Július általában a politikai uborkaszezon dereka, nálunk azonban már második éve jelentős események időszaka. A hazai politikai szempontjából ezek közül is talán legkiemelkedőbb Orbán Viktor miniszterelnök bálványosi előadása, amelyet valószínűleg fognak majd jobbról-balról idézni, és ha jóslatai nem teljesülnek, később majd a fejére olvassák. Nem kevesebbet állít, mint hogy egy világtörténelmi korszak ért véget, és helyébe egy újabb lép, amely a nemzetek öntudatának erősödésével és új gazdasági renddel jön el.
Ilyesmiket politológusok, filozófusok, közgazdászok, szociológusok és más szegénylegények – leginkább fenyegetőleg, különösen, ami a nemzeti érzés erősödését illeti – már régen jósolgatnak, de politikusok ilyen határozottan ilyen témáról nem szoktak beszélni.
A jóléti állam végét már a nyolcvanas évek elején, a fent említett tudósok bejelentették, de a politikusok mindmáig nem vették tudomásul. Kényszerből, mert a jóléti államok elkényeztetett választói tömegeinek nyomására mindig újabb és újabb engedményekre kényszerültek, míg csak a gazdag államokat végleg el nem adósították. Ezzel egyidejűleg a pénzvilág, amely mindezt finanszírozta, szorgalmasan fújta egyre nagyobbra a buborékot, míg az ki nem durrant. Azóta is tovább fújják, a lyukakon pedig árad kifelé az újabb adósságtömeg, amelyet Orbán Viktor szerint is, az unokák fognak megfizetni. Ahol még lesznek unokák. Reméli, hogy magyar unokák lesznek. Nem azért, hogy legyen kinek az adósságot kifizetnie, hanem azért, hogy legyenek magyarok még nemzedékek múlva is. Az adósságokat pedig, legalábbis nálunk, már előbb ki kell fizetni. Ezért van szükség azokra a gazdasági és társadalmi intézkedésekre, amelyeken a magyar kormány dolgozik.
Hogy aztán a jövő társadalma munkára fog-e épülni, - mint Orbán szeretné -, kicsit bonyolultabb kérdés – szőhetjük tovább a gondolatot. – Mennyi és milyen munkára? Hiszen kétszáz éve a civilizáció és a tudomány azon dolgozik, hogy feleslegessé tegye a fizikai munkát, miközben az emberiség nagy többsége másra, mint fizikai munkavégzésre, nem igen alkalmas és a jóléti állam ideája éppen arra a tézisre épült, hogy az emberiséget a megnövekedett szabadidőben boldogítsa. Így aztán eltömegesedett a mihasznaság, mert valójában nincs olyan, és annyi munkalehetőség, mint amivel kreatív, hasznot hajtó tevékenységre lehetne fogni a jóléti állam tömegemberét. És ezen a ponton ütközik a probléma a nemzeti öntudatosodással.
Orbán Viktor előadásával egyidőben Norvégiában egy őrült nacionalista csaknem felrobbantotta a miniszterelnöki palotát, és lemészárolt egy sereg bevándorlót. Így tüntetett a bevándorlás ellen, saját nemzeti identitása védelmében, a közismerten kozmopolita skandináv világ egyik elpuhult, természeti adottságainak köszönhetően meggazdagodott társadalmában.
A nemzeti identitás kérdése annak határai miatt, az egyik legbonyolultabb probléma. Európa egy része most éppen ott tart, hogy elalvóban van az uniós nemzetek csoportjának régi identitása – kivéve a mi szomszédainkat, tehetnénk hozzá. – A világ más részein viszont még csak most ébredezik, még fel sem ébredt. – És láthatjuk az emigránsokat, akiknek alvó identitása az idegen közegben feltámad, és összeütközése új környezetével reakciókat vált ki a befogadókban. Olyan erővel is, mint a norvég őrült esetében.
Orbán Viktor jóslata a nemzeti identitás ébredéséről tehát éppen idejében hangzott el, és elsősorban a magyarságnak szól, hogy rendezni tudjuk sorainkat a várható új világrendben. Identitás azonban nemcsak nemzeti természetű létezik. Van vallási, van politikai értelemben is.
Ebben a hónapban kísérlet történt az egyházügyi törvény tető alá hozására, nem teljes sikerrel. Egy másik – a politikai – identitás erősödése könnyen sértheti a másikat, ha nincs közöttük egyensúly, és ez a hónap erre is adott néhány ékes példát! Ha a pártidentitás erősebb, könnyen kibillenhet a vallási, mint történt ez Lázár Jánossal, a Fidesz frakcióvezetőjével az egyházi törvény vitájában. Szemben a toleráns KDNP-vel És napról-napra okoz problémát a megalapozatlan nemzeti identitás-túltengése a Jobbik politikájában.
Valószínűleg mindezeket egyetlen régi-új identitás hozhatná egyensúlyba: mindannyiunk európai identitása. Mert mindannyiunk nemzeti identitását, akik ma itt élünk, akár tetszik, akár nem, egy központi identitás teremtette meg, keresztény európaiságunk. Ez védhet és tarthat meg bennünket, nem pedig a norvég merénylő bombái és lőfegyverei, amint a Jobbik nagy-magyar melldöngetése, vagy a Fidesz progmatikus-nemzeti identitástudata sem önmagában. Ha kifelejtjük belőle, hogy a mai Európát, amely mint a mai napig a többi világrész számára is, a letagadott kereszténység teremtette meg, isteni ihletésű erkölcstanával és krisztusi szeretetével. De csak ha minden embert egyenlőnek tekint, a „szeresd felebarátodat” tanács értelmében.
Persze ez a mai Európa-eszmény nem tévesztendő össze azzal a aszűkebb Európával, amelyben fél évig országunk és Orbán Viktor elnökölt és amely nem e legjobb helyen keresi saját identitását. Ezt ebben a félévben saját bőrünkön is tapasztalhattuk. Ha tehát az Orbán Viktor által megjósolt új korszak beköszönt, annak berendezkedése sem lehet sikeres a valódi megtisztult európai identitás nélkül, összhangban minden saját önazonossággal.
