Különös pillanatok kísérik a Tisztelt Házban az azonnali kérdések műfaját. Az elnök csenget, hosszasan csenget, rövid szünetet rendel el, mert vége az interpellációknak, vége a „kötelező szavazás" okozta frakciófegyelemnek, a képviselők zöme elindul a büfébe, a folyosóra vagy egyéb szükséges dolgait végezni.  Pillanatok alatt harmadnyian maradnak. Így kezdődik. Mindig így kezdődik. Kivéve, amikor a miniszterelnököt szólítják. Időről időre, személyesen kell választ adnia a hozzá címzett kérdésekre. Garantált a telt ház.  A siker egyik oldalon sem kétséges: minden párt hálásan megtapsolja a szószóját! Legutóbbi szónoklataikból tallózunk, szolidan stilizálva, udvariasságból a hangzavarokat, bekiabálásokat sem jelezve.

Mit mondanak a hangok a miniszterelnöknek?

NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): – Miniszterelnök úr! A kormány augusztusban visszavonta a Vát-Porpác települések közelébe tervezett reptér és logisztikai központ kiemelt jelentőségű státusát. Tette ezt annak ellenére, hogy a beruházás több mint háromezer embernek adott volna munkát, több száz magyar vállalkozásnak megrendelést, több ezer családnak biztos megélhetést. Tette ezt annak ellenére, hogy a kínai kereskedelmi miniszter egyértelműen kinyilvánította, saját forrásból itt akarják megvalósítani a fejlesztést. És tette ezt annak ellenére, hogy a Fidesz megyei elnöke, Kovács Ferenc hazatérve nyári sanghaji útjáról, még szeptemberi alapkőletételről beszélt.

– Miniszterelnök úr! Ön azt mondta, hogy azért nem lesz reptér, mert zavarja a turizmust és a helyieket is meg kellene kérdezni. Miniszterelnök úr, ön miről beszél? Vát és Porpác lakossága népszavazáson már régen eldöntötte, hogy akarja ezt a beruházást. A turizmus visszaeséséről beszélni egy reptér esetében pedig egyenesen ostobaságnak hangzik, hacsak nem arra a vadászturizmusra gondol, amit az ön első kormányzása végén kiprivatizált Sárvári Mezőgazdasági Zrt.-nél folytatnak 14 ezer hektáron Nyerges Zsolt igazgatósági elnöksége alatt.

– Miniszterelnök úr!

• Mely nagyurak, vagy ha ön úgy jobban érti, mely oligarchák vadászhobbija fontosabb önnek, mint Nyugat-Magyarország legnagyobb hatású beruházása?
• Csak nem a közelben erdőt vásárló, kastély és fogadó üzemeltetésében érdekelt Simicska Lajosé?
• Ön kinek az érdekét képviseli valójában?
• Önt ki irányítja?
• Ki súgja be azokat a bizonyos hangokat a fejébe, vagy csak úgy jönnek maguktól?

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Képviselő úr! Kétségkívül van egy olyan hang, amire minden körülmények között figyelek, és ez Magyarország hangja! Talán még ön is emlékezhet rá: 1988-ban még itt volt a szovjet hadsereg, a munkásőrség meg az egypártrendszer, meg pártgazdasági irányítás, mégis rendszerváltás történt Magyarországon, mégis az történt, amit az emberek akartak. Ennek egyetlen oka volt: az emberek kifejezték a véleményüket és hallatták a hangjukat. A magam részéről azóta is bizonyítva látom: a legfontosabb, hogy az embereket meghallgassuk, elmondhassák a véleményüket és figyelhessünk rájuk. Éppen ezért folytat a magyar kormány nemzeti konzultációt minden fontos kérdésben. Magyarország és a magyar emberek érdekeit kell képviselni és előtérbe helyezni. Ezt az elvet követjük a külföldi befektetések esetében is. Minden komoly befektetői szándék megléte esetén az emberek érdekeit szem előtt tartva döntünk kiemelt jelentőségű beruházássá való minősítésről vagy annak megszüntetéséről.

– Valóban, 2007-ben egy kínai befektetői csoport Szombathely térségében logisztikai központ és repülőtér fejlesztésének ötletét vetette föl. A befektetői csoport interkontinentális teherszállító repülőtér fejlesztését indítványozta mondván, hogy a kínai árukat innen lehet Nyugat-Európába teríteni. A repülőtér-fejlesztés engedélyezéséért felelős légiközlekedési hatóságot azonban 2009 óta nem keresték meg, repülőtér-létesítési és repülőtér-fejlesztési eljárást nem kezdeményeztek. A fejlesztés megkezdésének elmaradása miatt a jelenlegi kormány idén augusztusban a kiemelt minősítést megszüntette, mivel nem látjuk komolynak a befektetői szándékot. Ha mégis van, arra szeretném önöket kérni, hogy forduljanak a fejlesztés engedélyezéséért felelős légiközlekedési hatósághoz, és adják be a szükséges papírokat.

+

NEMÉNY ANDRÁS: – Miniszterelnök Úr! Már megszoktuk, hogy következmények nélkül tud bármit mondani. Azonban a tény az, hogy a kiemelt jelentőségű ügy státus visszavonását a fejlesztési kabinet készítette elő. Tény az, hogy ennek a kabinetnek ön az elnöke, tagja pedig a fejlesztési miniszter asszony, az a felsőfokú végzettség nélküli, bábként odatett miniszter asszony, akinek a főtanácsadója Nyerges Attila. Tény az is, hogy Nyerges Attila testvére Nyerges Zsolt, a vadászterületek felett diszponáló vállalkozó, aki nem mellesleg Simicska Lajos cégtársa. Tény az, hogy ma Magyarországon minden fontos kérdésben ezek az urak hozzák meg a végső döntést. Szomorú tény, hogy ön nekik köszönheti kormányzati hatalma fenntartását.

– Miniszterelnök úr! Csinálhat ön bármilyen választási rendszert, a jövő ténye akkor is az lesz, hogy az összes többi magyar ember, aki nem érdekelt a nagyurak gazdasági szövetségében, meg fogja önt fosztani ettől a kétes hatalomtól!

+

ORBÁN VIKTOR: – Képviselő úr! Először is a jelen nem lévő miniszter asszony nevében visszautasítom a szavait, másodsorban a középfokú végzettséggel rendelkező emberek nevében is kikérem magamnak azt a lesajnáló hangot, amit itt megütött.  Ami pedig az ügy lényegét illeti: összeesküvés és politikai balhé helyett - megismétlem - adják be a szükséges engedélyek iránti kérelmet és papírokat. Mint a régi viccben: nem elég a Jóistent kérni, hogy ötös találatunk legyen a lottón, néha kell venni szelvényt is. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Meddig halogatható még az őszinte beszéd?

MIRKÓCZKI ÁDÁM, Jobbik: – Miniszterelnök úr! A Jobbik közel két évvel ezelőtt beadta az Országgyűlés elé a cigány-magyar együttélés problémáit vizsgáló bizottságra a javaslatot, amelyet értelemszerűen rajtunk kívül minden egyes párt a legminimálisabb indok nélkül leszavazott. Erre azt is mondhatnánk, vagy úgy is értékelhetnénk, hogy önöknek nincs joga többé ebben a kérdésben megszólalni, hiszen nem kívánják megoldani ezt a nagyon is súlyos problémát, aki pedig szeretné megoldani, annak a lehetőségét is elveszik, hogy legalább megkísérelje azt.

– Miniszterelnök úr! Az önök kormánya a kettős mérce alkalmazásában lassan túlszárnyalja az elmúlt évtizedek balliberális megmondóembereit is, miközben a serpenyő másik oldalán - most csak helyszíneket sorolok: Pécs, Mezőtárkány, Devecser, Gyöngyös, Erdőkertes, Fegyvernek, Dorog - eszméletlen dolgok történnek. Csak zárójelben jegyzem meg: ezen események töredékéért Franciaország, Kanada, Olaszország azonnal a kitoloncolás mellett tör pálcát. Önök zéró toleranciát hirdettek az antiszemitizmus ellen, de ez az ország nem az állítólagos antiszemitizmusban szenved, hanem sajnálatos módon olyan elképesztő bűncselekményhullámban, amelyet már csak az nem lát, aki nem akar. A romastratégiát mint egy győzelmi zászlót hordozza ez a kormány és holdudvara, nemcsak Magyarországon, hanem Európa szerte, miközben eredményt vajmi keveset tud felmutatni.

– Miniszterelnök úr! A lehető legőszintébben mondom: nem lehet egyszerre két úrnak szolgálni, nem lehet egyszerre megfelelni a békés társadalom és bizonyos bűnözői körök érdekeinek. Dönteni kell, de annak első lépése, hogy kimondjuk az igazságot.

• Ön szerint meddig halogatható még cigánykérdésben az őszinte beszéd?

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Képviselő úr! Először is, sosem értettem, most sem világosodtam meg az ügyben, hogy miért kell a cigánykérdést meg az antiszemitizmust egy mondatban emlegetni. Szívesen beszélünk minden fontos társadalmi kérdésről, csak kezelhető és érthető módon kellene tenni. Másfelől, megmondom őszintén: a parlament egy nyilvános fórum, ha fel akar szólalni, erre minden lehetősége megvan, most sem először beszélünk egymással, de azt ne várja tőlünk, hogy még külön színpadot is ácsoljunk különböző bizottságok formájában ahhoz, hogy ön elmondhassa azt ott is, amit itt is elmond. Azt tapasztalom egyébként – méltányolva az ön visszafogott és bizonyos értelemben elegáns stílusát –, hogy valójában folyamatosan előítéleteket, időnként provokációkat meg fölöttes általánosítást kapunk cigányügyben. A magam részéről egyáltalán nem pártfogolom azt az ötletet, hogy a Jobbik által javasolt fórumokon vitassuk meg ezt a kérdést, mert előre látom, hogy hova fog torkollni. Azt, hogy értelmesen beszéljünk erről a kérdésről, azt viszont igenis tudjuk támogatni.

– Ami pedig a kettős mércét illeti, a kormány erőteljes álláspontjaként leszögezzem: mi minden bűncselekményt, amely bármely magyar állampolgár ellen irányul, egyforma erővel üldözünk. Az áldozatokkal együtt érzünk. De Magyarországon nem lesz kettős mérce, nem lesz sem faji, sem osztályalapú, sem vallási alapon semmifajta megkülönböztetés, sem a jogok, sem a kötelességek tekintetében! A kormány minden tagját arra utasítottam mindig és  teszem ezután is, hogy ennek szellemében végezzék a munkájukat.

+

MIRKÓCZKI ÁDÁM: – Miniszterelnök úr! Én is értékelem most öntől az őszinte beszédet, és hadd válaszoljak egy ön által feltett kérdésre, hogy miért ácsolna ön és kormánya a Jobbiknak színpadot. Hát elsősorban azért, mert nincs ilyen színpad. Nincs semmi olyan fórum, ahol mi tabuk nélkül el tudjuk mondani azokat a problémákat, amelyek igenis sújtják Magyarországot.  Lehet mutogatni az Országgyűlésre, de ha az a probléma, hogy a Jobbiknak nem akarnak ilyen színpadot ácsolni, akkor mi azt szorgalmazzuk, hogy  javasoljon a tisztelt miniszterelnök úr, vagy javasoljon a kormány, vagy javasoljon bármelyik más párt, akár olyan köntösben, ami nekik tetszik ilyen fórumot, a Jobbik garantáltan támogatni fogja. Mert lehet még folytatni a különböző struccpolitikát, a tabumentes polkorrekt beszédet, áldozhatunk még a liberalizmus oltárán, ez a kérdés sajnos továbbra is megoldatlan, és a csírája sem látszik annak, hogy vajon ez pozitív értelemben hova fog vezetni.

+

ORBÁN VIKTOR: – Képviselő úr! Meg fogjuk fontolni a javaslatát.

Milyen lehetőségeket szalasztott el az ország?

VÁGÓ GÁBOR (LMP): – Miniszterelnök úr! Tisztelt Ház! Ön 2011 januárjában azt mondta a fejlesztéspolitikai intézményrendszerrel kapcsolatban: „ki kell takarítani ezt a disznóólat”.

– Miniszterelnök úr! Hogyha egy kalyibát narancsra festenek, és azt írják rá, hogy sertéstartó telep, és utána csak a haverokat engedik be, a józan paraszt számára az attól még disznóól marad.

– Miniszterelnök úr! 8200 milliárd forint lehívására lett volna lehetősége az országnak, ehhez képest eddig 3000 milliárd forint került kifizetésre, habár 6000 milliárdról van szerződés, további 2200 milliárd forint sorsa pedig kétséges. Több százezer munkahely megteremtésének a lehetőségét szalasztotta el a kormány. 2010-ben - a gyarmatosítási háborújuknak köszönhetően - mindenhova narancsos embereket akartak ültetni. Azt látják az egyszerű állampolgárok és azok, akik szeretnének vállalkozásba fogni, valamit kezdeni magukkal és ezzel az országgal, hogy valójában csak azok jutnak hozzá az uniós húsosfazékhoz, akiknek van haverja. Nagyon szépen látszik ez a Szajol-Püspökladány-mutyinál, ahol aranyból lehetett volna kirakni azokat a sínpárokat ugyanannyi pénzből, miközben az egyszerű embereknek nincsen lehetősége arra, hogy például a saját lakásukat energetikai hatékonysági beruházással felújítsák. Csak a nagyok viszik el a nagy támogatásokat, miközben a kicsik nem tudnak fejlődni.

– Miniszterelnök úr! Európa felé nem úgy jutunk el, hogy egyre nőnek a különbségek az országban. Nem változott semmit a fejlesztéspolitika a szocialisták óta, egyre rosszabb a helyzet.

– A Fideszes fejlesztéspolitika is afelé visz, hogy a gazdagok gazdagabbak, a szegények pedig szegényebbek lesznek.

• Tudja, hogy milyen lehetőségeket szalasztott el az ország?

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Képviselő úr! Bár kétségkívül erős kurucos erős kifejezéseket használ, továbbra sem vagyok hajlandó megkérdőjelezni az ön jó szándékát. Valóban, indokoltnak látom azt a kérdést, hogy vajon 2010-ben a választások után nem kellett volna-e teljes egészében felborítani az európai uniós pénzek szétosztásával foglalkozó intézményrendszert. Régen volt, de azért, elmondom: a kormány több alkalommal is tárgyalta ezt a kérdést, mert láttuk, ha már szóba hozta, hogy disznóól. Azt is láttuk, hogy számos olyan nagyprojekt, nagypályázat fut, amelynek a hasznossága nemzetgazdasági szempontból legalábbis kérdéses. És akkor hosszú tárgyalásokat folytattunk Brüsszellel, és a következőt állapítottuk meg. Ha ezt az intézményrendszert átalakítjuk, tehát nem személyeket cserélünk, hanem hogy értelmes legyen, átcsoportosítjuk a forrásokat úgy, ahogy a választások utáni gazdaságpolitika azt megkövetelte volna, akkor nem tudtuk volna Brüsszellel akkreditáltatni , bennmaradtak volna a források, vissza kellett volna utalnunk Brüsszelnek. Egy nagyon nehéz helyzetben volt akkor a kormány. És akkor úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk ezt az intézményrendszert valahogy adjusztálgatni, foldozgatni, toldozgatni, valahogy javítani a hatékonyságán, ha már újat felállítani nem tudunk.

– Képviselő úr! Világossá tettem a kormányon belül, különösen a fejlesztési miniszter, de minden kormánytag előtt, hogy azt várom el, hogy a pénzügyi ciklus végére egyetlen forintot se kelljen visszaadni Brüsszelnek, hanem minden forrást, amely Magyarország rendelkezésére áll, ki kell fizetni; 100 százalékot várok el. Megjegyzem, ha ez sikerülne, amiért most még mindig harcolunk, egyedülálló lenne az Európai Unióban, de ez nem ok arra, hogy kisebb célt tűzzünk magunk elé. Ezt a politikát folytatjuk azóta is. Nem tudok mást tenni, mint kérem önt, a kurucos rohamok után, amikor lehiggad, akkor támogassa a gazdaságpolitikánkat.

+

VÁGÓ GÁBOR: – Miniszterelnök úr! Köszönöm, hogy lekurucozott. Múlt héten még labancok voltunk. Nem tudom, hogy mi itt az összefüggés, de jól látja: az országért aggódom. Az volna a cél, hogy ne maradjon bent egyetlen forint sem a brüsszeli kasszában. Mindent hívjunk le, fizessünk ki, - csak az a kérdés, hogy kinek. Ugyanolyan beruházásokra megy-e el majd milliárdos tételekben az európai uniós támogatás, mint már említettem, a Szajol–Püspökladány-mutyira, ami egy állatorvosi lova az egésznek a Közgép Zrt. vezetésével, vagy pedig lesznek jó megmozdulások is, amikor kis magyar vállalkozások is tudnak pár millió forintot lehívni, és ezekből a járulékokból utána tíz éven keresztül visszatörleszteni. Bár vannak jó megoldások a rendszerben, de úgy látszik, hogy az elkövetkezendő években továbbra is a nagy haverok viszik haza talicskával, sőt nyerges vontatóval a milliárdokat, nem pedig az egyszerű vállalkozók.

+

ORBÁN VIKTOR: – Szeretném arról a rossz hírről tájékoztatni a képviselő urat, hogy még a mi kormányunk megalakulása előtt meghozott döntések következtében nincsenek olyan források ma az európai uniós fejlesztési rendszeren belül, amelyeket kis- és középvállalkozás-fejlesztésre direktben oda tudnánk adni. Szívesen tennénk, mint ahogy a Széchenyi-terv keretében, ha még emlékszik rá, mi mindig is támogattuk az ilyen típusú feltőkésítést. Most is próbálkozunk ezzel, de európai uniós források erre már alig vagy egyáltalán nincsenek, úgyhogy legfeljebb a költségvetés keretein belül tudunk gondolkodni.

– Másodsorban: a felhasználási célokat csak részlegesen tudjuk módosítani, tehát a nagyprojektek, a nagy programok visszahívására nincsen lehetőség. Ezért engem is gyötör néha a kétség, hogy a megindított programot van-e értelme befejezni, vagy visszaküldjük a pénzt Brüsszelbe. Új programot már nem tudunk indítani, mert 2013. év végén lejár ez a pénzügyi ciklus, és legfeljebb két évvel csúszhat a már korábban megítélt döntések végrehajtása. Egy dolgot tudunk tenni - ez a munka megkezdődött -: a 2013 után életbe lépő új hétéves programra egy teljesen új rendszert építünk fel. Erre vonatkozó észrevételeit és javaslatait szívesen várjuk, és előre köszönjük.

Miért?

KOVÁCS LÁSZLÓ (MSZP): – Miniszterelnök úr! Az azeri baltás gyilkos ügyében, amikor azeri részről kérték az átadását, örmény részről már tiltakoztak. A két illetékes tárca részéről biztosított iratbetekintés során meggyőződhettünk arról, hogy ők, az igazságügyi és a külügyi tárca mindvégig ellenezte az átadást. A legfontosabb érvek voltak: mivel Azerbajdzsánban a gyilkost nemzeti hősként ünnepelték, így feltehetőleg szabadlábra helyeznék. A másik, hogy örmény részről ezt megtorolnák, erre alkalmat ad az örmény lobbi nagy ereje, és akár még terrorista cselekmények is szóba jöhetnek, és hogy a nemzetközi közvélemény is elítélne egy ilyen lépést. Ezeket mérlegelve az azeri kérést a Gyurcsány-kormány, a Bajnai-kormány és két évig az ön kormánya is elhárította. A kérés elutasítása szerepelt javaslatként az ön júniusi bakui látogatásához készült tárgyalási dossziéban is. Azeri forrás szerint ön tárgyalt erről Alijev elnökkel.

– Augusztus 6-án - ez is kiderült az iratmegtekintésből – az Igazságügyi Minisztérium levélben hiányolta a tájékoztatást azeri partnerénél, hogy folytatni vagy átalakítani kívánják-e az ítéletet. A feljegyzésből kiderül az is, hogy Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és igazságügy-miniszter úr ugyanezen a napon hozzájárult az átadáshoz, feltehetőleg az ön egyetértésével vagy esetleg utasításával. A kérdésem:

• Miért nincs ennek a tárgyalásnak semmilyen írásos nyoma a betekintésre átadott iratokban, vagy ha van, akkor azt miért nem lehetett megtekinteni?
• Az elnöki kegyelemről miért nem érdeklődtek?
• Miért nem várták meg a választ a 9-i értesítésre, amely 9 nap után jött meg, és elnöki kegyelemről nem szólt, csak arról, hogy nem alakítják át, hanem folytatják?

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Tisztelt Külügyminiszter úr! Szeretném megismételni a korábbi álláspontomat ebben az ügyben. Magyarország helyes és igazságos döntést hozott, a nemzetközi jog vonatkozó szabályai szerint jártunk el. Ön is tudja, hogy eljárásunk teljes egészében megfelelt az elítéltek átszállításáról szóló nemzetközi konvenció előírásainak, és teljes egészében összhangban állt Magyarország eddigi gyakorlatával. Igazságos döntést hoztunk, mert ha fordítva történt volna az eset, vagyis örmény követte volna el azeri rovására a bűncselekményt, akkor is így jártunk volna el. Megismétlem, Magyarországnak nem az örmény vagy az azeri szempontokra kell figyelnie, nem az örmény vagy az azeri érdekeket, hanem kizárólag Magyarország érdekeit kell követnie.

+

KOVÁCS LÁSZLÓ: – Miniszterelnök úr! A negyedik kérdésem: miért elégedtek meg a tájékoztatással, miért nem kértek garanciát, amely kizárta volna az elnöki kegyelmet, hiszen az egyezmény erre lehetőséget ad. A miniszterelnök úr azt mondta, hogy helyes és igazságos döntést hoztak, és akkor is ezt hozták volna, ha örmény részről követik el ugyanezt. Szerintem akkor is helytelen döntést hoztak volna, mert ezzel Magyarország pontosan beletenyerelt ebbe a konfliktusba, amire semmi szükség nem volt.

– Miniszterelnök úr! Ön azt nyilatkozta, hogy semmi olyan nem történt, amivel ne számoltak volna. Ezek szerint önök számoltak az elnöki kegyelemmel, az örmény reagálással és a nemzetközi botránnyal, amely Oroszországot és az Egyesült Államokat is azonos oldalra állította. A kérdésem: a mérleg egyik serpenyőjében ott volt az összes indok az elhárítás, az elutasítás mellett, mi volt a másikban? Miért döntött – hiszen ön mondta, hogy személyesen hozta meg a döntést – mindezeket vállalva az átadás mellett, miközben semmi előnye nem látszik?

+

ORBÁN VIKTOR: – Elismerésnek is vehetném, amit a külügyminiszter úr mondott, miszerint a magyar diplomáciának már odáig erősödött az izomzata, hogy az oroszokat és az amerikaiakat is egy oldalra állítja – ez azonban a konkrét ügyben sajnos nincs egészen így.

– Külügyminiszter úr! Helyes és igazságos döntést hoztunk, amelyet nem rövid távú haszon motivált, ugyanis várhatóan az azeri-örmény konfliktus még egy ideig nem ül el. Azzal, hogy kiadtuk, illetve az ítélet végrehajtására átszállítottuk az azeri elítéltet, Magyarország kiszállt, ebből a konfliktusból. Egész addig, amíg itt volt, folyamatos problémákat és nehézségeket okozott és okozott volna a jövőben is. Pontosan az történt, amit ön számon kér rajtunk, megismétlem: Magyarország kiszállt ebből a konfliktusból!

Miért tetteti magát meglepettnek a kormány amiatt, hogy az IMF a hitelért cserébe megszorításokat kér?

VOLNER JÁNOS (Jobbik): – Miniszterelnök úr! 2010 nyarára emlékeztetnék, arra az időszakra, amikor önök még nagyon jól tudták, hogy az IMF-megállapodás nem szolgálhatja Magyarország javát. Akkor, amikor még ön is arról beszélt, hogy az IMF-et haza kell küldenünk, mert olyan ország még nem volt a világon, akivel az ország számára kedvező módon állapodott volna meg. Navracsics miniszter úr maga is hat darab olyan megszorító csomagról beszélt, amit a szocialisták a nyolc kormányzati évük alatt nem kis részben egyébként éppen az IMF nyomására fogadtak el. Amikor megkérdeztük önöket, hogy mi lett ennek a hat darab megszorító csomagnak a sorsa, melyiket szüntették meg időközben az új kormány részéről, akkor egyetlenegyet sem tudtak említeni. Nem sokkal később aztán kiderült, hogy a hazazavart IMF mégiscsak a mi bankunk.

– Heteken át előszobáztatták a magyar kormány egyik miniszterét, Fellegi Tamást az IMF-nél és  az Európai Uniónál. Nagy nehezen sikerült elérni azt, hogy az IMF egyáltalán szóba álljon önökkel. Most pedig ott tartunk, hogy az IMF meg is fogalmazta a saját kívánságait: értékalapú ingatlanadót szeretnének bevezettetni Magyarországon. Azt, ami egyébként Mádi László fideszes lakásügyi politikus politikai karrierjének végét is jelentette, miután megemlítette egy szakmai konferencián, hogy a Fidesz bizony foglalkozik az értékalapú ingatlanadó bevezetésével.

– Miniszterelnök úr! Az IMF el szeretné törölni a bankadót, és át szeretné terhelni ennek minden hátrányos oldalát az egyre nehezebb helyzetben élő, egyre nagyobb hányadban nyomorgó magyar lakosságra, fizetéscsökkenést szeretne érvénybe léptetni. Megjegyzem egyébként, hogy a reálbérek már így is csökkennek a statisztikák szerint, és meg szeretné akadályozni azt, is hogy a magyar ember még a halála előtt egyáltalán elérhesse a nyugdíjkorhatárt. Kérdezem:

• Mi lesz ebből?
• Mi lesz abból, hogy 180 fokban változik az önök véleménye?
• Mi lesz abból, amikor megfogalmazza az IMF a diktátumait, és önök akkor ezt valóban végre fogják hajtani?

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Megtanultam az elmúlt 22 évben, tisztelt képviselőtársam, mióta parlamenti képviselő vagyok, hogy az ismétlés sosem árt, ezért most újra elmondom azt, amit elmondtam a parlament megnyitó ülésén. Mielőtt ezt megtenném, szeretném emlékeztetni azonban arra, hogy a „hazazavarták” kifejezés barátságtalan, méltánytalan és célszerűtlen. 2010 őszén senki sem zavarta el az IMF-et: egy korábbi együttműködési megállapodás szerint ugyanis 2010 októberében lejárt a megállapodás az IMF-fel, és mi nem újítottuk meg. Ez azt jelenti, hogy ők hazamentek, mi meg maradtunk.

– Ami azt a kérdést illeti, hogy meglepték-e a kormányt az IMF feltételei, a válasz az, hogy nem. Nem, mert az IMF általában megszorításokat szab föltételül, ezt látjuk Görögországban, Portugáliában és más országokban is. 2008-ban is így történt. Szerintem akkor egy rossz megállapodást kötött a szocialista kormány, mert gondolkodás nélkül elfogadta a súlyos föltételeket, és megszorításokat vezetett be. Elvettek egyhavi nyugdíjat, egyhavi fizetést, megnyirbálták a családtámogatást, lerövidítették a gyest és a gyedet. 2010-ben mi is csak ilyen megállapodást tudtunk volna kötni az IMF-fel. De mi nem akartunk ilyen megállapodást kötni, ezért nem is kötöttünk, hanem egy másfajta gazdaságpolitikát valósítottunk meg.

– Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Jó megállapodásra most is készen állunk, olyanra, amely előreviszi az országot és nem visszahúzza. Olyanra, amely méltányos tehermegosztást tesz lehetővé, nem pedig az emberekre hárítja a válság terheit. Ezért nyugdíjcsökkentésről, családtámogatás csökkentéséről és a munkát terhelő adók emeléséről szó sem lehet. Ugyanakkor megállapodásra törekszünk: sokat segítene Magyarországon egy jó megállapodás, könnyebben juthatnánk előre 2013-ban. Bízom benne, hogy sikerülni fog, képesek leszünk tető alá hozni.

+

VOLNER JÁNOS: – Miniszterelnök úr! Valósággal hemzsegett a hadi jellegű hasonlatoktól az önök kommunikációja. Pénzügyi szabadságharcot hirdettek, hogy igenis haza kell zavarni az IMF-et, a magyar nemzet függetlenségét pedig az garantálja, mondták ezt önök 2010 nyarán, ha nem állapodik meg a magyar kormány az IMF-fel. Most ennek pont az ellenkezője történik: az IMF újabb és újabb megszorításokat kér melyek, eddigiek is épp eléggé fájtak az egyre nehezebb helyzetben lévő magyar lakosságnak. Több millió magyar ember jelenleg is dolgozik, az ő számukra a nyugdíj egyre nagyobb távolságba kerül. Önök megakadályozzák azt, hogy valaha is elérjék a nyugdíjaskort, hiszen az IMF azt kéri, hogy emeljék a nyugdíjkorhatárt. Ezek az emberek meg sem fogják érni a nyugdíjaskort!

+

ORBÁN VIKTOR: – Hát, én azért próbálkozom! Tehát megismétlem újra: 2010-ben azért nem kötöttünk újabb megállapodást az IMF-fel, mert csak olyat tudtunk volna kötni, mint a szocialisták. Pont ugyanolyat, mert Magyarország gyenge volt 2010-ben, nem volt mozgástere. El kellett volna fogadnunk, amit ránk akartak erőltetni. De ma nem 2010 van, hanem 2012! Megnöveltük az ország mozgásterét; nem függünk IMF-hiteltől; a pénzügyi problémáinkat meg tudjuk oldani. Ezért nem kell mindenáron megállapodni, csak akkor, ha segít a megállapodás a saját céljainkban. Én látok lehetőséget arra, hogy ilyen megállapodást kössünk.

– Egyébként, ami a harcias hangvételt illeti, felolvasok egy mai interjúból két mondatot: „Vannak országok, amelyek a piac kezébe kerültek, és bilincsbe verték őket. Akceptálom Európa kéréseit, tiszteletben tartom az ország kötelezettségeit, de visszautasítom, hogy mások kívülről belenyúljanak a gazdasági és szociális rendszerünkbe” - mondta a francia szocialista pénzügyminiszter. Ilyen szocialistákat szeretnénk mi is! Köszönöm a figyelmüket.

A falutól a parlamentig?

OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): – Miniszterelnök úr! Én ’93-98 között egyetemre jártam egy 800 lelkes faluból, egy egyszerű fizikaimunkás-család gyermekeként a falu ezen utcájának legutolsó házából. ’95-ben, amikor bevezették a tandíjat a Fidesz és ön, a fiatalok, az egyetemisták mellett volt, és azt mondta, hogy erre nincs szükség, és ’98-ban, amikor ön miniszterelnök lett, eltörölte a tandíjat. 2008-ban szintén azt hangoztatta, hogy nem kell tandíj, esélyt kell adni mindenkinek, és a felsőoktatás az egyetlen út arra, hogy egy olyan fiatal, aki olyan körülmények között született, mint én, eljusson ide, ahol most állok, önnel szemben.

– 2010 óta a kormányváltás után sajnos mindennek az ellenkezőjét látom megvalósulni. 40 százalékkal csökkentek az államilag finanszírozott helyek. Azoknak a fiataloknak, akik mondjuk, azt vették a fejükbe, mint amit én gimnazista koromban, hogy mindenáron jogász leszek vagy politológus, azoknak most már nincs erre lehetőségük, csak akkor, ha a szüleik nem olyan körülmények között élnek és éltek, mint az én szüleim. Az idén 22 százalékkal csökkent a felvételizők száma, ez 32 ezer fiatallal jelent kevesebbet. A pótfelvételire szintén 30-40 százalékkal kevesebben jelentkeztek.

– Miniszterelnök Úr! Ön 2008-ban még azt mondta, hogy a szocialista kormány hátat fordít a fiataloknak, nem törődik velük, nem adjusztálja őket, és nem pallérozza a gondolkodásukat.

• Akkor most ön idén 32 ezer diáknak és családnak üzente azt, hogy hátat fordít nekik, és menjenek Isten hírével?

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Tisztelt Képviselő asszony! Először is oszlassuk el az ön szándékától függetlenül esetleg itt kialakuló félreértést. Sem falusiak, sem cigány származásúak nincsenek eltiltva a magyar felsőoktatástól. Rájuk is pontosan ugyanazok a szabályok és lehetőségek vonatkoznak, mint bárki másra. Jó helyen veti föl ezt a kérdést, vagyunk itt néhányan a patkónak ezen az oldalán, akik faluból jutottunk el az egyetem padsoraiig, tudjuk, miről beszélünk. De nem volna helyes, ha becsapnánk egymást.

– Össznépi becsapósdi ugyanis, ha hogy úgy teszünk, mintha képzést adnánk a diákok egy részének, amiről kapnak egy papírt, és ha kiengedjük őket az egyetemekről meg a főiskolákról akkor szembesülnek azzal, hogy egy lépéssel sincsenek előrébb; és a szüleiket is becsapjuk, akik félretették a pénzt, hogy taníttatni tudják a gyereket, mert az pénzbe kerül akkor is, ha egyébként nem kell diákhitelt vagy tandíjat fizetni. Ezért a kormány egy nagyon világos és egyszerű célt tűzött ki: öntsünk tiszta vizet a pohárba!  Azt tanítsuk és azt tanulják a fiatalok, aminek van értelme, és olyan rendszert építsünk ki, hogy egyetlen fiatal előtt se tornyosuljon akadály. Igen, minden fiatalnak érdemes meggondolnia, hogy mit akar tanulni, mennyi ideig akarja tanulni, és mit vár attól, hogy tanul. Én egyébként személy szerint is, minden falusi, minden cigány származású és nem cigány származású magyar állampolgárt támogatok és biztatok, hogy tanuljon a magyar felsőoktatásban.

+

OSZTOLYKÁN ÁGNES: – Miniszterelnök úr! Szép szavak, amiket ön mond, de a valóságtól nagyon messze állnak. Azok a fiatalok jutnak be a felsőoktatásba, akik magas szintű, minőségi oktatáshoz jutottak a középiskolákban.  Ott ahol a fiatalok falusi iskolákba járnak, ahol nincs módjuk nyelvet tanulni, ahol sokkal kevesebbhez jutnak hozzá, ott ebben a gazdasági helyzetben sajnos nagyon meg kell gondolni a családnak, hogy áldoz-e a kicsiből arra, hogy a gyerek egyetemre vagy főiskolára jusson. Nyíregyházán és Baktalórántházán jártam a hétvégén, és azt mondják az emberek, nemhogy módjuk vagy esélyük, hanem semmifajta kilátásuk nincs arra, hogy a gyerekeik egyetemre járjanak.

+

ORBÁN VIKTOR: – Szerintem jó helyen mondja, hogy mennyit kell tanulni ahhoz, hogy az ember faluról egyetemre tudjon kerülni. Még egyszer mondom: ülünk itt néhányan, lehet, hogy többen, mint az ön egész frakciójának a létszáma, akik faluról kerültünk az egyetemre. Tehát értem a problémát, hogy nehéz helyzetből nehéz elérni azt a tudásszintet, hogy bekerüljön az ember az egyetemre. Nagyon nehéz, mert valóban hozott – mondjuk úgy – a magyar felsőoktatási világ egy olyan döntést, ami arról szól, hogy 240 megszerzett pontszám alatt nem lehet bekerülni semmilyen felsőoktatási intézménybe. Ezt lehet vitatni, lehet róla sok mindent mondani, de egy dolog világos: elvi megfontolás állt mögötte. Az volt a teljes magyar felsőoktatási világ véleménye, hogy egy bizonyos szint alatti tudással nem lehessen egyetemre és főiskolára járni, egy minimumszintet el kell érni.

– Ugyanakkor azt üzenem azokba a falvakba, amelyekre ön most hivatkozik: ha a gyerek elérte a 240-es ponthatárt, a taníttatásáért nem kell fizetnie, mert a Diákhitel Központ a tanítási költségét automatikusan átutalja. Nem kell dolgoznia az egyetem mellett, mint ahogy mi végigdolgoztuk az éveinket, nem kell, mert diákhitelből is hozzájut azokhoz a forrásokhoz, amelyekhez mi soha az életben nem jutottunk hozzá. Bátran menjenek egyetemre, érjék el a 240-es ponthatárt!

Ki hiszi még el, hogy a kormány hazavárja a fiatalokat?

DÚRÓ DÓRA (Jobbik): – Miniszterelnök úr! 2008-ban egy Fidesz által kezdeményezett népszavazáson a tandíj eltörlése mellett foglalt állást a választópolgárok 82 százalékánál is nagyobb arányú többség. Ez 3,3 millió magyar ember akaratát jelenti. Ebben a 2008-as népszavazási kampányban ön többek között a következőket mondta: „Sohasem fogok belenyugodni abba, hogy Magyarországon tandíj zárja el a gyerekek előtti felemelkedés lehetőségét.” Miután kormányra kerültek, az államilag finanszírozott képzőhelyek számát drasztikusan csökkentették a felsőoktatásban, egy idén nyáron adott interjújában pedig már azt helyezte kilátásba, hogy egy önmagát finanszírozni képes felsőoktatási rendszert hoznak létre, ahol minden diák maga állja a teljes tanulási költségét.

– Miniszterelnök úr!  Túl azon, hogy ez elzárja a felemelkedés lehetőségét a gyerekek elől, egyéb, a nemzet szempontjából is káros hatásai is vannak, ugyanis már a középiskolás diákjaink is külföldre kacsingatnak. Az állami férőhelyek csökkentését követően a határ menti középiskolásoknak már az 50 százaléka mondta azt, hogy a felsőoktatási tanulmányait külföldön kívánja folytatni, míg előtte ugyanez az arány körükben csak 10 százalék volt. Egyébként is a teljes társadalmat tekintve 2010 óta a kivándorlási kedv amióta önök alakítottak kormányt a másfélszeresére nőtt, a rendszerváltás óta nem volt ilyen magas Magyarországon. A magyar ifjúság nevében várom konkrét, érdemi válaszát:

• Hitelesnek tartja-e azt, hogy míg 2008-ban a tandíj eltörlése mellett kampányolt, kormányon pedig annak általánossá tételét helyezi kilátásba?

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Tisztelt Képviselő asszony! Miután a magyar ifjúság nevében várja a válaszomat, szívesen meg is adom önnek. Először is higgadtan és nyugodtan nézzük meg, hogy mik azok a döntések, amiket a kormány annak érdekében hozott, hogy a fiatalok itthon munkát találhassanak:

– 1. Az idén év végéig és jövőre több mint 100 milliárd forintot fordítunk arra, hogy a fiatalok munkához jutását segítsük.

– 2. Szeptemberben indul az első munkahelygarancia-program, amely elsősorban a szakképzetlen és tartós munkanélküli pályakezdők foglalkoztatását és munkatapasztalat-szerzését hivatott elősegíteni.

– 3. Az eddigi Start-programok mellett jövő év elejétől indul a munkahelyvédelmi akció, melynek keretében többek között a 25 év alatti munkavállalók munkahelyét támogatja a kormány szociálisjárulék-csökkentéssel.

– 4. Forrásokat biztosítunk a 18 és 35 év közötti fiatalok számára, hogy vállalkozóvá, illetve fiatal gazdává válhassanak.

– 5. 2012 második felében indul a középfokú szakképzettséggel rendelkező fiatal gyakornokként való foglalkoztatáshoz nyújtott támogatás és pályázat, ahol a gyakornokok béréhez és az őket betanító munkahelyi mentor bérpótlékához nyújtunk támogatást.

– Képviselő asszony! Összességében azt kell mondanom önnek, hogy az elmúlt két év gazdasági szabályozási és ösztönzési rendszere odavezetett, hogy most 120 ezerrel többen dolgoznak, mint 2010-ben a mélypont idején. Ami pedig  a tandíjat illeti: tandíj nem lesz. Semmilyen fizetési kötelezettség nem zárhatja el egyetlen fiatal előtt sem a felemelkedés útját. A kormány diákhitelen és állami ösztöndíjon keresztül támogatásban részesíti a diákokat.

+

DÚRÓ DÓRA: – Miniszterelnök úr! Lehet játszani a szavakkal, hogy nincs tandíj, de attól a tények még tények maradnak. Lehet önköltségnek nevezni a tandíjat, de a társadalmi hatása attól még ugyanaz lesz, mintha tandíjnak neveznénk. Persze örülök annak, hogy két év után felismerték azt a problémát, hogy külföldre távoznak a fiataljaink, és elkezdenek valamilyen tervet készíteni ennek megakadályozására. De már két éve kormányon vannak, és arról nem hallottam a válaszában, hogy eddig mit tettek azért, hogy megakadályozzák a fiatalok külföldre vándorlását.

– A diákhitellel kapcsolatban pedig azt tudom elmondani: nem lehet célja egyetlen kormányzatnak sem az, hogy 18 éves korukra vagy a huszonéves koruk elejére eladósítsa a magyar fiatalokat. Egy igazságos felsőoktatási rendszerben a saját tehetségük alapján tudnának boldogulni a fiatalok, nem pedig azért, mert különböző hiteleket felvesznek. Egyúttal átadom önnek a Jobbik ifjúsági tagozatának a diákhitellel kapcsolatos felvilágosító kiadványát, mert nagyon sok visszásság van ezzel a rendszerrel kapcsolatban.

+

ORBÁN VIKTOR: – Képviselő asszony! Minden olyan információt, amely arról szól, hogy a kigondolt rendszerben hiányosságok vannak - ahogy ön fogalmazott -, örömmel fogadok, és köszönöm a segítségét. Másrészt szeretném világossá tenni: a tandíj az a fizetendő összeg, amelyet ha a diák nem tud letenni, nem járhat iskolába. Ezzel szemben a diákhitel az a rendszer, ahol mindenki járhat iskolába, tanításának költségeit az állam előre kifizeti, előre szabályozott rendben a visszafizetést halasztottan és nagyon alacsony kamattal teszi lehetővé. Tudom, hogy önök szívesen összekeverik a két dolgot egymással, ezért újra elmondom: a tandíj és a diákhitel nem keverendő össze. Meg fogják látni, a végén több magyar diák jár majd iskolába az új rendszerben, mint járt a régiben.