Az elmúlt években jó párszor elhangzott az a vélekedés gyakran kérdő hangnemben: Ennél már nincs lejjebb – lehet-e még ennél is lejjebb? Nos, az év vége bebizonyította, hogy mindig van lejjebb. Az újévet tehát abban a nyugodt tudatban kezdhetjük, hogy ennél már valóban nem lehet lejjebb, mert a csőd nevű gazdasági képződmény már nem ronthat azon a képen, amelyet jóakaróinknak sikerült Magyarországról és annak népéről kialakítani a világban.

Vannak, bizonyára nem is kevesen, akik hajlandóak lennének mai megítélésünk és ezzel járó helyzetünk mögött valamiféle összeesküvést gyanítani. Pedig – mint azt egy néhány éve megjelent alapos történeti munka bebizonyította – a csalóka látszat ellenére efféle lejárató összeesküvések nincsenek. Vannak ellenben szerencsétlen egybeesések, egyidejűségek, amelyek valami ilyenféle látszatot keltenek, de ha szétszálazzák őket, kiderül, hogy összeesküvésről szó sem lehet.

Szálazzuk hát szét a tényeket:

Az ország súlyosan eladósodott, mert eladósították az európai ortodox gazdaságpolitikát folytató szélsőbal és baloldali kormányok. Elnökeik, Medgyessy, Gyurcsány azt tanulták már a pártállami időkben is – többek között Fekete Jánostól, az MNB korabeli alelnökétől –, hogy a gazdasági fejlődés legbiztosabb útja a bankhitelből folyó gazdaságfejlesztés, amelynek szükségszerű eredménye, hogy a gazdaság majd kinövi az adósságot. Ugyanitt tart az MNB jelenlegi elnöke is, aki szemrebbenés nélkül szorgalmazza az ország további hitelfelvételeit, hogy aztán ráüljön a felvett biztonsági tartalékra, miközben sem fejlesztésre, sem hiteltörlesztésre nem jut egy garas sem.

Az elv régen megbukott, de az ortodox közgazdászok ma is szentül hisznek benne, néhai Fekete Jánost pedig most Bokros Lajos pótolja a tábor élén. Oda se neki – vallják – ha az országot egyre lejjebb minősítik, fő az ideológia. Ha nem ezt bizonyítják a tények, annál rosszabb a tényeknek.

Ha pedig az állami bank kamatemelése miatt drágulnak a hitelek és a kereskedelmi bankok hirtelen, és egyszerre drágítanak, szó sincs kartellezésnek nevezett együttes költségemelésről, csak annyi történt, hogy véletlenül egyszerre jutott ugyanaz az ötlet mindannyiuk eszébe.

Erre a véletlenszerű egybeesésre emlékeztet az angolszász hitel-leminősítő társaságok szinte egyidejű lépéssorozata az euróövezet országaival, plusz hazánkkal szemben. Ennek is megvan a maga magyarázata. Évek óta éri ezeket az – egyébként üzleti alapú – intézeteket az a vád, hogy nem látták előre a 2008-ban bekövetkezett gazdasági válságot, amelyet egyébként már jó tizenöt éve egyfolytában megjövendölt világszerte a közgazdászok serege.

Ebből okulva a leminősítők arra az álláspontra helyezkedtek, hogy jobb későn, mint soha. Azóta a legkisebb moccanásra leminősítenek. Kétségtelenül van alapja egy-egy totálisan eladósodott, fizetésképtelen ország leminősítésének, mikor már mindenki látja, hogy mi a helyzet. De velük együtt leminősíteni azokat, akik még állnak a lábukon, azzal a következménnyel jár, hogy megfosztják őket a talponmaradás eszközétől, a hitelképességtől. Így aztán egész gazdasági rendszerek indulnak lefelé az önbeteljesítő jóslatok spirálja mentén. S ha egy leminősítő mond valamit, akkor – biztos, ami biztos – rövidesen követi a többi. Mert hátha beteljesedik a konkurens intézet jóslata, a többi se maradjon szégyenben.

Így tudnak valójában rendkívül bonyolult folyamatok az egyszerű összeesküvési sémák szintjére süllyedve, felmérhetetlen károkat okozni, mit sem értő és sejtő áldozatok sokaságának.

Hogyan kerül hazánk mindennek a katyvasnak egyik főszereplő helyzetébe? Ezt többszörösen is azoknak köszönhetjük, akik az ortodox marxista gazdaságpolitika dogmatikusaiból egyszerre a liberalizmus dogmatikusaiként adósították el az országot. A hatalmukat ugyan elvesztették, de barátaikat a hasonló ortodoxok körében nem.

Ha bárhol a világon bebizonyosodik, hogy van más út is, mint a hitelekből élő, felelőtlenül fecsérlő, többnyire baloldali és liberális kormányoké, azonnal összeröffennek a világ ortodox ideológusai, a gyakorlatban leszerepelt, bukott politikusai, mindenre kapható, bolsevista-maoistaként kezdő, mára neoliberálissá lett zsurnalisztái és össztűz alá veszik a renitenst, még ha ezzel saját országuk népét teszik is tönkre.

Ez történik jelen pillanatban is több ország, köztük az elsők között a miénk esetében is. Azok csapják a nagy lármát, akik főfelelősök a kialakult helyzetért.

Ez pedig nem valamiféle összeesküvés, hanem egyszerűen csak emberi aljasság, kinek-kinek a külön személyes aljassága, az a mélységes lealacsonyodás, ahová ezeket az embereket saját kudarcuk és személyes felelőtlenségük kergette.

A bóvli pedig nem az egyes országok vagyona, verejtékes munkája, kilátástalan szegénysége, hanem az a politika és gazdaságpolitika, amivel egy halvaszületett dogma nevében országok sorát csődbe vitték. És persze a bóvli elsősorban maga a dogma, a neoliberalizmus