„Hazának füstje is kedvesebb mint idegen országnak tüze. – Patriae fumus igni alieno luculentior.”

Különös pillanatok kísérik a Tisztelt Házban az azonnali kérdések műfaját. Az elnök csenget, hosszasan csenget, rövid szünetet rendel el, mert vége az interpellációknak, vége a „kötelező szavazás" okozta frakciófegyelemnek, a képviselők zöme elindul a büfébe, a folyosóra vagy egyéb szükséges dolgait végezni.  Pillanatok alatt harmadnyian maradnak. Így kezdődik. Mindig így kezdődik. Kivéve, amikor a miniszterelnököt szólítják. Időről időre, személyesen kell választ adnia a hozzá címzett kérdésekre. Garantált a telt ház.  A siker egyik oldalon sem kétséges: minden párt hálásan megtapsolja a szószóját! Legutóbbi szónoklataikból szolidan stilizálva, - hangzavarokat, bekiabálásokat udvariasan mellőzve - tallózunk.

Miniszterelnök úr, hol a határ?

TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP): – Miniszterelnök úr! Az alaptörvény védője és értelmezője az Alkotmánybíróság. Az Alkotmánybíróság pedig azért van, hogy az alkotmányt óvja! Demokratikus jogállamban ez így van! Ha az Alkotmánybíróságot meggyengítik, hatásköreit csorbítják, akkor sérül az alkotmányos alapjogok védelme, a hatalommal szemben mindenki kiszolgáltatott helyzetbe kerül. Ha az Alkotmánybíróság korlátozásával az alkotmányos értékek védelme elmarad, akkor megszűnik az a garancia, amely a jog uralmát biztosítja az állam fölött.

– Miniszterelnök úr! 2007-ben még ön is így tett, mint aki tiszteli az Alkotmánybíróságot. Így fogalmazott: „Az Alkotmánybíróság határozatai mindenkire kötelezőek. Nincs kibúvó, nincs kiskapu, ez a magyar demokrácia vastörvénye.”

• Mi változott azóta, miniszterelnök úr, talán csak nem az, hogy a demokrácia vastörvényét a kétharmados hatalom felemésztette?
• Miért bosszantja, miniszterelnök úr, önöket az Alkotmánybíróság elmúlt két és fél éve, talán csak nem azért, mert az Alkotmánybíróság szerint az alkotmánymódosítások nagy száma a jogállamiság szempontjából vitatható, hogy a képviselői indítványok mentén történő kormányzás nem elégíti ki a jogállamiság követelményét, vagy talán azért, mert szinte minden alaptörvény-ellenes lett, amit a Fidesz-kormány a zászlajára tűzött?
• Nem veszi észre, miniszterelnök úr, hogy a demokratikus rendszerváltással a szabadság szellemisége, az emberi jogok elismerése, a szociális biztonság megmaradt a ’89-es demokráciából? Építeni kellene! Önök éppen leépítik!
• Miniszterelnök úr, hol a határ, hol van az ön korlátja?

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Képviselő úr! Tisztelt Képviselőtársam! Mielőtt érdemben válaszolnék a kérdésére, van itt egy apróság: az utolsó mondatában a ’89-es demokráciáról beszélt. Csak a rend kedvéért, hogy egy másik megközelítés is teret kapjon: nincs itten semmilyen ’89-es demokrácia, soha nem is volt! Az első szabad demokratikus választásokat 1990. május 2-án tartották. A mi fölfogásunk szerint ’89-ben kommunizmus volt, egészen addig, amíg az első szabad választásokkal a kommunista rendszert a kommunistákkal együtt át nem adtuk a múltnak. Ha már ön az alkotmány tiszteletéről beszél, és elolvassa, akkor láthatja: ezt a kérdést az alkotmány rögzíti és megválaszolja. 

– Ami az Alkotmánybíróságra vonatkozó fontos kérdését illeti: köszönöm, hogy szóba hozta. Először is: egy elvi alapállást kell tisztáznunk. A mi alapállásunk az, hogy nem az emberek vannak a törvényekért, hanem a törvények vannak az emberekért. Az alkotmányt is emberek alkotják. Az alkotmányt is emberek módosítják, horribile dictu az alkotmánybírók sem az égből szálltak le, hanem emberek választották meg őket az erre vonatkozó alkotmányban rögzített eljárási szabályok tiszteletben tartása mellett. Ezért tehát azt a fölfogást, ami az emberek és az alkotmány közé választóvonalat akar húzni, mi nem tudjuk elfogadni.

– Ha azt tapasztaljuk, hogy a törvényeink még nem elég jók, nem elég jók ahhoz, hogy megvédjék az embereket, akkor addig kell csiszolni őket, amíg ennek a követelménynek megfelelnek. Betartva természetesen az alkotmányban erre előírt összes eljárási szabályt, mert itt vitának – úgy, ahogyan ezt ön tőlem is idézte – helye nem lehet.

+

TÓBIÁS JÓZSEF: – Miniszterelnök úr! Tényleg szeretném, ha nem értené félre, de ebben a Házban ön az, aki egyedül 1990-től végigkísérte az elmúlt 23 évet. Ugye, azért ennek a felelősségével és a súlyával is tisztában van, ami azt jelenti, hogy nem tudja magát elvonatkoztatni mindattól, ami történt az elmúlt 23 évben.

– Miniszterelnök úr! A demokrácia csak ott létezhet, ahol az emberi jogok, a szabadságjogok összekapcsolódnak a szociális biztonság élményével. Az Alkotmánybíróság hatáskörének megnyirbálása azonban pontosan azt üzeni a társadalomnak, hogy vagy kegyenc leszel, vagy nem lesz részed a sikerében, amelyről mindannyian tudjuk, hogy azt önök csak magukra érthetik.

+

ORBÁN VIKTOR: – Kétségkívül a veteránok közé tartozom, de vannak még itt a Házban néhányan, akik 1990 óta megszakítás nélkül parlamenti képviselők. Ami a dolgok lényegét illeti: a mostani azonnali kérdésként fölvetett téma épp a parlament előtt fekszik, hiszen most módosítjuk az alaptörvényt, például az Alkotmánybíróságra vonatkozó részét is. Ha jól olvasom a beadott módosító indítványokat és a bizottság erre vonatkozó állásfoglalásait, akkor éppen szélesíteni fogjuk az Alkotmánybíróság lehetőségeit. Kérem, támogassa! 

Van-e élet az EU-n kívül?

VONA GÁBOR  (Jobbik): – Miniszterelnök úr! A kormány egy új kampányt indít az Európai Unió népszerűsítésére, és különösképpen a fiatalok körében kívánja népszerűsíteni az Uniót. Úgy látszik, nagy lehet a baj, hiszen lassan tíz éve csatlakoztunk az Európai Unióhoz, és a foglalkoztatást nem sikerült javítani. Gazdasági mutatóink szinte mindegyike romlott: elképesztő méretű profitot repatriáltak az itt lévő külföldi cégek az országból. Az ideérkező források 43 százalékát tudjuk csak felhasználni, annak is nagy részét rossz célokra, és szintén egy jelentős részét pedig korrupció mellett. Egyes számítások szerint 80 000 milliárd forintjába került Magyarországnak 1990-től az a folyamat, hogy az Európai Unióhoz igazítottuk a jogrendszerünket és a gazdasági szerkezetünket.

– Miniszterelnök úr! Nemrégiben arról beszélt, hogy az uniós csatlakozás számunkra egy történelmi kompenzáció volt, ahol Nyugat-Európa egyfajta szociális érzékenységtől hajtva, jóvátette nekünk azt, hogy milyen sokat kellett szenvednie a magyarságnak a kommunizmus ideje alatt. Ezt szerintem én is, ön is, meg mindenki tudja, hogy nem igaz. Ez egy aljas gyarmatosítás volt, amelyért az összes kormánya és az ön kormánya is felelős!

– Miniszterelnök úr! Nem azt kellene megkérdezni, hogy mennyi pénzt fizetünk be és mennyit kapunk vissza, ez nem mérőszáma az uniós csatlakozásunk sikerének, hanem azt kellene megkérdezni, hogy hány munkahelyet hozott létre az uniós csatlakozás, és mennyit tett tönkre, hány vállalkozás jött létre és hány magyar vállalkozás ment tönkre az uniós csatlakozás miatt, mennyi pénzt fektettek be az uniós csatlakozásunk óta az országba, és mennyi pénzt menekítettek ki, mennyi profitot vittek ki ebből az országból. Tehát ha ezeket megvizsgáljuk, adjon választ arra:

• Mi lesz, ha Magyarország kilép az Európai Unióból?
• Mi lesz, ha bennmarad Magyarország ilyen gyarmati státusban abban az Unióban, ahol egyre kevesebb önállósága van?
• Gyarmatként fogják Magyarországot számításba venni?
• Nem elkerülhető: a népnek meg kell adni a jogot arra, hogy lassan tíz év távlatából eldöntse, hogy ez egy jó vállalkozás volt vagy lépre csalták?

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Képviselő úr! Ön nagyjából kéthavonta felteszi nekem ugyanazt a kérdést, én pedig kéthavonta elmondom mindig ugyanazt a választ. Tehát most is elmondom: van élet a földön az Európai Unión kívül is, de több érv szól a belül, mint a kívül mellett, különösen most, hogy a következő hét évre az Unió megalkotta a költségvetését, és Magyarország annyi forráshoz jut, mint korábban még sohasem.

– Megállapítom: Magyarországnak ma egyre több keresnivalója van az Európai Unióban, az ezzel ellentétes integrációs javaslatokat felvető politika felelőtlen! Meg kell állapítanom azt is, hogy az Európai Uniónak ugyan számos hibája van, sok súlyos problémával küzd, de ésszerű alternatívája jelenleg nincs a számunkra! Illetve van, csak nem ésszerű, mert az alternatíva jelen pillanatban a lemaradás, elszigetelődés, szegénység és munkanélküliség, és ezt még a Jobbik sem kívánhatja a magyaroknak! Ezért azt javaslom, hogy a terméketlen vita helyett inkább próbáljuk közös erővel kijavítani az Unió hibáit és hiányosságait!

– Tisztelt Képviselőtársam! Az embernek óvatosnak kell lennie akkor, hogy ha már deresedik a halántéka, és egy nála jóval fiatalabb emberrel kell hogy vitába szálljon. Én sem szeretném, ha ön úgy érezné, hogy kioktatom önt, de vagyunk itt néhányan, akik itt ültünk már 1990-ben is ebben a parlamentben, amikor szembesülnünk kellett azzal a kérdéssel, amiről ön beszélt, vagyis hogy a szocializmus csődje miatt megszűnt Magyarországon másfél millió munkahely. A másfél millió munkahely megszűnésének semmi köze sincs az Európai Uniós tagsághoz, ezt illenék tudni!

+

VONA GÁBOR: – Miniszterelnök úr!  Ön folyamatosan elmenekül ez elől a vita elől, folyamatosan retteg, fél ettől a vitától, valószínűleg azért, mert tudja, hogy ha erre sor kerülne, akkor nekünk lenne igazunk. Ön az első ülésnapon is azt mondta, hogy megvizsgálták az Európai Unió pozitívumait és negatívumait, és arra jutottak, hogy ez egy pozitív vállalkozás, a bennmaradás álláspontja győzött.

– Miniszterelnök úr!  Mutassa már meg ezt a vizsgálatot! A magyar emberek kíváncsiak rá, ha ezt önök elvégezték, kiszámították. Hol van ez a vizsgálat? Szeretném én is látni, ne rejtegesse! Tavaly az önök frakcióvezetője, Rogán Antal – aki most nincs itt ugyan, de biztosan bólogatna, ha itt lenne – azt ígérte nekem, amikor felvetettük a kezdeményezésünket, hogy hozzunk létre egy bizottságot ennek a megvizsgálására, akkor ezt támogatni fogja a Fidesz.

– Miniszterelnök úr! Arra kérem: ne fusson tovább ez elől a vita elől! Itt a vizsgálóbizottsági kezdeményezés, írja alá most, bátorítsa erre a frakciótársait is, és zárjuk le végre ezt a vitát, hogy a magyar emberek végre tisztán lássanak!

+

ORBÁN VIKTOR: – Képviselő úr! Szeretném megismételni akkor azt, amit a legutóbbi alkalommal mondtam önnek: ha úgy képzeljük el Magyarországot, mint amelyik kívül van az európai egységes piacon és önálló vámpolitikát folytat, és megnézzük, hogy ez esetben mennyi vámot szedne be és mennyit fizetne, és megvizsgáljuk, hogy most, hogy az egységes európai piac részei vagyunk, mennyit fizetünk be az Unió költségvetésébe és mennyit kapunk onnan vissza, akkor azt kell mondanom, hogy az egységes piacon kívül elképzelt gazdaságpolitikája Magyarországnak azonos az öngyilkossággal.

– Képviselő úr! Ha tudni akarja, hogy ez így van-e vagy nem, természetesen számokat is szívesen bocsátunk az ön rendelkezésére, de csak logikai úton is könnyen eljuthat oda, ha felteszi azt a kérdést, hogy vajon akik kívül vannak az egységes európai piacon, mi a fészkes fenéért iparkodnak annyira befelé. Hát azért, mert osztanak, szoroznak, számolnak, és nem utolsósorban felelősséggel viseltetnek a saját nemzetük iránt, és nem vetnek fel ilyen felelőtlen javaslatokat!

Lehet-e fizetni az ön szavával az élelmiszerboltban?

GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): – Miniszterelnök úr! 2012. szeptember 10-én ön ebben a Házban a következőt mondta: „A világ mezőgazdaságában kialakult helyzet súlyos és fenyegető. Élelmiszerár-robbanás fenyeget, aminek nyomán pedig társadalmi nyugtalanság, feszültség, sőt konfliktusok alakulhatnak ki a világ különböző pontjain. Magyarországnak is fel kell készülnie az élelmiszerár-robbanásra, ezért az ősz során a Nemzetgazdasági és a Vidékfejlesztési Minisztérium külön munkacsoportja készíti majd fel a magyar nemzetgazdaságot a jövő év tavaszán várható nehéz világhelyzetre.”

– Azóta minden héten bejelentést hallunk arról, hogy ismételten vizsgálják az élelmiszeráfa-csökkentés lehetőségét, mint az egyik lehetséges megoldást ennek a problémának a kezelésére. Ez egyre inkább a tehetetlenség és nem a megfontoltság jele.

– Miniszterelnök úr! Az önök filozófiája az, hogy a fogyasztást terhelő adókat kell növelni, a foglalkoztatást és a jövedelmeket terhelőket pedig csökkenteni. Ezzel csupán egyetlenegy a probléma: mindenkinek csak egy gyomra van. Tehát hiába hagynak önök magasabb jövedelmet egy bizonyos kategóriában, ettől a magyar élelmiszer-fogyasztás növekedni nem fog, ettől a magyar élelmiszeripar pozíciója nem fog változni. Viszont azáltal, hogy elvesznek jövedelmeket az alsó kategóriában és nem lépnek valamit az alapvető élelmiszerek áfájának mérséklésében, embereket zárnak ki abból, hogy mindennap normális ételhez jussanak. Ezért is kérdezem:

• Egyetért-e ezzel az adófilozófiával?
• Lehet-e fizetni az ön szavával az élelmiszerboltban?
• Ön mint miniszterelnök, hajlandó-e ebben az ügyben valamit lépni, ugyanis úgy látszik, hogy a kormány tagjai erre nem képesek?

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Tisztelt Képviselőtársam! Valóban, a dolog úgy áll, hogy a kormánynak van határozott adófilozófiája, melynek egyik fontos eleme, hogy nem keverjük össze az adópolitikát a szociálpolitikával. Meggyőződésünk, hogy az a gazdaságpolitika, amelyik az adórendszeren keresztül akar szociálpolitikát csinálni bukásra volt, bukásra van és a jövőben is bukásra lesz ítélve. A mi filozófiánk lényeges eleme: nem akarjuk megbüntetni az embereket, ha dolgoznak, sőt épp ellenkezőleg, arra akarunk ösztönözni, hogy minél többen dolgozzanak és minél több jövedelem ott maradjon a zsebükben. Ezért mindig is az alacsony jövedelemadózás hívei voltunk, maradunk, és szeretnénk még a jövőben is – a gazdasági realitásokkal összhangban – csökkenteni a jövedelmeket terhelő adókat.

– Ugyanakkor azt gondoljuk, hogy miután a társadalmat működtetni kell, tehát az országnak költségvetésre van szüksége, valamilyen módon a bevételeket is biztosítani kell. Azt gondoljuk, hogy miután Magyarországon a legnagyobb probléma épp az, hogy kevesebb ember dolgozik annál, mint amire szükségünk volna, és így az szja-n keresztül nem garantálhatjuk a bevételt, ezért a fogyasztáson és a forgalmon keresztül kell előállítani. Egy másik alkalommal szívesen megvitatjuk önökkel, hogy vajon ez igazságos-e vagy sem. Akkor jutunk-e közelebb az igazságosabb adóztatáshoz, ha a bevallott jövedelmet – mert csak azt lehet – adóztatjuk, vagy inkább helyette a fogyasztásban kifejeződő társadalmi különbségeket ismerjük el. Ezek fontos, izgalmas kérdések, egy másik alkalommal újra – ismétlem – örömmel állunk a rendelkezésére.

– Az áfacsökkentés tapasztalatait vizsgáljuk. Nem találtunk még elegendő meggyőző érvet és a garanciáit sem annak a megoldásnak, hogy ha áfát csökkentünk, akkor a fogyasztói ár is csökkenni fog. Önök próbálkoztak áfa-csökkentéssel, nem vonjuk kétségbe, hogy jóindulatú kísérletek voltak, bár nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, ezért egy ilyen döntés alaposabb előkészítést igényel.

+

GŐGÖS ZOLTÁN: – Miniszterelnök úr! Nagyon sajnálom, hogy továbbra is ez a filozófiájuk. Németországban és Svédországban nagyon alacsony élelmiszeráfa van, nyilván ők sem keverik össze a szociálpolitikát és az adópolitikát, de mégis tudják, hogy enni a szegény embereknek is kell. Én ezt látom a legnagyobb gondnak, hogy ez nagyjából 300 milliárdos feketegazdaságot működtet Magyarországon. Halljuk, hogy milyen technikákkal és milyen módszerekkel próbálják etetni a szerencsétlen szegény magyar embereket, hogy mik kerülnek bele időnként élelmiszerekbe. Itt nemcsak a bevételi és a kiadási oldallal van gond, ez most már igazából nem is annyira gazdasági, sokkal inkább élelmiszer-biztonsági kérdés. Erre önöknek valami választ sürgősen adni kell, mert egyébként nagyon-nagyon komoly probléma lesz Magyarországon.

+

ORBÁN VIKTOR: – Örömmel állapítom meg, hogy miközben birtokpolitikai és néhány más agrárkérdésben, úgy tűnik, hogy különböző malmokban őrölünk, itt azért minthogyha egyezne a felfogásunk. Ebben a pillanatban két dolgot teszünk annak a kérdésnek a kezelése érdekében, amit ön itt a viszonválaszában említett. Az egyik a fordított áfa bevezetése. Ön azt mondja, hallom, merthogy idáig hallatszik, hogy az nem elég, de kérem, ismerje el, hogy egy fontos lépés. Immáron a második termékkörre vezetjük be, és remélem, hogy majd félévkor érdemi tényadatokról tudom tájékoztatni a Tisztelt Házat.

– A második dolog, amit tudunk tenni az ön által felvetett gond orvoslása érdekében, az a kiskereskedelmi forgalom ellenőrzése. Az idei költségvetési évben vállalta a kormány, hogy bevezeti a pénztárgépek ellenőrzésének új rendjét. Itt is szeretném tájékoztatni az ország közvéleményét arról, hogy kellő határidőben, pontosan, a törvényben előírt bevételt generáló módon ezt az új rendszert működésbe fogjuk hozni.

Nem a cigánybűnözés embertelen?

DÚRÓ DÓRA (Jobbik): – Miniszterelnök úr! Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a Jobbik bentlakásos iskolákra vonatkozó javaslata társadalomellenes, embertelen megoldás, sőt egyenesen cigányellenesnek titulálnak minket, pedig éppen az a cigányellenes, aki a jelenlegi helyzetet tartja fenn. Mit nyújt ugyanis ez az iskola a Jobbik elképzelései szerint a gyerekeknek? Mindenekelőtt megfelelő körülményeket a tanuláshoz, amit otthon sajnos sok esetben nem kapnak meg. Megalapozza a későbbi boldogulásukat, valódi esélyt teremt számukra a kitörésre, emellett meleg szobát, tiszta ágyneműt, amit szintén nem biztosítanak a szüleik számukra.

– Honnan kell ugyanis kitörniük? Olyan családokból, amelyek arra rendezkedtek be, hogy a megélhetés forrása egyáltalán nem a munka, a szülők soha nem dolgoztak egyetlen pillanatig sem, gyermekeiket is csak azért vállalták, mert megélhetési forrásként tekintenek rájuk. Berendezkedtek arra, hogy bűnözésből és segélyből élnek. Éppen ők azok, úgy gondoljuk, akik sértik a saját gyermekeik emberi méltóságát, és ebben a helyzetben meghagyni ezeket a gyerekeket, az a cigányellenesség, az a társadalomellenesség.

– Miniszterelnök úr! Nem csak képzelgünk, hiszen számos nemzetközi példa és magyarországi tapasztalatok is alátámasztják az igazunkat. A Zala megyei Csapi településen működik a hetvenes évek óta egy ilyen iskola, ahol magam is látogatást tettem Zakó László képviselőtársammal. A polgármester úr és az igazgató úr is kiemelkedő eredményekről tudott beszámolni: ilyen családi háttérrel érkező gyerekek szakképzettséget szereztek, nagy többségükben dolgoznak, és a felelős gyermekvállalás jellemző rájuk. Ezért is kérdezem:

• Miért utasítják el ezt a valódi esélyteremtést a cigány gyerekektől?
• Nem éppen most nevelünk belőlük embertelen módon cigány bűnözőket?

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Tisztelt Képviselőtársam! Figyelmesen hallgattam, amit elmondott. Feltette azt a kérdést, hogy a Jobbik cigányellenes vagy sem, illetve, hogy indokolatlanul minősítik a Jobbikot cigányellenesnek. És valóban, ahogy az ember hallja, amit ön mond, meg látja, ahogy itt – ha meg nem sértem ezzel – törékeny asszonyként áll, nehéz elképzelni a Jobbikról, hogy cigányellenes volna. Ugyanakkor figyeltem, hogy miket mondott. Tudom, hogy ez a műfaj alkalmatlan arra, hogy az ember a lehető legprecízebben fejezze ki magát, és egy ilyen kényes, érzékeny ügynél, mint amiről most éppen beszélünk, ez magában hordozza a hibázás lehetőségét, de csak két olyan mondatot írtam fel, amit nem tudok másnak minősíteni, mint a legevidensebb és elítélendőbb cigányellenességnek.

– Az az állítás, hogy a cigány emberek – így, nem néhányan közülük, nem egyesek, hanem a cigány emberek – azért vállalnak gyereket, hogy pénzhez jussanak, ez merő rasszizmus. Nem akarom azt mondani, hogy ilyen nem fordul elő, azt sem akarom mondani, hogy a nem cigányok között ne fordulhatna elő ilyesmi, de bármilyen embercsoportra azt mondani, hogy származásuk okán ők nem is tudnak másért gyereket vállalni, csak a pénzért, az egy olyan mélyen keresztényietlen állítás, amivel mi mint keresztény párt, megmondom őszintén, nem is tudunk mit kezdeni.

+

DÚRÓ DÓRA: – Miniszterelnök úr! Én nem a cigányságot általában bélyegeztem meg, nem ez volt a szándékom, Nagyon sokszor elmondjuk, minden egyes esetben, amikor a cigányságot érintő felszólalásunk, megszólalásunk van, hogy a cigányság egy csoportjáról beszélünk, mert az ő esetükben jellemző nagyrészt ez az életmód.

– Miniszterelnök úr! Szeretnék érdemi választ kapni a bentlakásos iskolákra vonatkozó javaslatomra. Amikor a minisztériumhoz fordultunk, hasonló frázisokat kaptunk akkor is válaszként, és sajnos nem tud elindulni az érdemi párbeszéd ebben a kérdésben.

+

ORBÁN VIKTOR: – Tisztelt Képviselőtársam! Arra fogom utasítani a minisztériumot, hogy adjon önöknek érdemi választ. Köszönöm szépen, amit mondott, vagyis hogy nem úgy kell érteni az előző hozzászólását, ahogy az a magyar nyelv általános szabályai szerint értendő. Ez jó, ugyanakkor az előbb elmondott kérdésével kapcsolatban még volt egy megjegyzése, ami az ország nyilvánossága előtt részleges cáfolatot igényel. Biztosan vannak Magyarországon sokan – cigányok és nem cigányok is –, akik, ha van munkalehetőség, sem akarnak dolgozni. Ugyanakkor szeretném önt tájékoztatni arról, hogy a Start-munkaprogram keretében mi ennek pont az ellenkezőjét tapasztaltuk. Mi azt tapasztaltuk, hogy a cigány emberek sorban állnak a munkáért, és azt tapasztaltuk, hogy van 50-60 ezer olyan ember a közmunkások között, akik egyébként ebből az etnikai csoportból, illetve kulturális háttérből érkeznek. Korlátja annak, hogy ők többet dolgozzanak, ma nem az, hogy nem akarnak dolgozni: a kormány sajnos még nem tudott olyan közmunkaprogramot szervezni, hogy mindannyian dolgozhassanak. Ezért a 2013. évnek az az egyik költségvetési feladata, hogy előteremtsük a forrásokat arra, hogy mindenki, aki Magyarországon nem jut a piacon munkához, az közmunka révén munkához juthasson, közöttük a dolgozni akaró cigány emberek is.

Ki adja vissza a házakat, autókat és a szabadságot?

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): – Miniszterelnök úr! Szeretném tudatni, hogy múlt hét péntekén egy Otthonvédő Tanács névre keresztelt, 9 önvédő és érdekvédő civil szervezetből álló csoportosulás idejött a Parlament elé, hogy azon jogos, a társadalom alsó rétegeiből érkező igényeket hallassa és artikulálja, amelyek arra vonatkoznak, hogy állítsák le az indokolatlan kilakoltatásokat, a végrehajtási túlkapásokat és egy olyan folyamatot, ami Magyarországon egy jogállamban tűrhetetlen. Ezen civilek át szerették volna adni a petíciójukat. Nem volt ott a kormányzat részéről senki – a Jobbik képviselőjének adták át. Én továbbítani fogom, most azonnal, hogy lássák, tudják: van egy olyan Magyarország is, amelynek a hangja nem jelenik meg itt a parlamentben.  .

– Miniszterelnök úr! Az első negyedévben 111 ezer család otthonából, lakásából, ingatlanából választják ki azt a több ezret az önök, a kormányzat kvótája alapján, amely kényszerértékesítés alá kerülhet, amelynél kilakoltatást foganatosíthatnak. Beszélnünk kell azonban arról is, hogy a devizahitel-károsultak négyötödén a kormányzat szinte semmilyen módon nem segített vagy csak érintőlegesen, tehát az a kérésem, hogy ne próbáljon megnyugtatni azzal, hogy végtörleszthetettek. Mi nagyon örülünk azon szerencséseknek, akik kikerülhettek így a bajból, nem vagyok ellendrukker, ezt értékelem. De a négyötödön senki nem segített. 330 ezer jogosult úgy döntött, hogy nem kér ebből a lehetőségből, mert látják, hogy ezzel bár levegőt nyertek volna, megoldást nem. Végül pedig a PSZÁF vezetője és más gazdasági szaktekintélyek olyan foganatosított kijelentéseket produkáltak az utóbbi időben, amelyek arra engednek utalni, hogy a kormányzatnak semmiféle további segítő szándéka nincs a hitelkárosultak érdekében. A kérdésem lényege:

• Mire számíthat a hitelkárosultak négyötöde, akiken nem segített az eszközkezelő, nem segített a végtörlesztés, az árfolyamgát, az ócsai lakóparkban nem férnek el?
• Hova férnek el, az út mellé, az út szélére, vagy az árokba?

+

ORBÁN VIKTOR, miniszterelnök: – Képviselő úr! Először is köszönöm, hogy a Tisztelt Ház ülésén is szóba hozta ezt a valóban fontos kérdést. Azt túlzásnak érzem, hogy a kormányt e tárgyban semmittevéssel vádolja. Mi úgy tekintünk a mögöttünk hagyott három évre – európai összevetésben –, hogy nincs még egy olyan ország Európában, amely ennyit tett volna a bajba jutott devizahitelesekért, mint Magyarország kormánya.

– Ami a konkrétumokat illeti: 170 ezer család távozott a lakást terhelő devizahitelesek köréből végtörlesztés formájában, és a legutóbbi napokig 160 ezer család lépett be az árfolyamgátba. Ez azt jelenti, hogy ha összeadom ezt a két számot, az 330 ezer család, ha ezt megszorzom 4-gyel, ami egy átlagos család száma, azt kell mondanom, hogy több mint 1 millió 300 ezer emberen tudott Magyarország eddig segíteni. Megsegítette 1 millió 300 ezer honfitársát attól a veszedelemtől, hogy előbb vagy utóbb a lakására fölvett devizahitel a fejére omoljon.

– Képviselő úr! Ez egy olyan teljesítménye Magyarországnak, amit szerintem érdemes elismerni! Korábban semmit sem tettek ezeknek az embereknek az érdekében. A mostani kormány nem egy jól bevált korábbi gyakorlatot folytatott, mert ilyen nem volt, hanem megteremtette a devizahitelesek kimentésének gyakorlatát. Ezért tűnik úgy, mintha a dolog a kormányhoz kötődne, pedig ez az ország érdeke, Magyarország sikere, és szerintem Magyarország sikere az ellenzék sikere is. Azt kérem öntől, hogy ezt is ismerje el a kétségkívül meglévő gondok mellé!

+

Z. KÁRPÁT DÁNIEL: – Miniszterelnök úr!  Ne ezekkel a statisztikákkal próbáljon megnyugtatni, mert ezek nem megnyugtatóak, hiszen a károsultak négyötödén ettől függetlenül nem segített senki. Én egy konkrét számadattal jöttem elő: 111 ezer család lakását fenyegeti kényszerértékesítés. És igen, való igaz: felelősek az előző kormányzatok, az akkori Magyar Nemzeti Bank, a PSZÁF, de az akkori ellenzék is felelős. Felelős, mert a hangját nem hallottam, és a módosító indítványait sem lehet megtalálni a világhálón, tehát azt a problémát akkor a saját mélységében sajnos önök sem érzékelték – ezt most kell rendbe tenni!

– Miniszterelnök úr!  Most időhúzás zajlik. A Bankszövetséggel alkudozik a kormányzat, ez tarthatatlan. Ezek azok a bankok, amelyek másfélszeres árfolyamkülönbségnél duplájára emelték a törlesztőrészleteket. Elérhetők a banki csalások statisztikái!

– Miniszterelnök úr!  Mi bűnözőkkel nem alkudozunk! És nem vagyunk tőkeellenesek, nem vagyunk bankellenesek! Kellenek tisztességes bankok, és kellenek tőkések!  De ezek az érintettek bűnözők. Ezeket el kell számoltatni!

+

ORBÁN VIKTOR: – Képviselő úr!  Én nem vagyok híján a kurucos hevület iránti szimpátiának, de ön mégiscsak az egész magyar bankrendszerről beszél ebben a pillanatban, úgyhogy óvatosan az agarakkal! 

– A második dolog: a kormány a lakás-devizahitelesekkel foglalkozik első helyen.. Ön ugyan ezt alkudozásnak nevezte a bankokkal, de ha ezt lefordítjuk a mi mérsékelt, polgári nyelvünkre, azt jelenti, hogy a kormány tárgyalásokat folytat az ügyben, hogy hogyan tudná megmenteni azokat, akiket eddig még nem mentett meg. Ez egy helyes magatartás. Ezeket a tárgyalásokat folytatni kell, meg is kell egyezni! Álláspontunk világos: mindenkinek megvan a maga felelőssége, az államnak is, a bankoknak és a hitelfelvevőknek is olyan megoldást kell találni, ami kisegíti a bajbajutottakat. Erre törekszik a kormány, kérem, hogy erőfeszítéseit a Jobbik is legyen kedves és támogassa!