Jézus arról is beszél, hogy majd visszatér, mégpedig kettős értelemben: egyrészt az utolsó ítéletnek, a végidőknek a főszereplőjeként, másrészt pedig hogy nekünk, akik hiszünk benne, megnyitja már itt a megszentelő kegyelem állapotát. „Tehát azt az állapotot – folytatta a bíboros – ahol valóban már láthatjuk az Atyát – igaz, még a földi életünk keretei között –, ahol valóban találkozhatunk Jézussal, mert a bűn már nem emel közénk falat, ahol valóban megkezdhetjük azt a nagyszerű életet, ami majd az örök üdvösségben vár ránk.” Jézus úgy lakik bennünk a Szentlélek által, hogy már itt és most elkezdődik bennünk az az élet, amelynek sohasem lesz vége.

Tamás apostol kérdése a mai emberé is: „Hogyan menjünk oda?”

Jézus nem valamilyen csodálatos fizikai helyre utal: följebb emeli a tanítványok gondolkodásmódját. Nem arról beszél, hogy földön vagy levegőben, kozmoszban vagy azon kívül hogyan vezet az út, ahogyan  azt a régi ember kereste. Válasza mélyebb, teljesebb.

A bíboros hangsúlyozta: „Ne  evilági módon gondolkodjunk a helyről és az útról, mert Ő az út. Ő személyesen, aki itt van velünk. De hogyan tud Ő utunk lenni: az utánzás révén. Ha igyekszünk úgy élni, ahogy Jézus élt. Ha igyekszünk a tetteit utánozni, ez lesz a számunkra az út, amely elvezet az örök boldogságra. Tehát Ő az út és egyben az igazság és az élet. Ezt az életet kezdi el velünk már a feltámadása után és ennek a kiteljesedésére hív meg bennünket.”