felélték az ország tartalékait, most pedig a jövőnket élik fel! A reálbérek igenis csökkentek, kérdezzék meg az embereket! Azok a tények, hogy 4 millió ember él a hivatalos létminimum alatt, hogy 1,5 millió ember van a szegénységi küszöb alatt, hogy 500 ezer gyermek éhezik, ezek olyan tények, amelyeket önöknek orvosolni kellene! Önök felelőtlenül járnak el, alkalmatlanok a kormányzásra!

A képviselő nem, az Országgyűlés viszont az államtitkári választ 213 igen szavazattal, 3 tartózkodás kíséretében elfogadta.

Az agrárkamarai választások után…

FONT SÁNDOR (Fidesz): – Államtitkár úr! 2012 nyarán a fogadta el parlament el az új agrárkamarai törvényt, amellyel a jogalkotó célja egy erős, egységes és korszerű köztestület létrehozása volt, elsősorban a hazai agrárium támogatására. Az új köztestület felállítása egy hosszadalmas folyamat, aminek 2013. február végén fontos fordulópontjához érkeztünk, ugyanis 2013. február 1-21. között, ebben az időszakban kerültek lebonyolításra a megyei küldöttválasztások. Legutóbb 2008-ban, az előző kormány időszakában tartott választásokat az agrárkamara. Az akkori hírek rendkívül alacsony részvételről és több helyről visszásságokról szóltak. Ez a mostani választás azért is különösen fontos, mert ezzel végre lezárulhat egy olyan időszak, amiben az agrárkamara csak egy szűk réteg, egész pontosan az MSZP-hez köthető érdekcsoportok szolgálatában állt, s végre olyan köztestületté alakulhat, amely munkájával hatékonyan szolgálhatja a teljes magyar élelmiszer-gazdaság ügyét.

– Államtitkár úr! Az agráriumban jártas emberek számára nyilvánvaló, hogy az előző kormányzat a kamarát a saját céljainak megvalósítására, saját érdekei kiszolgálására használta, nem törődve a magára hagyott tömegek érdekeinek képviseletével. A mostani választások ideje alatt elsősorban az MSZP részéről, tőlük egyáltalán nem szokatlan módon méltatlan politikai támadások érték a minisztériumot, illetve az agrárkamara átmeneti elnökségét. A vádak között szerepelt többek között, hogy nem volt elég idő a jelöltlisták összeállítására, hogy nem biztosították a legnagyobb érdekképviselet részvételi lehetőségét, de megfogalmaztak olyan abszurd állításokat is, hogy a falugazdászok fenyegették azokat a helyi gazdákat, akik nem kívántak részt venni a választásokon.

– Államtitkár Úr! Bízom abban, hogy a felálló új köztestület szektor-semlegesen képviseli majd a magyar élelmiszer-gazdaság érdekeit, és szakít azzal a szocialista gyakorlattal, hogy az agrárkamarát egyéni és rétegérdekek kiszolgálására és annak szolgálatába állítja. Mindezekre tekintettel kérdezem:

• A 2008-as kamarai választások fényében milyen volt a részvételi kedv a már lezajlott agrárkamarai választásokon, és milyen jövőt látnak és szánnak a Magyar Agrárkamarának?

+

BUDAI GYULA, vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: – Tisztelt Képviselőtársaim! Február 1-21. között lezajlottak a megyei agrárkamarai választások, ennek alapján megkezdődhet egy teljesen új agrárkamara szervezése. Március 9-én a megyei küldöttek megválasztják a megyei vezetőket és azt a 15 küldöttet, akik az országos küldöttgyűlésben a megyét fogják képviselni. Azt gondolom, hogy március 28-án, az országos küldöttgyűlés elfogadja az új alapszabályt, és megkezdheti az új nemzeti agrárkamara a működését.

– Nem véletlenül Gőgös Zoltán a szocialisták szószólója a leghangosabb most mögöttem, mert valóban nagyon nehéz dicsőséggel beszélni, arról a 2008-as kamarai választásról, ahol mindösszesen 1188-an adták le a szavazatukat, ezzel szemben 2013-ban, amit kritizálnak, 14 565-en szavaztak. De hogy néhány megyét is megemlítsek: Pest megyében 2008-ban 40 jelöltre 30-an szavaztak, vagy például Bács-Kiskun megyében 318-an szavaztak, míg 2013-ban 1144-en. De nézzük Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét is: 2013-ban 2219 fő volt a szavazók száma, 2008-ban 64-en az akkori agrárkamarára. És hogy kik voltak az akkori agrárkamarában? Az agrárkamara elnöke az a Forgács Barnabás volt, akinek a fia a mögöttem hangoskodó Gőgös Zoltán volt államtitkárnak az államtitkár-kollégája volt. Vagy ki volt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az agrárkamara elnöke? Az a Demendi László, aki Gőgös Zoltán képviselőtársa volt a szocialista frakcióban 2006-2010 között.

– Tisztelt Képviselőtársam! Hiába hangoskodnak: a tények, tények maradnak. Gondolkozzunk el egy picit azon, mielőtt valamit állítunk! Úgy látom, hogy valóban rosszul esik a szocialistáknak az, hogy az akkori agrárkamara nem volt más, mint azoknak a kádereknek a búvóhelye, akiket ők odatettek. Most pedig egy új nemzeti agrárkamara fog megalakulni március 28-án, amely valóban vidék-, agrár- és élelmiszer-ipari kamarája lesz!

+

FONT SÁNDOR: – Államtitkár úr! Valóban, egy picit izgalmas, hogy vajon az agrárkamarai választások nyílt rendszerénél az MSZOSZ miért nem állított ezek szerint listát. Talán kiderült volna, hogy újra csak 64-en szavaztak volna rájuk, mint annak idején, az előző, 2008-as választásnál. Ezúttal azonban nem egyoldalú lesz, mint a most bekiabálók vélik Bizony egy európai szintű osztrák és spanyol agrárkamara működési rendszerét próbáltuk meg Magyarországon is meghonosítani, azzal az agrárkamarával szemben, amit eddig működtettek, és sajnos ilyen értelemben csak egy réteg kényszereit, érdekeit szolgálták ki. Ettől akarunk távol maradni! Bízom benne, hogy egy hatékony agrárkamarai rendszer fog létrejönni. A válaszát köszönöm és elfogadom!

Lesz-e költségvetési törvénymódosítás, vagy végképp ellehetetlenítik a kistelepülések önkormányzatait?

KISS SÁNDOR (Jobbik): – Államtitkár úr! Magyarország 2013. évi központi költségvetésének feladatfinanszírozásnak nevezett előirányzatai az ország több száz önkormányzatát hozták kilátástalan helyzetbe. Különösen a közös önkormányzati hivatal alakítására kötelezett községi önkormányzatok köztisztviselői létszámhelyzete ad okot aggodalomra. A helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi törvény előírta, hogy 2013. március 2. napjától a 2 ezer fő lakosságszám alatti önkormányzatok - kivéve a városok - nem tarthatnak fenn önálló polgármesteri hivatalt, hanem más, hasonló sorsú településsel vagy településekkel közös önkormányzati hivatalt kell kialakítaniuk. Ez az egyik kötelezési mód, míg a másik: a 2 ezer fő lakosságszám feletti település nem tagadhatja meg a vele határos, 2 ezer fő lakosságszám alatti település csatlakozási szándékát.

– Államtitkár úr! A törvény nem tesz különbséget az ellátandó feladatok mennyisége és az önkormányzati hivatalok működésére biztosított támogatások s az ebből eredendően elismert köztisztviselői létszám megállapítása között. Közismert, hogy míg az ország egyes részein szinte ismeretlen fogalom az önkormányzatoknál a foglalkoztatási, lakásfenntartási támogatás, a közmunka kezelése, a szociális segélyezés, addig az ország perifériáin több száz önkormányzat belegebed az előbbi társadalmi-szociális problémák kezelésébe. A törvény azzal honorálja akár a legapróbb, 1125 fős várost is, hogy minimum 14 főt is megfizet az önkormányzati hivatalában, pusztán azért, mert városi rangot szerzett. Nem a városok szerzett, megérdemelt rangja a bosszantó, hanem az az elv, hogy a járások kialakulásával már a városi önkormányzatnak sincs gyámhatósága, okmányirodája, s a többi, tehát nincs nagyobb köztisztviselői létszámot igénylő többletfeladata, mégis nagyságrenddel nagyobb támogatást kap.

– Államtitkár úr! Íme, egy érzékletes és valós példa: közös hivatalt alakít ki a 4230 fő összlakosságszámú három Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település, Encsencs, Penészlek és Nyírgelse, 11 fő köztisztviselőt foglalkoztathat támogatással a székhelyén és a két kirendeltségén. Ugyanakkor a 2200 fő lélekszámú Máriapócs város 16 főt foglalkoztathat állami támogatással, miközben – mint az előbb jeleztem – a városnak nincs különösebben többletfeladata. Gondolom, érezhető a különbség: 4230 főt három településen kiszolgál 11 fő, míg 2200 főt egy településen 16 fő. Kérdezem:

• Terveznek-e törvényi szintű kompenzálást az elmaradott térségekben működő, jellemzően többletteherrel küzdő községi önkormányzatok működési támogatásának, ezáltal az elismert köztisztviselői létszámának az emelésére?
• A községek és a városok közötti dupla finanszírozási különbség nem a községi önkormányzati igazgatás jelen és jövőbeli elsorvasztását szolgálja? 

+

TÁLLAI ANDRÁS, belügyminisztériumi államtitkár: – Képviselő úr! Azt gondolom, az önkormányzati rendszer átalakítása a kormány egyik legnagyobb vállalása és az egyik legnagyobb tette, amit megvalósított. 2013-tól – sok más mellett – természetesen a finanszírozás is megváltozott az önkormányzati rendszeren belül. Eddig az volt a jellemző, hogy korlátlanul és következmények nélkül vehettek fel hitelt, köteleződtek el 5-10-20 évre, és élték fel a jövőt. Ennek a következménye lett az eladósodás, ennek a következménye lett, a korlátlan hiánytervezés, a vagyonfelélés. Volt, aki működésre, és volt, aki fejlesztésekre vette fel a hitelt, mert az európai uniós fejlesztések csak nagyon nagy önerőrésszel voltak megvalósíthatók.

– Képviselő úr! Abban mindenki egyetértett, hogy az önkormányzati rendszert és a finanszírozási rendszert is át kell alakítani. Ezt a kormány több lépésben megtette. Az első lépés volt a stabilitási törvényen belül, hogy szabályozta az önkormányzatok kötelezettségvállalását. Tehát a hitelfelvételt és a kötvénykibocsátást szabályozta, szigorította, és ez egy bizonyos összeg fölött csak a kormány engedélyével lehetséges. Kimondta az önkormányzati törvényben 2011 decemberében, hogy a jövőben már a tervezéskor sem lehet működési hiányt tervezni, addig nyújtózkodj, míg a takaród ér, és csak annyi kiadást lehet tervezni, amennyi bevétele van az önkormányzatnak. És itt jutunk el az önkormányzati hivatal és a településüzemeltetési feladatok finanszírozásához: a településüzemeltetés terén a zöldterületet, a közvilágítást, a köztemetőt és a közutakat a megfelelő mutatószámok alapján finanszírozzuk az új rendszerben. Most már csak feladathoz adott finanszírozás létezik a költségvetésben. Az önkormányzati hivatalok finanszírozása a lakosságszám alapján történik, attól függően, hogy hány település önkormányzata társul a feladatok ellátására, hogy van-e a területén nemzetiségi önkormányzat, illetve hogy az adott település járási székhely-e.

– Képviselő úr! Az ön által felvetett problémát én értem. Az a problémája, hogy egy kis lakosságú, de város, magasabb létszámmal látja el ugyanazt vagy kevesebb feladatot. Az a három település, amit ön említett, azonban a törvény által finanszírozott létszámmal is el tudja látni ezt a feladatot. Lehet az hiba, hogy a kisebb létszámú városban magasabb a létszám, természetesen ezt meg fogjuk vizsgálni, mint ahogy az egész finanszírozási rendszernek a gondjait, nehézségeit is, hiszen egy ilyen átalakulás nyilván csak feszültségekkel teli módon történhet meg. Erre vonatkozóan egyébként az önkormányzati fejezetben jelentős, mintegy 45 milliárd forintnyi összeg van, ezt szeretnénk korrekcióként felhasználni az ilyen gondok orvoslására.

+

KISS SÁNDOR: – Államtitkár úr! Az volt a kérdésem, hogy mire számíthatnak, egyebek között a példában felsorolt önkormányzatok. Ön azt mondta, hogy kapnak a tartalék 50 milliárdból, amit kiosztanak, ha kiosztanak. A feladathoz kell szabni, nem pedig a létszámhoz. De nem ezt csinálják! 

A képviselő nem, az Országgyűlés viszont az államtitkári választ 193 igen szavazattal, 45 nem ellenében, tartózkodások nélkül elfogadta.

Veszélyben az inkubátorprogram?

LANCZENDORFER ERZSÉBET (KDNP): – Államtitkár úr! A Heti Világgazdaság február 2-i számának 12-13. oldalán „Kell-e inkubátorprogram?” címmel egy különös írás jelent meg. Egy nemrégiben kiadott ENSZ-jelentésre hivatkozva ugyanis vita bontakozott ki azzal kapcsolatban, hogy a kórházak elé kihelyezett babamentő inkubátorok, idézem: „többet ártanak, mint használnak”. Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága, amelynek tagjaként Herczog Mária érvelt az újságban, az anonimitást kérte számon a programon, amelynek következtében az idekerülő gyermekek önazonossághoz való joga sérül. Az érvelés szerint a gyermek előtt örökre rejtve marad, honnan jött, kik voltak a felmenői, milyen nemzetiséghez, valláshoz tartoztak. Ugyanakkor a cikkből kiderül, hazánkban mintegy negyven babát mentettek meg az elmúlt másfél évtizedben ezek az inkubátorok.

– Elhangzik egy másik kérdés is Herczog Mária szájából, talán az utcákon ma is látható plakátok kapcsán is. A plakátok felirata a következő: „Azt is megértem, ha nem vagy még kész rám, de inkább adj örökbe, hadd éljek!” A plakáton egy néhány hetes magzat képe látható. Herczog Mária kérdése pedig arra vonatkozik, hogy, idézem: „Mennyiben családbarát megoldás, ha az anyának, a családtagoknak nyújtott minden lehetséges segítség helyett arra ösztönzik a krízisben levőket, hogy szabaduljanak meg a gyermektől?” Kérdezem:

• Mihez van elsősorban joga az embernek: az élethez vagy az önazonossághoz?
• Vajon egy működőképes, eredményes program valóban megszüntethető-e az önazonossághoz való jog esetleges sérelme miatt?

+

SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: – Tisztelt Képviselő asszony! Az első babamentő inkubátort 1996. május 16-án helyezték el a Schöpf-Merei Kórházban, ami annak idején anyavédelmi kórház volt. Abortuszt egyébként abban a kórházban nem végeztek, és zárójelben azért hozzáteszem, hogy az előző kormány bezáratta az egyetlen ilyen szülészetet. Azóta, ahogy ön is mondja, közel negyven gyermek „született meg” az inkubátorokban, és azt gondolom, hogy az elsődleges szempont az élet. Elsődleges szempont az, hogy ezek a gyermekek, akik megszülettek, élnek ma is, sőt közülük már többen a felnőttkor közelében élnek. Éppen ezért azt kell mondani, hogy mindent felülír az élet, és bármilyen igazságtartalom is van abban a gondolatban, hogy az önazonossághoz való jog sérelmét veti fel az inkubátorban való elhelyezés, összességében, még egyszer hangsúlyozom: az élet a legfontosabb, és ezt senki, dolgozzon bár az ENSZ-ben, dolgozzon az Európai Unió bármely intézményében, nem írhatja felül.

– Tisztelt Képviselő Asszony! Az inkubátorban elhelyezett csecsemőknek is joguk van az élethez. Szeretném azt is jelezni, hogy nemzetközi tekintetben is érdemes megnézni, hogy mely országok alkalmaznak inkubátort vagy hasonló jellegű megoldásokat. Így ilyen van Ausztriában, Belgiumban, a Cseh Köztársaságban, Németországban, Olaszországban, Litvániában, Portugáliában, Szlovákiában és a Vatikánban, Európán kívül pedig Kanadában, Indiában, Japánban, Malajziában, Pakisztánban és az Amerikai Egyesült Államokban is. Tehát mindazok, akik ezt az intézményt támadják, azok, azt gondolom, hogy az élettel szembemennek. Éppen ezért indult a magzat védelme érdekében az a kampánysorozatunk, amelyet tavaly az Európai Unió egy biztosa, illetve Magyarországon néhány civil szervezet és teljesen érthetetlen módon idén a szocialista képviselők is megtámadtak. Pedig ennek eredményeképpen 2010-ben közel 6 százalékkal, 2011-ben 5 százalékkal, 2012-ben ismét közel 6 százalékkal csökkent Magyarországon az abortuszok száma, ami sajnos még így is nagyon magas a környező országokhoz képest. Azt gondolom, hogy mindent meg kell tennünk, a magzati élet védelmében, az inkubátorokban elhelyezett életek érdekében is.

+

LANCZENDORFER ERZSÉBET: – Államtitkár úr! Válaszát nemcsak személyes meggyőződésem okán fogadom el, hanem erre köteleznek azok a nemzetközi nyilatkozatok is, amelyek első számú jogként sorolják fel az emberi jogok közül az élethez való jogot. Idézem az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, amelyet az ENSZ közgyűlése 1948. december 10-én 8 tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül fogadott el. A bevezetőből és a harminc cikkből álló nyilatkozat 3. cikke kinyilvánítja az élethez, megismétlem: elsőként az élethez való jogot, és ezt követi a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való jog. Ezt az élethez való jogot tehát semmiféle jogi csűrcsavarral senki nem írhatja felül!

Már megint bűnös nép a magyar?

LENHARDT BALÁZS (független): – Államtitkár úr! Január közepén megalakult az Országházban a Magyar Holokauszt 2014 Emlékbizottság, amelynek feladata a magyarországi zsidóság deportálásának 70. évfordulójáról szóló megemlékezés előkészítése. Ezen az összejövetelen Lázár János államtitkár úr, a bizottság elnöke elmondta: a testületet azért hozták létre, mert a kormány kiemelten fontosnak tartja a szembenézést és a bocsánatkérést, amely a kommunista diktatúra alatt elmaradt, és az elmúlt 22 évben pedig felemásra sikerült. A sajtótájékoztatón a súlyos megfelelési kényszerrel küzdő államtitkár azt sem mulasztotta el megüzenni, hogy „a bocsánatkérést a nemzeti identitás részévé kell tenni”.

– Államtitkár úr! Manapság az ország vezető politikusai hetente szavatolják közleményekben a hazai zsidóság védelmét, rendszeresen járnak Izraelbe beszámolni az állítólagos antiszemitizmus elleni harc eredményességéről, és bocsánatkérés bocsánatkérést követ. Idén tavasszal mindnyájunk nagy örömére Budapesten, az antiszemitizmus fővárosában rendezik meg a zsidó világkongresszust, amit a biztosítás várhatóan több száz milliós költségén felül önök nyilván további adóforintokkal is közvetlenül támogatni fognak. Az emlékbizottság szerint a teljes magyarságot felelősség terheli a múltért. Lázár János állítja: „ne lehessen úgy magyarnak lenni a XXI. században, hogy a szembenézés és a bocsánatkérés ránk eső részét ne viselnénk”. Lázár János Edvard Benešt megszégyenítő módon nyilvánítja a magyarságot így kollektív bűnössé. Ezért egyre többen ki kell, hogy mondjuk: ebből elég volt! Nekünk nem kell szembenézni semmivel, mert nem vagyunk vétkesek semmiféle holokausztban! A 2013-ban élő magyarság egyetlen tagja sem felel egyetlen ártatlan zsidó haláláért sem! Éppen ezért kikérjük magunknak, hogy a nevünkben bárkitől is bocsánatot kérjenek! Ha a bizottság tagjai bűnösnek érzik magukat, vezekelni szeretnének és kártérítést fizetni, hát tegyék, de ne adóforintokból!

– Államtitkár úr! Sok honfitársam nevében mondhatom: nagyon örülnénk neki, ha az impotens külügy határozottan követelne bocsánatkérést a megint mindennapossá váló délvidéki magyarverések miatt; ha a miniszterelnök két koccintás és szlovákház-avatás között hasonló vehemenciával állna ki az állampolgárságuktól megfosztott felvidéki testvéreinkért, vagy a gyulai Saguna-szobor gesztusáért cserébe az lenne a legkevesebb, ha méltósággal és botrányoktól mentesen eltemethetnénk Nyirő Józsefet végakarata szerint Székelyföldön. Legyen szíves tájékoztatni arról, hogy a bocsánatkérés nemzeti identitás részévé tételét a kormány milyen eszközökkel kívánja megvalósítani!

• A ruhájukat meg nem szaggatókat vagy nem elég mélyre meghajlókat majd átnevelőtáborba zárják?
• Vagy elkezdődik a börtönbüntetések sorozata, ha valaki kétségbe mer vonni bármilyen holokauszthoz kapcsolódó dogmát?
• Mennyibe fog kerülni ez az emlékév?

+

DONCSEV ANDRÁS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: – Képviselő úr! Szégyenkezem, hogy a Magyar Országgyűlésben ilyen uszító, gyűlöletkeltő felszólalás elhangozhat, és büszke vagyok arra, hogy visszautasíthatom az ön emberi méltóságot sértő kijelentéseit. A kormány számtalanszor világossá tette, hogy számunkra minden magyar honfitársunk egyformán fontos, határon innen és túl, éljen akár Marosvásárhelyen, Los Angelesben, Tel Avivban vagy Buenos Airesben. Világossá tettük azt is, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy valamennyi Magyarországon élő honfitársunk békében és biztonságban érezze magát.

– Képviselő úr! A múltat nem csak eltörölni nem lehet, ahogy azt ötven éven keresztül a kommunisták próbálták, elfelejteni sem szabad. Sőt, mindent pontosan a helyére kell tenni, de nem úgy ahogy ön erre törekszik. Nekünk, magyaroknak és az itt élő kisebbségeknek, nemzetiségeknek vannak olyan szenvedéseink, amelyek összekötnek bennünket, és vannak, amelyek szembefordítottak egymással. Igen, sajnos volt olyan időszak a történelemben, amikor magyar és magyar közé ékelődött a szégyen. A kitaszítottak szégyene a megalázottság szégyene volt. A kitaszítók arcára a bűn égetett szégyenfoltot, a többség pedig a tehetetlenségéért szégyellte magát. Ezekből a korszakokból, például ’44 tavaszából, amikor magyarokat és magyar zsidókat fordítottak egymás ellen, mindannyian láthattuk, megtapasztalhattuk és okulhattunk is belőle, ha a nemzeti szolidaritás szövetét bárhol is elvágjuk, vagy engedjük, hogy egy durva mozdulattal elszakítsák, akkor törvényszerű, hogy az utolsó szálig felbomoljék. Éppen ezért a magyar kormány Szent István szellemében gondoskodik arról, hogy hazánkban valamennyi nemzeti, etnikai és vallási kisebbség tiszteletet és megbecsülést élvezzen. Mi olyan hazát szeretnénk, mely megvédi az előttünk járt nemzedékek által ránk hagyományozott sokszínű kulturális örökséget, hiszen igazi létünk abban van, amit közösen alkottunk, nem abban, amit elpusztítottunk. Szövetséget szeretnénk valamennyi hazánk fia között, a most élők, a már holtak és a még meg sem születettek között nemre, származásra és vallásra való tekintet nélkül. Otthont, melyben mindenki érezheti, amiről mindenki tudhatja, hogy Magyarország valamennyi polgárára, a nemzet valamennyi polgára számíthat erre az országra.

– Képviselő úr! Szeretném emlékeztetni önt arra is, hogy Magyarország Alaptörvénye minden korábbinál szélesebb állampolgári jogokat biztosít. Deklarálja az emberi méltóság sérthetetlenségét, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való jogot, és ezeket az alapvető jogokat minden polgártársunk számára bármely megkülönböztetés nélkül biztosítja. A kormány minden olyan magyar polgár juttatását növeli, akik tartós időtartamú szabadságelvonást szenvedtek el a XX. századi kommunista és nem kommunista diktatúrák áldozataként. Hasonlóan a holokauszt túlélők életjáradék-emeléséhez, idén és jövőre is 50-50 százalékos emelést biztosít részükre. A kormány többször deklarált törekvése, hogy a XX. századi magyar történelem sötét korszakainak egyre kisebb számban közöttünk élő túlélői méltón emlékezhessenek a múltra, és az általuk elszenvedett sérelmek és megpróbáltatások ellentételezéseként nyugodt, békés időskort élhessenek meg.

– Képviselő úr! Ebben az országban még egyszer nem nyerhet teret olyan kirekesztő eszme, amelynek jegyében származásuk, vallásuk, etnikai hovatartozásuk vagy osztálybesorolásuk miatt üldöznek embereket. Felszólítom önt tehát, hogy ilyen sértő kérdésekkel a jövőben hagyjon fel, és ne uszítsa egymás ellen aljas politikai haszonszerzés céljából magyar honfitársainkat!

+

LENHARDT BALÁZS: – Államtitkár úr! Természetesen a leghatározottabban visszautasítom az aljas uszítást és gyűlöletkeltést, amit megpróbált a számba adni! Aki ebben az országban él, és nem teljesen vak, az pontosan látja, hogy a különböző holokauszt megemlékezések akár hetente többször követik egymást, és míg Trianon a mai napig égő sebként lüktet a nemzet testében, addig valahogy azt a kérdést, ami a magyarság legnagyobb sorstragédiája, és a történelmi távlatban sem sokkal korábban történt meg, valahogy nem kezelik megfelelően. Nem véletlen, hogy ön sem válaszolt semmit azokra a felvetésekre, amit az utódállamok vonatkozásában tettem, ahol a mai napig másodrendű vagy harmadrendű állampolgárként élnek a magyarok 93 évvel a gyalázatos békediktátum után, ahol a magyar beszédet akarják megtagadni, ahol a székely zászlót sem engedik kitűzni.

A képviselő nem, az Országgyűlés viszont az államtitkári választ 245 igen szavazattal, 38 nem ellenében, tartózkodások nélkül elfogadta.