A zebegényi katolikus templomban Beer Miklós váci megyéspüspök celebrálta a misét, amelyen a „málenkij robot” elhurcoltjairól emlékeztek meg. A püspök a „vélt hatalom szánalmas bosszújáról” beszélt az ukrajnai kényszermunkára elhurcoltak kapcsán. A misét követően Zebegény polgármesterének, Sinkó Vilmosnénak a köszöntője hangzott el, majd Szegő László dandártábornok, főhadsegéd felolvasta Schmitt Pál köztársasági elnök levelét. Ezután Harrach Péter a körzet országgyűlési képviselője mondott ünnepi beszédet.
Az elhurcoltakra emlékezünk, akik ártatlanul, egy őrült eszmétől vezérelt barbár hatalom fogságába kerültek. Zebegény, Nagymaros és Kismaros polgárai voltak, szorgos, családszerető és a sváb hagyományaikat őrző emberek. Amikor a történelem váratlanul belépett az életükbe, megtapasztalták, hogy az ember sorsát nagyrészt a külső körülmények formálják. A fogságban tanúsított magatartásuk megmutatja, hogyan kezeljük az ilyen eseményeket. Az otthonról hozott erények, a hitből fakadó remény és az egymásért érzett felelősség, segítették őket, hogy többségük túlélje a megpróbáltatásokat. Ennek a szomorú történelmi eseménynek nemcsak személyes, de eszmei, társadalmi oldala is volt. Más szabadságát könnyen veszik el azok, akiknek nincs helyes szabadságképük. A kollektivizmus nem ismerte a személy szabadságát, korunk individualizmusa viszont gátlástalan öntörvényűségre tanít. Az akkori Magyarország önrendelkezését a kommunisták vették el. A mai Magyarország önrendelkezését azok korlátozzák, akiknek a saját profitjuk a legfontosabb. Nemcsak az országot támadják, de sanyargatják a polgárokat is. Hozzájuk társulnak azok az ultraliberálisok, akiknek gyanús minden, ami nemzeti, ami hagyományos érték vagy élő közösség. Az elhurcoltak túlélését a remény és a szívós kitartás segítette. Sokan hazatértek, néhányan ma is közöttünk vannak. De hol van ma már a kommunizmus? A remény és a kitartás éltessen minket is – tette hozzá a politikus.
Az ünnepség a templom előkertjében álló, az elhurcoltakra emlékeztető, kopjafa megkoszorúzásával folytatódott.
– Az országban elsőként 1989-ben, itt Zebegényben állítottunk emléket az elhurcoltaknak. Azóta minden év január első vasárnapján szentmisével emlékezünk nemcsak a zebegényi, hanem az egész magyarországi svábság holokausztjára – mondta el a kopjafánál a Nemzet Emlékezés Harangja Alapítvány képviseletében Pálmai Béla elnök. – Szüleinket, hozzátartozóinkat 1945 januárjában hóban, fagyban gyalog hajtották az ukrajnai Donyeck-medence szénbányáiba, sokan ott haltak meg, ott kaparták el őket a jeges földbe. Ugyanakkor hatvanhat évvel az események után is vannak még túlélők, akik itt lehetnek velünk, és fogadhatják az utódok főhajtását. Családunk, nemzetünk történetét át kell adnunk a fiataloknak – tette hozzá. Elmondta még, hogy 1945. január 5.-én Zebegényből 121 férfit és nőt hurcolták el „málenkij robotra”. Közülük harmincegyen nem tértek vissza. A nagymarosi 400 elhurcoltból 101, míg a 83 kismarosi közül 11 ember tűnt el.
A kopjafánál az egyházi, és a politikai előjárókon kívül Zebegény, Kismaros és Nagymaros polgármesterei, illetve a túlélők és hozzátartozók helyezték el a megemlékezés virágait.
