Különös pillanatok kísérik a Tisztelt Házban az azonnali kérdések műfaját. Az elnök csenget, hosszasan csenget, rövid szünetet rendel el, mert vége az interpellációknak, vége a „kötelező szavazás" okozta frakciófegyelemnek, a képviselők zöme elindul a büfébe, a folyosóra vagy egyéb szükséges dolgait végezni.  Pillanatok alatt harmadnyian maradnak. Így kezdődik. Mindig így kezdődik. Miután helyre áll a rend kőkemény ütközetek, szóváltások színesítik. Kontra, rekontra, szubkontra, mórkontra. Kártya nyelven így nevezhető. Az ellenzék szólásai majd mindig költőiek, már a címűkben hordozzák az elmarasztalást. Az MSZP például bőszen ostromol, s látványosan arra hivatkozik, hogy a nehézségek ellenére, mily nemes és eredményes volt a küzdelmük az elmúlt nyolc esztendőben, most pedig az új kormány áldatlan működésének köszönhetően romba dől az ország. A liberális köntösbe burkolódzó LMP, és a „mellényt öltő” Jobbik szerint pedig csak akkor lesz igazán szép a hazánk, ha majd – persze nem együtt- ők irányítják. A kormány sem rest. Hangzatos retorikával cáfol, a múlt sötét bugyraira emlékeztetve, valóságot javító, szebb jövő reményében tesz, s ígér bőségesen. A siker egyik oldalon sem kétséges: minden párt hálásan megtapsolja a szószóját! Legutóbbi szónoklataikból szolidan stilizálva tallózunk.

Felsőoktatás és tájékoztatás

HILLER ISTVÁN (MSZP): – December közepe tájékán minden évben sok tízezer magyar fiatal várja egy könyv megjelenését. Ez a könyv a felvételi tájékoztató, amely kellő eligazítást és eligazodást nyújt ahhoz, hogy az érettségizők hol, milyen feltételek mellett milyen felsőoktatási intézménybe nyerhetnek felvételt. A kötet január közepén, végén egy pótkötettel egészül ki, amelyben - ahogy a neve is mutatja - kiegészítő, pótló jellegű információk szerepelnek. Ebben az évben, tisztelt államtitkár asszony, úgy tudni, hogy ez a lényegi információkat tartalmazó felsőoktatási tájékoztató késik. Nem technikai okok miatt, hanem azért, mert nem tudják kiszámolni, mi mennyibe kerül a magyar felsőoktatásban, milyenek lesznek a felsőoktatási tanulmányi költségek. Abban a szégyenben maradnak, hogy nem tudják időben megteremteni a tájékozódás, a tájékoztatás, illetve a döntéshozás lehetőségét a jövőre érettségiző, felvételiző sok tízezer fiatal számára. Kérdezem:

• Mikor jelenik meg a lényegi információkat tartalmazó felvételi tájékoztató kötet?
• Ön tudja-e, mi szerepel benne?

+

HOFFMANN RÓZSA, nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: – Köszönöm, elnök úr. Egyenes kérdésre egyenes válasz: közölhetem, hogy a tájékoztató nyomdában van, ma december 12-ét írunk, minden valószínűség szerint december 15-én megjelenik. Tartalmazni fogja azt, hogy a felsőoktatási intézményekben milyen szakok indulnak, tartalmazni fogja a jelentkezés módját, tartalmazni fogja a pontszámítás módját. És valóban, csak a pótkötet fogja tartalmazni az egyes intézményekre lebontott képzési helyeket és az önköltség mértékét. Ennek az a magyarázata, - mint ön is tudja -, hogy új felsőoktatási törvényt készítettünk elő, amelyben a költségviselés módja jelentős mértékben változik. Ehhez nagyon komoly, alapos számításokra van szükség. A törvényes kereteken belül maradva, január 31-ig a pótkötetben minden fontos információ a hallgatók birtokába fog jutni. A leendő hallgatóknak, érettségi előtt álló fiataloknak és a többi fiatalnak azt tudom, tudjuk tanácsolni, hogy a rendelkezésre álló információk birtokában készüljenek komolyan a felvételire, a megmérettetésre. A hiányzó információkat január 15. táján valószínűleg a tudomásukra fogjuk tudni hozni.

+

HILLER ISTVÁN: – Tisztelt Államtitkár asszony! Nem először és biztosíthatom, hogy nem is utoljára kérdezem. Az ugyanis lényegi információ egy leendő felvételiző számára, hogy a tanulmányaiért mennyit kell fizetni. A felvételi beadási határideje február 15. Ezt nem fogják tudni csúsztatni, mert különben az egész rendszer borul és nem lesz időben felvételi. Azt szeretném kérdezni, hogy az ön által önköltségnek nevezett összeg, a tandíj, szóval az önköltség néven szereplő tandíj kiszámításának mi a módja? Igaz-e, hogy úgy kell kiszámítani a majdani tandíjat, az önköltséget, hogy a jelenlegi költségtérítés összegét minimum kettővel megszorozzuk? Igaz-e, hogy minimum a jelenlegi költségtérítés kétszerese? Kérem, válaszoljon, ez megkönnyíti sok tízezer magyar fiatal döntését.

+

HOFFMANN RÓZSA: – Képviselő úr! A kérdésére a választ meg fogja kapni abban a kormányrendeletben, amely az önköltségszámításról és a keretszámokról szól. Inkább arra válaszolnék, hogy a kérdéseiben volt egy ferdeség. Aki komolyan készül egy pályára, az tanulja azokat a tantárgyakat, műveli magát, és ideális esetben úgy készül a felvételire, hogy sikeres leszek, és fel fognak venni államilag finanszírozott helyre. Legalábbis minden igényes hallgató így készül. Amennyiben ez nem sikerül, akkor jön a B-változat, hogy mérlegeljen, megéri-e neki, képes-e, tudja-e, akarja-e vállalni az önköltség módját. De több tízezer államilag finanszírozott helyre, ahogy annak idején mi is készültünk a felvételire, úgy gondolom, hogy az igényes fiatalok ma is így készülnek, ezért tehát nem éri őket olyan jogsérelem, ami korrigálhatatlan volna. A hiányzó információk pedig időben megjelennek.

Paktum helyett…

Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): – Azt hiszem, nem túlzás kijelenteni, hogy a kormányzat paktumok sorozatán belül helyezi önmagát, jelen pillanatban is. Első körben a hitelminősítőkkel írtak alá egy olyan paktumot, hogy a végtörlesztési lehetőségeket nem terjesztik ki, cserébe a leminősítés elkerüléséért. A probléma mégis bekövetkezett: a világgazdaság úgy reagált, hogy Magyarországot leminősítette az önök tevékenységének is köszönhetően. Most, jelen pillanatban az IMF-fel alkudoznak, ennek is egy paktum lesz a vége. Végül pedig a Bankszövetséggel is alkudoznak, ahelyett, hogy a saját útjukat járnák, ahogy azt kellene.

– Államtitkár úr! Látványosan vergődnek az IMF, az EU és az összes nagy nemzetközi gazdasági szervezet diktátumai között. Amíg ebből nem hajlandóak kitörni, addig csak az összeomlás várhat hosszú távon mind a gazdaságra, mind pedig társadalmi, szociális téren az egész országra. Másfél év után ez egy egyértelmű elvárás, és e kérdéssel is arra kívánok rávilágítani, hogy ha ezen a magatartáson nem változtatnak, akkor még a görög útnál is mélyebbre kerülhetünk.

• Tudják-e, hogy mit lehetne, kellene tenni azon nemzetközi függésrendszer ellen, amiben a kormányzat csak vergődik?

+

CSÉFALVAY ZOLTÁN, nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: – Képviselő úr! A magyar kormány szilárd elveket vall, ezek között a legfontosabb a kockázat- és tehermegosztás. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy minden esetben, amikor a múlt örökségét próbáljuk feldolgozni, akkor gyakorlatilag kockázat- és tehermegosztásra van szükség az állam, a lakosság vagy az érintettek köre, például a devizaadósok köre és a másik oldalon az üzleti szektor között. Ennek az arányait próbáljuk kitapogatni, és ahol lehet, ott nyilvánvalóan lépéseket teszünk előre, hogy mindazt az örökséget, amit örököltünk, fel tudjuk dolgozni. Hozzátenném: nincs ebben semmi újdonság, egész Európa ezt teszi, a különböző országokban más és más lépésekkel próbálják ezt tenni. Azt hiszem, itt a paktum kifejezés fölösleges, ideológiailag telített és félrevezető.

+

Z. KÁRPÁT DÁNIEL: – Ezek az úgynevezett szilárd elvek engem kicsit néha megijesztenek, főleg az államtitkár úr részéről, amikor is azt mondja, ahol lehet, ott lépnek. Amíg az IMF-et hagyják visszaszivárogni, addig ne tagadják nekünk a paktumok létét! Amíg egyetlen olyan gazdasági ágazatot, nem tudnak felmutatni, ami Magyarország sikerét jelentené egyértelműen vagy kitörési pontot a jelenlegi helyzetből, addig ne tagadják a paktumok létét. Ne tagadják, hisz már bejelentették a keretek szűkítését, az államadósságot sem kívánják újratárgyalni, pedig az lenne az, ami szétfeszítené a kerítést, és új lehetőségeket teremtene Magyarország számára. A Jobbik elhozta ennek a forgatókönyvét, de önöknek nem kell, ám akkor legalább ismerjék ezt be és nézzenek szembe a következményeivel.

+

CSÉFALVAY ZOLTÁN: – Képviselő úr! Az államadósság tekintetében, úgy gondolom, a mai napon a miniszterelnök úr már részletesen kifejtette azt a véleményt, hogy nem célszerű az országot olyan kalandba vezetni, ami nem vezet sehová, ez a gyakorlat kivitelezhetetlen. Többször kértem már én is, hogy feleslegesen ne borzoljuk sem a nézők, sem pedig a piac idegeit ilyenfajta kijelentésekkel. Az, hogy ha idejön egy hitelminősítő, vagy hitelintézet, és Magyarországon a kormány különböző képviselői találkoznak velük, én nem hinném, hogy ez paktum lenne. Ez minden országban így történik, ha van hozzá paktumnak tekintő ellenzék, ha nincs. Az, hogy tárgyalások folynak, információk megbeszélése folyik, teljesen normális dolog. Nagyon kérem, hogy az ilyen felesleges összeesküvés-elméleteket, amelyek paktumokról szólnak, hagyjuk ki ebből a történetből!

Mennyit spórol a kormány a szegényeken?

KAUFER VIRÁG (LMP): – Államtitkár úr! Beszéltünk mi már erről a kérdésről. Tudjuk azt, hogy 2011-ben, ugye, a Start-közmunkaprogram nem tudott elindulni, és a lefelezett közmunkaprogram kerete pedig nem biztosított munkalehetőséget mindenkinek, aki erre rászorult. Becsléseink szerint 2011-ben a bérpótló juttatásra jogosultak legalább 10 százaléka nem tudta megszerezni azt a 30 napos jogviszonyt, ami a 2012-es szociális ellátás alapját képezné. Ez azt jelenti, hogy önök legalább 25 ezer embertől készülnek most megvonni az ellátást 2012-től.

– Államtitkár úr! Számoljuk ki, megéri-e ez önöknek, megéri-e ez a magyar társadalomnak! Havi 25 ezer forint állami költséggel számolva önök ezzel 7,5 milliárd forintot spórolnak. Ennek legalább 20 százaléka, 1,5 milliárd azonnal visszajön áfa formájában a költségvetésbe. És mennyivel fogunk többet költeni? Ha ebből a 25 ezer emberből csak 15 százalék kényszerül fát és élelmiszert lopni, és önök következetesen érvényesítik a három csapást, akkor, ha 100 nap börtönnel számolunk, ez 3,5 milliárd forint. Az eljárás költségei további 0,5 milliárdra becsülhetők. Ha ebből a 25 ezer családból csak 100 gyerek kerül nevelőotthonba, az az elkövetkező években több mint 1 milliárd forintba fog kerülni. Ezen felül a fennmaradó 1 milliárdnál lényegesen többet fognak kifizetni az önkormányzatok ezeknek a bajba jutott családoknak rendkívüli segélyként. Ez úgy legalább 7,5 milliárd forint kiadás alapvetően a 2012-es költségvetési évben, és nagyon szűken számoltunk, és akkor még nem is beszéltünk a morális és társadalmi következményekről. Ennek az embertelen intézkedésnek a következtében a családok felbomlása, a kistelepülési közösségek további romlása várható. A kérdésem annyi:

• Átgondolta-e a kormány ezt a döntést?
• Megéri-e ez a magyar társadalomnak anyagilag és erkölcsileg?

+

SOLTÉSZ MIKLÓS, nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: – Képviselő Asszony! Természetesen a magyar kormány mindent megtesz azokért az emberekért, akik rászorultak, elesettek. A mi társadalompolitikánk lényege az, hogy egyik oldalról igenis azokat a családokat kell támogatni, amelyek jövedelemmel, munkával szerzett jövedelemmel rendelkeznek, és mindazokat a családokat pedig, amelyek valamilyen oknál fogva, azért, mert nem tudnak dolgozni - de köztük vannak sajnos olyanok is, akik nem is akarnak dolgozni -, máshogy, segéllyel, támogatásokkal segítsük. Éppen ezért átalakítottuk a segélyezés rendszerét az elmúlt időben, átalakítottuk a közmunkarendszert az elmúlt időszakban, és igenis, mindent megteszünk annak érdekében is, hogy minél kevesebben szoruljanak segélyezésre és minél kevesebb gyerek kerüljön állami gondozásba.

– Képviselő asszony! Az biztos, hogy az nem megy, ami volt és történt az elmúlt időszakban Magyarországon, miszerint vidéken a termőföldek és a kertek jó része bevetetlen volt, állatgondozással senki nem foglalkozott. Az biztos, hogy nem megy, hogy ezekről a vidékekről sokan segélyekért, élelmiszersegélyekért álltak sorban. Azt gondolom, ez az egész magyar társadalomnak is egy negatív üzenet volt, hisz mindazok, akik dolgozni akartak és tudtak, sokszor kevés jövedelemmel, de mégiscsak fönntartották magukat, azt látták, hogy mások pedig segélyekre rendezkednek be. Még egyszer hangsúlyozom: a segélyrendszer átalakításával, a családi pótlék átalakításával és ennek folytatásával igenis a családokat fogjuk segíteni, de munkával, hogy ne segélyre rendezkedjenek be, hogy a társadalom hasznos tagjaivá válhassanak, és magukat is annak érezhessék.

+

KAUFER VIRÁG: – Államtitkár úr! Egyetértünk abban, hogy a szociális rendszert meg kell reformálni, de a nagy szavak most már nem elegendőek! December 31-e közel van, ketyeg az óra, és az tény, hogy több tízezer ember lesz jövőre ellátatlan, ha nem kap 30 nap munkalehetőséget még idén. Két hetünk van, vagy három.

– Államtitkár úr! Tévedni nem szégyen, ez egy emberi dolog, de hogyha nem korrigáljuk a hibákat, ha nem korrigáljuk a tévedéseket, és nem módosítjuk a szociális törvényt úgy, hogy ezt a határidőt kitoljuk, akkor ez viszont felelőtlenség. Több tízezer ember marad ellátatlanul, az a 22 400 forint, amit havonta önök elvesznek tőlük, és mindaz a kár, amit ezzel okoznak a helyi közösségeknek, illetve a családoknak, mindaz a tragédia, amit előidéznek ezzel, azt hiszem, nem ér meg ennyit semmiképpen. Kérem önt még egyszer, ne vegyék e el az utolsó szalmaszálat ezektől a családoktól.

+

SOLTÉSZ MIKLÓS: – Valóban, tévedni emberi dolog, és ha tévedünk, akkor azt ki szoktuk javítani, ki is javítottuk a múltban is. Ezért mondtuk azt, például amikor az iskoláztatási támogatást átalakítottuk, hogy ha ott a rendszer nem jól működik, vagy pedig korrigálni kell, akkor egy éven belül fölülvizsgáljuk. Itt is, ha olyat észlelünk, ami nem segíti ezeket a családokat és valóban nem kapnak munkát, akkor meg fogják kapni más lehetőségen keresztül a támogatást. De abba az utcába és arra az útra nem fogunk visszatérni, ami a múltban volt, ami egyszerűen csak arra vezette a főleg vidéken élő embereknek egy jó részét, hogy miközben sokan küszködnek és nagyon nehezen, de mégiscsak eltartják családjaikat, gyerekeiket, azzal szemben pedig mások sokszor a segélyekre rendezkedtek be.

– Képviselő asszony! Ön is el kell hogy ismerje: azt az alacsony foglalkoztatást, ami Magyarországon van, azt képtelenség volt tovább folytatni, mert sem az adó-, sem a járulékbefizetések nem érkeznek be, attól kezdve pedig alacsony foglalkoztatás mellett valódi szociális segélypolitikát nem lehet folytatni.

Milyen megoldás született a szerbiai restitúciós törvény kollektív bűnösséget megállapító részeinek megváltoztatásával kapcsolatban?

BALLA MIHÁLY (Fidesz): – A Fidesz frakciója üdvözli, hogy a szerb parlament 2011. december 5-én elfogadta a rehabilitációról szóló törvényt. Erre a szerb kormány és a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői, Pásztor István elnök úr egyeztetésének, megállapodásának eredményeképpen kerülhetett sor. Amint azt számos alkalommal is jeleztük, a korábbi szabályozás tekintetében Magyarországnak mindvégig világos erkölcsi, jogi és politikai álláspontja volt és van. Soha nem tartottuk elfogadhatónak a szerb törvény azon megfogalmazását, amely egyértelműen a kollektív bűnösségre utal azzal, hogy kizárja az úgynevezett megszálló erők tagjait és azok leszármazottait a visszaszármaztatás lehetőségéből. Az Európai Bizottság 2011. október 12-én Szerbiáról kiadott véleményében lefektetett elvárások egyértelműen rögzítették, hogy a vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási folyamat végrehajtásának átláthatónak és diszkriminációmentesnek kell lennie. Ugyanakkor egyetértettünk azzal, hogy a kormány a rehabilitációról szóló törvény elfogadásának megtörténte után támogassa Szerbia európai uniós tagjelöltségére vonatkozó törekvését. Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarország külhoni magyarok iránti alkotmányos kötelezettségéből fakadóan kérem államtitkár úr tájékoztatását.

• Pontosan milyen megoldás született a szerbiai törvény kollektív bűnösséget megállapító részeinek megváltoztatásával kapcsolatban?

+

NÉMETH ZSOLT, külügyminisztériumi államtitkár: – Képviselő úr! Szerbia valóban elfogadta ezt az ominózus rehabilitációs törvényt. Szeretném aláhúzni a dátumot: december 5-én fogadta el Szerbia ezt a törvényt. És szeretném kifejezni elismerésemet először is azért Szerbiának, mert hangot adtunk aggodalmunknak, és Szerbia meghallotta ezt. Azt gondolom, hogy ez jó szomszédokhoz illő eljárás. Másodszor azért is, mert megteremtették a ’44-es, ’45-ös vérengzés feldolgozásának politikai és lélektani feltételeit, hiszen a kollektív bűnösség áldozatait immáron gyorsított eljárással lehet rehabilitálni. Harmadszor pedig, úgy gondolom, azért is elismerés illeti Szerbiát, mert az európai integrációjukban segítettek nekünk, hogy segíthessünk nekik, tehát egy integrációs modell is megszületett. Ez különösen annak fényében érdekes, hogy Románia vonatkozásában nem sikerült annak idején ezt az integrációs modellt az előző magyar kormánynak kidolgozni és érvényesíteni mind a szomszédaink, mind pedig az ott élő nemzeti közösség érdekében.

– Elismerés illeti továbbá a VMSZ-t és a vajdasági magyarokat is, hiszen a nemzeti alapon szerveződő pártok érdekérvényesítő erejének rendkívül látványos bizonyítéka az eset. Nincs más út. És azt gondolom, hogy innentől talán december 5-ének ez lehet az üzenete, a nemzeti érdekérvényesítésnek ez a formája. Végül a nemzeti konszenzus szereplőinek is szeretném kifejezni elismerésemet, a határon túli, illetőleg az ellenzéki pártoknak, amelyek részt vettek ennek a konszenzusnak a kidolgozásában. Talán most kijelenthetjük nyugodtan azt, hogy a magyar diplomácia legfontosabb nemzetpolitikai eredményével van dolgunk, és ez egy diplomáciai tanulságnak sem kevés.

+

BALLA MIHÁLY: – Tisztelt Államtitkár úr! Engedje meg, hogy én is elmondjam: bizottságunkban, a külügyi bizottságban minden parlamenti párt egységesen kiállt amellett, hogy a vajdasági magyarokkal szembeni törvénynek az elfogadhatatlansága miatt közösen kell fellépnünk, és ezzel is segítette a kormány sikeres tevékenységét. Bízom abban is, hogy a kormány támogatni fogja Szerbiát, hogy tagjelölti státust kapjon az Unióban..

+

NÉMETH ZSOLT: – Most már az következik, hogy lássuk, hogyan hajtja végre Szerbia ezt a törvényt. Nem kevésről van szó, hiszen mind a kárpótlás, mind pedig a rehabilitáció kérdése nagyon is húsbavágóan érinti a vajdasági magyarokat. Másrészt az is nagyon fontos, amit a képviselő úr hangsúlyoz, valóban, a hétvégi Európai Tanácson nagyon hangsúlyosan járták körbe Európa, illetőleg a balkáni országok európai kilátásait az Európai Tanács tagjai, és egy olyan döntés született, ami, úgy gondolom, mindenféleképpen előrelépés. Márciusban fog visszatérni az Európai Tanács arra, hogy megkapja-e Szerbia a tagjelölti státust. Bízunk abban, hogy az elkövetkezendő időszakban - különösen Koszovó vonatkozásában - olyan diplomáciai intézkedésekre kerül sor, hogy az lehetővé teheti a tagjelölti státusnak a megadását. Magyarország ezért határozottan föl kíván lépni, mint ahogy tette ezt az Európai Tanács ülésén is.